Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-07 / 45. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 10 .1970. november 7. nagy októberi ostrom részvevői között volt egy legény, amolyan egyszerű, fülessapkás, halbőr­­köpönyeges pétervárl munkásgyerek. Hogy hív­ták? Senki sem tudja. Csak annyit tudnak róla: vörösgárdista volt, és hősiességével, lelemé­­ményességével megmentette a forradalmat az ellenség orvul szőtt, áruló hátbatámadásától. Mit is mond erről a pétervárl forradalmi ka­tonai bizottság 1917. október 29-én kiadott köz­leménye? „Akkor, amikor Kerenszkij sötét bandái megkísérelték, hogy betörjenek Pétervárra, a városon belül az ellen­­forradalom bérencei és cinkosai összeesküvést szőttek. Az volt a tervük, hogy a 28-ról 29-re virradó éjjel meg­szállják a város legfontosabb pontjait és kiszabadítsák a Péter-Pál erődből a letartóztatott minisztereket. Az összeesküvés központjában az úgynevezett honmentő bizottság állott... A nyomorult és megvetésre méltó összeesküvők a burzsoázia, a földbirtokosok és a tábor­nokok segítségével gálád csapásra készültek... Mivel sem a helyőrség, sem a munkáslakosság körében nem leltek támaszra, egyedüli reménységük a meglepetés­­szerű, gyors rajtaütés volt. Tervükre azonban idejében fény derült, hála egy vörösgárdista — nevét még utólag megtudjuk — forradalmi éberségének.“ Bármennyire is szűkszavúak ezek a sorok, érezzük, hogy ama rendkívüli idők eseményeiről szólnak. Noha 53 év telt el azóta, ma sem gondolhat az ember meg­­illetődés nélkül arra, ami... Node, hadd mondjam el sorjában, amit erről tudok. egész beszélgetésük arra irányult, hogy valamit kipuha­toljanak. Szóval afféle gyanús elemek voltak. Aztán következőképpen mondta el a történetet. A jövevény katonák egy kicsit még ott álldogáltak, majd tovább mentek. Ö pedig a házak árnyékában meg­bújva utánuk lopódzott. Beszédtöredékek ütötték meg a fülét, sejtelme bebizonyosult: nem katonák, hanem ál­ruhás junkerek voltak. De vajon mit kereshetnek itt? A körzeti bíróság leégett épületétől nem messze lő­­szeres ládákkal megrakott teherautó várta az álruháé katonákat. Azok bemásztak az autó elülső részébe. Az utánuk húzódó vöröegárdista kivárta az alkalmas idő­pontot és felkapaszkodott az autó tetejére. Egy ideig lógott az eszeveszetten száguldó autón, miközben bel­jebb mászott és elrejtőzött a lőszeres ládák mögött. A teherautó a Lityejnij Zamok mellett elhaladva las­sított és befordult az Inzsenyerni] Zamok felé. Kitárultak a kapuk, az autó begördült az udvarba. A vörösgárdista az autó támlájának széléhez tapasztotta szemét, hogy lássa, mi történik körülötte. Serény készülődés folyt. Az udvaron junkerek futkos­tak, kiborították a fegyverrakmányokat, a fogatokból kifogták a kócba pólyáit lábú lovakat és lövedékeket raktak a kocsikba. Két nappal ezelőtt még ugyanezek a junkerek kevés harci becsületet tanúsítva védelmezték a Téli Palotát a forradalmi katonai bizottság csapatai ellen. Alig fe­nyegette közvetlen veszély a bőrüket, megadták magu­kat, s alázatos kegyelemért folyamodtak. Becsület sza­vukra fogadkoztak, s kérték, engedjék őket szabadon. J. DRABKINA: ...Október 28-ná este egyik elvtársamat keresve be­jutottam a pétervárl forradalmi katonai bizottság épü­letébe. A bizottság Irodája fenn a második emeleten volt. Egy nagy félkörív alakú szobában, mely valaha nyilvánva­lóan padláshelyiség volt — szanaszét asztalok álltak, mögöttük a bizottság tagjai ültek. A harc kellős közé­ltéből jött emberek tolongtak körülöttük, hogy hozzájuk férkőzhessenek. Gőzgépeken, hajtányokon, motorkerék­párokon, teherautókon és tajtékzó lovakon siettek Ide, hogy a legfrissebb adatokkal szolgáljanak az ellenség csapatmozdulatairól, átvegyék a további utasításokat, fegyvert, kenyeret vételezzenek és az erősítéssel Ismét tovaszáguldjanak a harcba. A legutolsó szobában a forradalmi katonai bizottság ülésezett. Vajon nevezhető-e ülésnek mindaz, ami itt le­játszódott? Nem szerepeltek előre meghatározott napirendi pon­tok, — a megállás nélkül előretörő élet diktálta őket. A javaslatok mindjárt határozatokká, a határozatok pa­rancsokká váltak. Az iskolás tintatartőkba mártott diák­­tollal, vagy írógépen sebtiben papírra vetett parancsokat néhány perc múlva az utcákon felállított gépfegyverek kereplő nyelve harsogta. Nem szerepeltek itt szónokok és előadók. A fegyvert követelő katona után tengerész következett, aki azért jött ide a Krasznoje Szelő alól, hogy az ellenfél csapat­mozdulatairól tájékoztassa a bizottságot. Itt kértek ke­nyeret, élelmiszert, mentőautókat, lőszert, üzemanyagot, kezelőszemélyzetet az ágyukhoz, itt kérték az Ermitázs védelmét. A mindenünnen beérkezett jelentések egyöntetűen azt bizonyították, hogy Kerenszklj, Gatcslna táján csapatokat összpontosít és a legközelebbi órákban villámgyors be­törésre készül Pétervár ellen. Az utána jövő kozákokat becsapták, ök erre rájöttek, ingadoznak, s ha megértik a dolgok lényegét, nem lőnek. Milyen volt e körülmény közepette a szovjet kormány helyzete? Lenin egyik rádlótávlratában Így nyilatkozott: „A szovjet kormány minden intézkedést megtesz, hogy elkerülje a vérontást. Ha nem sikerül, a Kerenszklj csa­patai mégis tüzet nyitnak, a szovjet kormány nem fog átallanl könyörtelen Intézkedéseket tenni az új Keren­­szkij—Kornyilov-puccs elfojtására.“ Október 28-án este a forradalmi katonai bizottság min­den törekvése Lenin előbbi utasításának teljesítésére összpontosult. A fegyvergyárakban és katonai raktárak­ban fegyvereket gyűjtöttek. Az Izsóra Gyár üzemi bi­zottsága utasítást kapott, hogy adja át a munkás kül­döttek tanácsának az üzemben található összes páncél­kocsikat, hogy Pétervárra szállítsák őket. Gránátvetésben jártas katonákat vezényeltek a gyalogos alakulatok le­génysége közül Szmolnljba, hogy a többieket is képez­zék ki gránátvetésre. Október 29-én reggeli hét órára húszezer embert rendeltek ki a lövészárok ásására a Moszkvai Kapuhoz. Százhúsz támszekeres kötelekkel fel­szerelt fogatot indítottak a Putyilov Müvekbe, hadianyag elszállítására. Számos városrészben szöges deszkákat ké­szítettek elő, hogy majd az ellenséges osztagok lovainak lábal alá dobálják. Kézifegyverek, gépfegyverek, hadi­anyag, kórházi autók, agitátorok, a Szoldatszkája Pravda és a Gyerevenszkája Jednota című lapok az összes szi­lárd és reményteljes vörösgárdista alakulatok mind a gatcsinai frontra özönlöttek. ...A forradalmi katonai bizottság ülése a végetelé járt, tagjai már szétszéledve készültek az egyes alakula­tokhoz, amikor egv vörösgárdista rohant be lélekszakad­­va a szobába. Haiálsápadt volt, átázott köpenyén folyt a víz. — Elvtársakl Fontos közölnivalóm van! Az izgalomtól vagy az éhségtől vacogó fogakkal el­mondta, hogy másfél órával ezelőtt, amikor társaival a RJecs hajdani kadetlap nyomdája előtt állt őrségben, a 6. tartalékos zászlóali köpenyét viselő három katona telepedett le a tűzrakásukhoz. „Gabonatermelő katonák­ként“ mutatkoztak be, dohányt húztak elő és megkínál­tak bennünket, majd valamiről össze-vissza fecsegtek. — Valahogy nem tetszett nekem — mondta a vörös­­gárdista. — Túlerőltették a falusias beszédmódot. Az Esküdöztek, soha nem fognak fegyvert a szovjet hatalom ellen. Pedig ez nem a becsület, hanem a becstelenség szava volt. Áruló módon készültek lecsapni a forradalom né­pére, akik nagylelkűen szabadon bocsátották őket. A teherautó tetején elrejtőzött vörös katona mindezt látta. Egy gondolat ösztökélte: menekülni, s mielőbb eljutni Szmolnljba, jelenteni a lázadó mozgólódást. Ami ezután következett, csak egy vérbeli pétervári fickónak sikerülhetett, aki megszokta a háztetőn és a kerítésen mászkálást, és a villamos ütközőjén az utaz­gatást. Egy szót sem szólt arról, hogyan jutott ki az Inzsenyerni] Zamokból. Vízáztatta és golyóütötte köpe­nye azonban némán is tanúskodott... ... Mindenki tisztában volt a vörösgárdista jelentésé­nek rendkívül nagy fontosságával. Sürgős intézkedések váltak szükségessé. Több előző utasítást meg kellett vál­toztatni. A városban kellett hagyni a gatcsinai frontra szánt fegyvereket és a csapatok egy részét. Meg kellett erősíteni fontos épületek védelmét. A forradalmi katonai bizottság tagjai új parancsokat dolgoztak ki. — De hová lett a vörösgárdista, elvtárs? — kérdezte egyikük. — Legalább egy teát Ihatna. Akkor már hűlt helye volt. Teljesítette kötelességét, s épp oly észrevétlenül, mint ahogy betoppant, eltűnt. Még a nevét se mondta meg. Amikor a lázadó Junkerek kivonultak az utcákra vá­ratlanul, a forradalmi katonai bizottság csapatainak gon­dosan előkészített ellenállásába ütköztek. Október 29 nap­jának végefelé a lázadást teljesen leverték, a résztvevő­ket letartóztatták és a Pétervár Erődbe szállították őket. A vörösgárdista nevét azonban soha senki nem tudta meg. Sok szovjet katona vesztette életét a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom utáni években és a második világ­háborúban. A képen látható Szergej Roman a Szovjetunió Hőse saját testével fedezte a német golyöszőrót, hogy bajtársai elfoglalhassák az ellenséges állásokat. A hősről egy csapattestet neveztek el, amely jelenleg Szlovákiában állomásozik. MILOŠ KRNO: Oktíkri i o Mikor utolsó mérges, sajgó sebeiből vérzett földtekénk, sziklák rendeltek s cári ajtók nyögve-recsegve törtek szét. Milliók közül kivált egy ember, s vele milliók vonultak harcba az átkos trónok ellen. Joggal reszkettek ez urak. A nép szivében gyűlölet izzott sistergő lávaként, s hogy harcba indult a tömeg, ajkak millióin dal kélt. „Fel, fel, ti rabjai a földnek, fel, fel, te éhes proletár. A győzelem napjai jönnek, rabságunknak vége már...“ Hiába küldte az egész világ az ágyúit kelet felé. Az tij orosz nép már szilárd, győzni ereje van elég. A Kremlre csillag szökkent, a sötétséget elűzve. Azóta minden hajlékban bent ott ragyog Lenin ereje. Moszkva felé súlyos felhőket kerget a hideg szélroham. Nyugatról jönnek? Szétszórja őket a nép. Nem érnek célt soha. Ökölbe szorult millió kéz, És mennydörög a szó: Előre! A kommunizmus felé, menj, s nézz! Pusztuljon ami régi, dóré. FRANTIŠEK HALAS: H m m trvr f Levélhullaftó őszi fák ti élő homokórák kiket mennydörgés alkotott és mennydörgés ébresztett Ez volt november Lenin fölkelt a föld alól: egyet hunyorított a szemével szólt s eliszkolt a sötétség sarkantyúit bevágta mélyen duzzadt ágyékába a lónak mely Nagy Péter alatt kalapálta patáival a szárnyaló Időt. Es fölugrott Lenin Mindenkinek, Mindenkinek, Mindenkinek Lenin fölugrott A hit sarkantyúit mélyen bevágta S a tömegek zsivalya közt ágyúk ólmával éhínséggel mindent elfoglalt rohammal! A Szovjetnek minden hatalmát A történelem lélegzett, hallotta a világ. Tüzet faló éj kapált a ló lába alól csak úgy röpült a hús Oroszország élő húsa a tegnapok állatjainak. Látni lehetett a föld rossz gödreit a kíváncsi nyomor csizmákból ktkukkáhó uifá’t A bizonytalanság szemét]*1 A fojtogató árulást Az öklendezők vak gyűlöletét Cseppenként folyt a higany és Majakovszkij dobbantott egyet verseivel és felmérte világunkat Vlagyimir Majakovszkij Másutt könnyek csorogtak s berozsdásodtak ott az emberek Ez volt ez látható Szerelem-szaga volt a Szabadságnak foga közé kapta a holdat a sötét Levélhullajtö puha őszi fák dübörög alattuk a tömegek dobaja Igazság mindenütt! homéri felvonulás Az volt november Ágyúdörefetdre pontot tett az a Szmolnij ö Európa. Nógrádi Napok 1970 Október 22-től 24-ig került sor az immár hagyományos Nógrádi Napokra Losoncon (Lučenec) és környékén. Az idei Nógrádi Napok programját kiegé­szítették a losonci gimnázium meg­alapításának centenáriumi ünnepségei is. . A gimnázium emlékünnepségeinek gazdag műsora október 23-án a volt tanulók és tanárok ünnepi összejöve­telével, majd az iskola fejlődését be­mutató kiállítás megnyitásával kezdő­dött. Délután a helyi iskolák diáksá­ga, a meghívott vendégek és a lakos­ság a régi gimnázium patinás épülete előtt gyülekezett, hogy tanúja legyen az emléktábla leleplezésének. Az ün­nepségen megjelent ing. Július Hanus elvtárs, a SZSZK kormányelnökének helyettese, valamint prof. Ing. Štefan Chochol elvtárs, az SZSZK kormányá­nak lskolaügyt minisztere. Hanus elv­társ ünnepi beszédében méltatta az iskola évszázados pedagógiai munkás­ságát, rámutatott arra a nagy jelentő­ségű munkára, ami a proletár inter­nacionalizmusra és a szocialista haza­­fiságra való nevelés terén az iskolára hárul. Az emléktábla leleplezése után a jelenlevő küldöttségek megkoszo­rúzták a felszabadító szovjet hősök emlékművét, majd a gimnázium új épületén is emléktáblát lepleztek le. Az ünnepségek utolsó napja a nép­művelési dolgozóké és a népművészeti együtteseké volt. Délelőtt a népműve­lési dolgozók napját rendezték meg, délután pedig a Poľana FSZM üzemi klubjában felléptek a népművészeti együttesek és szólisták. A színvonalas műsorból kiemelhetjük a kokavai nép­­művészeti csoport sokoldalú fellépé­sét, különösen az idős Kubinyec bácsi és három felnőtt fia fujara-kvartettjét. A szólisták közül osztatlan sikert ara­tott Vojtech Matuška népművész, aki síp- és fujara játékával a hriiíovái hegyek hangulatát varázsolta a szín­padra. A közönség elismerő tapsa ju­talmazta a fülekpüspöki népművészeti csoportot is, akik gondosan kidolgo­zott, mutatós népi táncokkal léptek fel. A legnagyobb sikert azonban mé­giscsak a vendég-együttesek aratták, a magyarországi rétsági járás egyesí­tett népművészeti csoportja, továbbá az erdőkürti női énekkar, melynek műsorában szlovák népdalok szerepel­tek. Ugyancsak nagy sikert aratott a műsorban fellépő szovjet katonai kis­együttes, amelyik a modern zene esz­közeivel tolmácsolta a népszerű és a legújabb orosz dalokat. Mindent egy­bevetve elmondhatjuk, hogy az idei Nógrádi Napok a népek közötti szo­cialista testvéri együttműködés, az internacionalista szolidaritás példás kifejezése jegyében zajlottak le, és ez a losonci járás népművészeti dol­gozóinak jó munkáját igazolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom