Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-31 / 44. szám

6 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. októberül. Társadalmunk igényeinek megfelelő ötéves tervet készítünk Az Agrokomplexum vállalataiban és üzemeiben napjainkban az ötéves tervfeladatok kidolgozását szorgalmazzák. Előkészí­tésénél abból az alapvető elvből indulnak ki, hogy a terv a népgazdaság szerves része. A közelmúltban megszilárdult a párt s az állami szervek tekintélye, felelőssége a tervek telje­sítésének kimeneteléért s a közgazdasági helyzet javulásáért. Megnyugtató ez, mert ilyen légkörben lehetőség nyílik olyan konszolidációs terv kidolgozására, mely szilárdítja a szocia­lista fegyelmet. A megvalósításnál abból az alapelvből kell ki­indulni, hogy az egész vonalon lehetőség nyíljon az irányító és a termelő tevékenység racionális megoldására. Itt főleg ar­ról van szó, hogy az ötéves terv kezdeti éveire kitűzött konszo­lidációs intézkedéseket legalább annyira komolyan vegyük, mint a hosszabb távra meghatározott, a konszolidáció keretét meghaladó gazdaságfejlesztési irányelveket, melyeknek gya­korlati valőraváltásánál igénybe kell vennünk a műszaki fej­lesztés korszerű eszközeit. HASZNÁLJUK KI A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ESZKÖZÖKET Az ötéves terv irányelvei ä Szlovák Szocialista Köztársaság számára külön meghatározzák: Az adott feltételek mellett el­engedhetetlenül szükséges, hogy a termelésben hatékony módon kihasználjuk a rendelkezésre álló eszközöket. Minde­nütt lehetővé kell tenni az anyagi-műszaki bázis, a termelőerő és alapeszköz, s a korszerű technika és technológia lehető leg­gazdaságosabb kihasználását. A mezőgazdaság-fejlesztés távlati célkitűzéseinek valóravál­­tásánál részben ebből, másrészt az eltelt néhány esztendő is­mereteiből kell kiindulni. A távlati terv feltételezi, hogy a mezőgazdasági termelést 1975-ig (az 1970-es valósághoz viszo­nyítva) mintegy 15,3 százalékkal, az árutermelést pedig mint­egy 26,2 százalékkal emelhetjük. Ezzel egyidejűleg fontos kö­vetelmény, hogy az állati termékek árutermelésében érezhető javulás álljon be. További követelmény, hogy az élelmiszeripar termelését arányosan, tehát 26,3 százalékkal bővítsék. Hatéko­nyabb termelésemelkedést kell elérni a hús, a baromfi, a tej­­feldolgozó és a borászati iparban. A mezőgazdaságban a takarmánygabona termesztésre kell fordítani a legnagyobb figyelmet. Kívánatos továbbá a cukor­répa, a repce és a napraforgó termőterületének bővítése is. Ezzel egyidejűleg arra kell törekedni, hogy már a jövő évtől kezdve sokszorta több hüvelyest adjunk közellátásunknak, mint az előző években. Ugyanakkor lényeges választékbővítést kell elérnünk húsfélékből, tejtermékekből és tojásból. TÖBB GABONÁRA LESZ SZÜKSÉG A mezőgazdasági s vele együtt az élelmiszeripari termelés fokozása tehát főleg a hektárhozamok emelkedésétől függ. Az ötéves terv irányelveiben számolunk továbbá azzal, hogy 1975-ig a búzatermelést (az 1966/1070-es évek eredményeihez viszonyítva) 14, az árpatermelést ÍV, a kukoricatermelést 31, s a rétiszéna termelést pedig 33 százalékkal kell emelni. Ezért az ötéves terv kidolgozásánál a mennyiségi mutatók betartása mellett megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a termelés minőségi tényezőinek betartására is. Ugyanis a leg­nagyobb tartalékok éppen itt rejtőznek, melyeknek feltárásá­val nem csak emelhetjük, hanem egyben gazdaságosabbá is tehetjük a termelést. Elsősorban is az összes termények hek­tárhozamának emeléséről van itt szó. Amint az irányelvek mutatják, a legnagyobb emelkedést a kukoricánál és a réti­­szénánál kell elérni. A kukorica vetésterületének bővítésével és a hektárhozam emelésével lehetőség nyílna arra, hogy a központi takarmányalapot további 200—300 ezer tonna szemes­takarmánnyal gazdagítsuk. A takarmányalap mintegy harmadával történő bővítése le­hetővé tenné a szükséglet teljes fedezését és bizonyos tarta­lék elérését. Köztudomású, hogy az évelő és a rétiszéna ter­melésben korántsem érjük el a kívánt színvonalat. E téren ugyancsak fel nem tárt tartalékaink vannak. Ezért nem en­gedhetjük meg, hogy a közel milliónyi hektárt magába foglaló takarmánytermő területen extenzív módon lényeges betakarí­tási veszteséggel termeljünk. ÜZEMKÖZI ALAPON ... Az állattenyésztésben a hasznosság emelésén (1975-ig átlag­ban tehenenként elérni legalább 2750—2800 liter tejet, kocán­ként 16—17 választott malacot, tojónként 175—182 tojást, a hízómarha vágósúlyát pedig 450 kg-ra emelni) és a gazdasági állatok igényes, szakszerű takarmányozásán kívül nagy figyel­met kell fordítanunk a termelés központosítására és szakosí­tására is. Kívánatos, hogy a távlati tervben számoljunk a hús- és a tojástermelés korszerű, nagyüzemi feltételek közt történő emelésével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például a ba­romfitenyésztésben a korszerű állami és szövetkezetközi nagy­üzemek hálózatának kiépítésére kell törekedni. Olyan feltéte­leket kell teremteni, melyek teljes mértékben lehetővé teszik a társadalom tervben foglalt igényeinek kielégítését s hasonló módon kell megoldani a sertéshústermelést is. A távlati terv azzal számol, hogy 1975-ig egy olyan rendszert építenek ki, ahol majd lehetővé válik 280 ezer sertés hizlalása és 40 ezer koca nagyüzemi tartása. A szarvasmarha nevelését, tartását, hizlalását, valamint a tejtermelés kérdését szakosított nagyfarmok építésével valósít­ják meg. Az irányelv számol azzal, hogy a termelés központo­sításával az egy egységnyi termék természetes abrakszükség­lete csökkenni fog. A távlati terv feltételezi továbbá a keve­­réktakarmánykészítő ipar fejlesztését is. Az ilyen takarmány készítése, a minőség szüntelen javulása mellett, mintegy 37 százalékkal emelkedik. Csupán az a kérdés, honnan szerezzük majd be a keverésnél szükséges összetevőket. Külföldi beho­zatalból előreláthatólag ez nem válik lehetővé, így a tervek­ben számolni kell a lucernaliszt-gyártás bővítésével, a takar­mányhüvelyesek nagyobb arányú termesztésével, a takarmány­élesztő és a feldolgozásnál nyert hulladékok igénybevételével. ÉSSZERŰ BERUHÁZÁSOK KELLENEK Az Agrokomplexum építkezési beruházásait mezőgazdasági termelési és feldolgozóipari vonatkozásban az állattenyésztés­ben nélkülözhetetlen alapeszközök fogják képezni. A távlati terv külön említi a meliorációs létesítmények építését, vala­mint a műszaki fejlesztés és a komplex gépesítés elengedhetet­len szükségességét. Például a mezőgazdasági gépesítésben mintegy 33,5 százalékos emelkedés várható az ötéves terv vé­gére. A távlati