Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-13 / 24. szám
K U L T Ü R A Tizedestől a tábornoki rangig AVAGY a megalázástól a győzelemig Egyhangúan döcög az ^éjszakai vonat. Utitársaim bóbiskolnak. Engem a délután elfogyasztott feketekávék ébren tartanak. Táskám aljáról előkerül a jegyzetfüzet. Lapozgatom: nevek, emberi arcok elevenednek meg előttem. Oldfich Kvapil nevét betűzöm ki, miközben azon töprengek, miért Is következik a név után három felkiáltójel. „A megalázástól a győzelemig“ — olvasom tovább ... Hát persze, tudom már, hogy miért van ott a felkiáltójel és ki is ez a hivatásos katona. * Oldfich Kvapil már a középiskolában elhatározta, hogy katona, mégpedig pilóta lesz. Nem volt még 18 éves, amikor megírta a felvételt kérvényt. Nap nap után várta a postást, akt végre hivatalos levelet kézbesített számára. A címzett egy ideig forgatta a kezében, majd gyorsan feltépte a borítékot. A hír kedvezőtlen volt. Nem vették fel a pilótaiskolába. Egy évig várt, majd önként jelentkezett katonai szolgálatra. A 44. gyalogezredbe hívták be, ahol altiszti iskolába vezényelték. Lassan teltek a napok, miközben egyre feszültebbé vált a helyzet a nyugati határon. Az altiszti iskola befejezése után 1938 májusában a fiatal Kvapil tizedest is századával együtt ide helyezték át. Amikor megérkezett a parancs a határmenti vidék feladására, nemcsak neki, hanem mindnyájunknak könnybe lábadt a szeme. Visszavonultak, mert megalázták őket ahelyett, hogy parancsot kaptak volna a haza védelmére, a fasizmus terjeszkedésének megállítására. Nem így történt, pedig fegyverben, hazaszeretetben nem volt hiány. Aztán egész Csehországot megszállta Hitler hadereje. Oldfich Kvapilt és társait lefegyverezték, leszerelték. Sokakon a lehangoltság vett erőt. Oldfich Kvapil vagy tizennégy ezredben társával együtt úgy határozott, hogy megkeresi a módját annak, hogyan folytassa a harcot hazája szabadságáért. Hogy közel legyen barátaihoz Tfinec u Nymburku-ban lakó leánytestvérénél húzódott meg. Esténként a külföldi rádióállomásokat hallgatta. Így telt el négy hónap, amikor az egyik adásban arról értesült, hogy Lengyelországban Svoboda alezredes parancsnoksága alatt csehszlovák katonai egység van alakulóban. Nincs más választás, el kell jutnia Lengyelországba. A dolgot társaival is megbeszélte. Egyetértettek vele, de az indulás időpontját egyre halogatták. A heves vérű Oldrichnak végre is elfogyott a türelme, s 1939. augusztus 13-án Bíly Kríž felé vette az útját. Másnap délután már túl volt az országhatáron. Itt huszonhárom sorstársával találkozott, akikkel együtt Krakkóba toloncolták. Katonai tábor helyett gyűjtőtáborban találták magukat. A háború szele már fújdogálni kezdett Európában is, de sem az úri Lengyelországnak, sem a nyugatra menekült burzsoá csehszlovák kormánynak nem volt érdeke olyan katonai alakulatot felállítani, amely fegyverrel a kezében készült volna Csehszlovákia felszabadítására. Augusztus végén a tábort Lesná u Branovičibe helyezték át, itt tudatták velük, hogy Lengyelországot megtámadták a németek. E kellemetlen hír lehetőséget adott arra, hogy a lengyel hadsereg kötelékében csehszlovák légiót alakíthattak, ahol mintegy 120 ember kiképzését kezdték el. * A főcsapattal és Svoboda alezredessel 1940 elején találkozott újból. Egyhamar itt sem lehettek katonák. Sőt, a Beneš-kormány hadügyminisztériuma mindent elkövetett, hogy a csoportot Angliába, illetve Franciaországba csalogassa. Oldfich Kvapil maradt. Ügy gondolta, hogy a Szovjetunióból hamarabb harcba indulhat. Amikor egy diverzánskiképzésre önként jelenkezőket kerestek, az elsők között volt... Aztán a németek hadüzenet nélkül megtámadták az első szocialista országot. Még az év szeptemberében Orankinba helyezték át Kvapil tizedest. Fegyvert, felszerelést kaptak. Megindult a harcászati kiképzés, majd az itt levő csoportot 1942 februárjában Buzulukba vezényelték, ahol megalakult az első önálló csehszlovák zászlóalj. Oldfich Kvapilt a tiszthelyettesi Iskolába osztották be. Nappal gyakorlatoztak, este a szovjet emberekkel ismerkedtek, barátkoztak. Ez a barátság nemcsak formális dolog volt. Az önálló csehszlovák zászlóalj katonái hálát érezte annak az országnak a népe iránt, mely fegyvert adott a kezükbe, azok viszont azért, hogy fiaik oldalán a fasiszták ellen akarnak harcolni. A kiképzés nehéz volt. A jelszavuk: „Több verejtéket a gyakorlótéren, kevesebb vért a harctéren“ volt.,1 Végre 1943. január 31-én elhangzott a várva várt parancs, irány a front. Kvapil törzsőrmester, szakaszparancsnok Sokolovnál esett át a tűzkeresztségen. Az első önálló zászlóalj sorai megritkultak, de országvilág előtt becsületet szereztek. A harcok után Novokopenszkban kaptak pihenőt. Feltöltötték soraikat és itt lett a zászlóaljból önálló dandár. Kvapil törzsőrmestert az egyik század parancsnokává nevezték ki. A Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egység itt kapta meg az első harckocsikat. Aztán újra a front. Kijevnél verték a fasisztákat. Feltöltésre a volinyi körzetbe rendelték a dandárt, ahol hadosztállyá fejlődött, majd ismét harcba indultak. Ütközet után pihenő, majd ismét ütközet következett, 1944 júniusában a front mögé, a csehszlovák államhatár közelébe vezényelték Kvapil törzsőrmester hadosztályát. Przemyslben értesültek arról, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Örömmámorban úszott a hadosztály. Előttük volt a Duklai-szoros, amelyet a harcok során oly sok bajtárs, harcostárs vére áztatott. Kvapil elvtárs is megsebesült, kórházba került, Amikor úgy-ahogy felgyógyult, az egységéhez sietett. Harcolt Prešovnál, Kežmaroknál, Liptovský Mikulásnál. Hogy mindenütt helytállt, azt bizonyítja, hogy 1945 februárjában a 4. dandár parancsnokává nevezték ki. A háború befejeztével fiatalos lendülettel kezdett hozzá a tanuláshoz. 1947-ben elvégezte a felsőbb hadászati iskolát. Aztán kisebb-nagyobb parancsnoki beosztással bízták meg. Később a katonai akadémiára vezényelték, hogy tiszteket, tiszthelyetteseket neveljen. Az ötvenes években kegyvesztett lett, de akárcsak a fronton, a békeidőben sem adta fel a harcot. Végül 1967-ben tábornoki rangot kapott. Az ötvenegyéves, életvidám, őszhajú katona mellén öt háborús kereszt, több hazai és külföldi érem és érdemrend tanúskodik harci tetteiről, bátorságáról. Ennyit árult el a jegyzetfüzet egy harcosról, aki több száz bajtársával a szovjet hadsereg oldalán harcolt hazája felszabadításáért. Németh János Vállaltam Kovács János is azok kű.ó tartozik, akik saját erejükből küzdöttek fel magukat a katedrára. — Aki igazán akar valamit, az el is éri — vallja önmagáról. A jól keresd, értelmes munkásember úgy döntött, hogy elvégzi a pedagógiai gimnáziumot. Amikor tanítani kezdett, csak az egyharmadát kereste, mint előző munkahelyén. — Valakinek vállalni kellett a magyar gyerekek nevelését — jelenti Ludvfk Svoboda Vyšný Komárnikban, csehszlovák és szovjet katonák körében A zselizi parkban több nemzet népviseletbe öltözött fiait és lányait láthatjuk az idei dal- és táncünnepélyen is. XV. országos népművészeti fesztivál Zselíz 1970. június 13-14. A CSEMADOK Központi Bizottsága 1970. június 13—14 hazánk felszabadulása 25. évfordulójának jegyében a lévai járási és a zselizi helyi szervekkel és intézményekkel közösen, Zselizen a parkban megrendezi a csehszlovákiai magyar népművészeti hagyományokat ápoló együttesek és a vendégszereplő szlovák, ukrán és lengyel népi együttesek seregszemléjét. Továbbá szerepelnek még a budapesti „LUNA“ együttese és szólistái, valamint a finnországi kouvolai énekkar. Ezenkívül a mamagyarországi „Röpülj páva“ és a szlovákiai „Tavaszi szél vizet áraszt...“ országos népdalversenyek győztesei, hangszerszólisták, paraszttáncosok és a bratisiavai „Szőttes“ kamara-táncegyüttes. Daloló Ipoly-völgye címmel már negyedszer rendezte meg a CSEMADOK járási vezetősége Ipolyszakállason a járási népművészeti csoportok és énekesek találkozóját. A rendezvényre május 17-én vasárnap délután került sor. Az időjárás most nem sok jóval kecsegtetett, mert baljós, fekete esőfellegek úsztak az égen. Délutánra mégiscsak kiderült és egy rövid zápor kivételével jó Időben nézhette végig a műsort az egybegyűlt közönség. A műsor Igen gazdag volt. Fellépett járásunk tizenegy tánccsoportja, többek között Déméndről az Iskola és a CSEMADOK táncegyüttese. Ladányból szintén két csoport, felléptek az alsótúriak, az Ipolysági Mezőgazdasági Iskola tanulói, az oroszkai, ipolyszakállasi, zselizi, nagysallól és a lévai tánccsoport. Nagyra lehet értékelni az Ipolyszakállasi tanítók munkáját, akik hatvan tagú gyermekkórust hoztak létre és ezeknek szépen zengő dalaival kezdődött meg az ünnepség. Nagy kár, hogy az országos viszonylatban is ismert ipolyszakállasi felnőtt kórus valamilyen oknál fogva felbomlott és így jelenleg járásunkban nincs felnőtt énekkar, amely felléphetne az Országos CSEMADOK Napokon Zselizen. Nagy tetszést nyert Seres Imre bácsi középtúrí lakos, aki a már most ritkaság számba menő bördudáját szólaltatta meg. Járásunk népdalénekeselből öten vettek részt ezen a rendezvényen. A műsort gazdagította a budapesti vendégművészek fellépése. Boross Jolán és Tekeres Sándor magyar nótákat énekelt, dr. Német József pedig, mint konferanszié remekelt. Csekey Ernő, Felsőszecse ki határozottan. Teltek-múltak az évek, s lassanként egy új nemzedék nőtt fel, akiket ő tanított meg a betűvetésre. De nemcsak az iskolában végezte odaadással feladatát, hanem mióta szülőfalujában (Paton) tanít, sok mindent vállalt a közéletből. Már hosszú évek óta titkára a helyi nemzeti bizottságnak, s mint funkcionárius sokat tett a falu érdekében. Az árvízkatasztrófa idején, s utána jó ideig, felmentették a tanítás alól, és teljes erejével a kis Вщш-menti falu újjáépítésének szentelte idejét. Akkoriban bizony néha keseregve bosszankodott, ma már azonban megcsillan a szeme, ha végigtekint a rangos házsorokon, megszépült utcákon. Kovács elvtárs nemcsak tanított, szervezett, hanem tollal is szolgálta az új rend építését Cikkeinek többsége, amelyekben őszintén dicsérte a. jót, marasztalta a rosszat. lapunkban, a Szabad Földművesben jelent meg. Az idő eljárt. Kovács János feje fölött is elrepült az öt évtized. Nemrégiben ünnepelte születésének fél százados évfordulóját. Kissé megiiletödött, amikor a járásról, helyből oklevéllel, ajándékokkal lepték meg. — Nem hittem, hogy ennyire megbecsülik a munkámat — mondta kissé elérzókenyülve. Az igazgató tanító meg lendületes, fiatalosan mozgó férfi, még sokat tehet és tesz u betűvetés mesterségében, a falu, a társadalom érdekében. Ehhez, mint régi levelezőnknek, barátunknak sok erőt, egészséget kívánunk! —tt— Sokoldalúan törődnek a tagsággal A tornaváraljai „Közös út“ EFSZ vezetősége nemcsak munkát biztosít tagjai részére, de gondoskodik a szórakoztatásukról is. Nagyon gyakran szerveznek autóbuszkirándulást a szomszédos Magyarországra, és ha közismert színészek, vagy a komáromi MATESZ vendégszerepei a szomszédos városokban, oda is elviszik tagjaikat, mivel a községben nincs lehetőség szórakozásra. Például 65 szövetkezeti tag szórakozott Kibédi Ervin — főleg a TV képernyőjéről közismert — színművész és csoportja műsorán. Legutóbb pedig a fiatalok 67 tagból álló csoportja hallgatta végig kedvenceik Poőr Péter és a Vidám fiúk műsorát Szepsiben. A szervezési munkából főleg Rácz Ferenc és Lotz Magda veszik ki részüket. Farkas Rózsa, Háj SZABAD FÖLDMŰVES 13 1970. június 13. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Vass Lajos Erkeldíjas karnagy vezetésével lépett fel a Jókai szobor megkoszorúzásánál.
