Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-15 / 33. szám

1970. augusztus IS. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Hazai érdekességek, újdonságok — A BRATISLAVA 70 elnevezésű kiállításon láthattuk a Tachuvl Álla­mi Gazdaság által készített automati­kus borjúitató berendezést. A vágó vagy a tnvábbtartásra szánt borjak takarmányát szárított tejbül (Biosan, Intervean, Nukemel stb.) készíthetik el benne. A berendezés iránt — mely­nek sorozatgyártását a múlt évben kezdték — az NDK mezőgazdasági üzemei is érdeklődnek. A a RUMBURGi Állami gazda­ság már sokéves tapasztalattal ren­delkezik a takarmánykáposzta vegy­szeres termesztése terén. Ebben az év­ben 100 hektáron termelik az érté­kes takarmánynövényt. A gyomirtó­­szerek felszíni kipermetezésével védik az elgyomosodás ellen. így teljesen kiküszöbölték a takarmánykáposzta kézi ápolását. A A BRNÖI GÖRGÖSCSAPÄGY ÉS -TRAKTORGYÁR idén ünnepli 30-éves fennállását. Annak ellenére, hogy épületei a második világháborúim úgyszólván teljesen tönkrementek, 1945-ben mégis kigördülhetett kapuin az első traktor. Ebben sokat segített a tönkrebombázott üzemnek a „Zbro­jovka“. Ez év végéig — a ZKL rövidí­tés alatt ismert traktorgyár — körül­belül 424 ezer traktort bocsájtott ki, melyeknek több mint a fele 80 ország mezőgazdaságában teljesít feladatot. Az üzem arról híres, hogy a világon elsőként kezdte a szélesskálájú unifi­­kált traktorsorozat gyártását és az ezekhez szükséges kellékeket, mint például a biztonsági kabinokat stb. Az unifikált traktorsorozatok kibocsá­tásánál nagy érdemet szerzett az a konstruktőr munkaközösség, amely a Zbrojovkából a ZKL kötelékébe ment át 1957-ben. Ez a csoport magja lett a későbbi traktorkísérleti intézetnek. A Zetor típusú traktorok konstruktő­reinek példás munkáját 1980-ban Munkaérdemronddel jutalmazták. Ha­sonló kitüntetésben részesült az üzem egész munkaközössége is. Jelenleg a ZKL évente 22—25 ezer traktort bo­­csájt ki. Mindegyik az unifikált so­rozathoz tartozik. Ezeknek kéthar­madát külföldre szállítják. A A BOXIT elnevezésű öntött Istál­lópadlózat, amelyet a Kájovi Állami Gazdaság (Český Krumlov-i járás) gyárt, állítólag jobb minőségű, mint az osztrák gyártmányú hasonló célt szolgáló BODIT. A szarvasmarha bo­­xosrendszerü tartásánál és a beköté­­ses módszernél használatos a BOXIT, mint aljazás nélküli rácsos állású meleg padlózat. Alkalmas továbbá a baromfitelepek épületeiben a takar­­mányelőkészltőkben, a garázsokban, a szerelőcsarnokokban és a műhelyek padlózatának kiképzésében. Mint hő­szigetelő a BOXIT használható a la­kásokban és az ipari épületekben is. PRÄGA KULTÚRA ÉS PIHENÉS PARKJÁBAN az ALIMA-70 elnevezésű mezőgazdasági gépkiállításon bemu­tatták a Blanicei Gépgyár egyik ter­mékét, a tejzaoskózó automatát. A pnlielitőn zacskóba töltött tejjel rö­videsen ellátják Prága lakosságát. Polietilén csövek az öntözésben Júniusban Vajnoryban üzembe he­lyezték a szövetkezeti gyümölcsös 50 hektáros speciális öntözőrendsze­rét. A különleges öntözőrendszernek — melyet Perta mérnök segítségével készítettek — nagyrészt azt a külde­tést szánták, sogy az öntözés gyakor­latában kipróbálják a plasztikus anya­gokból készített csöveket. Az öntö­zésnél az alábbi módozatokat és esz­közöket alkalmazzák: — PZ típusú szórófejeket 63 mm-es földszínre rakott polietilén csövekre és szóróáilásra szerelve 25 hektáron; — PÜK-2 típusú szórófejeket 110 mm-es földalatti csőrendszerről, sta­bil elosztókra szerelve 12 hektáron; — PUK-1 típusú szórófejeket 83 mm-es földszínre rakott polietilén csövekre, szóróállásra szerelve 7 hek­táron : — lengőíves PVC öntözöcsőrend­­szer 4 hektáron; Kapunyitás előtt а XII. Brnói Nemzetközi Gépipari Kiállítás A brnói kiállítás az elmúlt évek folyamán előkelő helyet biztosított magának a legjelentősebb, speciális jellegű európai kiállítások között. Az évek hosszú során kivívta mind a látogatók, mind a szakemberek rokon­­szenvét és elismerését. Ebben az év­ben immár sorrendben а XII. kiállítás megrendezésére kerül sor. A látoga­tók népes tábora előtt szeptember 5-én nyitja meg kapuit az idei gép­seregszemle és a hónap 14-éig gyö­nyörködhetnek majd az érleklödök a bemutatásra kerülő legújabb gépek egész során. Az idei kiállításon hazánkon kívül a Szovjetunió, Románia, Magyaror­szág, az NDK, Bulgária, Jugoszlávia és Kuba érdekes expozíciói lesznek láthatók, de nem hiányoznak majd az Angliát, Belgiumot, Dániát, Finn­országot, Franciaországot, Hollandiát, Olaszországot, Japánt, Lichtensteint, Luxemburgot, Kanadát, az NSZK-t, Norvégiát, Ausztriát, Svédországot, Svájcot az USA-t és a Nyugat-Berlint képviselő gépipari vállalatok valóban színes és érdekes kiállítási anyagai sem. Ennek alapján is láthatjuk, hogy ebben az évben ismét kitesznek ma­gukért a rendezők. A külföldi vállalatok körében egy­re nagyobb az érdeklődés a kiállítás, s nem utolsó sorban az azon való részvétel iránt. Ebből kifolyólag a rendező bizottság olyan intézkedése­ket léptetett életbe, melyekkel lehe­tővé teszik további, a kiállításon ed­dig nem szereplő államok, Illetve vállalatok részére Is a részvételt. Több kiállítási részleget lényegesen kibővítettek ebben az évben. így pél­dául a személygépkocsik, az építker zésnél és az útépítésnél alkalmazott gépek kiállítási területe is jelentősen megnövekszik. Ebben az évben egyes expozíciók szintén a város különbö­ző, tágas kiállítási termekkel rendel­kező épületeiben lesznek elhelyezve, amivel mintegy 2000 m2 területtel növekszik a kiállítás összterületet. Az 1964-es évtől kezdve a legjobb és leghasznosabb kiállítási anyagokat aranyéremmel jutalmazza az értékelő bizottság. Évente mintegy 300—400 kiállító nevez be ebbe a versenybe, holott mindössze 30 aranyérem ki­osztására kerül sor. Hazánk eddigi sikereit igazolja az a tény is, hogy a gépipar képezi a külkereskedelem évi forgalmának legnagyobb részét. Az 1968-as évben a kivitel 50 száza­lékát, a behozatalnak pedig mintegy 30 százalékát tették ki a gépipari termékek. A kiállítás szerves részét képezik a nemzetközi tudományos és techni­kai eszmecserék is, melyekre az idén szintén sor kerül, s az előzetes jelen­tések alapján elmondhatjuk, hogy a szakemberek nagyfokú érdeklődéssel várják ezeket. Immár kilencedszer kerül sor továbbá a szaklapok szer­kesztőinek találkozójára, mely iránt ugyancsak nagy az érdeklődés. A többéves tapasztalattal rendelke­ző szervező bizottság ebben az évben Is derekas munkát végez. A kiállítási anyag érdekes, hangulatos és a szem­léltetésnek legjobban megfelelő mó­don történő Összeállítása sok körül­tekintést, gyakorlatot és nem utolsó sorban fáradságos munkát igényel. Szerintem erre gondolnak a legkeve­sebben, amikor elsétálnak egy-egy ki­állított gép, vagy alkatrész mellett. A múltban jól bevált Információs hálózat ebben az évben is hasznos szolgálatokat tesz majd a látogatók­nak és természetesen a finomabbnál finomabb harapnivalókről és a frissí­tőkről sem feledkeznek meg az illeté­kesek. Mindezek tudatában bátran bízha­tunk abban, hogy az idei, XII. Brnói Nemzetközi Gépipari Kiállítás leg­alább olyan sikeres lesz, mint az elő­zőek, s ha majd az utolsó — ki tudja hányadik — látogató mögött egy évre ismét bezárulhak a kiállítás sarkig tárt kapui, bizton elmondhatjuk, hogy elismerésre méltó munka volt. Kádek Gábor hozunk be Gabonaszárító berendezést Lengyelországból Az M-807/0 típusú kamrásrendszerű gabonaszárító berendezés vetőgabona kereskedelmi és takarmányozási ga­bona szárítására használható. Tekin­tettel arra, hogy a letovicei Letostroj vállalat beszüntette az SU-6 típusú gabonaszárító-berendezősek gyártását s az érdeklődők ilyen berendezések vásárlási igényével rendszeresen az Agrotechnikához fordulnak, a Mező­gazdasági Technika Központi Válla­lata jövő évtől kezdve Lengyelország­ból behozza a fenti kamrásrendszerű gabonaszárítő berendezést. Az M-807/0 típusú lengyel gyártmá­nyú gabonaszárítő a nálunk eddig használatos típusoknál # ellenálló konstrukciójánál ф egyszerű szerkezeténél ф kis helyen valú elhelyezésénél # minimális energia fogyasztásánál # egyszerű kezelésénél # sokoldalú műssaki hasznosításánál fogva előnyösebb. A szárítót MHD-30 Dukla típusú csehszlovák gyártmányú könnyflolajfütésű berendezéssel lát­ják el, amelyet kis szereléssel nafta üzemelésre Is átállíthatnak. A fűtő­berendezések feletti szervízfelügyele­­tet a prágai Dukla üzem dolgozóira bízzák. A gyártó vállalat azonban ki­látásba helyezi gáz üzemelésű fűtő­tér beszerelhetőségőt is. Mérlegelés tárgyát képezi továbbá, hogy a szóbanforgö szárítóberende­zést esetleg a gabonafélék betakarí­tása utáni feldolgozásra és más sze­mes termények szárítására Is komp­enzálják. Ez azonban még a jövő zenéje. Műszaki adatai: Teljesítménye a 18 %-os nedvesség­­tartalmú gabona 14 %-ra történő szárítása esetén óránként 3 tonna. Hőenergia szükséglete 240 000 kcal/ó Fűtőanyag szükséglete 15—30 kg/ó A berq/idezés hossza 3980 mm Szélessége 2130 mm Magassága 5450 mm Műszaki ellenőrzése után a Mező­­gazdasági Technike Központi Válla­lata az M-807/0 típusú kamrásrend- Lengyelországból, amennyit a terme­szerű gabonaszárítő berendezésekből lést" gyakorlat vagy a feldolgozó ipar a jövőben olyan mennyiséget hoz be igényelni fog. V. B. Az M-807/0 típusú kamrás rendszerű gabonaszérltú be­rendezés vázlata: -4- hideg levegő -4- meleg levegő fütőrendszer­­elhasznált energia Nem egyszerű szervizbeavatkozás Aratás közben több helyen érdeklődtem elégedettek-e az E—512-es típusú knmbájn mun­kájával. A kérdezettek legtöbb­je elfogulatlanul sorolta eré­nyeit, de hibáit sem hallgatta el. A Komáromi Járási Mezőgaz­dasági Társuláson Hegedűs mérnök-főgépesítő megjegyezte, hogy ismerve az E—512-esek hibáit, nem túlságosan szorgal­mazták azoknak vásárlását. Így a járás területén csak ket­tő találhatú. Az aratásban pe­dig több vett részt, mert a csehországi gépállomások bri­gádmunkára néhány ilyen kom­bájnt is küldtek. Megjegyezte, hogy a saját két E—512-es jél állta a sarat. A legtöbb baj a variációs be­rendezéssel, a hidraulikus ve­­zérlűművel, a gyújtással volt. Hegedűs elvtárs külön megje­gyezte, hogy megoldatlannak tartja a vágúszerkezet stabili­­záltságát. Véleménye szerint előnyösebb lenne, ha a vágó­szerkezetet talajtapogatú hid­raulikával látták volna el. Szük­séges lenne ezt az új E—512- esek gyártásánál és hazánkba történő behozatalánál követel­ményként támasztani. A komáromi járásba érkezett aránylag kis létszámú brigades E—512-es kombújnbúl július 28-ig hét szorult javításra. Te­hát ez is bizonyítja, hogy nem egyszerű szerviz beavatkozásról volt csupán szú. -h-HPUHUmUU Ци^ИШШСТМШ HHUII ill ЩТИТШП — barázdás-áztatást 150 mm-es po- д jgvg sertéshizlaldája. A több ezer sertést befogadó korszerű automatizált hizlalda termelését egyetlen lietilén csövek alkalmazásával 2 hek- ember irányítja. A műszerfaltól gombnyomással alkalmas időben beindítja a takarmánykeverő automatikát, táron alkalmaznak. a mozgóvályúkat és a trágyaterelot. Csak az állatok elszállításánál lesz szükség emberi erőre. Az év elején a szovjet mezőgazdaság mint­egy 2 millió traktorral 400 ezer gabonajjetakarító kombájnnal és több mint 1,2 millió teher­gépkocsival rendelkezett. A energetikai potenciálja jelenleg hússzor nagyobb, mint a for­radalom előtt volt. A Magyar Népköztársaság szőlészei e közeljövőben jelen­tős gépújdonsággal gazdagod­nak. Jelezték, hogy a termelési gyakorlat számára elkészítet­ték a várva vért szőlőosztályo­­ző félautomata manipulátor kísérleti példányát, amelyet a szőlőn kívül a bogyós gyümöl­csök osztályozásánál is ered­ménnyel használhatnak. Elő­nyére szolgál, hogy üzemelé­sénél minimális emberi munka­erőre van szükség. Ezáltal az osztályait anyag minősége sem károsodik. A félautomata gépsor az említett gyümölcsö­ket nagyság, fajta és súly sze­rint a legnagyobb pontossággal osztályozza, s a gépsor vágón szakszerűen csomagolja. A fél­automata berendezés működése szalagrendszeren alapszik. Gé­pek ürítik a ládákat, s a gyü­mölcs emberi beavatkozás nél­kül kerül a szállítószalaghoz. A kezdetben! elosztás után a gyümölcs egyenként a szállító­berendezéshez kerül, ahonnan beprogramozott szerkezet le­szedi, s amint az osztályozóba ért, egy következő szerkezet továbbítja a raktárban lévő csomagológéphez. Három szocialista ország — a Lengyel Népköztársaság, Bulgária és Románia — a fosz­fát telepek feltárására, fölkí­nálták segítségüket Szíriának. Fölmérésekkel megállapították, hogy a foszfát telepeken mint­egy 150 millió tonna nyers­anyagkészlet kiaknázatlan. A Lengyel Népköztársaság egy­ben bejelentette, hogy vállalná egy 100 ezer tonna évi kapaci­tású szuperfoszfát gyár felépí­tését Is. A szír kormány elfo­gadta az önkéntes segítséget. Az NDK az „AGRA-7Q“ elnevezésű hagyományos mező­­gazdasági kiállítást Idén 18-ad­­szor rendezte meg Markkle­­ebergban. A kiállításon speciá­lis növénytermesztő és állat­­tenyésztő gépsorokat mutattak be. A Lengyel Népköztársaságban egy olyan permetező gépújdon­ság patentírozását kérték, eme­­lyet a mezőgazdaság minden ágazatéban jól felhasználhat­nak. Az érdekes kivitelezésű permetezőgép előnye, hogy su­gárcsöve könnyűszerrel átál­lítható a vegyi készítmények folyékony és por alakban tör­ténő porlasztására. A Szovjetunió mezőgépipara új gépet adott a talajjavítók­nak. Az ETC 202 típusú árok- Vájó jól használható a dréne­zésnél. A gépet 54 lóerős négy­ütemű motorral szerelték fel. Árokvájő mechanizmusa hidra­ulikus vezérlésű. Beállítható égetett és műanyag dréncsövek lerakására. Az árok vájását egy önműködő automata vezérli, meghatározott esésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom