Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-28 / 48. szám

1970. november 28. SZABAD FÖLDMŰVES Az állatok oltása fertőző betegségek ellen Ha például valamely állat fertőző­dött, azaz kórokozó jutott a testébe, akkor bizony sejtjeiben ellenanyag­­termelés indul meg. A szervezet az ellenanyagok segítségével iparkodik megsemmisíteni a kórokozókat és így megszabadulni a betegségtől. Ha ez sikerrel jár, az állat meggyógyul, sőt legtöbbször ellenálló képességet (ün. immunitást) nyer ugyanazon kóroko­zóval történő újabb fertőzéssel szem­ben is. Hogy egyes fertőző betegsé­gekből kigyógyult egyedek ilyen el­lenállóképességet nyernek, azt már régen megfigyelték, és ezért igyekez­tek az állatok mesterségesen előidé­zett befertőzésével immunitást létesí­teni. ' Ez úgy történt, hogy a beteg álla­tokból nyert fertőzött anyagot vittek át az addig még egészséges állatokba. Régebben az ilyen átvitelhez (oltás­hoz) a kórokozókat eredeti alak jók­ban tartalmazó váladékokat és kóros termékeiket használtak fel. így pél­dául a juhok himlője ellen úgy véde­keztek, hogy a fiatal bárányok bőré­be beteg állatok himlős kiütéséből származó nyirkot oltottak. Az ilyen mesterségesen előidézett himlő rend­szerint enyhébben folyt le, mintha az állat természetesen fertőződött volna. A himlőnél ugyanis a természetes fer­tőzés a légutakon keresztül történik, és a bejutott kóranyag hamarosan elszaporodik az egész szervezetben, míg a bőrbe oltott kórokozó azonnal ellenanyagtermelést indít meg mielő.tt általános betegség fejlődne ki. De az ilyen teljes támodőiképességü (viru­­lencjájü) oltóanyaggal való oltás nyo­mában gyakran keletkezik általános, súlyos himlő, amely az állatok egy részét elpusztítja. Ezért fáradoztak a kutatók olyan oltóanyagok előállításán, amelyek gyengített támadóképességű (virulen­­ciájú), a szervezetre nem veszélyes kórokozókat tartalmaznak. Az ilyen oltóanyagokat vakcináknak ne­vezzük. A vakcinákban foglalt kór­okozók lehetnek élő, de gyengített tá­­madóképességű alakban, avagy telje­sen élettelen formában. Néha olyan vakcinákat is használnak, amelyekben maguk a kórokozók egyáltalán nin­csenek jelen, hanem csak mérgező és ellenanyagok termelését serkentő ter­mékei. A kórokozók támadóképességét (vi­­rulenciáját) különböző eljárásokkal lehet gyengíteni. így például a kór­okozók magasabb hőmérséklet, fertőt­lenítőszerek, bizonyos festékanyagok, sugarak (például röntgensugarak) és más tényezők kíméletes behatására is gyengülnek (szelídülnek), úgyhogy a velük oltott állatokban komolyabb be­tegség előidézése nélkül indítanak meg ellenanyagtermelést. Az így ki­alakult immunitás azonban mindig csak az ellen a fertőző betegség ellen irányul, amelynek kórokozóival oltot­tuk be az állatot, és rövidebb-hosz­­szabb ideig (általában több hónapig) tart. Az ellenállóképesség (immunitás) kialakítása a vakcinás oltás után több napot vesz igénybe. Az ellenanyagok termelése a szervezetet meglehetősen igénybe veszi és ennélfogva gyengíti. Ezért az oltott állatok kíméletre szo­rulnak és ügyelnünk kell arra, hogy tartásuk és takarmányozásuk kifogás­talan legyen, nem szabad őket fárad­ságnak, megfázásnak kitenni, na­gyobb távolságra hajtani, szállítani vagy erősebben dolgoztatni, mert ilyenkor ellenállóképességük csökkent és fogékonyabbak különféle megbete­gedésekkel, főleg fertőzésekkel szem­ben. Vakcinával csak egészséges álla­tokat szabad oltani a felsorolt okok­nál fogva, mert ezek az oltással járó megterhelést jól viselik. Csupán az ilyen állatokban alakul ki megfelelő fokú ellenállóképesség (immunitás), a vakcinával való oltás nyomán. Új­szülött és szopós állatok nem képesek még ellenanyagokat termelni. Rövid­del az elválasztás után lévő, továbbá a vemhes és a szoptató állatokat sem szabad vakcinával oltani, mert ellen­­állóképességük gyenge. Ha az állo­mányt közvetlenül veszélyezteti vala­mely fertőző betegség, akkor azokat az állatokat, amelyek vakcinával való oltását — a fentebb elmondottak sze­rint _ kerülni kell és ellenanyagtar­talmú vérsavóval (szérummal I szokás oltani. Az ilyen szérumot olyan álla­Lucernaszilázs etetése borjakkal A pillangós széna készítése, szál­lítása és adagolása a bekövetkező tápanyag-veszteségen kívül, a le­­vélpergés miatt jelentős veszteség­gel jár. A levélpergés a szénát a fehérjedús levélzettől fosztja meg, attól a táplálóanyagtól, amely álla­taink számára nélkülözhetetlen. Az erjesztés útján való tartósí­tással kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy a pillangós szllázs tápláló- és étrendi hatás szempont­jából azonos értékű-e a pillangós szénával. Különösen a takarmá­nyok étrendi hatása iránt nagyobb igényű borjak takarmányadagjánál fontos e kérdés. Vizsgálat céljából fiatal borjak­kal kísérletet végeztünk. A kísér­letbe 1B borjút vontunk be. ame­lyek közül 8 egyedet a kísérleti, 8-at pedig az ellenőrző csoportba osztottunk be. A két csoport takar­mányadagjában csak annyi volt az eltérés, hogy a lucernát a kísérleti csoport egyedi szilázs, az ellen­őrző csoportba osztott borjak szé­na alakjában kapták. Mindkét csoportban a borjak 8—10 napig anyjuk tejét kapták, utána áttértünk a laktínnal és tej­porral vífló nevelésre. A 3 hóna­pig tartó nevelés idején egy borjú átlagosan 9,3 kg laktint és 40 kg tejport fogyasztott el. A borjak abrakolása 2—3 hates korban kezdődött. Abraknak négy hónapos korig borjútápot adtunk, amelynek napi adagját étvágy sze­rint fokozatosan 1,60 kg-ra növel­tük. Négyhónapos ikor után a bor­jak már gazdasági abrakot kap­nak, amely 71,5 százalék búzada­rát, 25 százalék ext. napraforgó, lisztet, 2 százalék takarmányme­­saet és 1,5 százalék konyhasót tar­talmazott. A gazdasági abrak adag­ját fokozatosan 2 kg-ra növeltük« Az 5 hónapig tartó kísérlet idején egy borjú átlag a kísérleti csoport­ban 136 kg, az ellenőrző csoport­ban 131 kg abrakot evett meg. Megnevezés Kísérleti Ellenőrző csoport Keményítőérték kg 193,6 ' 179,5 Em. nyers fehérje kg 53,6 51,8 Borjak súlya 5 hónapos korban kg Összes súlygyarapodás *64,3 151,0 a kísérletbe állítástól kg 110,7 102,0 Napi súlygyarapodás g 772,0 ■ 704,0 1 kg súlygyarapodásra eső . ' kém. ért. kg 1 kg súlygyarapodásra eső 1773,0 1780,0 em. nyers fehérje g 491,0 513,0 A kísérleti csoport egyedei szá­evett meg. las takarmányul lucernaszilázst kaptak. A szilázs etetése 3—4 he­tes korban kezdődött. A napi lucernaszilázs fogyasztás borianként az alábbi volt: 1. hónapban 0,10—0,5 kg 2. hónapban 0,5—3,0 kg 3. hónapban 3,0—5,5 kg 4. hónapban 5,8—7,5 kg 5. hónapban 7,5—10,0 kg Egy borjú az 5 hónapig tartó kísérlet idején összesen átlag 531 kg lucernaszilázst evett meg. A megetethető lucernaszilázs adagját a borjak takarmányfelvevő képességén kívül a szllázs minő­sége szabja meg. A fenti szilázs-' adag csak jó minőségű silótakar­­mányból etethető meg. Az ellenőrző csoport egyedei szálas takarmányul lucernaszénát kaptak. A széna rendszeres eteté­sét 3 hetes korban kezdtük. A szé­na adagját étvágy szerint fokoza­tosan emeltük napi 2,0 kg fejadag­ra. Egy borjú a kísérlet idején átlagosan 135 kg lucernaszénát A kísérleti és ellenőrző csoport1 egyedeinek tápláléanyag-bevétele, súlygyarapodása és takarmány­­értékesítése az alábbi volt (lásd táblázat). A fenti eredmények azt igazol­ják, hogy a jó minőségű lucerna­szilázs fiatal borjak etetésére al­kalmas. A kísérlet folyamán ét­vágytalanságot, hasmenést, felfú­vódást, tehát semmi olyan tünetet nem észleltünk, amelyből arra le­hetne következtetni, hogy a szilázs fiatal borjak etetésére alkalmatlan lenne. A lucernaszilázzsal etetett borjak súlygyarapodása és takar­mányértékesítése nem maradt le a lucernaszénával etetett csopon egyedeitől, sőt az eredmény némi­leg kedvezőbb volt. Az ismertetett kísérlet eredmé­nye azt igazolja, hogy a jó minő­ségű lucernaszilázs a lucernaszé­nával azonos értékű, étrendi szem­pontjából kifogástalan minőségű takarmány, ezért nem indokolt a tartózkodás. Dr. Berke Péter Dr. Benő Sándor Nedvdús takarmányoik tartósítása legcélszerűbben silózás útján tör­ténik. Az eljárás lényege az, hogy bizonyos baktériumok hatására a takarmány cukortartalma erjedés­nek indul, melynek folyamán tej­sav keletkezik és ez gátolja olyan baktériumok elszaporodását, ame­lyek ecetsavas, vagy vajsavas erje­dést, illetve rothadást idéznek elő. A silózást tehát úgy kell végrehaj­tani, hogy a tejsavképző baktériu­mok részére a legkedvezőbb felté­teleket biztosítsuk. Ezek a követ­kezők: 9 a siló falai ne bocsássanak át levegőt és nedvességet; О a takarmbány legyen tiszta, friss és cukorban gazdag. Tartal­mazzon kb. 20—25 százalék szá­razanyagot, mert a nagyon nedv­dús takarmányokban gyakori az ecetsavas erjedés, míg nagy szá­razanyagtartalom esetén penésze­dés szokott fellépni; О a silót gyorsan kell megtöl­teni (lehetőleg 3 napnál rövidebb időn belül) és utána azonnal be­fedni; ® alapos gyömöszöléssel (össze­­taposással) ki kell szorítani a le­vegőt a takarmányból és aztán tőle a levegőt földréteggel el kell zár­ni. Jóminőségű silútakarmány etet­hető minden háziállatfajjal és a szarvasmarha tartása nélküle ma el sem képzelhető. Fontos azon­ban, hogy a silóhoz 6—8 :1 arány­ban jóminőségű szénát is nyújt­sunk. A silótakarmány etetésére fokozatosan kell áttérni, főleg fia­tal állatoknál, mert különben emésztési zavarok (hasmenés) lép­nek fel. Hízómarháknak főleg a hizlalás kezdő Időszakában adunk erjedt takarmányt. Sertések szíve­sen vesznek fel silózott burgonyát, melynek kedvező hatása van az emésztésre és a tápanyagok ki­használására. Előrehaladottan vem­hes és szoptató anyakocáknak leg­feljebb csak kis mennyiségű erjedt takarmányt adhatunk. A juhok is kedvelik és jól értékesítik a siló­zott takarmányt, mely baromfival is etethető. Jóminőségű erjedt takarmány kb. vezet a hiányzó meszet a csontból vonja ki. A sertés még érzéke­nyebb az erjedt takarmány sava­nyú vegyhatásával szemben és ezért az ő takarmányukba is meg­felelő mennyiségű foszforos me­­szeť kell keverni. A silózott takarmány napi adag­ja tehenek részére legfeljebb 40 kg, feltéve, ha legalább 5 kg jó­minőségű szénát is etetünk. Erjedt takarmányt lehetőleg csak a fejés A silózott takarmányoknak az állatok egészségére gyakorolt hatása 2 százalék szerves savat tartalmaz és e mennyiség kb. kétharmada tejsavból és egyharmada ecetsav­ból áll. A vajsav jelenléte nem kí­vánatos, mert a rothadási folyamat jele. E savak a bélben felszívód­nak és a vérbe kerülnek. A vér savanyú vegyhatásának ellensúlyo­zására a testnek elegendő foszfor­savas mészre van szüksége, ame­lyet a tehenek napi fejadagjába 50—75 g mennyiségben keverünk. Ha ezt elmulasztanánk, akkor első­sorban a tejtermelés csökken. Na­gyobb mértékű mészhiány esetén nyalakodás, angolkór, illetve csont­gyulladás keletkezhet, mert aszer­után adjunk, mert különben a tej szagát kedvezőtlenül befolyásolja. Fejés után a tejet azonnal távolít­suk el az istállóból! A silóból ki­szedett takarmányt még aznap kell feletetni, mert különben megrom­lik. Az etető berendezések tisztán­tartására fordítsunk különös gon­dot. A felsorolt feltételek betartása mellett az erjedt takarmány az ál­latok egészségének szempontjából kifogástalan hatású. Túlságosan megsavanyodott vagy romlott siló­takarmánynak persze kedvezőtlen befolyása van az állatok szerveze­tére. A fent említett hiánybetegsé­geken kívül még üzekedési és ter­­mékenyülési zavarokat is észlelünk az olyan állatoknál, amelyek hi­básan készült silótakarmányt fo­gyasztanak huzamosabb ideig. Itt említjük meg még azt a körül­ményt is, hogy erjédt takarmány­nyal etetett tehenek teje nem al­kalmas kemény sajtok készítésére. A silózott ^takarmányokban ele­gendő . mennyiségű А-vitamin van, aminek télen nagy a jelentősége. A silótakarmány minőségére nagy súlyt kell helyeznünk, mert különben komoly egészségi zava­rok keletkezhetnek. Főleg hasas, szoptató és fiatal állatok erjedt takarmánya legyen kifogástalan. Ne etessünk sohasem penészes, vagy rothadt silótakarmányt! A jó silótakarmány tulajdonságai a következők: — színe hasonlít a növényé­hez, amelyből készült, csak vala­mivel sárgább árnyalatú; — s z a g a a kovászos uborkáéra emlékeztet. Ha a tejsavas erjedés mellett erősebb ecetes erjedés ment végbe, akkor csípős, kelle­metlenül savanyú szagot érzünk. Vajsavas erjedés esetén a szag undorító, rothadásos. Az ilyen ta­karmány romlott és nem szabad, felhasználni. — szerkezete (struktúrája) hasonlít a felhasznált növényeké­hez. Ha nagyobb eltérések mutat­koznak (például kásás vagy ke­nőcsszerű állapot), akkor a takar­mány romlott és nem etethető. Ha kétségünk volna a silótakar­mány felhasználhatóságát Illetőleg, akkor tanácsos belőle próbát ven­ni (3—5 kg mennyiségben) és azt az illetékes vizsgáló intézethez jut­tatni. -te­tokból nyerjük, amelyek a betegségen már átestek, illetve amelyeket a kór­okozó egyre nagyobb mennyiségével többször megfertőztek és így ellen­anyagtermelésüket igen magas fokra emelték. Az ellenanyagok nagy része a vérben van és ezért a belőle nyert vérsavóval oltjuk az említett állato­kat, hogy azokat kész ellenanyagok­kal lássuk el. Minthogy a szérummal beoltott állat készen kapja az ellen­anyagokat és nem kell azokat ter­melnie, a védettség azonnal az oltás után beáll, viszont nem tart tovább 15—20 napnál, mert az ilyen készen kapott ellenanyagokat a test kivá­lasztja magából. Ez a különbség a vak­­cinás és a szérumos oltások közt! Néha a vakcinás oltást kombináljuk a szérumos oltással az ún. vegyes ol­tás formájában, ami a vakcina és a szérum egyidejű beoltásán alapszik és magába foglalja mindkét oltásforma előnyeit. De Ilyenkor kb. 14 nap múl­va még egy tisztán vakcinás oltást szokás végezni, mert tapasztalat sze­rint a szérum a vakcina ellenanyag­­termelésre serkentő hatását némileg csökkenti. Szérumot elsősorban olyan állományokban alkalmazunk, amelyek­ben a járvány már felütötte a fejét és nem lehet arra várni, hogy az állat a vakcinás oltás nyomán maga ter­melje az ellenanyagokat, ami (ahogy már említettük) több napot vesz igénybe és az állat fokozottabb fogé­konyságával jár (elsősorban éppen a fertőző betegségekkel szemben). Az ellenanyagtartalmú szérum al­kalmas még a fertőző betegségekben szenvedő állatok gyógyítására is. Itt is hangsúlyozzuk azonban, hogy az immúnszérum fajlagos és olyan fer­tőző betegségekkel szemben hatékony, amelynek kórokozóival oltottuk be a szérumot termelő állatokat. Jó szolgálatokat tesz a szérumos oltás olyankor is, amikor csak rövid ideig tartó védettségre van szüksé­günk egy bizonyos fertőző betegség­gel szemben (például állatszállítások, kiállítások, vásárok alkalmával stb.). A vakcinákat és szérumokat а BIO­­VETA nemzeti vállalat gyártja nagy üzemi módon (egyik nagy üzeme Nyit­rán működik). Az oltóanyagtermelési technika egyre tökéletesedik és alig találunk már olyan oltóanyagot, ame­lyet úgy állítanak elő, mint régebben (kivételt képeznek a eszérumok,ame­lyeknek termelése lényegében nem változott). Az állatok tömeges oltása — amint azt főleg a nagyüzemi állattenyésztés megkívánja — nagyon igényes és fe­lelősségteljes állatorvosi munka. Az oltó állatorvosnak jól kell ismernie a közeli és távolabbi környék járvány­helyzetét, az oltóanyagok tulajdonsá­gait, az oltandó állatok egészségi ál­lapotát, tartásuk és takarmányozásuk módját. Az oltási akció tökéletes le­folytatása érdekében szoorsan együtt kell működni az állattenyésztő üze­mekkel. A vakcinás oltásból ki kell zácni az olyan állatokat, amelyek nin­csenek jó egészségi állapotban, vem­hesek, vagy nemrég ellettek (az ilyen állatokat hasonlóan, mint az egészen fiatal állatokat, csupán szérummal le­het oltani és vakcinázásukat Ikésőbb­­re kell halasztani). Az oltás idejét az állatorvos az állattenyésztőkkel való megállapodás szerint tűzi ki. Gondos­kodni kell az oltott állatok megjelö­léséről, tartásukról és az oltás utáni megfigyelésükről. Az oltás után ugyan­is előfordulnak ún. oltási reakciók. Ez alatt az oltott szervezetnek a kór­okozóik felvételére való bizonyos fokú válaszát értjük. Egészséges, jő ellen­állóképességű állatoknál ez igen cse­kély mértékű, vagy egészen hiányzik, de gyengébb egyedeknél a hőmérsék­let jelentősebb emelkedésével, étvágy­talansággal, levertséggel stb. járhat. Nagyobb fokú reakciók esetén az oltó állatorvost értesíteni kell! A háziállatok j rendszeres oltása ré­vén — főleg a nagyüzemekben — nagy károk előzhetők meg és a kor­szerű állattenyésztés el sem képzel­hető oltások nélkül. Gondoljunk csak a száj- és körömfájás, sertéspestis, sertésbénulás, sertésorbánc, baromfi­pestis, baromfikolera, veszettség foly­tán bekövetkezhető károkra, ha az állatokat nem oltanák be rendszere­sen! Dr. Florian Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom