Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-07 / 6. szám
Mit jelent az „eddigi foglalkozás“? HASZNOS XusUvvilfrUrfí Törvényeinkben és egyéb társadalmi szabványainkban gyakran találkozunk olyan kifejezésekkel, amelyek magyarázatra szorulnak. így például a szövetkezetek alapszabályaiban, amely a szövetkezeti élet törvényét képezi, azt találjuk, hogy a háztáji földet a „családnak“ mérik ki. Vajon ml a család fogalma e rendelkezés szerint? Családnak számít-e az anya fiával, ha nem élnek közös háztartásban? Olyan kérdések ezek, amelyeket az élet tesz fel, mert elég gyakran adódik olyan eset, amikor látszólag lehetetlen az adott helyzetet a rendelkezés előírásaival összeegyeztetni. Vagy a „nyilvános“ szó értelmezése, amely kifejezés a büntetőjogban elég gyakran előfordul. Nyilvánosan elmondott nyilatkozat-e, ha nyilvános helyen beszélünk? Lehet-e nyilvánosnak minősíteni több ember előtt, de magánlakásban elmondott beszédet? És ha Igen, milyen számú hallgatóság kell ahhoz, hogy a beszéd nyilvános Jellegű legyen? Mindez további, elsősorban bírósági, Jogrendi magyarázatra szorul, esetleg a legfelsőbb bíróság döntése szükséges, amely azután végérvényes, s ennek alapján egészítik ki a már kiadott rendelkezéseket. Ez alkalommal feltesszük a kér'dást, vajon ml is az eddigi foglalkozás. Ezt a kifejezést a Tt 101/1964 számú törvény 20. paragrafusának 4. bekezdése említi, amely törvény meghatározza, mikor Ismerhető el a dolgozó részlegesen rokkantnak. Rokkantnak Ismerhető el akkor, ha keresete lényegesen csökkent annak következtében, mivel hosszabb Ideig tartő kedvezőtlen egészségi állapota miatt eddigi foglalkozását, vagy hasonló képesítést Igénylő munkafeltételek mellett, esetleg csak más, alacsonyabb képesítést Igénylő munkakört tud betölteni. A gyakorlatban azonban adódott olyan eset, amikor éppen az „eddigi foglalkozás“ értelmezésének kellett eldöntenie, vajon a dolgozónak elismerik-e a rokkantsági Járadékot vagy sem. Az a dolgozó, aki lakatosnak tanult ki és ezt a foglalkozást az ipar kitanulása után Is folytatta, a bányaipar által Igényelt segítségnyújtás felhívására a bányába jelentkezett, mivel ott akart a munkába bekapcsolódni, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozott. Természetesen gondolt önmagára Is. A bányában akkoriban szép összegeket kereshettek, amit bizony a lakatosszakmában nem lehetett elérni. Tehát a bányában dolgozott 1959-től 1907-tg. Ebben az Időben nagyobb képesítést Igénylő munkát végzett az érvényes előírások szerint Is, mivel ez az I. munkakategóriába volt sorolva. Tehát nagyobb képesítésű munkát, mint a felszínen végzett lakatosi munka, amit kitanult. A föld felszíne alatt évekig végzett munkában azonban megbetegedett. A zaj, aminek állandóan ki volt téve, hallását annyira lerontotta, hogy végtére majdnem megsüketült. A föld alatti munka végzésére akkor alkalmatlanná vált. Ezért kérvényezte a rokkantsági Járadék elismerését és azt állította, hogy eleget tesz annak a törvényes követelménynek, hogy képtelen eddigi munkáját, vagy hozzá hasonló képesítést Igénylő munkakört betölteni és eleget tesz annak a gazdasági követelménynek, hogy a bekövetkezett helyzet által Jövedelme Jelentősen csökkent. A Szociális Ellátás Állami Hivatala azonban számára a rokkantsági járadékot nem Ismerte el, mert eddigi foglalkozásaként azt a munkakört nevezte meg, Illetve Ismerte el, amit kitanult, tehát a lakatosmesterséget s ezt a megváltozott feltételek között is betudta tölteni. A dolgozó azonban e döntéssel nem értett egyet és pert indított. Ugyan mind a járási, mind a kerületi bíróság a Szociális Ellátás Állami Hivatalának döntését helyesnek minősítette és a döntést megerősítette. Vélemények szerint az eddigi alkalmazás alatt értendő az a munkakör, amelyet az illető kitanult — s ezt a Jelen esetben végezni tudta. Ez által az ügy komolyabbá vált. A károsult azonban nem adta fel a Játszmát. Az ügyet a legfelsőbb bíróság elnöke elé terjesztette, aki az ügyet felülvizsgálta és az alacsonyabb fokozatú bíróságok ítélete ellen semmiségi eljárást Indított a törvény megszegése címén. A legfelsőbb bíróság ezután megállapította, hogy a törvényt valóban megsértették az „eddigi foglalkozás“ helytelen értelmezés folytán. Eddigi foglalkozásként nem lehet azt a munkakört érteni, amit a polgár kitanult — hanem ha a polgár ezt a mesterséget hosszabb Ideig nem űzte, sőt ellenkezőleg, nagyobb képzettséget igénylő munkát végzett, úgy eddigi foglalkozásaként ezt a nagyobb képesítést Igénylő munkakört kell tekinteni. A Jogszabályokat logikusan, észszerűen kell magyarázni, hogy értelmezésük a szocialista együttélés szabályaival összhangban álljon. —n— KÖZPONTI SZERVEINK Olvasóink tájékoztatása céljából az alábbiakban közöljük a Szlovák Szocialista Köztársaság közigazgatási szerveinek és minisztériumainak Jegyzékét és bratlslaval címét. A Szlovák Nemzeti Tanács hivatala, Októbrové nám. 12 Ai SZSZK kormányhivatala, Gottwaldovo nám. 45 Tervezési Minisztérium, KýČerského 1 Pénzügyminisztérium, Stefanoviőova 3 Iparügyi Minisztérium, Streková 2/a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, Suvorovova 18 Közlekedés-, Posta és Távösszeköttetési Minisztérium, Gottwaldovo n. 1 Építés- és Műszaki Minisztérium, Stefanoviőova 3 Munka- és Szociálisügyi Minisztérium, Mlletlőova 11 Belügyminisztérium, Mertanovlőova 2 Kereskedelmi Minisztérium, Stefanoviőova 3 Építésügyi Minisztérium, t Stefanoviőova 3 Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium, Bratislava-Karlova Vés Egészségügyi Minisztérium, Bratislava-Karlova Vés Iskolaügyi Minisztérium, Suvorovova 16 Kultúrügyl Minisztérium, Suvorovova 18 Igazságügyi Minisztérium, Suvorovova 16 Szlovák Statisztikai Hivatal, Dúbravská cesta Szlovák Arhivatal, Stefanoviőova 3 Az SZSZK Legfelsőbb Ellenőrző Hivatala, Stefanoviőova 3 Ha kimerészkedünk a síkos útra ■ygár megcsúsztak az idei tél első haván, Jegén a járművek kerekei, és akik a volán mögött ülve érezték az emiatt keletkező bizonytalánságot, úgy véljük, megfogadták, hogy óvatosabban vezetnek. Az óvatosság persze sohasem felesleges, de másfajta elővigyázatosságot követel a nyári autózás, és megint mást kíván a téli. Akik erról a témáról Írnak — akár kimerítő tanulmányt a könyvek oldalain, vagy csupán rövid tanácsot vetnek papírra, valamelyik újság, folyóirat vagy szaklap számára —, mindig utalnak a mozdulatok fontosságára. Van aki „vajpuha“ kormánykezelést, „lágy“ fékezést, „leheletnyi“ gázadást javasol, vagyis meggondolt mozdulatokat ajánl az autóvezetőknek, ha az a síkos útra merészkedik Szabványt nem készíthetünk Ilyen esetekre, mert hát minden autó másként hajlamos a megcsúszásra — elsősorban Is építési módjától függően —, még az sem mindegy, hogy milyen rutinja, reflexe van a vezetőnek, aki alól hirtelen kicsúsznak a kerekek. Másként viselkednek, másként tapadnak az úton a farmotoros, a klaszszikus elrendezésű kocsik, és megint más tulajdonságúak a front hajtású autók. És nem mindegy az sem, mennyi a súlyuk, a terhelésük, milyen hatású a fékjük. Egy teher nélkül robogó teherautó kerekei Jobban megcsúsznak, mint amikor — teljesen azonos módon fékezve — terheléssel próbáljuk megállítani. Ugyanakkor azt Is tudni kell, hogy a nagyobb gördülósúlyú Jármű kerekeit nagyobb erővel szükséges fékezni, ha az elérhető legtöbb lassulási értéket akarjuk nyerni az adott úttesten. És tudni kell azt Is, hogy fékazéskor a Jármű súlyénak tehetetlensége megváltoztatja a kerekek terhelési viszonyait. Csökken Ilyenkor a hátsó tengelynyomás, illetve ugyanannyival megnövekszik a mellső. Természetesen ez sem közömbös a fékezésre, hacsak nem rendelkezik a kocsi fékhatás-klegyenlítővel. A tengelynyomás változása viszont erősen függ a fékezéskor fellépő lassulástól, tehát fékpedál lenyomásának módjától Is. Ez pedig már a kocsi stabilitására Is kihat, tehát amikor a rádiő úgy mondja az Időjárásjelentésben, hogy: „az utakon síkosság“, különösen nagy szerepet kap a stabilitás. Minden olyan mozdulat, amely a kocsi gyorsulását, lassítását, Irányváltozását szabályozza', befolyásolja, nagy szerepet kap. A vezető minden kéz- és lábmozdulatára rendkívül érzékenyen és sokszor igen szokatlan, meglepő módon reagált a kocsi, amikor csúszós talajon hatnak rá az erók. Még a szél ereje Is veszélyesebb ilyenkor. Például az erós oldalszél, plusz a kerekek és a síkos úttest közötti kellő tapadás — az úgynevezett adhézlő — csökkenése furcsa és veszélyes Irányváltozásokat képes produkálni. Aki a kormányt elrántó mozdulattal válaszol erre a támadásra, csak fokozza a bajt. Ha óvatos mozdulattal Igyekszik egyenesbe Jutni, Jobban engedelmeskedik kocsija. Azt kell mondanunk, hogy télen egészen más mozdulatokkal lehet boldogulni az utakon, mint az év más szakaszaiban. Ami száraz talajon még megengedhető, az hóban és Jeges úton életveszélyes lehet. Nem mindegy, hogy milyen sebességgel hajtunk, milyen módon vezetünk, mert a tempósan haladó Jármű, különösen a téli utakon, minden mozdulatra rendkívül érzékenyen válaszol. —am— Kit tesznek ezért felelőssé? Tavalyelőtt az egegl polgárok között örömlhír kelt számyna. A falu vfr> gétől a szőlők mellett üj aszfaltút építését kezdik meg Gyügy községben. Ezt a Gyügyi Állami Fürdő, valamint az ottani HNB vezetői közösen lutőzték el, mondván, hogy a Losoncról érkező fürdővendégek így Saaletnyáa keresztül könnyen eljuthatnak a gyügyi fürdő nyaralóihoz. Egész télen hordták a rengeteg építőanyagot: homokot, kavicsot, beton* lapokat Jő nagy távolságról. Az egegl szövetkezet legjobb földjeibe belevájtak a hatalmas kotrógépek. Az emberek azonban bíztak abban, hogy az út elkészítése után a szőlőhegyre és a borospincéidhez télvfz Idején 1* könnyebben eljuthatnak majd. Az eddigi mezei út helyett, úgymond, eszfeltúton Járhatnak — örültek előre az egegl polgárok. De a munka lassan haladt, mert kezdetben az útépítésen Igen (tevéé munkás dolgozott. Mikor már úgy tűnt, hogy a munkát sikerül idejében befejezni, Jött a nagy meglepetés. A Zólyomi Állami Utak dolgozói flj munkahelyre vándoroltak, átköltöztek Sebechleby községbe. Ez tavaly augusztusban volt. Akkor beszéltem a vállalat éjjeli őrével, aki éppen búcsúzott Egegtől. Akkoriban már féllg-meddtg készen állt az Itt létesített másfél kilométeres útszakasz. De építőanyag még elegendő volt az épülő út mellett. Ott Is maradt minden felügyelet nélkül. Azóta már többször végigjártam ezt a félig elkészített, de mindmáig befejezetlen utat. Sajnálkozva kellett tudomásul venni, hogy kár volt a Jő termőföldet így elértéktelenítenl. Bár el se kezdték volna az útépítést Az egegl polgárok a régi mezei úton Is kijárhattak volna a szőlőhegyre és a pincékhez, csakúgy mint azelőtt. Viszont az állam pénztárából, mindannyiunk zsebéből nem fecséreltünk volna el feleslegesen oly sok pénzt Mostmár csak abban reménykedhetünk, hogy az illetékesek nem hagyják annyiban ez ügyet és elintézik, hogy a Zólyomi Állami Utak a megkezdeti munkát végre befejezik. Vagy talán valaki felelősségre vonja majd azokat akik ezt a helyzetet előidézték? Talán ez lenne az első ilyen eset a környéken. Belányl János A csehszlovák hadirepülők ünnepe Kerek 25 évvel ezelőtt, 1943. Január 25-én alakult meg a Szovjetunióban az első csehszlovák repülő-hadosztály, amely a szovjet hadsereg és a csehszlovák harckocsizó brigád oldalán kivette részét a hazánk felszabadításáért vívott súlyos harcokból. A csehszlovák repülőegység megalakulása már 1943-ban kezdetét vett* éi a repülő-hadosztály megalakulásáig komoly tevékenységet fejtett ki. Az egység magját elsősorban azok a pilóták alkották, akik a Szlovák Nemzett Felkelés idején kerültek a Szovjetunióba. Az egység három harci ezredből, két vadászrepülő ezredből és egy bombázó ezredből tevődött össze, z csaknem 800 csehszlovák katona, közülük 100 tényleges pilóta alkotta. Megalakulásától számított rövid Időn belül az egységet a legkorszerűbb szovjet repülőtechnikával szerelték tel, és képzett szovjet oktatók végezték a kiképzést. Kellő felkészülés utána az első csehszlovák repülő-hadosztályt a szovjet hadirepülőkkel együtt vetették be a harcokba az arcvonal csaknem összes szakaszán. Az egység különösen a český Teáin, Ostrava éa Opava térségében vívott harcokban tüntette ki magát és elősegítette a szovjet- és a csehszlovák egységek gyors előretörését. Klválö eredményeiért az egységet a szovjet hadsereg főparancsnoka Is többször kitüntette. A csehszlovák hadirepülők e sikeres tevékenysége teremtette meg Jelenkori hadseregünk repülőinek újkori hagyományait. A Szovjetunióban megalakult első csehszlovák vegyes repülő-hadosztály в Jelentős évfordulójának megünneplése elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik hazánknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása 25. évfordulójának ünnepségeihez és kifejezésre juttatja népünk és hadseregünk baráti kapcsolatait a Szovjetunió nemzeteivel és hadseregével. JUDr. Ján MlCátek, alezredes Kedves epizód A napokban bensőséges ünnepnek voltunk tanúi. A bogyal Ifjúsági szervezet tagjai már Jó Ideje nagy Izgalommal készültek Január 16-éna. Ünnepi estükön vendégül látták a Komáromban állomásozó szovjet hadsereg néhány katonáját, akiknek révén Igyekeztek behatóbban megismerni a szovjet nép életét és munkáját. A meghívott vendégek a szovjet копиюmol Ifjúsági szervezet tagjai. A helyi Ifjúság e bánáti találkozón kérdéseket tett fel a szovjet vendégeknek, érdeklődve a kmnszomol tevékenységéről, megalakulásáról, munkájáról, valamint arról is, milyen segítséget nyújtanak a kolhozoknak és hogyan kapcsolódnak be a szovjet falvak kulturált* életébe. A beszélgetés megszervezésében komoly feladatot végzett Klór elvtár*, a bogyerétl Iskola Igazgatója, aki a beszélgetés során e tolmács szerepét töltótte be. E rendezvényen Jelen voltak a gellérl Ifjúsági szervezet tagjai, valamint a bogyal pártszervezet, a nemzett bizottság és a helybeli szövetkezet képviselői is. A Jól sikerült beszélgetés után megvendégelték a kedves szovjet vendégeket. így kötöttek barátságot két nemzet fiataljai s reméljük, hogy ez a barátság a továbbiakban még fejlődni fog és elősegíti a két nemzet közötti Jóvlszony kialakulását. A szervező munkában nagy érdemeket szereztek a helyi Ifjúsági szervezet vezetői, nevezetesen Kosa Gusztáv, Végh Kálmán és a többiek, akik gondosan készítették elő ezt a sikeres baráti találkozót. Rács Sándorné, Bodza A‘^DM6ve$QEfi!30E0l A BETÉTKÖNYVEKRŐL Több olvasótársam nevében érdeklődöm, hogy e legújabb Tt 136/69 számú és a takarékpénztári betétkönyvekről szúló törvényerejű rendelet érelmében a 3 százalékot kamatozó, hat hónapi felmondási időre kötött betétkönyveket át lehet vezetni a 4 százalékos kamatot hozó 12 hónapos felmondási Időr* kötött betétkönyvre. Betétkönyv jelige Hivatkozunk lapunk ez évi (XXI. évfolyam) 3. számának 10. oldalán közölt „A takarékpénztár újdonságai a lakosság érdekelt szolgálják“ című cikkünkre, amelynek utolsó bekezdése a hozzánk Intézett kérdésre egyértelmű választ ad. A cikkből Idézzük: .Várható, ldóre kiállított betétkönyvek hogy a hat hónapos felmondási tulajdonosai betétjük kamatlábát növelni akarják és ezért takarékkönyvüket 12 hónapos felmondást időre hosszabbítják meg. A takarékbetétkönyvekről kiadott új rendelet erre az eshetőségre Is gondolt, és amint az előbbiekben említettük az eddigi betéteket hoszszabb felmondási időhöz kötött betétkönyvekre lehet átíratni, minden külön kezelési díj fizetése nélkül.“ (Egyébként bátran kiírhatta volna nevét és lakcímét, mert ha Jeligére kívánja a választ, kötelességünknek tartjuk a kérdező nevét nem közölni. Viszont számunkra több okból fontos tudni, honnan, mely vidékekről, milyen kérdésekkel keresik fel szerkesztőségünket.) ,1