Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-29 / 35. szám
Á Gramoxone herbiciddel végzett gyomirtás eredményei Csallóközben # Szervestrágyáből soha sincs elég, s hiányát legjobban a gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermelő gazdaságok érzik. A kertészeteknek, valamint kertjeinknek jó szervestrágya-forrásaivá válhatnak az egyre bővülő nagyüzemi és háztáji baromfitelepek. A statisztikai adatok szerint a nagyüzemi gazdaságokban évente körülbelül 50 millió baromfit, míg a háztájiban ennek többszörösét tartják. Ha figyelembe veszszük, hogy egy-egy baromfi évenként 5—7 kg trágyát termel, úgy vagonszámra -jutunk a gyorshatású, kitűnő trágyákhoz. A két legértékesebb növényi tápanyagból, a nitrogénből közel négyszer, a foszforból hatszor annyit tartalmaz a tyúktrágya, mint a szarvasmarháé. E tulajdonsága rendkívül gazdaságossá teszi használatát: kevés kell belőle, szállítási költsége kicsi, komposztok készítésére is kiváló. Ha darált vagy egész kukoricacsutkával almozunk, a trágyát kihordás után keverni, komposztálni kell más trágyafélékkel. Ugyancsak érlelni kell a csirke-, kacsa-, pulyka- és libaólakból kikerülő trágyát, ha ott gyaluforgáccsal vagy szalmával almozunk. A baromfiólak trágyái könnyen kezelhetők, keverhetők, mert morzsalékosak, nem összeállottak, mint a nagyállatok istállóiból kikerülők. Nagy mulasztást követ el tehát az a kertész, háztáji termelő, aki nem él az adott lehetőségekkel. Az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a baromfitrágyának, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy több helyen inkább nyűgnek tekintik, és nem hasznosítják xélszerűen. A baromfiólak nyárvégi takarítása után hosszú ideig láthatók az istállók környékén a trágyahalmok, süti a nap, fújja a szél. Egyéb elgondolás hiányában hol itt, hol ott lerakják vagy trágyaszarvasokba viszik. Jól tesszük, ha az ólakból kikerült almot a kert valamelyik sarkába komposztol- Juk, érleljük, majd az őszi mélyszántás, illetve a kert ásása alkalmával a földbe juttatjuk. -s-A mezőgazdaságilag fejlett országokban a szántóföldeken, kertészetekben és gyümölcsösökben, szőlőkben régóta használják a Gramoxone totális gyomirtó szert. Nálunk a napi sajtó hasábjain elmarasztalják a Gramoxonét. Szerintem nem helyes, hogy egy ilyen kipróbált anyag felett azonnal pálcát törünk, és egyszerűen alkalmatlan anyagnak nyilvánítjuk. Szövetkezetünkben ezt a vegyszert nagyüzemi viszonyok között használtuk. A gyár felkérésére demonstrációs kísérleteket is végeztünk, különböző kombinációkban. A gyümölcsfák alját erre a célra átalakított, alacsonynyomású permetezőgép „Polijet“ szórófejek alkalmazásával 5 1/ha Gramoxoneval permeteztük. Ugyanis ha magasnyomású gépeket használunk, eredmény ugyan van, de korántsem olyan, mint a max. 1 atm. nyomással kipermetezett anyag esetében. Ez az egyik és mondhatnám legfontosabb feltétele a sikeres gyomirtásnak. A másik a Polijet szórófejek használata, amelyek erre a célra készültek. Három színben kerülnek forgalomba: a piros színű 0,075, a kék 0,062 és a sárga 0,040 mm szórőnyílással. A gyümölcsösben a legmegfelelőbb a piros szórófej (porlasztó) használata. Üzemünkben mindössze kétéves tapasztalattal rendelkezünk. Ezen idő alatt az eredmények annyira kielégítettek bennünket, hogy a továbbiakban is ragaszkodunk a Gramoxone használatához. A gyümölcsösökben, szőlőkben mind szélesebb körben használják a herbicidek valamelyikét, részben azért, hogy csökkentsék az önköltséget, — másrészt a nagy kiterjedésű gyümölcsösök gyomtalanítását kézi erővel időben elvégezni csaknem lehetetlenség. Főleg vonatkozik ez a törpe gyümölcsösökre, ahol kapával rengeteg termőrügyet verünk le még a legnagyobb óvatosság mellett is. Annyi munkaerővel nem rendelkezünk, hogy nagy területen a mechanikai gyomirtást el tudjuk időben végezni. Ezek azok a körülmények, amelyek kényszerítik az üzemet a kémiai gyomirtás alkalmazására. A gyümölcsös és szőlő önköltségének tetemes részét a gyomirtás emészti fel. Ezt a munkát akkor kell elvégezni, amikor a gazdaság egyéb üzemágaiban is a legnagyobb a kézi munkaerő-szükséglet — répaegyelés, kukorica kapálás és egyebek. Ez a valóság, s nagyra kell értékelni azokat a kémiai anyagokat, amelyek a kézi munkaerőt a minimumra csökkentik. Nagy mértékben elterjedtek, mint gyomirtók a különböző triazin készítmények, amelyek hatásosoknak is bizonyultak. Azonban használatuk folyamán felmerültek olyan nem kívánatos tényezők, amelyekkel számolnunk kell. Az első ilyen nem kívánatos tényező a triazin készítmények reziduális hatása, amely tekintet nélkül a talaj minőségére és milyenségére, minden esetben jelentkezik. Kivételt képeznek az egész könnyű talajok, ahol a reziduális hatás nem olyan nagymérvű. A másik ilyen tényező, a triazin készítmények szelektív hatása egyes gyomokkal szemben. Találkoztunk olyan esettel is, hogy a huzamosabb triazin permetezésnél egyes gyomok nem csak ellenállók, hanem intenzívebb fejlődést is mutattak. A triazinnal szemben a csonthéjasok igen érzékenyek, különösen az őszibarack, amely először csak sárgulással reagál, később el is pusztul. Ezeket a kellemetlen tüneteket a Gramoxonénál nem találjuk meg. Mind a fűfélék, mind a széleslevelű gyomok egész skáláját Irtja. Azonban a föld alatti részt nem pusztítja el, ez károsdás nélkül vészeli át a Gramoxone hatását, a zöld rész viszont tökéletesen elszárad. Bizonyos idő után újra kihajtanak, különösen esős évjáratokban, de növekedési erélyűk megközelítőleg sem olyan intenzív. Megfigyeltük, hogy a repcsényretek, vadrepce kétszeri kezelés után teljesen eltűnt a kertből. Nagy ellenállást tanúsít a folyondár szulák, amelynek a föld feletti zöld része igen érzékeny e vegyszerre, azonban a leggyorsabban újra kihajt ugyanolyan intenzitással, mint tavasszal. Ebben az évben ez a gyomféleség okozta a legnagyobb gondot, különösen az őszibarackosban. A Gramoxone használata teljesen független a talaj nedvességtartalmától, a levegő hőmérsékletétől, sőt melegebb idő esetén hatása észrevehetően növekedik. A szőlőben nincsenek tapasztalataink, amennyiben egész fiatal ültetvényeknél a gyártó cég nem ajánlja használatát. Másrészt nem rendelkezünk olyan gépekkel, amelyek lehetővé tették volna a szőlőben a gyomirtást a kultúrák károsodása nélkül. Saját tapasztalataink csakis a kajszibarack, őszibarack, körte és alma ültetvényekre vonatkoznak. Kísérletet végeztünk, hogy a Gramoxonéval teljes értékben helyettesítsük a kapát. A sorok közeit zöldtrágyanövénnyel vetettük be. Az RS-09 permetezőgépet erre a célra átalakítottuk, hogy a fasorok alját kényelmesen és eredményesen tudjuk gyomtalanítani. Két ízben permetezünk. Tavaly a kétszeri permetezés teljesen kiküszöbölte a mechanikai gyomirtást. Ez lényeges munkaerő megtakarítást eredményezett, sőt ez a kezelés nem okozott terméscsökkenést, ami a mechanikai gyomirtásnál elkerülhetetlen. Gramoxonéval ideálisan 15— 20 cm magasságú gyom irtható, azonban a magasabb gyomot is leperzselt A visszamaradó elpusztított növényi részek beárnyékolják a talajt, akadályozzák a talajvíz elpárolgását. A talaj nedvességtartalmát műszerekkel mértük. A Gramoxonéval kezelt részeken lényegesen magasabb értékeket mutatott, mint a kapával végzett gyomtalanítás esetében. Az egész gyomtalanítást egy ember végezte, minden nehézség nélkül. Ezt a körülményt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az intenzív gyümölcsösökben Gramoxone használata esetén az alsó ágak metszését úgy végezzük, hogy a permetlé ne érje a fák leveleit, mert ez a vegyszer válogatás nélkül pusztítja az összes zöldrészt. A gyümölcsfa pedig nehezebben regenerálódik, Megfigyeltük azt is, hogy a második permetezésnél, amikor már a gyümölcs teljes fejlődésben van, ha permetlé éri, fejlődése, növekedése megáll és értéktelenné válik. Ezért végezzük átalakított géppel a permezetést. A törpefák alsó ágai a talajtól ne legyenek alacsonyabbak, mint 40 cm. így a megfelelően átalakított permetezőgéppel a fákat nem károsítjuk meg. A táplálkozás befolyása a méhcsaládok egészségére Igen gyakori eset, hogy a méhész kora tavasszal egyrészt aggodalmában — hogy méhcsaládjainak fogytán van az élelem — másrészt ama téves feltevésében, hogy a családok serkentésre szorulnak, cukorszörppel „segít“ méhcsaládjain. Foglalkozzunk egy kissé az ilyen beavatkozás következményeivel. A szörp formájában a méhcsaládnak adott répacukrot — amint ezt előző cikkünkben is tárgyaltuk — kénytelenek a méhek garatmirigyek váladéka segítségével, invertáze enzim hatása által gyümölós- és szőlőcukorrá változtatni. Ez a méhek szervezetében tárolt fehérjék rovására megy. Ezeket pedig elsősorban a hasítás etetésére szükséges pempő termelésére kellene fordítanunk. A kora tavasszal etetett cukorszörppel terheljük a méhcsalád tagjait, így tehát ez etetés, illetve serkentés nem előnyükre, hanem hátrányukra szolgál. Ennek tudatában ne adjunk a méheknek cukorszörpöt, hanem a múlt év végén tárolt és lépekben elhelyezett méz készleteket. Ily esetben elvégezzük a fedelezést, majd a lépet a válaszdeszka mögé helyezzük. Innen a méhek elhordják a beadott eleséget a válaszdeszka alatt. Ezáltal egyrészt kiegészítjük a család élelemkészleteit, másrészt hatásosan serkentjük a családokat a további tevékenységre: fiasítás szaporítására, továbbá a sejtek tisztogatására, mely egészségügyi szempontból nagyon fontos teendő. Itt azt a kérdést is tisztáznunk kell, vajon az ősz folyamán a cukorszörp feletetése által létrejött készletek is teljes mértékben alkalmasak e célra vagy csupán a gyűjtött nektárból készült mézkészletek. A kísérletek megállapították, hogy a cukorból készült élelem tavaszi felhasználása a méhcsaládoknál csaknem egyenértékű a virágmézzel. Hisz a cukorszöfp cukrának szőlő- és gyümölcscukórrá történő átváltoztatása már ősszel megtörtént az őszi méhek (idősebbek) közreműködésével, tavasszal a méhek a sejtekből már szőlő- és gyümölcscukrot tartalmazó — úgymond „megemésztett“ -r anyaghoz jutnak. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a cukor etetése által keletkezett „méz“ teljesen egyenrangú a virágok nektárából készült mézzel. Ezek a növények által termelt s a nektárba jutott különböző ásványi anyagokkal, vitaminokkal s más nyomelemekkel rendelkeznek, melyek a cukorból készült mézben nincsenek jelen. Azonban a cukor ősszel történő etetése által keletkezett ,méz“ alkalmas tavaszi felhasználására, ha nem is teljesen egyenrangú a virágmezzel, de határozottan jobb, mint a cukorszörp, a már részletesen kifejtett folyamatok miatt. Kora tavasszal felvetődik egy másik kérdés, mégpedig az, hogyan segítsünk a családokon a fehérjepótlás terén. A család kifogástalan táplálkozása és a fiasítás kellő etetése végeredményben egészségi állapota kellő mennyiségű fehérje jelenlétét igényli. E tekintetben hogyan járnak el a méhek? A begyűjtött nektárt s a virágport külön-külön sejtekbe tárolják. Sohasem történik meg, hogy ugyanazon sejtbe mézet és virágport is tárolnának. Ezek után azok a méhek (repülőméhek), amelyeknek tevékenységük kifejlesztésére hajtóanyagokra van szükségük, a mézzel töltött sejtekben találják a szükséges táplálékukat, ellenben azok a méhek (etető- és dajkaméhek) amelyeknek fehérjetartalmú anyagokra van szükségük, a virágporos sejteket keresik fel. Ez teszi szükségessé, hogy a méhész ennek megfelelően járjon el — legalább is kora tavasszal —■ s a családoknak adott virágporpőtlókat a szabadban helyezze el, hogy a méhek virágporkosaraikba gyűjthessék, és virágporcsomókban hordhassák be a kaptárba, s ott az eredeti virágporhoz hasonlóan külön sejtekbe tárolhassák. Ennek célszerűségét számos kutató kísérletekkel bizonyította. Kora tavasszal tehát, amikor a nyílt fiasítás terjedelme kis arányokat ölt, a virágporpőtlókat (Spilkát, élesztőket, zsírtalanított szárított tejet és hasonlókat) nem tanácsos mézeslepénybe keverve adni. Ezt az anyagot a méhecske fogyasztja, tekintet nélkül arra, hogy munkájához milyen tápanyag szükséges. így számos esetben fehérjék túltáplálkozása következtében fehérjemérgezést állapítottak meg. Az aránylag kis terjedelmű nyílt fiasítás a méhközösség „forgalmába“ jutott fehérjeanyagot nem képes befogadni. Később azonban, amikor már a fiasítás a családban lendületesebb (normális időjárás alkalmával április első napjai után) a cukorba, illetve a mézeslepénybe nyugodtan belegyúrhatjuk a virágporpótlókat. Ekkor a család fehérjeszükséglete oly nagy, hogy a beadott anyagokat a méhek hasznosítani tudják. E pontnál rá kell mutatnunk egy, a méheknél észlelt érdekes jelenségre, amelyet a tudósok trofalaxiának neveznek. A méhek ti. majdnem állandóan cserélik egymás közt mézhólyagjuk tartalmát. A figyelmes méhész észrevehette, hogy két, néha három méh is szembehelyezkedik egymással, és szipókájuk segítségével egymásnak’ adják mézhólyagjuk tartalmát. A fiatal dajka- és etetőméhek ily módon is megtartják maguknak a fehérjedús folyadékot, melyet az idősebb méhek (ezt a mézeslepény fogyasztásából nyerték) nem használhatnák fel. Az elmondottak alapján tehát a következőképpen járunk el kora tavasszal helyesen: a) Mézkészleteket nem cukorszörppel, hanem a lépekben tárolt mézzel (legyen az virágméz, vagy ősz folyamán feletetett cukoroldatból készült mézj egészítjük ki, vagy serkentjük a családokat. b) Később, főleg bő virághordás idején, a fogytán levő készleteket cukorszörppel is pótolhatjuk oly mértékben, amit a család elfogyaszt, hogy a cukorból készült anyag ne juthasson esetleg a pergetőbe. c) Virágporpótlókat kora tavasszal a szabadban adjuk, hogy azt a méhek virágporcsomókban a kaptárba vihessék. Amikor azonban a nyílt fiasítás terjedelme nagy (4—5 keret fiasítás), a mézeslepénybe is keverhetők a virágport helyettesítő anyagok. További egészségügyi szempontból fontos jelenségekről a méhcsaládokban a soron következő írásomban adok áttekintést. Svanczer Lajos A méhészetnek szenteli életét Hontianske Tesáren és környékén a méhészek közkedvelt szakembere Kusy János bácsi, aki annak ellenére, hogy betöltötte a 75. életévét, hűségesen foglalkozik a méhekkel. Tanácsot ad a kezdő méhészeknek, segít az alapszervezetek vezetőinek, s ha kell rajokat ad díjmentesen. Számos méhészt kisegített saját nevelésű anyákkal, s ezzel megmentette egyegy család életét. A vasútállomás melletti kertjében és a közeli erdőben vannak méhei. A2 utóbbi 25 év alatt gyakran adtak találkát otthonában a környék méhészei, hogy megvitassák a méhészkedés legújabb fortélyait. Nagy érdeklődést váltott ki az 1968 és 1970-ben rendezett méhkiállítás. Kusy János bácsi több barátjával bemutatta a méhek helyes gondozását. Ezen alkalomból mintegy fél órán keresztül arcán tartott egy rajt, amellyel bizonyította, hogy a hozzáértő méhészt a méhek nem csípdesik meg. A résztvevők megcsodálták a méhészet fejlesztéséért tett fáradozását. Évente mintegy 50 darab anyát nevel méhészbarátainak, ezen kívül szerződést kötött méhpempő és méhméreg eladására. Kusy János a méhész-szaktanító oklevelét 1926-ban szerezte meg Budapesten. Ipolyság és Korpona környékén a második világháború előtt és utána tulajdonképpen ö volt a méhészet legnagyobb népszerűsítője. A helyi szövetkezet is sokat köszönhet a méhészeknek, hiszen számos évben közel félmillió korona bevételük származik lóheremagból. A község méhészei szívesen fordulnak a nagy gyakorlattal rendelkező Kusy bácsihoz tanácsért. A jövő generáció számára méhészkrónikát vezetett, amelyet nemrég adott át a gyűgyi 7 méhészszervezetnek. Benne megtalálható a méhészetének fejlődése, hiányossága és eredményei 1919-től. Belányi J.