Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-24 / 43. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. október 24. Kiállítás a szocializmus ellenségeinek terveiről Régi harcosokra emlékezünk Prága, Brno után Dunaszerdahe­­lyen, a Marxizmus-Ieninizmus Esti Egyetemének termében rendezték meg a „Meghiúsult kísérlet“ című kiállí­tást. A hatalmas szöveg- és képdoku­mentáció részletesen bemutatja a szo­cializmus ellenségeinek terveit és eszközeit az 1968—69-es időszakban. A rendezők 15 részbe foglalták ösz­­sze az antiszocialista és antiszovjet erők gondosan előkészített terveit és későbbi káros cselekedeteit. Hiteles dokumentumok bizonyítják a kapita­lista kémszervezetek aknamunkáját, az ellenünk irányuló lélektani hábo­rút, az illegális rádiók működését. A kiállítás bemutatja a kimondottan államellenes anyagokat, a fegyver­lopásokat, az ellenforradalmi sajtó lázító tevékenységét, a szovjetellenes kampány fényképes bizonyítékait. A több mint 500 hiteles dokumentá­ció bizonyítja, hogy Csehszlovákiában már 1968. augusztus 21-e előtt a nyu­gati kémszervezetekkel együttműköd­ve jobboldali szervezkedés folyt. Eb­ben a főszerepet elsősorban is a 47 nyugati uszító rádióállomás játszotta, amelyeknek elsőrendű küldetése a szocialista országok elleni lélektani háború. A nyugati turisták 1968 ja­nuárja után — és még 1969-ben is — valósággal elözönlötték az országot. Ezek közül nagyon sokan kémtevé­kenységgel voltak megbízva. Ezt bi­zonyítja az a tény is, hogy 1969. ja­nuár 1-től augusztus végéig 567 ezer 815 nyugati turista jött hazánkba, ebből 80-at felforgató tevékenységük miatt le kellett tartóztatni, 210-et pedig ki kellett utasítani az ország­ból. Amint a kiállítás is bizonyítja, a zűr­zavarhoz, a jobboldali erők előre­töréséhez nagyban hozzájárultak az ellenforradalmi hangvételű újságcik­kek is. Az egyes szlovák lapokban megjelenő uszító cikkek mellett ott látjuk az „Oj Szó“ nevével visszaélő antiszocialista, antiszovjet és naciona­lista csoport felhívásait is. Többek között így uszítanak: „Tartsatok ki, nem értettünk egyet és nem is érthe­tünk egyet a megszállással! Kitartunk, az árulókat nem tűrjük meg.“ Ugyan­csak az Oj Szóban olvasható a CSE­­MADOK „Magyarok a magyarokhoz“ című hamisságtól túltengő felhívása, amely nem átalja a szocialista Ma­gyarország néphadseregét a hitleri fasiszta hordákhoz hasonlítani. Ott látható egy röplap is, amely felhívás­sal fordul Dél-Szlovákia lakóihoz: „Magyarok, csak a csehszlovákiai magyar rádió adását hallgassátok (gabonaváros), a budapesti rádió fél­revezet benneteket!“ A Ounaszerdahelyi járási Pártbi­zottság dokumentumokkal bizonyítja, hogy náluk is voltak jobboldali fel­forgató elemek. Nyolc pártszervezet ingott meg, de ezenkívül szórványo­san és szervezetten is kialakult né­hány ellenforradalmi góc. A dióspa­­tonyi pedagógusok még a diákokat is uszító céljaikra akarták felhasználni. A kép- és szöveg-dokumentációkból a szemlélő megláthatja, hogy Cseh­szlovákiában az ellenforradalmi erők nagyon ravasz módon, körültekintően készítették elő az ellenforradalmat. Amíg a kétszínű Dubčeket égig ma­gasztalták, addig a párt olyan becsü­letes funkcionáriusait, akik a múltban életük kockáztatásával is harcoltak a nép érdekében hazánk felszabadu­lásáért, kivégzéssel fenyegették. A „Hívők levelében“ azt olvashatjuk, hogy a „kommunista mozgalomban nem volt még olyan kommunista ve­zér, akiért annyit imádkoztak volna a katolikus hívők, mint DubCekért“. Egy kiállítási táblával tovább pedig azt olvashatjuk, hogy Bobonko elv­társnak, a Kassai járási Pártbizottság funkcionáriusának fejét akarták ven­ni, Jozef Hlaváč elvtársat pedig — aki a múltban a Csehszlovák Mező- és Erdőgazdasági Munkások Szövetsé­gének titkára volt és egészségét nem kímélve küzdött főleg Dél-Szlovákia földműveseinek érdekeiért — a lama­­csi krematóriumban akarták élve el­égetni. Az ilyen fenyegető levelek az „Emberarcú szocializmus“ idején ezré­vel érkeztek a becsületes polgárok címére, hogy megfélemlítsék őket. Nagy iskola ez a kiállítás, és azok, akik megtekintik, láthatják, hogy a Varsói Szerződés haderőinek beavat­kozására szükség volt, mert máskü­lönben az antiszocialista és antiszov­jet, nacionalista erők vérfürdővé vál­toztatták volna hazánkat. A kiállítás D unaszerdahely után Komáromban lesz megrendezve, és a dokumentációs anyag kibővítésével bejárja országunk nagyobb városait. (balia) Alig néhány hónap választ el min­ket Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának- 50. évfordulójától. Nagy jelentőségű esemény volt ez ha­zánk történetében és gyökeres válto­zást hozott a csehszlovákiai proleta­riátus harcában. Az új párt nemcsak programjába iktatta a tőkések ural­mának megdöntését, a proletárforra­dalmat, hanem kezdettől fogva a nagy társadalmi fordulat ügyét szolgálta és szolgálja a mai napig. Vezetői és aktív dolgozói mérhetetlen áldozatot hoztak a dolgozók felszabadításának ügyéért, vállalták a szegénységet, a börtönt, végül a fasiszta koncentrációs tábo­rok kínzókamráit és a fizikai meg­semmisítést. Az évforduló alkalmával néhány olyan veterán harcosról szeretnénk megemlékezni, akiknek tevékenysége főleg a dél-szlovákiai mezőgazdasági proletariátus küzdelmeihez kapcsoló­dott. Nemrég főszerkesztőnk és lapunk két munkatársa meglátogatta Weisz Samu elvtársat Ungvárott, aki már több mint három évtizede a Szovjet­unióban él. Egészsége, sajnos, az utób­bi időben megromlott és nem szentel­heti tudását és rendkívüli energiáját a mozgalomnak. Ennek ellenére élén­ken érdeklődik a hazai és a nemzet­közi politika kérdései iránt, főleg a csehszlovákiai eseményeket kíséri fi­gyelemmel. Lapunkat is érdeklődéssel olvassa. Idősebb olvasóink, főleg a mező­gazdasági munkásmozgalom régi tag­jai, jól emlékeznek magas alakjára, higgadt, tárgyilagos beszédmodorára és főleg érvekben gazdag előadásaira és fáradhatatlan szervezési tevékeny­ségére az 1930-as években, amikor elkeseredett gazdasági és politikai harcok folytak Dél-Szlovákiában. Több éven át ő töltötte be a vörös földmunkás-szervezet titkári funkció­ját és ez a feladatkör ezekben az években nemcsak óriási munkát és önfeláldozást, hanem elsősorban elvi szilárdságot és a kizsákmányoló föld­­birtokosokkal, a munkásellenes álla­mi szervekkel való szinte mindennapi konfrontációt követelt. Hiszen a me­zőgazdasági proletariátus volt a leg­szegényebb és legkizsákmányoltabb réteg az országban, legjobban függött a munkaadótól, kevés harci tapaszta­lattal rendelkezett. A földmunkások és kisparasztok helyzetét megdöbben­tően tükrözi egy 1928-ból származó statisztika, amely szerint a szegény­panaszt évente 17,6 kg húst, 6.4 kg zsiradékot és 6,8 kg cukrot fogyasz­tott. Az országos átlag ennek 2—3- szorosa volt. A béres évi keresete készpénzben 2—3 ezer korona, termé­­szetbeníekben kb. szintén ugyanennyi volt. Felmondási időre sem volt joga, bármikor el lehetett bocsátani. A kis­­parasztot sújtotta az igazságtalan adó­zás és a bankuzsora. Ilyen körülmények között természe­tesen nőtt az elkeseredés a falun, amihez még hozzájárult az is, hegy a szociáldemokrata és a klerikális szakszervezetek — az osztálybéke és a masaryki demokrácia támaszai — inkább fékezőleg hatottak a falusi dolgozók mozgalmára, és gyakorlati­lag a munkaadók érdekeit védték. A falusi proletárok védelme és küz­delmének vezetése egyedül a vörös szakszervezetekre hárult. A CSKP és a vörös szakszervezet vállalta ezt a szerepet és a parlamentben, valamint a bérharcokban erélyesen és követ­kezetesen harcolt a földmunkások és szegényparasztok életszínvonalának emeléséért, a magasabb bérekért és jogokért. A párt és a szakszervezet vezetői és aktivistái titokban, a fi­gyelő rendőrszemek elől bujkálva jár­ták a falvakat, tanyákat, hogy vezes­sék éi irányítsák a küzdelmet, a bér­harcokat, amelyek ezekben az évek­ben nagy többségükben győzelemmel végződtek. Az 1932-ben lezajlott bér­harcok a legtöbb járásban 25—30 százalékos béremelkedést értek el. A harc és a, győzelmek mindinkább öntudatosították a falusi dolgozók tö­megeit. Az 1935 januárjában megtar­tott országos konferencián tartott beszámolójában Weisz elvtárs öröm­mel számolhatott be a taglétszám ro­hamos emelkedéséről és a mozgalom szervezeti megerősödéséről.-1936 tavaszán újabb széleskörű sztrájkhullám árasztotta el Szlovákiát. Nagyrészt ezek a harcok is sikerrel zárultak. Ezután még jobban megnö­vekedett a vörös szakszervezet tekin­télye a tömegek előtt. Ezekben a har­cokban sikerült a pártnak megterem­teni a különböző nézetű és pártállású dolgozók egységét és ezzel a mozga­lomnak fasisztaellenes jelleget adni, amelyre a fasizmus erősödő fellépése folytán nagy szükség volt. Ezekben az időkben Weisz elvtrs már nem állha­tott a szakszervezet élén, mert hosz­­szabb időre a lipótvári börtönben ra­boskodott. Nehéz kenyér volt az első köztár­saságban a kommunista vezető és aktivista osztályrésze. Helytállásért és humánus tevékenységért az osztály­állam puskatussal és börtönnel fize­tett. Weisz elvtárs is megjárta a bör­tönök poklát, a lemondás és a nélkü­lözés kálváriáját, s a szenvedés ková­csolta kommunistává, céltudatos és bátor vezetővé. Az értelmiségnek abból a szűk kö­réből került ki, akik nemcsak tudá­sukat és energiájukat áldozták a ki­zsákmányoltak ügyének, hanem egész életüket. Nyugodt polgári életről mon­dott le (könyvelő volt egy nagyválla­latnál), hogy segítse a legszegényeb­beket, a föld robotosait ügyük diadal­ra vitelében. ★ E nagyon vázlatos megemlékezés alkalmából gyógyulást és a további években erőt és egészséget kívánunk a falusi proletariátus érdemes vezető­jének, Weisz Samu elvtársnak. P. E. Köztársasági elnökünk a kromčŕíži járásban Ludvík Svoboda köztársasági elnö­künk a kroméfízi járásban több ipari és mezőgazdasági üzembe látogatott. A Hulinl Állami Gazdaságban népvi­seletbe öltözöt asszonyok fogadták. Holešovon megtekintette a korszerű nagy termelékenységű baromfifarmot. Többek közöt ellátogatott a TON bútorkészítő vállalatba is, ahol a kül­döttség többi tagjával együtt meg­nézte az új üzemrészt, mely mintegy 600 ezer darab bútorféle készítését teszi lehetővé. Száz tonna külföldi áru a karácsonyi piacra. Mezőgazdasági dolgozóink mindent megtesznek azért, hogy elegendő me­zőgazdasági áru kerüljön a karácso­nyi piacra. Mintegy 37 300 tonna húst készítettek elő az év utolsó negyedé­re, ami 2 százalékkal több, mint a múlt évben. Most már csak azzal kell törődni, hogy a hústermékeket jó mi­nőségben juttassuk a fogyasztók asz­talára. Külföldről nagy mennyiségű halat, fenyőfát, csokoládét, citromot, földi mogyorót, kolekcióket és más ínyencségeket — mintegy 100 tonna árut — hozunk be. Lassú a vetés üteme Az őszi begyűjtési munkákkal me­zőgazdasági dolgozóink megkéstek. Habár a cukorrépa begyűjtése elég gyors ütemben halad, sok gondot okoz a cukorgyáraknak, hogy a mező­­gazdasági üzemek nem tartják be az időtervet. A burgonya begyűjtése is késik. A bardejovi járásban például a termésnek még csak a 37 százalé­kát takarították be. Aggasztó, hogy a vetés mintegy 20 százalékkal keve­sebb, mint a múlt év hasonló idő­szakában. Kevesebb az árdrágítás Az elmúlt években üzleteinkben igen sok árdrágításra került sor. A múlt évben például minden 100 koro­na értékű vásárolt érura 6,20 korona árdrágítás jutott. Az Állami Kereske­delmi Ellenőrző Hivatal képviselői szerint a 150/69 számú törvény életbe léptetése után az árdrágítás összege 100 koronánként 4,80 koronára csök­kent. Anvar Szadatot nagy szavazati többséggel választották meg az vé. A 7 millió 143 ezer 839 érvé- Egyesült Arab Köztársaság elnöké­­hyes szavazat közül 6 millió 432 ezer 587 szavazat mondott igent és csak 711 ezer 522 nemet. Egyip­tom népe ezzel a szavazattal az or­szág jövőjének irányvonalát hatá­rozta meg. A halhatatlan Nasszer elnök után bizonyos űr maradt, azonban Anvar Szadat tovább akar haladni a Nasszer által megkez­dett úton. Az új elnök 1918. december 25-én született AIsó-Egyiptom egyik kis községében. Nasszerral együtt a Kairói Katonai Akadémián tanult, ahol 1938-ban tiszti rangot szer­zett. Aktívan küzdött Faruk király rendszere ellen, több illegális ak­cióban vett részt és ezért többször bebörtönözték. Tagja volt annak a tiszti csoportnak, amely 1952. jú­lius 26-án megdöntötte Egyiptom-Anvar Szadat az EAK új elnöke ban a monarchiát. Mint százados katonáival megszállta a telefon­­központot és a mikrofonba beol­vasta az első forradalmi közle­ményt. Több fontos államfunkciót töltött be, és Nasszer halála után ügyve­zető elnök lett. Megválasztása után kijelentette, hogy folytatni kívánja Nasszer el­nök politikáját és teljes terjedel­mében meg akarja valósítani a március 30-i nyilatkozatban meg­jelölt átszervezési programot, a­­mely az elhúnyt elnök utolsó poli­tikai programja volt. Az EAK kül­politikájának alapelve lesz a Szov­jetunióval való együttműködés, az imperialista ellenes front és az arab népek függetlenségi harca. Az EAK tehát továbbra is szilárdan halad a Nasszer elnök által meg­kezdett úton, és az arab népek példaképe lesz a jövőben is az im-. perialista ellenes harcban. Szadat letette az alkotmányban előírt es­küt a Nemzetgyűlés előtt. Czímő (Zemné) az érsekújvári já­­** rásban a Vág folyó partján te­rül el. Valamikor a negyedi vasúti végállomásról gyalog jártam a szímői kompra. Itt gyakran találkoztam a szímői kubisokkal, akiknek akkoriban a szomszéd államokban is hírük volt. Főleg folyószabályozási munkákra vit-. ték őket. A gazdasági válság idején Európa-szerte megcsappant a munka­­alkalom, és ezért 1930—34-ben a szí­mői kubikusok is munka nélkül vol­tak. Kevés földjük egy részét is talaj­víz borította, tehát nem tudták művel­ni, de azért adót fizetniük kellett. A párt helyi szervezete Szímőn — amelynek igen erős képviselete volt a községi tanácsban — javaslatot ter­jesztett elő a talajvizes földek lecsa­­polására. A javaslatot az agrárpárt és a magyar nemzeti párt képviselői is támogatták, mert egyrészt érdekel­ve voltak, másrészt nem akarták el­veszteni a szavazók bizalmát. A ja­vaslat a járási testület elé került, de az elutasította azzal az indokkal, hogy az csak kommunista propagan­da. A község lakosai egységesen száll­tak síkra a javaslatért. A kommunista párt helyi szervezete jó propagációs munkával megszervezte a község la­kóinak egységét, és vezetésével jelen­tős tömeg vonult fel az érsekújvári járási hivatal elé, ahol csendőrszuro­nyokkal találta magát szembe. A csendőrök oszlásra szólították a tö­meget és a kommunistákat lázításért vádolták. Bizony sok szímői kommu­nistát börtönbüntetésre és pénzbírság­ra ítéltek csend és rendzavarás címén. Az önfeláldozó kommunisták azon­ban nem nyugodtak bele a kudarcba, és néhány nap múlva megszervezték a munkanélküliek járási felvonulását. A járási főnökhöz küldöttséget me­nesztettek, akik munkát és segélyt követeltek a munkanélküliek számára. A küldöttség előterjesztette a szímői dolgozók követelését is. De felléptek a kisparasztok érdekében is. A szlo­vák és magyar kisparasztok számára segélyt és fuvarozási lehetőséget kö­veteltek. A kapitalisták, hogy kivon­hassák magukat a felelősség alól, a A tüntetések alkalmából a szó szoros értelmében nyilvánult meg Szímön az osztályharc gyakorlati formája. Az egyik este a munkásotthonba hívták össze a falu népét, ahol nagy­gyűlésen a résztvevők elhatározták, hogy másnap korán reggel munkások és parasztok csákányokkal, ásókkal és lapátokkal a talajvizes földjeikre vonulnak és megkezdik a vízlecsapo­­lási munkákat. A munka gyorsan ha­ladt. Amikor már közel 100 méter Hogyan jött létre a munkások és parasztok harci egysége Szímön? felvonulásért további kommunistákat ítéltek börtönbüntetésre és pénzbír­ságra. Azonban a harc tovább folyt. A járási főnök újra kénytelen volt fogadni a munkások és parasztok küldöttségét, akik elsősorban a kom­munista vezetők bebörtönözése és megbüntetése ellen tiltakoztak. Azzal érveltek, hogy a tüntetést a munka­­nélküliség, a nyomor, a kenyérnélkü­liség váltotta ki. A munkások és a kis­parasztok — hogy megszerezhessék mindennapi kenyerüket — kénytele­nek életüket is kockáztatni. A járási méretté nőtt megmozdulá­sok egyre összeforrottabbá tették a munkások és parasztok mozgalmát. hosszú csatornát ástak ki, csendőrök jelentek meg a helyszínen. Azonban a munkások és parasztok nem hátrál­tak meg, tovább dolgoztak és így a csendőröknek el kellett vonulniuk. Az urak, látva a szímői nép egységes, törhetetlen ellenállását, végre pénzt adtak a talajvizes terület lecsapolá­­sára. Nagyon sok harc, politikai felvilá­gosító munka kellett ahhoz, hogy Szí­mőn létrejöjjön a munkások és pa­rasztok harci egysége. A nehéz har­cokról, a szímői nép nehéz életkörül­ményeiről sok dokumentumot talál­hatunk a munkásmozgalmi króniká­ban. Sokan élnek még azok közül, akik élharcosai, vezetői voltak a lé­tért folyó harcnak. Az egyik legjobb szervező volt Nagy elvtárs, a szímőiek ma is közkedvelt kommunista harco­sa, az érsekújvári Procházka elvtárs, és még sokan mások, akik egészségü­ket nem kímélve küzdöttek a munká­sok és parasztok érdekében. A szímőiek harca más vidékeken, más községekben is követésre talált. Gútán például a szímői sikerek után szintén megkezdték a munkások és a parasztok a csatornázási munkákat, és küzdöttek a munkabérek emelé­séért. Az ottani pártszervezet szervez­te, vezette az elnyomottak igazságos harcát, és küzdött velük kudarcban, győzelemben egyaránt. A harcos szímői kommunisták a párt születésének éveiben tántorítha­­tatlanul küzdöttek a dolgozó nép érdekeiért. A párt földművespolitiká­jának megfelelően olyan politikai és gazdasági harcot folytattak, amelynek következtében létrejött a munkások és parasztok egysége. Akkoriban ez nagyon helyes taktika volt, mert a kapitalisták ' így nem tudták szétfor­gácsolni a munkások, parasztok ere­jét. A kubikusok azért harcoltak, mert a munkanélküliség miatt alig tudták biztosítani családjuk számára a betevő falatot. A kisparasztoknak valamivel jobb helyzete volt, mert földjeiken termeltek valamit, de a már említett talajvíz miatt ők is ve­szélyeztetve voltak, tehát a közös érdek, közös gazdasági harcba majd később politikai harcba egyesítette a kisparasztokat és a kubikusokat. Hlaváč József

Next

/
Oldalképek
Tartalom