Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-29 / 35. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES Л970; &ugus£tijs 29. A BNoAt> MIZÓ6AZDASA6 A TtíKkJMN A SÜVOPOLI AGROKOMBINAT •>V К ■ Az intenzív juhtenyésztés elöteltétele a korszerű technikával ellátott larm, ahol a strklevóiak tízezer anyajuhot tartanak. vetkezetnek adott. Azt, hogy milyen szerepet tölt be ez az üzem a szövetkezet életében, talán a legjobban érzékelteti az a tény, hogy kétszáz embernél? biztosít munkát és a szövetkezet összbevételének negyed részét adja. Ugyanis ez a tizenegyezer hektáros gazdaság például a múlt évben 16 millió leva értékű terményt termelt, s ebből közel négy millió (kb. 44 mil-Integráció a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban IV. Kölcsönösségen alapuló integrációt! Egy helyen nyolc nyelven Az Állami Mezőgazdasági Kiadóvállalat mezőgazdasági Üzemeink ökonómusai és más szakemberei számára nyolc nyelvű szótárt adott ki, hogy elősegítse az idegen nyelvű szakmai kifejezések megértését. A nagyszerű művet tíz esztendőn keresztül készítették hét szocialista ország tudományos intézeteiben és kiadóvállalataiban. A nyolc nyelvű mezőgazdasági szótár 25 780 jelszavat tartalmaz a mezőgazdasági szakma minden vonatkozásáról. Az érdeklődők megtalálják benne a mezőgazdasági ökonómia és az üzemszervezés a növénytermesztés és az állattenyésztés, a gépesítés és a hidrotechnolőgia, a melioráció és az állategészségügy, az erdészet és a vadászat, a matematika és a sztatika szakmai kifejezéseinek idegen nyelvű változatait stb. A szótárt gondosan áttekinthető formában készítették, hogy bárki gyorsan megtalálhassa benne a keresett szavakat. x A nyolc nyelvű szótár előkészítésében közreműködött a moszkvai Szelchozgig, a szófiai Zemizdat, a prágai SZN, a varsói Panysztwowe Wydawnictwo Rolniczne, a budapesti Akadémiai Kiadó, a bukaresti Editura agrosilvicä s a berlini VEB Deutscher Landwirtschaftsverlag. (h) Az integráció továbbfejlesztésében való lemaradást az alábbi tényezők befolyásolták: ф Az integrációs kapcsolatokat, nagyrészt adminisztratív úton hozták létre — leggyakrabban az állami szervek hirdetményei alapján. Kevésbé jutott érvényre az integráció készsége vagyis a partnerek közgazdasági igénye; # az egyes csoportok érdekeit nem mindig a partnerek kölcsönös akarata és előnyei szerint képviselték; # a mezőgazdasági üzemek a szocializáció megvalósulása után közgazdasági és szervezeti szempontból eléggé gyengék voltak, s nem akadt olyan szerv, mely közgazdaságilag egyenlő partnerként léphetett volna fel a többi integráló egységekkel szemben; # az integrációs szolgáltatást és közgazdasági tevékenységet a vállalatok felsőbb intézményei nyújtották, amelyek a mezőgazdasági őstermelők, az élelmiszeripar és a feldolgozó vállalatok közgazdasági termelő folyamatától elszigetelődtek. EGYES SZERZŐK ÜGY VÉLEKEDNEK, hogy az integrációs folyamat kibontakoztatásában egyebek közt a szabott felvásárlói árak is fékezően hatnak. Persze, ezzel nem érthetünk teljesen egyet. Az okszerű, tehát a termelési költségekhez arányosan képzett szabott felvásárlói ár föltétel arra, hogy megtérüljön- a termelési költség és ezzel egyidejűleg szolid jövedelmet is elérhessünk. Az ilyen ár védelmezi az őstermelőt a nagyobb árúkínálat idején. így a szabott ár mellett is kétféle mód nyílhat a jövedelem elérésére. a) Egyrészt a termelékenység emelésével; b) másrészt a termelés racionalizálásával, vagyis a rentabilitás fokozatos emelkedésével. Az élelmiszeripar érdeke, hogy a szabott árak mellett, olyan kifogástalan minőségű'nyersanyagot kapjon a termelőtől, mely feldolgozás után a lehető legnagyobb készárúmennyiség elérését teszi lehetővé. Érdeke tehát, hogy szüntelenül fokozza az árútermelést, amihez több nyersanyagra van szüksége, s ezáltal szorosabb integrációs viszonyra léphet az őstermelővel. Alapjában véve az élelmiszeripar és a mezőgazdasági őstermelők érdekei azonosak. Ennek következtében kölcsönös feltételeket teremtenek integrációs kapcsolataik kiépítésére. a) Vitathatatlan, hogy a mezőgazdasági termelés racionalizálásával lényegesen csökkenthető az egy termékegységre eső költség, s az ily módon nyert többlethaszonnal, alapjában véve a feldolgozó ipar is részese lehet az integrációs folyamatnak. b) Olyan mezőgazdasági termékek átadása a feldolgozónak, melyek lehetővé teszik az élelmiszeripar számára a legkedvezőbb nyersanyag kihasználását, előmozdítják az élelmiszeripari vállalatok jövedelmének emelkedését. Az integráció keretében ebben sokat tehetnek a mezőgazdasági őstermelők is. A SZOCIALISTA TÁRSADALOMBAN nem számolhatunk a feldolgozásnál társadalmi szempontból fontos nyersanyagok és élelmiszerek szabad felvásárlói és nagykereskedelmi árának bevezetésével, mert az élelmezés racionalizálása terén kitűzött törekvéseknek a gyakorlatban való megvalósítása Így lehetetlenné válna. Különben ezt az utóbbi évek kedvezőtlen fejleményei is bizonyították, amikor az ipari termékek és egyes élelmiszerek piaci értékesítői árképzésénél meglehetős zavar uralkodott. Emelték az árakat, s igy hozzájárultak az inflációs folyamat bekövetkezéséhez. Ezért az illetékes állami szervek a múkt év végén kénytelenek voltak intézkedést tenni az árszint rendezésére, vagyis az árak 1969 január elseji állapotának megtartására. Az integrációs kapcsolatok elmélyítése érdekében szükséges eltávolítani a szabad kibontakozást gátló jelenségeket — főképpen a pénzjogi természetű akadályokat. Közös nevezőre kell hozni, a hitel, valamint a befizetési feltételeket, és lehetővé tenni, hogy az egymáshoz kapcsolódó és egymásra utalt ágazatok felhalmozott eszközeit a kölcsönösség elve alapján beruházhassák. S ezzel egyidejűleg meg kell határozni az elosztás módját is. Köztudomású, hogy a mezőgazdasági üzemek s főleg a földművesszövetkezetek jelenleg szabad pénzeszközökkel rendelkeznek, s azt fel lehetne használni a másod- és harmadfokú kapacitások bővítésénél. Erre azért lenne szükség, mert az élelmiszeripar ezirányú lehetőségei eléggé korlátozottak. Ugyanis az élelmiszeripar alapágazatai saját építkezési beruházásaik felújításánál vannak elfoglalva, s ehez komoly hitelt vettek fel. Így a jelenlegi körülmények mellett lehetőségek kínálkoznak a vertikális (függőleges) integráció kibontakoztatására. Az integrációs kapcsolatokat tartalmi szempontból pozitívan kihasználhatjuk a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének emelkedésénél a kedvező termelési feltételek mellett. A GYORS ELSZÁLLÍTÁSRA IGÉNYES mezőgazdasági nyersanyagok termelésénél társadalmi szempontból előnyös a szakosítás és az összpontosítás közel a fogyasztói piachoz és a feldolgozó kapacitáshoz. Előnyös például a tejtermelése közel a tejfeldolgozó üzemekhez, s a fogyasztói központokhoz, a cukorrépa termelése közel a cukorgyárakhoz, a zöldség termelése a konzerváló üzemekhez és a piachoz stb. Persze, másként kell elbírálni a gabona és a hústermelés széthelyezését. Tény, hogy ha a nyersanyag termelése a fogyasztói piachoz vagy a feldolgozóhoz közel esik, úgy a nyersanyag költségei is kisebbek, mint a túlzottan széthelyezett termelés esetében. Éppen ezért a költségek csökkentésére kell anyagilag érdekeltté tenni az élelmiszeripari üzemeket. A szállításnál megtakarított pénzeszközöket el lehetne osztani a mezőgazdasági őstermelők és a feldolgozó ipar üzemei közt. A feldolgozó ipar üzemei például a szállítási költségek esetében nem az egy termékegységre eső költségekkel, hanem egy tömegben az egész előirányzott összeggel számolnak, s az önköltségi tételekben igy kalkulálnak. A FELDOLGOZÓ IPAR ÜZEMEI az önköltségek alakulásánál a rendelkezésre álló költségfeltételek átlagos merítését figyelik a nyersanyagok szállításánál, s ezekkel egy tömegben számolnak. Ennélfogva érdekük, hogy előmozdítsák a szállítási költségek csökkentését. Tehát nem vitás, hogy a nyersanyag lelőhelyeknek az élelmiszeripari vállalatokhoz való közelebb vitele a termelés szakosítása és központosítása szállítási költségmegtakarítással jár. Szükséges ezért, hogy a mezőgazdasági üzemeket anyagilag ösztönözzék ilyen törekvésekre. A termelés racionalizálásához nyújtsanak számukra műszaki támogatást. Ezzel kedvező feltételeket teremthetnek az integráló partnerek közgazdasági érdekeinek valóra váltásánál, mert az élelmiszeripar és a kereskedelem saját érdekében részese lehetne a mezőgazdasági termelés racionalizálásának. Az erre való ösztönzést és a költségeket a szállításnál megtakarított összegekből és az élelmiszeripar több és jobb készárújáért kapott nagyobb pénzjövedelemből fedezhetnék. (Folytatjuk) Ladislav Špaéinský, mérnök, CSc. »*♦ *1* *j* »1» *j* «$♦ »** *j* *j* «JmJ* «$* ♦$» «$* «5* «juj* *í* *í* *í* *í* ♦♦♦ ♦♦♦ At A* ♦♦♦ *♦* ♦♦♦ ♦♦♦ *♦* *»* *** *** *** ♦♦♦ *♦* *** ♦♦♦ *1* *»* ♦♦♦ *1* *1* *** *** *♦* 3. folytatás. Magától értetődik, hogy ilyen jellegű mezőgazdasági üzem még Bulgáriában is kevés van. Ezeket úgy jellemezhetnénk, hogy nem is anynyira a jelen, hanem inkább a jövő üzemei. Azzal a céllal létesültek, hogy mint előfutárok a gyakorlatban adjanak számot arról, mennyire helytálló az az elképzelés, amely a mezőgazdasági termelés és a feldolgozó ipar egyes ágazatainak egy gazdasági egységen belüli társításával számol. Természetes, hogy a Szlivopoli Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nem egyik napról a másikra formálódott agrokombináttá. Elsősorban is segítőtársakra volt szüksége, mivel egyedül nem tudott volna megbirkózni az erejét és a lehetőségeit meghaladó feladatokkal. Üzemközi vállalkozás keretében kísérelték meg létrehozni a terményfeldolgozó üzemet. Ettől a megoldástól azonban a környező termelőszövetkezetek idegenkedtek, mert úgy vélekedtek, hogy egy ilyen üzem főleg annak a szövetkezetnek jelent előnyt, amelynek határában működik majd. A nagy mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget termelő szövetkezeteknek azonban — még az eléggé leleményes és rugalmas kereskedelem mellett is — sok gondot okozott az áru értékesítése. Tehát valamilyen formában meg kellett oldaniuk a kérdést. S hogy minden szövetkezetnek egyenlő előnyt jelentsen a feldolgozó üzem, elhatározták, hogy a közvetlenül érdekelt, hét szomszédos termelőszövetkezet egyetlen szövetkezeti nagygazdaságba egyesül. így formálódott az aránylag kis Slivo Fölei Tsz tizenegyezer hektáros nagygazdasággá, s olyan anyagi bázissá, amelynek hitelképességében senki nem kételkedett, s amely 3 és félmillió levát igénylő beruházással felépítette a környék egyik legszebb és legjövedelmezőbb üzemét, a korszerű gépekkel rendelkező szörp- és konzervgyárat, mely végül is a termelőszövetkezetnek agrokombinát jellegei lió korona) a gyár termelésének az értéke. Az egyesült szövetkezeteknek felmérhetetlen előnyük származott abból, hogy feldolgozó üzemet létesítettek. De nemcsak azért, hogy a munkalehetőség és a bevétel gyarapodott, hanem azért is, mert az üzem léte kedvező lehetőségeket nyújt a zöldség- és gyümölcstermesztés szüntelen« fejlesztésére, vagyis ezt a jövedelmező termelési ágazatot különösebb rizikó nélkül bővíthetik, nincsenek kitéve az értékesítési bonyodalmakkal járó veszélynek. Olyan feldolgozó üzemük van, amely évenként 7000 tonna készárut termel, illetve szörpöt és konzervet készít barackból, szőlőből, szilvából, almából, málnából és további gyümölcsfélékből, s amely feldolgozza a piaci értékesítésből kimaradt nagymennyiségű paradicsomot is. Az aránylag-fiatal gyár jó hírnévnek örvend nemcsak hazai, hanem külföldi viszonylatban is. Termékeinek 80 százalékát ugyanis exportálja. Talán ezzel is magyarázható, hogy teljes kapacitás mellett évente 500 ezer leva (kb. 5 millió 500 ezer korona) tiszta jövedelmet hajt a szövetkezetnek. Kétségtelen, hogy ez a jövedelemforrás is nagy szerepet tölt be a gazdaság általános fejlesztésében. Nyilvánvaló, hogy ennek a jövedelemnek az ésszerű , felhasználásával készült el a szövetkezet egy másik nagyszerű alkotása, a tizenegyhektáros üvegházrendszer, amely a szörp- és konzervgyárhoz hasonlóan évente 500 ezer leva hasznot hajt a szövetkezetnek. A korszerű fűtő, talajművelő és termékosztályozó berendezésekkel felszerelt üvegházrendszer — öt évi átlagban — évente hektáronként 1100 mázsa paradicsomot, a terület egy harmada pedig hektáronként 2800 mázsa uborkát termett. A jövedelmezőség persze nemcsak a rendkívü nagy hozamoknak és a gazdaságos üzemeltetésnek a következménye, hanem annak is, hogy az üvegházi paradicsom és uborka iránti érdeklődés csökkenése miatt, a júniusra beérő termék nem megy veszendőbe, azt a konzervgyár feldolgozza. A szlivopoli kísérlet tehát szemléltetően bizonyítja, hogy a céltudatos melléktermelés, vagyis a feldolgozó ipar egy bizonyos ágazatának a mezőgazdasággal, való társítása nem gátolja, hanem meggyorsítja a mezőgazdasági termelés fejlődését. Ez persze nemcsak az üvegházi rendszerrel kapcsolatban állítható, hanem a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztési termelés vonatkozásában is. Ugyanis a szüntelenül növekvő jövedelem lehetővé tette, hogy a tizenegyezer hektár terjedelmű szántót, illetve annak 75 százalékát korszerű, szórófejes öntözőberendezésekkel lássák el, vagyis hogy a szó legszorosabb értelmében öntözéses növénytermesztést folytassanak. S így a hosszan tartó forróság ellenére is rendszeresen csúcs terméseredményeket érnek el. Szántóföldi paradicsomot hektáronként 500 mázsát, búzát 2800-hektáros területen, hektáronként 40 mázsát, kukoricát 65—70 mázsát és napraforgót hektáronként 22 mázsát termelnek. A szövetkezet, illetve az agrokombinát állattenyésztésében érvényesül az összpontosítás ,és a szakosítás elve. Tejtermeléssel és juhtenyésztéssel foglalkoznak. Az 1500 egyedet szárpiáló tehénállományuk jó jövedelemforrásnak bizonyul, mert évi átlagban egy tehéntől 400 liter tejet fejnek. A hatezer anyajuhot számláló juhállomány teljesítménye sem megvetendő. A nagytestű — 65—70 kg — h^lyi és Kaukázusi Merina keresztezéséből származó állatok, egyedenként és évente 60 liter tejet, vaíamint nyolc és fél kiló gyapjút termelnek. A közös útra lépett hét községnek összesen tizenötezer lakosa van. A felnőttek döntő többsége — összesen 4700-an — a szövetkezetben dolgozik. Munkalehetőség tehát akad bőven, de munkaerőhiány sincs, mert az agrokombinát jó megélhetési lehetőségeket biztosít minden dolgozó számára. Hiszen az egyéni, illetve a személyi jövedelmük jóval meghaladja az ipari munkások és alkalmazottak átlagjövedelmét. Példásan gondoskodnak a munkából kiöregedett, nyugdíjas szövetkezeti tagokról is. Mindegyiküknek egész évi szükségletre kenyérgabonát adnak és 120—140 leva szociális segélyt. Lényegesen megkönynyítették a közösben dolgozó családanyák helyzetét is azáltal, hogy mind a hét községben bölcsődét és napközi otthont építettek és a gyermekek elhelyezésével járó költségek 50 százalékát fedezik. De azáltal is, hogy a hatalmas éttermük, ileltve a naponta háromezer személyre főző konyhájuk, olcsón és kifogástalan minőségű ebédet juttat azoknak a családoknak — de kiszállítja a különböző munkahelyekre is —, akik elfoglaltságuk miatt így nyári időszakban nem főznek odahaza. A szépen jövedelmező gazdálkodás lehetőséget nyújt arra, hogy a dolgozóknak kedvezzenek. Kamatmentes, hosszúlejáratú kölcsönt adnak mindazoknak, akik családi házat építenek. Amennyiben a házasulandó fiatalok szövetkezeti tagok, úgy a lakodalmat minden esetben a szövetkezet rendezi meg a saját költségén. Külön elismerésben részesítik azokat, akik állandó dolgozói a közösnek. A munkabér minden ledolgozott öt év után 4 százalékkal emelkedik, persze, az emelkedés nem haladhatja meg a 16 százalékot. Lehetővé teszik, hogy dolgozóik bármelyike üdülni menjen és ami nagyon lényeges, az üdüléssel járó költségek 50 százalékát a szövetkezet fedezi. Szlivopoleban lényegében a jövő mezőgazdasági üzemét, egy nemcsak formális, hanem minden szempontból szocialista vívmánynak nevezhető korszerű nagygazdaságot láttam. Szemléltetően meggyőződtem arról, hogy a fejlődésének harmadik szakaszát élő bolgár szocialista mezőgazdaság helyes irányba halad. Pathó Károly Következik: Korszerű nagyüz munkaszervezés és irányítás.
