Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-07 / 45. szám

1970. november 7. SZABAD FÖLDMŰVES A tejhasznosítósú szarvasmar­ha-tenyésztés intenzitási fo­lyamata mindenhol kapcso­­latoi a tehenészeti farmok növelésével, a takarmányo­zás színvonalának jelentős emelésével, és az iparszeré munkamódszerek bevezetésével. Ez az Irány a Míchigani Egyetem (USA) tu­dósainak véleménye szerint a továb­biakban is megmarad. Ogy vélik, hogy 1980-ra a tejelő tehenek száma az USA-ban, az 1984-es évhez viszonyít­va, egyharmadára csökken, ellenben a tejhozam 40 százalékkal növekedik, vagyis a termelés 181,8 tonna tej lesz a tehenészet egy dolgozójára számít­va. A tejtermelés csak ilyen feltételek mellett tekinthető kifizetődőnek. Számos prognózisban azt jósolják, hogy a tehenek termelőképessége el­éri a 9000 liter tejet 3 százalék zsír­tartalommal. Ennek során azzal szá­molnak, hogy a tej 4 százalékos zsír­tartalma nem felel meg a tápérték nö­velését célzó feladatoknak, mert érté­kesebb alkotórész a fehérje. A tejelőmarha szelekciójában a fő feladatok a következők: a tehéntől zott korban, a múlt valamilyen idő­szakában. VSZA Indexet a következő képlet szerint határozzák meg: a tehén termelése 305 napos laktáciő alatt X 100 az azonos korú tehenek átlagos termelése a múlt évben (orszá­gosan). A kanadai szakemberek a VSZA in­dexet legmegfelelőbbnek tartják a tej­­hasznosltő szarvasmarha tenyészetek­ben folyó tenyészmunka eredményei­nek elemzésére. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy meghatározzák a tehenek vagy egész állományok tenyész- és termelőértékét, egyes konkrét állomá­nyok javításának gyorsaságát az egész állományok tenyész- és terme­lőértékét, egyes konkrét állományok javításának gyorsaságát az egész fajta tökéletesítésének előrehaladásához vi­szonyítva az országban, és bizonyos mértékben értékelhető a tenyészmun­ka hatékonysága minden fajtájú tehén hozamának vagy teljzsír-termelésének növekedése alapján. A termelőképesség növelésére irá­nyuló szelekció szoros kapcsolatban van a tögyalakulás javításával. КШ-ségétől, a sok nitrogén tartalmú mű­trágya használata következtében. (1950-ben egy hektárra 50 kg nitro­gént használtak, 1965-ben pedig már 150 kg-ot, sőt kísérletekben 300 kg nitrogént is felhasználnak egy hektár legelőre.) (A szerk. megjegyzése: A legelők szakszerű trágyázására szlovákiai vi­szonylatban is még nagyobb gondot kellene fordítani, hiszen ezen a téren még jelentős tartalékokkal rendelke­zünk, ha összehasonlítják eredmé­nyeinket a fejlett nyugati országoké­val.) A koncentrátumok fogyasztása Hol­landiában tehenenként évente 10 má­zsa körül ingadozik, vagyis fele, mint az USA-ban. Másféle irányzat figyel­hető meg az USA-ban és Kanadában, ahol a tejelő tehenek takarmányozási szintjét azzal akarják emelni, hogy növelik a koncentrátumok etetését, így a Michigan! Egyetem négyéves kísérlete során a tehenekkel 4790 kg koncentrált takarmányt is megetettek a laktácló 305 napja alatt. Megállapí­tották, hogy az elfogyasztott kon­centrátumok mennyisége nem befolyá­solja a szaporodó képességet, a tőgy­Uj szempontok a szarvasmarhák termelőképességének fokozásában Érdekess é g e k| Ш лЩ нШ УШ яШ Ш A malacok elválasztásának optimális időpontja lönböző származású szénák ve­gyi összetétele erősen változhat, és ezeket a különbségeket más módon felderíteni nem lehet. Nagy általánosságban ajánla­tos a mMacokict öt hetes kor­ban 7—10 kj, élősúllyal elvá­lasztani. Az így elválasztott ma­lacok élősúlya két hónapos korban átlag 1,4 kg-mal na­gyobb, mint az eddig, az anya­kocánál maradt malacoké. A korán elválasztott malacok vesztesége azonban némileg na­gyobb két hőnapos korig és va­lamivel több takarmányt fo­gyasztanak. Kell-e a szénát elemeztetni? Fölözött tej a sertéshizlalásban Angliában a fölözött tejet ál­talában tisztán itatják és 40 kg élősúly alatt 3 liternél többet nem adnak. Ahol csővezetéki alkalmaznak, ott a dara nedve­sítése fölözött tejjel és megfe­lelő vízklegészltéssel javasol­ható. A származási igazolások nagyobb bizonyító ereje sertésnél A széna minőségére a kaszá­lás időpontjából és a pillangó­sok részarányából szoktak kö­vetkeztetni. Ez általában helyes, de az ilyen sablonos értékelés nem ad valós képet a széna mi­nőségéről. Svédország egy meg­határozott részéről véletlensze­rűen vett 17 szénaminta vég­elemzéséből kiderül, hogy a kü-Jelenieg a sertésnél körülbe­lül 50 vércsoporttényező is­mert, amelyek 16 rendszerbe so­rolhatók be. Ennek alapján a származás ellenőrzésére a vér­csoport vizsgálatok Igen alkal­masak. További lehetőséget ad­nak a jövőben a szérum- és vörösvérsejt-fehérjék különböző vizsgálatai is. évente maximális mennyiségű tejet elérni, a tehén hosszú életének és jó egészségének megtartása mellett. Számos európai országban azonban figyelembe veszik a hústermelést is. A tehenek termelőképességének gyors növekedése kapcsolatban 611 mind az állatok genetikai javításával, mind a takarmányozás és tartás tö­kéletesítésével. A tudomány és a gyakorlat előtt felmerül a kérdés: meddig tart a szarvasmarha termelőképességének ilyen intenzív fokozása, mint az utób­bi 10—15 évben? Megállapították, hogy a genetikai és a nem öröklődő tényezőknek a tejhozam változékonysá­gára gyakorolt hatásfoka viszonylag állandósult. A tejhozam kiegyenlítő­dése következtében a szelekció lehe­tősége csökken. Jelenleg az átlagos évi tehenenkéntl tejhozam állomá­nyonként 1000—9000 kg között inga­dozik. Megállapították, hogy az ősök ter­melőképességének mutatói nem meg­bízható kritériumai az utódok te­­nyészértékének. Több országban al­kalmazzák a bikák utódellenőrzésé­nek módszereit. Ez abban foglalható össze, hogy közvetlenül a gazdaságok­ban értékelik a bikák utódait, vagyis összehasonlítják azokat anyáikkal, esetleg egykorú Istállótársaikkal, vagy pedig a leányokat speciális utódvizs­gáló állomásokon bírálják el. Az Ilyen elbírálás különös jelentőséggel bír a mélyhűtött sperma alkalmazása ese­tén. A Svájcban utődellenőrzött 744 bi­ka közúl csupán 11,3 százalék bizo­nyult javítónak. C. HőlI (Csehszlová­kia) 1967-es kísérleti adataira ala­pozva azt állítja, hogy az előrebecs­lés egyezése (az apa elbírálása alap­ján) a tényleges tény észértékkel 0— 100 százalék között ingadozik. A ja­vítóapák fiainak csupán 25 százaléka lett ugyanolyan értékű, a rontóbikák fiainak 28 százaléka pedig javítőbírá­­latot kapott. Ebből arra következtet­hetünk, hogy óvatosnak kell lenni a nüvendékbikák tenyészértékének prog­nózisában, apjuk öröklődő tulajdon­ságainak elbírálása alapján. Ugyanak­kor a javító bikáktól és nagy termelő­képességű anyáktól származó fiatal­bikák kiválasztása mégis fontos eljá­rás a tejelőmarha szelekciójában. . A genetikai Javítás gyorsasága lé­nyegesen nagyobb az anyák és a leá­nyok viszonyai között. Szelekció útján a tejtermelóképesség fokozásának si­kere a tenyészbikák előállítására Irá­nyuló előzetes tervszerű munkától függ. Több szerző megállapította, hogy a tehenek tejtermelöképesssége az első laktációban genetikailag nagymérték­ben hasonlít a későbbi laktáciú terme­léséhez. Emiatt a bikák elbírálását leányaik első laktációja alapján elég megbízhatónak tekintik. A bika elbí­rálásának meggyorsítása céljából szá­mos országban tanulmányozzák az el­bírálás lehetőségeit, leányainak há­rom-négy hónapos laktációja alapján. Kanadában 1953 óta alkalmazzák a VSZA indexet, amely kifejezi egyes tehenek viszonylagos termelőképes­ségét, a fajta teheneinek átlagos ter­melőképességéhez képest meghatáro­földi kutatók nagy jelentőséget tulaj­donítanak a tőgy alakjának, a tőgy­bimbó elhelyeződésének, az elülső és hátulsó negyedek termelési kiegyen­lítettségének, a könnyű fejhetőségnek és a gépi fejősre való alkalmasság­nak. A tőgy alakja és termelő tulaj­donságai elbírálásának megszervezé­sében a legnagyobb sikert Hollandia, Dánia, Norvégia, Svájc, NDK, NSZK, Nagy-Britannia és az USA szarvas­marha-tenyésztésében érték el. Ezek­ben az országokban, úgyszintén Magyarországon, Csehszlovákiában, Ausztriában utasításokat dolgoztak kt a tehenek tőgyének elbírálására és kipróbálására. Egyes kutatók tanulmányozzák a tejtermelés és a takarmányértékesítés genetikai összefüggéseit. Számos munkában megállapították, hogy nagy fenotlpusos (0,80—0,86) és genetikai (0,84—0,95) korreláció áll fenn a ta­karmányértékesítés és a tejhozam szintje között: a takarmányértékesltés öröklődhetősége jelentősen kisebb. A fagyasztott spermával történő termékenyítési módszer terjedése ki­válthatja a tenyészmunka jelenlegi el­járásainak felülvizsgálatát. Számos vizsgálat eredménye bizonyítja, hogy a mesterséges termékenyítésben utőd­­ellenörzött bikák használata során nem következik be a nem kívánatos recesszív gének gyakoriságának növe­kedése. A mai állattenyésztési tudományban a heterózis hatást akkor tartják a legmegfelelőbbnek, ha az utódok mu­tatói felülmúlják a szülőegyedek meg­felelő átlagos mutatóit. A termelőképesség szüntelen foko­zása magával vonja a szarvasmarhák takarmányozási módszereinek állandó javítását. Nagy-Britanniában például kidolgozták a tejelő tehenek takar­mányozásának racionális és fázisos módszerét. Ez a koncentrátumok ad libitum (szükség szerinti) takarmá­nyozásán alapul, az ellés utáni kriti­kus 15 héten át (ezalatt az idő alatt a tehenek megtermelik az egész lak­­tácíőban fejt tejnek körülbelül a 45 százalékát, súlyuk azonban naponta 250—800 grammal csökken), valamint a takarmányozási normák szerint a laktáciő második felében és a szára­zon állás Időszakában. A bőtejelő te­heneket az elapasztás időszakában szükség szerint szálastakarmányokon és szilázson tartják. A koncentrátu­mok mennyiségét pedig az elapasztás kezdetén 0,5 kg-ról, a vemhesség utol­só két-három hetében az állat 100 kg élősúlyára számítva, 1—1,5 kg-ra eme­lik. Az Ilyen takarmányozás biztosítja a bendőben a fermentációs folyama­tok alkalmazkodását a koncentrátum típusú takarmányadagokhoz a laktá­ciő kezdetére, elősegíti a testben a tápanyag-tartalékok felhalmozását, ami a laktácló alatt a hozam 454 lite­res emelkedését eredményezi (napon­ta átlag 2,27 literes növekedést). Számos európai országban a tehe­nek termelőképességét a mesterséges legelők intenzív kihasználásával nö­velik. Különösen Jellemző ez Hollan­diára. A legelők kihasználásának nagy hatékonysága ebben az országban nemcsak a kedvező éghajlattól függ, hanem főleg azok nagy termelöképes­gyulladások, méhgyulladások, ketózis előfordulását, sem pedig az emésztési zavarok gyakoriságát. Koncentrátum típusú takarmányadagok esetán opti­mális vegyi összetételű tej akkor nyerhető, ha a széna és egyéb szálas­­takarmányok mennyisége a tehén 100 kg élősúlyára számítva naponta 1,5 kg. A bendő normális működéséhez a fe­jőstehenek takarmánya körülbelül 17 százalék rostot tartalmazzon. A tejhasznosítású szarvasmarha­­tenyésztés intenzitásának növelése nem lehetséges az utánpótlásra szánt üszők szabályszerű és irányított ne­velése nélkül. Ennek fő célja, hogy minél korábban kifejezésre jusson a genetikailag feltételezett tejtermelő képesség a legkisebb költség mellett. Számos vizsgálatban bebizonyosodott, hogy az első ellés idején az életkor hatása az első laktácló hozamára je­lentéktelen, s hogy ezeknek a tehe­neknek a tejhozama arányban van az élősúllyal. Nagy figyelmet kell szentelni az üszőnevelésre, és óvakodni kell a ko­rai fedeztetéstől, mivel ez csökkenti a későbbi tejtermelést. Több kutató úgy véli, hogy az üszők mérsékelt ta­karmányozása előnyösebb a későbbi tejtermelés szempontjából. Általában az a megállapítás, hogy maximális termelésüket a tehenek 8—8 éves ka­rukban érik el. Ami a fejések gyakoriságát Illeti, Dániában, Nagy-Britanniában, USA- ban, Svédországban, Kanadában, Bel­giumban, Hollandiában és a szocia­lista országokban szerzett tapasztala­tok azt mutatják, hogy nagy hozamok érhetők el napi kétszeri fejéssel. Dá­niában például az összes tehén két­szeri fejősre történt átállítása gyakor­latilag nem csökkentette az átlagos tejhozamot. Az átállásig a Jersey te­henek tejhozama 3410 kg volt (76 182 tehéntől), utána pedig 3440 kg, a tej­zsírtartalom pedig 6,01 százalékról 0,04 százalékra növekedett. V. PAVLOV, a biológiai tudományok kandidá­tusa, a Szovjetunió Össz-szövetségi Mezőgazdasági Műszakl-Okonömial Tudományos Kutatóintézetének dol­gozója. Mit rejtenek a számok? A TŰSNYARASDI (Topolnica) EGYSÉGES FÖLDMOVESSZÖVETKEZET a galánta! járás közepes eredményeket elérő szövetkezeteinek egyike. A há­rom szövetkezet egyesítése révén létrejött közös gazdaság 1300 hektár me­zőgazdasági földterületen gazdálkodik. Szabó Pál zootechnlkussal az állat­tenyésztési részleg háromnegyedéves kimutatásainak számadatait, valamint a felmerülő problémákat boncolgattuk. Nézzük talán a tejtermelés szakaszán elért eredményeket. A szövetke­zetnek 316 fejőstehene van, melyeknek gondozása 21 fejőre van bízva. A háromnegyedév végéig egy fejőstől átlagosan 2200 liter tejet fejtek. A napi fejésl átlag, a tervezett 7,12 liter helyett, meghaladja a nyolc litert. A tej zsírtartalma 3,6—3,8 százalék között mozog. Az év végéig előreláthatólag elérik a 2900 literes egyedenkénti évi tejtermelést. Ha a tejtermelésről beszélünk, meg kell említeni azt Is, hogy a szövet­kezet az 1963—65-ös Időszakban lényegében teljesen felújította a tehénállo­mányt, mert az addigi állomány túlnyomó része TBC-ben szenvedett. Két évvel ezelőtt kezdték meg az állatok hasznossága alapján történő kiválasz­tást. Azok az egyedek, amelyek nem képesek 2500 liter tejnél többet ter­melni egy évben, fokozatosan nagyobb teljesítményű egyedekkel lesznek helyettesítve. Az állomány frissítését, feltöltését tehát a saját nevelésű utó­dokkal biztosítják. Csak a nagyhasznosságú fejősöktől származó utódok kerülnek az alapállományba, s Így már eleve biztosítva van a termelési eredmények Javulása. Természetesen a fejők becsületes munkájára Is szük­ség van ahhoz, hogy a szövetkezet törekvései megvalósulhassanak. Vannak a szövetkezetben olyan fejők, akik a számukra előirányzott évi tejtermelési tervet hét-, nyolc-, sőt kilencezer literrel is túlteljesítik. Akadnak viszont olyanok Is, akik éppen hogy csak elérik az előirányzott mennyiséget. A dol­gozóknak a munkához való helytelen viszonyából és bizonyos mértékben az új módszerektől való idegenkedéséből ered az is, hogy a gépi fejés nem vált be a szövetkezetben, s Így még ma is a kézi fejést alkalmazzák. A ve­zetőség természetesen azon munkálkodik, hogy megértesse a tagokkal az új módszerek bevezetésének szükségességét, de egyelőre nem találtak nagy megértésre a többnyire nyugdíjkorhatárhoz közeledő dolgozók soraiban. A nehézségek ellenére Is teljesítik termelési tervüket. Az évi terv 845 ezer liter tej kitermelését irányozza elő. A harmadik negyedév végéig 694 ezer litert már értékesítettek, s az év végéig nemcsak teljesítik tervüket, de mintegy ötvenezer literrel túl is szárnyalják azt. A hústermelésben elért eredmények is Jó közepesnek minősíthetők. A sertéshizlalásban 49 dekagrammos átlagos napi súlygyarapodással számol­nak, míg a marhahizlalásban 90 dekagrammos évi átlag várható. A sertések­nél a nedves takarmányozási módszert részesítik előnyben és a keverő helyiségben előkészített takarmányokat nyomőpumpa segítségével juttatják a vályúkba. A szarvasmarhák takarmányozása hagyományos módon törté­nik. Valamivel alacsonyabb szinten mozog a baromfitenyésztés, bár az ered­mények itt sem a legrosszabbak, hiszen 10 százalékos elhullási veszteség ellenére is 20 mázsával szeretnék túllépni az ezéví eladási tervet, amely 130 mázsa baromfihús eladását Irányozza elő. A szövetkezet takarmányok szempontjából önellátó, sőt ebben az évben annyi takarmányuk van, hogy akár két évre is elegendő lenne. Mindezek alapján feltehető, hogy a lehetőségekhez mérten sikeresen zárják ezt a gaz­dasági évet, s ha a jövőben fokozott figyelmet szentelnek a felmerülő problémák és hiányosságok megoldására, orvoslására, akkor bizonyos, hogy a gazdasági eredmények javulása sem várat majd magára sokáig. KÄDEK GÁBOR A tejtermelés gazdaságos­ságának fokozása érdekében nagy hasznossági: egyedek szükségesek. Felvételünkön a Topofóianky-i Tenyészál­­lat-nemesltű Vállalat, Nový Tekov-i üzemrészlegének te­hene látható, amely az OR­KAN bikátúl származik, és az ötödik laktációban érte el maximális tejhozamit, vagyis 5370 kg tejet, 4,2 szá­zalékos zsírtartalom mellett, illetve 228 kg össz-zsírter­­meléssel. Az eddigi hét íak­­táció alatt a tehén átlagosan 4523 kg tejet adott 4.09 szá­zalék zsírtartalommal.-k-

Next

/
Oldalképek
Tartalom