célkitűzés hangsúlyozza, hogy mezőgazdasá­gunkban az utóbbi húsz esztendőben nagy fejlődés történt a gépesítés terén. El kell ismernünk azonban, hogy a helyzet mégis eléggé agasztó, mert sokhelyütt nem használják ki eléggé a gépesítés, a nagyüzemi termelés adta lehetőségeit, így a mezőgazdasági szempontból fejlett országoktól jócskán lemaradtunk. Amíg például a Német Demokratikus Köztársa­ságban a szocialista szektorban egy traktorra 30, addig nálunk, Szlovákiában 40 hektár szántóterület esik. Nagy hiba, hogy Szlovákiában kevésbé terjedt el a termelés és a betakarítás komplex gépesítése. Az NDK-ban a burgonyának például 55, a cukorrépának pedig 93 százalékát takarítják be kombájnok­kal. Nálunk pedig a burgonya betakarítása a vetésterület 20, a cukorrépa pedig 12 százalékán gépesített. A helyzet ismeretében az illetékes szerveknek hatékony In­tézkedést kellett tenniük arra, hogy a mezőgazdasági üzemek az ötéves terv időszakában megfelelő mennyiségű gépi beren­dezést kaphassanak. Ennek keretében Szlovákia mezőgazdasá­ga mintegy 6 milliárd korona értékű gépet kap, hogy: J lehetővé váljon a betakarítás a) a növénytermesztésben komplex gépesítése; a gabonaféléknél 95 százalékban; a takarmányoknál 85 százalékban; a cukorrépánál 55 százalékban; a burgonyánál 50 százalékban; a kukoricánál 85 százalékban; b) az állattenyésztésben el kell érni a technika és a techno­lógia olyan színvonalát, miszerint az új körülmények közt le­hetővé válik a termelékenységnek olyan arányú emelkedése, melynek keretében egy dolgozó: a tehenészetben a növendék állatoknál a kocáknál a sertéshizlaldákban a tojóknál 50 darab 200 db 150 db 1500 db 10 000 db állatot gondozzon; ej el kell érni, hogy a gépesítés és az árumozgatás terén lényeges előrehaladás történjen. Az ötéves terv tételeinek megszövegezésénél figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági termelés koncepciójának kidolgo­zására, vagyis arra, hol, milyen módon oldják meg az elsőd­leges termelést. Ajánlatos, hogy a felsőbb szervek a mezőgaz­dasági üzemek számára megfelelő légkört biztosítanak a kooperációs és az integrációs kapcsolat megteremtésére, s több üzem összpontosított termelési struktúrájának kialakítására, mert csak így nyílhat lehetőség a nagy teljesítőképességű gé­pek gazdaságos kihasználására. MIT VÁRHATUNK A VEGYIPARTÓL? Másik fontos tényező, mely követlenül befolyásolja a ter­melés alakulását, a kemizáció. Őszintén el kell mondanunk, hogy a kemizáció terén sem minőségi, sem mennyiségi szem­pontból nem jutottunk el a fejlett országok színvonalára, ami károsan befolyásolja az egész mezőgazdasági termelést. Az ötéves terv irányelveiben részben megoldódnak a szóban­­forgó problémák. Föltételezhető ugyanis, hogy 1975-ben egy hektárnyi mezőgazdasági földterületre tiszta hatóanyagban mintegy 212,5 kg műtrágyát adhatunk. ígéret van a minőség javulására is. Várható, hogy a tápanyagok koncentrációja eléri az átlagos 37 százalékot, az összes műtrágyák 70 százalékát szemcsézett állapotban szállítják a termelőhöz. Ezzel egyidejű­leg a peszticidák gyártását mintegy 70 százalékkal emelik. Sajnos, azonban még így sem elégítik ki kívánt mértékben a termelők igényeit, ezért a raktározásnál ügyelni kell arra, hogy a hatóanyagok ne veszítsenek értékükből. A vegyipar fő feladata, hogy: ф olyan helyzetet teremtsen a mezőgazdaság számára, hogy 1980-ig hektáronként 280—300 kg tiszta hatóanyagot tartalma­zó műtrágyát dolgozhassanak a talajba; Ф lényeges javulást érjen el a műtrágyafélék minősége terén; • kiszélesítse a peszticidák termelési programját; • módot találjon arra, hogy az állatok takarmányozáshoz kellő, mennyiségű szintetikus fehérjét bocsásson a termelők rendelkezésére; Ф kedvező feltételeket teremtsen a tudományos műszaki ismeretek gyors, rugalmas elterjesztésére; • olyan szolgáltató hálózatot, építsen ki a szintetikus takar­mányozás, a növényvédelem, a raktározás, a vegyszerkezelés és alkalmazás terén, mely teljes mértékben megfelel a terme­lők és a népgazdaság igényeinek. Az árutermelés terén várható, hogy évente mintegy 1 mil­liárd koronával emelkedik az árubőség. Itt azonban nemcsak a mennyiséggel, hanem a minőséggel és a választék bővítésé­vel is számolni kell. Itt az ideje, hogy a termelők és a part­nerszervezetek közt olyan kölcsönös kapcsolat jöjjön létre, mely biztosíték lesz a társadalom által kitűzött feladatok ma­radéktalan teljesítésére. (ep — hai) 7i kmü <тщбК pasztalat birtokában eltekintenek az állandó munkabrigád rendszer­től, újabban komoly erőfeszítést A lengyel mezőgazdasági nagyüzemek szervezeti felépítéséről Júliusban a Lengyel Népköztár­­sagban szervezték meg a mezőgaz­dasági munkaszervezés XV. tudo­mányos nemzetközi kongresszusát. Ennek megszervezése azért vált lehetővé, mert Lengyelországban ebben a tekintetben figyelemre­méltó elméleti és gyakorlati isme­retekkel rendelkeznek. így nem árt, ha megismerkedünk a helyzet főbb kritériumával, valamint az ot­tani szövetkezetek és állami gaz­daságok problémáival. Lengyelor­szágban ugyanis még mindig ki­sebbségben van a szocialista nagy­üzemi mezőgazdasági szektor, ezért lényegesen fontosnak tartják, hogy a szocializált nagyüzemek színvonalasan termeljenek, repre­zentálják a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, s előkészítsék a mai kis­üzemeket a kollektivizálásra. A figyelmet leginkább az alábbi problémákra fordítják: • a munka irányításának szer­vezésére és a termelőmunka vég­zésére; Ф a munkafolyamatok és mű­veletek szervezésére; ф mezőgazdasági üzemek szer­vezeti felépítésére. Az irányítás szervezése terén ar­ra törekednek, hogy a szövetkeze­tek és állami gazdaságok dolgozóit mind jobban bevonják az irányítás­ba, s ezzel elérjék a gazdaságok rugalmas és célszerű vezetését. Többéves tevékenység eredményez­te, hogy olyan rendszert léptethet­tek érvénybe, melynek keretében közös nevezőre hozhatták a dolgo­zókat képviselő szervezetek és a gazdaságok vezetőinek kölcsönös viszonyát. A vezető dolgozók irányító te­vékenységének tökéletesítése érde­kében kidolgozták az irányítás és a szervezés ésszerű rendszerét. Eh­hez szükségesnek tartják a veze­tők lehető legtökéletesebb szakmai fölkészültségét. A termelőmunka végzésénél fő­képpen a munkacsoportok tevé­kenységének szervezését tartják döntő fontosságú feladatnak. Te­kintettel arra, hogy többéves ta­fejtenek ki a szakosított munka­­csoportok szervezésére. Az egy termelőközponttal ren­delkező gazdaságokban a munka fajtája szerint szervezik a terme­lőcsoportokat, s azokat ellátják a szükséges műszaki és más eszkö­zökkel. A csoportok állandósága, nagysága, műszaki színvonala, el­látottsága, mindig az adott hely­zettől függ. így szervezik például a tápanyagellátó, a burgonya- s a takarmánybetakarító és más mun­kacsoportok tevékenységét. A több termelőközponttal ren­delkező gazdaságokban szakosított munkacsoportokat létesítenek. Az üzem területén ezek végzik a rá­juk bízott összes teendőket. Kez­detben ilyenek voltak a szállító­később pedig a tápanyagellátó, nö­vényvédő stb. csoportok, amelyek brigád jelleget vettek fel. Ez a szervezeti felépítés forradalmi vál­tozást hozott a belüzemi irányí­tásban, s így az egyes részlegek vezetői teljesen fölöslegesekké vál­tak. A munkafolyamatok korszerű szervezése szükségessé teszi a gé­pesítés tökéletesítését, a termelés bizonyos irányú szakosítását, a nö­vénytermesztés és az állattenyész­tés új módszereinek bevezetését. Lengyelországban még a közel­múltban is olyan nézet uralkodott, hogy a növénytermesztés speciali­­zálása a gépesítés színvonalától függ. Ezt azonban a jelenlegi nagyüzemekben másként látják. Köztudott, hogy a növénytermesz­tésben éppen az agrotechnikai ha­táridő következtében eléggé bo­nyolult helyzet alakul ki. Minél kevesebb terményre szakosítanak, annál rövidebb idő áll rendelke­zésükre ahhoz, hogy maximális mértékben az év minden szakában használhassák a gépeket. Ezért újabban arra törekednek, hogy egyes munkaműveletekben univer­zális gépeket alkalmazzanak. Más a helyzet az állattenyésztésben. Ott a gépeket és a berendezéseket na­ponta használhatják. A gépi esz­közök maximális mértékben törté­nő kihasználása a lengyel mező­­gazdaságban is a nagyüzemi far­mokon bizonyult gazdaságosnak. Lengyelországban a mezőgazda­­sági nagyüzemek szervezeti fölépí­tését főleg a gazdaságok és a ter­melőrészlegek (központok) terje­delme szempontjából figyelik. Egér szén a 60-as évekig az a hiedelem uralkodott a lengyel mezőgazda­ságban, hogy a nagyüzemi szállí­tási költség alakulása döntő mó­don befolyásolja a gazdaságok ter­jedelmét. Ezért több olyan részle­get alakítottak, amelyek elláttak bizonyos feladatokat. Az újabb tudományos és gyakor­lati ismeretek azonban azt mutat­ják, hogy a műszaki ellátottság színvonala (főképpen szállítóesz­közök) és az úthálózat tökéletesíté­se módot nyújthat a központi tele­pek hatáskörének bővítésére. Bebi­zonyosodott, hogy a távoleső gaz­daságok fenntartása gyakran szük­ségtelen és költséges. A kis termelőközpontok leépítése döntő társadalmi érdek, mert azoknak a dolgozóknak az életkö­rülményei, akik ott élnek, sokszor­ta rosszabbak, mint a nagy köz­pontokban élő emberek életkörül­ményei. Ezért a mezőgazdasági üzemek szervezeti tagozódását nem lehet kizárólagosan a szállí­tás adott helyzetétől függővé ten­ni, hanem főképpen attól, hogy mi­lyenek az egyes részlegeken (gaz­daságokban) élő emberek életkö­rülményei. Végkövetkeztetésként elmond­hatjuk, hogy a Lengyel Népköztár­saságban helyesen értelmezik a szocialista nagyüzemi gazdálkodás megoldásának alapgondolatát. Ez a szocialista nagyüzemek kedvező gazdasági eredményeiből is vissza­tükröződik. Hamarosan olyan anya­gi-műszaki bázist hoznak létre, mely lehetővé teszi a mezőgazda­­sági termelés fejlett kollektivizá­lását. —h— к I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom