Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-10 / 41. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. október 10. MEGÜNNEPELTÜK A HADSEREG NAPJÁT A Csehszlovák Néphadsereg Napját országszerte megünnepeltük. Többek között Bratislavában harcászati és haditechnikai bemutató is volt. Kassán a lakosság nagyszabású manifesztációval ünnepelte a néphadsereg napját. Az ünnepségek alkalmából Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök, a bsehszlovák fegyveres erők főparancsnoka, a prágai vár Spanyoltermében fogadta a katonai főiskolák végzett növendékeit. A fogadáson jelen volt dr. Gustáv Husák, a CSKP vezetőtitkára és a vendégek között megjelent Kozsanov vezérezredes a Varsói Szerződés fegyveres erői egyesült parancsnokságának (csehszlovákiai képviselője és Litovcev altábornagy vezetésével a Csehszlovákiában állomásozó szovjet fegyveres erők központi hadsereg csoportjának küldöttsége. Az ünnepélyt Martin Dzur vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter nyitotta meg és bevezető beszédében megemlítette, hogy a főiskolai hallgatóknak több mint 60 százaléka kitűnő vagy nagyon jó eredménnyel végezte tanulmányait. Hangsúlyozta, hogy a szocializmus akármilyen gyengítése a Varsói Szerződés bármelyik tagállamában, veszélyezteti az egész szocialista közösséget, és ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a Varsói Szerződés védelmi közösségének jelentőségét. Beszéde befejező részében rámutatott, hogy a Csehszlovák Néphadsereg Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetése alatt a Varsói Védelmi Közösség szilárd és elszakíthatatlan része volt és marad. Az ünnepélyen Ľudvík Svoboda elvtárs is beszédet mondott. Többek között hangsúlyozta, hogy pártunk marxista-leiniSta vezetésével az elmúlt évben sokat tettünk néphadseregünk szocialista jellegének megszilárdításáért. A párt megalakulása 50. évfordulójának ünnepségeit ki kell használni a Csehszlovák Néphadsereg harci és politikai előkészítésére és tökéleteítésére. A szovjet hadsereggel együttműködve fejlesztjük hadseregünket, hogy az képes legyen szocialista hazánk megvédésére. HAZATÉRTEK SZOVJET VENDÉGEINK A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Aleksaandr Pavlovics Laskonak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége alelnökének vezetésével látogatást tett hazánkban. Többek között meglátogatta a prágai ČKD üzemet is. Az ünnepélyes nagygyűlésen Karel Beránek n ČSKP Városi Bizottságának titkára köszönetét mondott a Szovjetunió internacionalista segítségéért és beszéde befejező részében a nagygyűlés résztvevőinek lelkes tapsa közepette arra kérte a küldöttséget, adja át a prágai dolgozók testvéri és forró üdvözletét a szovjet főváros lakosainak. A Szovjetunió Legfelsőbb Tahácsának küldöttsége, amely szeptember 25-től október 3-ig tartózkodott hazánkban, visszautazott Moszkvába. Számos nagygyűlésen találkoztak ipari és mezőgazdasági üzemek dolgozóival és Prágán kívül ellátogattak Bratislavába, Brnóba, Kassára, és a Kutná Hora-i járásba. Elutazásuk előtt A. P. Lasko a küldöttség vezetője elmondotta, hogy meggyőződtek róla, hogy a csehszlovák és szovjet népet összekötő barátság és megbonthatatlan szövetség, amely sokéves múltra tekinthet vissza, tovább mélyül, gazdasági, társadalmi és kulturális éleünk minden terén. AZ NDK BARÁTSÁGI HETE 1949. október 7-én alakult meg a Nőmet Demokratikus Köztársaság. Az évforduló alkalmából Csehszlovákiában barátsági hetet tartottak. A bratislavai Matador gyárban ünnepi gyűlést rendeztek, a Trnavaí Pedagógiai Fakultáson pedig hosszabb beszédekkel méltatták az első szocialista német állam megalakulásának évfordulóját. Gazdag lesz az idei Barátsági Hónap programja November elején, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójának ünnepségeivel kezdetét veszi az idei Csehszlovák—Szovjet Barátsági Hónap is, mely az idén különösen gazdag lesz különböző tudományos, társadalmi és kulturális rendezvényekben. A Barátsági Hónap programjáról az SZSZK Kulturális Minisztériuma, a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Szövetség Szlovákiai Központi bizottsága és a további illetékes kulturális szervek sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. Aktívan és egységesen a tervfeladatok Az ünnepségsorozat a Prágai Nemzeti Színházban november 12-én sorra kerülő megnyitó ünnepéllyel kezdődik, melyen részt vesz a hazánkba érkező szovjet küldöttség is, Furceva asszony, a Szovjetunió kulturális miniszterének vezetésével. A további programok közül kiemelhetjük az egyes tudományos értekezleteket, így például novemberben sor kerül Starý Smokovecen a tudomány és a technika vívmányainak kölcsönös kihasználását értékelő tudományos konferenciára a mezőgazdasági termelés területén, ugyancsak a Magas Tátrában kerül megrendezésre a csehszlovák—szovjet gazdasági együttműködésről szóló összszlovákiai szeminárium. A csehszlovák—szovjet tudományos-technikai együttműködés összszlovákiai szemináriumának színhelye Považská Bystricán lesz. A Barátsági Hónap keretében az idén is számos szovjet művészegyüttes és előadóművész látogat hazánkba, akik a Szovjet Kultúra Napjai jegyében lépnek a közönség elé. Bratislavában fellép a Moszkvai Akadémiai Kisszínház, a Grúz Állami Dal- és Táncegyüttes, a Rigai Esztrádzenekar, valamint E. Obrazcev és Ogrenics szólisták, akik a Szlovák Filharmónia műsorában szerepelnek. A további kulturális rendezvények közül kiemelkedik a P. I. Csajkovszkij életét és munkásságát bemutató kiállítás a Bratislavai Művészet Házában. A Szovjet Kultúra Napjai keretében az alábbi szovjet filmek kerülnek bemutatásra: Egészen kis elbeszélés (Celkom malá poviedka) Csajkovszkij Szerencsés felfedezések ideje (Cas včasných objavov) Kremli toronyóra (Kremeľský orloj) Erdei ének (Lesná pieseň) Holt szezon (Mŕtva sezóna) Éjjeli rajtaütés (Nočný prepad) A tó mellett (Pri jazere) Háromszoros átigazolás (Trojnásobná previerV; j-. A nagykövet (Veľvyslankyňa) Lövés a szorosban (Výstrel v priesmyku) Útban Leninhez (Na ceste k Leninovi) • LAKÁSÉPÍTÉS AZ ÖTÉVES TERVBEN. Az egyik legégetőbb probléma megoldását segíti elő a kővetkező ötéves terv lakásépítésre vonatkozó előirányzata. Az 1971—75-ös években 200 ezer lakás építésével számolunk. Ebből 58 500 egyéni építkezés formájában felépítendő családi ház, tehát évente kb. 1 ezer családi ház épülne fel Szlovákiában. A többi 143 500 lakás az állami és szövetkezeti szektor keretében épül fel. A lakásépítés ilyen fokozódó üteme természetesen el sem képzelhető az építés nagyipari formáinak kifejlesztése nélkül. Az előregyártott betonelemek felhasználása mellett nagy szerep vár a gyárilag készült faházakra. Már jelenleg két ilyen gyár üzemel Szlovákiában: a Drevina Turany-ban és a Preglejka Žarnovicén. • ELÉG BURGONYA LESZ. A gyümölcs- és zöldségtermesztők bizottsága foglalkozott a burgonyatermés eredményeivel. Megállapította, hogy az alacsony hektárhozam, a penészedés kövekeztében, sem kell félni a fogyasztóknak attól, hogy nem lesz elég burgonya. Nagymennyiségű burgonyát kapunk a cseh országrészekből, ahol a termés sokkal jobb, mint Szlovákiában és jelentős részt Lengyelországból hozunk be. Földműveseink szintén minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy minél előbb és a legkisebb veszteséggel gyűjtsék be a burgonyát. Szeptember végéig Közép-Szlovákiában 14 462 tonna burgonyát, Kelet-Szlovákiában 3508 tonnát, Nyugat-Szlovákiában pedig 4343 tonnát adtak át a felvásárló szerveknek. A gyors begyűjtés kedvezően befolyásolhatja a lakosság burgonyaellátását. Jó munkaszervezéssel, iskolásdiákok brigádmunkájával és más munkaerőforrások felhasználásával, lényegesen meggyorsíthatjuk a begyűjtést. A tartós esőzés következtében még nagyobb arányban lép fel a penész és ez természtesen rontja a burgonya minőségét is. Mivel az öszszes burgonyatermésre szükség van, idén eltekintenek a szigorú osztályozástól és az apró burgonyát is felvásárolják. Habár az apró burgonya nem is felel meg fogyasztásra, azonban felhasználják ipari feldolgozásra. Ipari jellegű azonban csak az a burgonya, amely a legkisebb mennyiségű keményítőt tartalmazza, 14 százalékot. Az ilyen burgonyáért a felvásárló szervek mázsánként 40 koronát fizetnek. Ilyen burgonya felvásárlásáért különbözeti járadékra ts jogot kapnak a szövetkezetek. • HÍRADÁS a FÖLDEKRŐL. A határban teljes erővel folyik a föld előkészítése a vetésre, emellett a kertészetekben fokozott ütemben gyűjtik be a paprikát és a gazdag szőlőtermés begyűjtésével is egyre több földműves foglalkozik. A legújabb hírek szerint az érsekújvári járásban már több mint 8000 hektár búzát vetettek el. Jó termést | igér a kukorica is. A 14 ezer hektáros felületen négy-öt mázsával nagyobb hektárhozamot érnek el, mint tavaly. Jó hírnek számít, hogy a Szovjetunióból már több mint 12 ezer tonna Mironovszkája és Bezosztája fajtájú őszi búza vetőmagot kaptunk. Tehát a nagyhozamú szovjet búzafajtákkal az eddiginél még nagyobb területeket vethetünk. Az ősz igen sok munkát ad, és a rosszabbodó időjárás arra figyelmeztet, hogy minden erőt be kell dobnunk elsősorban a begyűjtésbe, másodsorban a toíajelőkészítéshe, a vetésbe, hogy sikeresen megbirkózhassunk feladatainkkal. ' Végétért az arab csúcsértekezlet I Kairóban, a résztvevők kezet szorítot■ tak és megelégedéssel akartak haza- i térni hazájukba. A kairói rádió világgá kürtölte, hogy a jordániai polgárháború ügyében — amely megkö! zelítőleg 7000 halottat követelt — j megegyezés történt. A hír hallatára i az egész arab világ fellélegzett, de ! sajnos az örömhírt egy újabb rádió- I közlemény megkeserítette. Szeptember 27-én a jordániai békeegyezmény j megkötése után két órával, a kairói ! rádió közölte, hogy szívroham követ- I keztében meghalt Gamal Abdel Nasz; szer. az Egyesült Arab Köztársaság í elnöke. Az arab egységért fáradozó ! elnök 1918 január 15-én született és j már 18 éves korában imperialistaelle- I nes tüntetésben vett részt. Tagja volt J annak a fiatal katonatisztekből álló i csoportnak, amely lebuktatta az imperialista barát Faruk királyt és 1953- I ban létrehozták a köztársaságot. Ér' demes munkájáért 1956-ban a köztár! saság elnökévé választották, később 1 pedig az Arab Szocialista Unió elnöke i lett. Nasszer nevéhez fűződik a Szuezi- I csatorna államosítása, a szovjet segftséggel épült Asszuáni-gát. A lehető- I ségekhez képest a szociális haladás ; útján vezette a népet. Részleges föld- i reformot hajtott végre, államosította j az ipar egy részét. Tehát több olyan intézkedést vezetett be, amely az ; egész nép érdekeit szolgálta. Nasszer elnök nemcsak belpolitikai síkon állt a haladás útján. Amint szóltunk róla, az új egyiptomi állam megteremtője, a függetlenség kivívásának törhetetlen harcosa volt. Fáradhatatlanul küzdött az arab egység megteremtéséért és általában az arab nemzetek függetlenségéért. Az utóbbi időben nyugtalanították öt a szélsőséges palesztínai gerilla-szervezetek ! anarchista akciói. Többek között a re- I pülőgéprablások. Látta, hogy az ilyen í akciók csak az ugrásra kész Imperia- 1 lista erők malmára hajtják a vizet. Amikor Jordániában kirobbant a pol- I gárháború, kezdeményezője volt az 1 arab csúcsértekezletnek és minden i erejét, tekintélyét latbavetette, hogy I megegyezés jöjjön létre Husszein jorteljesítéséért (Folytatás az 1. oldalról.) A távlati pártmunkának pedig főleg ! adatokat, és az efsz-ben a fontosabb í munkaszakaszokon pártcsoportokat ! alakítottak, hogy így aktívabban befolyásolhassák a termelést. így kellene ezt más falusi pártszervezetekben is megvalósítani. Ugyanis a pártszervezetek aktivizása attól függ, hogy milyen módon tudják tagjaikat bevonni a napi pártmunkába, milyen konkrét feladatokkal bízzák meg őket. : Mert az olyan aktivitás, amely csak az alapszervezet belső életére vonatkozik, nem sokat ér. Ugyanis arról van szó, hogy a pártszervezetek aktivizálásával egyidejűleg mozgósítani kell a.párton kívülieket is. A pártszervezetek ugyanis nem élhetnek valamilyen elszigetelt légkörben. A pártszervezetek tekintélye csakis úgy emelhető magas szintre, hogyha konkrét munkát mutatnak ki úgy társa- I dalmi, mint a gazdasági tevékenységben. A pártszervezetek bizottságainak csak akkor lesz tekintélyük a gazdasági vezetők előtt, ha azok látják, hogy a bizottság tagjai megfelelő politikai és szaktudással rendelkeznek, és olyan tevékenységet fejtenek ki, ami lényegesen hozzájárul az üzem munkájának megjavításához, végső fokon pedig a többtermeléshez. Viszont, ha az ellenkezőjét tapasztalják, akkor elszigetelődnek a pártszervezet bizottságától. A párt időszerű feladatai tehát napjainkban megkövetelik a tagok aktivitását a népgazdaság minden szakaszán, természetesen a mezőgazdaságban is és ennek a közeljövőben abban kell megnyilvánulnia, hogy a pártszervezetek kötelezettségvállalásokkal, a szocialista munkaverseny megszervezésével, az összes dolgozókat a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére buzdítják. dániai király és a palesztínai felszabadító erők között. Fáradozása sikerrel járt. Jordániában elhallgattak a fegyverek, megszületett a béke, de az arab világ törhetetlen harcosának szíve nem bírta a megerőltetést és váratlanul, az egész arab világ nagy fájdalmára elköltözött az élők sorából. Az új független Egyiptom milliói búcsúztak Nasszer elnöktől, és fogadalmat tettek, hogy tovább haladnak az elnökük által megkezdett úton. Egyiptom mély gyászának napjaiban Lesz-e „ARAB ŰR?!...“ a Szovjetunió vezetői nyomban táviratban biztosították az Egyesült Arab Köztársaságot, hogy a Szovjetunió továbbra is messzemenően támogatja Egyiptom népét és a sokoldalú kapcsolatok kiszélesítésére törekszik. Nasszer elnök temetésére Koszigin miniszterelnök vezetésével párt- és állami küldöttség érkezett, amely az egyiptomi küldöttséggel tárgyalásokat folytatott. A tárgyalásokról kiadott közlemény leszögezi, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Arab Köztársaság egyöntetően kifejezi eltökéltségét a szovjet—egyiptomi kapcsolatok sokoldalú fejlesztésével kapcsolatban, amit életében Gamal Abdel Nasszer annyira szorgalmazott. A két ország mindent megtesz a közel-keleti problémák rendezésének érdekében és az izraeli agreszió maradványainak felszámolására, valamint a közelkeleti béke megteremtésére. Támogatják az arab országok függetlenségi harcát. Egyiptom és a Szovjetunió kapcsolatát még szorosabbra fűzik. arra keli irányulnia, hogy a mezőgazdasági üzemek olyan termelési tervet dolgozzanak ki, amelyek a társadalom és az egyének érdekeit is szolgálják. Viszont, ha olyan jelenséget észlelnek, ahol az üzemek vezetői visszaélve a tagság bizalmával inkább a pénzhajhászás útját választják, bátran bele kell avatkozni a káderproblémákba is. A mezőgazdasági üzemek káderpolitikájáért a falusi pártszervezetek a felelősek, és nem engedhetik meg. hogy olyan egyének álljanak a mezőgazdasági üzemek élén, akik egyrészt nem élvezik a tagság bizalmát, másrészt nem tartják szem előtt a párt politikáját és a népgazdaság érdekeit. A pártszervezetek vezetőségei nem hagyhatnak funkcióban olyan vezetőket sem, akik a vállalatban uralkodó viszonyokra hivatkozva nem uralják a helyzetet. Az egyik mezőgazdasági üzem igazgatója például nemrég azzal védekezett, amikor leváltották, hogy mindenki a fejére nőtt és nem tehet arról, hogy az üzemben sikkasztások fordultak elő, bár félig-meddig tudomása volt a visszaélésekről. így szocialista üzem vezetője nem nyilatkozhat. Ha érzi, hogy nem képes a vezetésre, akkor adja át másnak a funkcióját. Ha pedig segítségre van szüksége, forduljon bizalommal az illetékes alapszervezet bizottságához, amely segítséget nyújt neki. Végezetül azt tanácsolhatjuk, hogy a pártszervezetekben — miután befejeződött a tagkönyv-csere — fel kell számolni a személyeskedést, az ellentéteket, és egységesen az összes energiát az alkotómunka javára kell fordítani, úgy politikai, mint gazdasági téren. Balia József Nasszer temetése után összeült az arab csúcsértekezlet is, amelynek résztvevői kötelezettséget vállaltak, hogy országaik messzemenően támogatják nehéz óráiban az Egyesült Arab Köztársaságot és tovább folytatják harcukat a megszállt arab területek felszabadításáért. A szovjet—egyiptomi közlemény, valamint az arab csúcsértekezlet záradéka ezt bizonyítja, hogy az egyiptomi nép nem marad magára, és nem jön létre az ún. „arab űr“. A nyugati sajtó kommentátorai ugyanis úgy vélték, hogy Nasszer halála után szétforgácsolódik az arab egység, és egy áthághatatlan szakadék jön létre az arab országok között és meggyengülnek a szovjet—egyiptomi kapcsolatok is. Tehát hogy az imperialista körök a zavarosban halászhatnak majd és saját céljaik szolgálatába állíthatják az arab népek egy részét. A fejlemények viszont mást bizonyítanak. Az arab egység a megpróbáltatások napjaiban még jobban összekovácsolődik és a szocialista országok tovább fokozzák politikai és gazdasági segítségüket. A közel-keleti probléma megoldása természetesen a jövőben is igen sok politikai harcot követel majd. Tény, hogy Közel-Keleten számos olyan kérdés van, amiről tárgyalni kell és meg kell találni a megoldás módját. Ezek a poblémák nem ma keletkeztek. Az első világháború után alakult Transzjordánia, de csak 1946-ban nyert formális függetlenséget. Nem jöhetett létre később Arab-PaiesZtína sem, mert ennek felét Izrael foglalta el. Az ország később vette fel a Jordánia nevet, hogy ezzel kifejezze Nagy- Palesztina létrehozásának szükségességét, de 1967-ben Izrael jelentős területeket hódított el Jordániától és így az ország még jobban megcsonkult. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az arab menekültek százezrei élnek bizonytalanságban és sokszor elkeseredett anarchista akciókba is kezdenek. A mostani fejlemények azt bizonyítják, hogy még nagyobb szükség van az arab egységre és akkor nem jön létre az „arab űr“. Balia József