Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-07 / 10. szám
BEL- ÉS KÜLPOLITIKA LENIN ÉS AZ AGRÁRKÉRDÉS | Mindenekelőtt meg kell határozhunk, mit is jelent ez a kifejezés: agrárkérdés? Az agrárkérdés azoknak a problémáknak az összessége, amelyek összefüggnek a mezőgazdasági termeléssel, a földtulajdonnal, a falusi osztályokkal és až osztólyharccal, valamint az ezzel kapcsolatos problémák elméleti és gyakorlati megoldásával. Az agrárkérdés egyike a legrégibb problémáknak, hiszen a földművelés az ember egyik legősibb mestersége, már az emberi civilizáció őskorában megkezdődött. A középkorban alapját képezte a feudális társadalmi rendnek, az osztályelkülönülésnek és forrása volt a rendszer gazdagságának. Természetes, hogy a különféle gazdasági alakulatokban ennek a kérdésnek különböző a tartalma és a jelentősége. A polgári társadalomban az agrárkérdésnek két oldala van: ökonómiai és politikai. A földművesek ebben a társadalmi alakulatban nem képeznek egységes tömeget, osztályokra tagozódnak. Az egyik oldalon tömörül a falusi szegénysiég, a földnélküliek, amely a falusi lakosság legkizsákmányoltabb rétege. Ezek felett helyezkeidik el a kisparasztok tömege. Legfelül foglal helyet a nagybirtokosok és a falusi gazdagok rétege. Ez csak általában van így, mivel egyes kapitalista országokban a középparaszti-réteg hiányzik, mint pl. Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában, amely országokban már régebben elvesztette földtulajdonát. Lenin sokat foglalkozott az agrárkérdéssel. A proletárforradalom elméleti megalapozója és a bolsevik párt gyakorlati vezetője számára ez a kérdés alapvető jelentőségű volt. A cári Oroszország földművelő jellegű ország volt, sajátosan központosított Iparral. A parasztok az ország lakosságának 90 százalékát alkották és tömegeik a burzsoázia, de az ipari proletariátus tartalékát is képezték. Az orosz földműves katonai egyenruhában harcolt a frontokon és rendőri uniformisban a cár uraimét segített fenntartani. Az agrárkérdés megoldása döntött abban, kivel halad a falusi tömeg, kinek lesz a szövetségese, a proletariátusnak vagy a burzsoáziának. Ezenfelül Lenin nagyon jól tudta, hogy az agrárkérdés megoldása dönti el a szovjet állam további létezésének kérdését. Hogyan látta Lenin az agrárkérdést és megoldásának módját? Mindenekelőtt osztályszempontból. Visszautasította azt a nézetet, hogy „az egész falu egy család“. Kinevette a hazug, kigondolt elméleteket, hogy a falu lakosságának érdekei közösek, vagy pedig hogy az agrárkérdést „természetes módon“, a kiválasztódás oldja meg, vagyis valamilyen biológiai kiválasztódással, amelynél az alkalmatlanok elpusztulnak, az alkalmasak még jobban megerősödnek. Megállapította, hogy a nyomor forrása nem valamilyen „természettől adott“ folyamat, hanem a kegyetlen kizsákmányolás, az elnyomás és a kirablás következménye. A burzsoá teoretikusok még mindig az előbbi elméletet hirdetik. Mindezek figyelembe vételével felmerült a kérdés: hogyan lehet megszüntetni a falu örök szegénységét, elmaradottságát és kiszolgáltatottságát? Hogyan lehet a dolgozó földművest felemelni, módot adni neki arra, hogy kulturált módon élhessen, kitudja használni a civilizációt, és a főiskolán való tanulás útján elsajátítsa a tudományos ismereteket? Ennek egyetlen módja a föld közös megművelése és a nagyüzemi mezőgazdasági termelés bevezetése. A nagyüzemi termelés módszerét a kapitalizmus Is kialakítja, de ösztönösen, és a termelők közti könyörtelen konkurrencia útján, a kis- és középparasztok tömegeinek elszegényesítése és tönkretétele útján. A szerep, amelyet az állam ebben a folyamatban betölt, különböző, de bizonyos, hogy a burzsoá állam mindig a tőke oldalán áll. A 19. században Angliában a parasztokat elkergették földjeikről, hogy nyomorbérért munkásokat verbuváljanak az iparnak. Amerikában a 20. század harmincas éveiben tönkretették a farmereket és ma a Német Szövetségi Köztársaságban, Franciaországban, Ausztriában és Olaszországban rendőröket küldenek az elégedetlenkedő kisparasztok ellen. Csehszlovákiában az agrárkérdésnek hasonló vonásai voltak, mint a forradalom előtti Oroszországban, de voltak eltérő vonásai is. Csehszlovákia nyugati részén, a cseh és morva területeken a falu kapitalista átalakulása előrehaladottabb volt, mint Szlovákiában. A cseh és morva földműves eben az időben, a II. világháború befejezése után sokkal kulturáltabb volt, nagyobb mértékben használta a civilizáció vívmányait, a gépeket, az ipari trágyát, a mezőgazdaság-tudomány vívmányait, mint a szlovák vagy magyar földművelő. A cseh és a morva földműves életszínvonala lényegesen magasabb volt, ennek ellenére alapvonásaik megegyeztek. Az osztálytagozódás az egész országra érvényes volt. Kikerülhetetlenül felvetődött a kérdés: hogyan oldható meg az agrárkérdés Csehszlovákiában? Az első lépések a földéhség kielégítése, ezáltal a falusi dolgozók megnyerése a munkásosztály szövetségeséül, ugyanazok voltak, mint a forradalom utáni Oroszországban. 1948 februárja után a hatalomra került munkásosztálynak döntenie kellett, milyen útra vezeti legközelebb álló szövetségesét, a földműves osztályt. Erre az volt az egyértelmű válasz, hogy a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdasági termelés bevezetésének és a mezőgazdaság iparosításának útjára. Megválaszolatlan maradt azonban az a kérdés, amelyet annak idején még Engels tett fel: Mennyi időt kell hagyni a földművesnek a meggondolásra, és milyen formájú legyen a szövetkezetesítés, a földek egyesítésének a módja? Különfélék voltak a nézetek és a hozzáállás. Lenin a kollektiviaációra, vonatkozólag több jellegzetes feltételt jelölt meg. „A munkásosztály csak akkor nyerheti meg céljainak a földműveseket, ha sikerül bebizonyítania a föld társadalmi, közös megművelésének előnyeit.“ Csehszlovákia Kommunista Pártja a falu szövetkezetesítésének lenini módja mellett döntött. Alapelv volt az önkéntesség. Itt ki kell hangsúlyozni, hogy ez nem azonos az ösztönösséggel. A falu szövetkezetesítése, az agrárkérdés lenini megoldása megköveteli a céltudatos és tervszerű eljárást, a munkásosztály széleskörű aktív segítségét, és az ökonómiai előfeltételek kialakítását. A nagyüzemi termelés hatalmas beruházásokat igényel, épületekre, gépekre és vegyszerekre van szükség. Ez csak a kérdés egyik oldala. A másik probléma az, hogy a korszerű termelési mód következtében a falusi dolgozók egy nagy része feleslegessé válik. Hogy ez az ésszerűtlen munkaerő-pazarlás elkerülhető legyen és a szövetkezetesítés ne okozzon munkanélküliséget, a munkásosztálynak gondoskodnia kellett elegendő munkaalkalomról más ágazatokban: az iparban, a •szolgáltatásban stb. A kérdés komolyságát jobban megértjük, ha azokra a nehézségekre gondolunk, amelyek Jugoszláviában, sőt nemrég a Lengyel Népköztársaságban fennállottak ezzel a problémával kapcsolatban. Röyfrlen szólva, a szövetkezetesítés ütem* és sikere sok tényezőtől függ, amelyeket a győztes proletariátusnak kell biztosítania, amit Lenin még jóval a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt meglátott. -pík-Jubilál a szlovákiai takarmányipar TÁRSADALMI ÉRDEKRŐL VAN SZÓ Mezőgazdasági üzemeink legtöbbje már két évtizedet hagyott maga mögött, a szlovákiai takarmányipar pedig az idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját. A két fél kölcsönösen egészíti ki egymást, hiszen gabonafélék nélkül takarmányipar sem létezhetne, s ugyanakkor ma már mezőgazdasági üzemeink a takarmánykeverékek felhasználásával egyre jobb eredményeket érnek el az állattenyésztésben: A jubiláló takarmányipar kiöregedett malmokban kezdte a termelést, ami a teljesítményre is kihatással volt. 1962-ben például csak 480 tonna takarmánykeveréket állítottak elő, tavaly pedig már 1 millió 267 ezer tonnát adtak át a mezőgazdasági üzemeknek. Figyelemre méltó az is, hogy míg 1964-ben 26-féle takarmánykeveréket készítettek, addig tavaly már 68-félét, s az idén még tovább növelik a választékot. A takarmányipar és a mezőgazdaság dolgozói a tíz év alatt jól megértették egymást. Ezt az állítást számok is igazolják. Pár éve még egy kiló sertéshús előállításához 6—5,5 kiló szemes takarmány kellett, most pedig már csak 4,2—3,8 kiló. Egyes szövetkezetekben még ennél is kevesebb. Az évi megtakarítás 200 ezer tonna szemes takarmányt jelent. Csökkent a vágóbaromfi és a tojás előállításához szükséges takarmánymennyiség is. Az e téren elért csökkenés évi 110 ezer tonna megtakarítást jelent. Persze előfordulnak még a takarmányiparban is fogyatékosságok, amelyeket szubjektív és objektív okok befolyásolnak. Például nem kapják meg idejében és megfelelő mennyiségben a külföldről vásárolt alapanyagot, aminek a takarmánykeverék minősége látja a kárát. Ugyanakkor — mint az elmúlt év is bizonyította — a keverők sem mindig biztosították a piezőgazdasági üzemek folyamatos ellátását. A dolgok kárára volt az is, hogy a kutatóintézetek által kipróbált előállítási recepteket gyakran megváltoztatták. A gazdaságosság is nagy szerepet játszik. Éppen ezért úgy a mezőgazdaságnak, mint a takarmányiparnak arra kell törekednie, hogy a takarmánykeveréket ömlesztett állapotban lehessen szállítani, s így csökkenteni az önköltséget. A napokban a szlovák takarmányipar dolgozói megtartották első takarmányozási konferenciájukat. Itt a minőségi mutatók növelése került előtérbe. Beszámoltak arról, hogy Zvolen—brezini üzemrészleg hollandiai szabadalom alapján megkezdte a csehszlovák Nukamel .különleges takarmánykeverék előállítását, amely a borjak 160—160 kilóig való nevelése terén jelent majd úttörőmunkát. A napi súlygyarapodás az eddigi tapasztalatok szerint több mint 1 kiló, és ehhez 1,5—1,6 kiló Nukamel takarmány szükséges. A hústermelés és az állati termékek előállítása terén vannak még tehát hibák. Elsősorban is szükséges lenne, hogy a mezőgazdasági üzemek és a takarmányipari — illetve a mezőgazdasági terményfelvásárlási vállalat — szavatolási szerződést kössenek. Ugyanis, ha például a sertések napi súlygyarapodását Szlovákiában 5 dkg-mal növelnénk, az évente 16—18 ezer tonnával több sertéshúst jelentene. Ha az évi tojáshozamot tyúkonként 20-a! növelnénk, 36 millió tojással több jutna a piacra. Továbbá 250 ezer malaccal több lehetne, ha a kocáktól évente kettővel többet választanának el, mint a múlt évben. Ez azt is eredményezhetné, hogy a malacellátás terén Szlovákia önellátó lehetne. Mindehhez persze szükséges, hogy a takarmányipar növelje- szervizszolgálatát, tanácsadói testületét és hogy a mezőgazdasági dolgozók ragaszkodjanak a tudományosan kipróbált takarmányozási technológiához, mert nemcsak vállalati, hanem társadalmi érdekről van szó. Németh János FEBRUÁRI ÜNNEPSÉG PRÁGÁBAN Az ünnepi zászlódlszt öltött Prágában február 24-én megemlékeztek a februári fordulat, a burzsoázia felett aratott győzelem 22. évfordulójáról. Először a prágai vár Spanyol-termében a népi milícia képviselői találkoztak a párt- és állami vezetőkkel. Jelen volt Ludvík Svoboda köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal miniszterelnök is. Felolvasták Gustáv Húsúknak, a népi milícia főparancsnokának napiparancsát, amelyben méltatta a népi milícia eddigi áldozatos tevékenységét, kiemelte a konszolidációban betöltött szerepének fontosságát, majd a párt első titkára kollektív és egyéni kitüntetéseket adományozott. A fővárosi dolgozók, valamint a népi milícia, a nemzetbiztonsági testület és a néphadsereg egységei, a párt és a kormány vezetőinek jelenlétében délután ünnepi felvonulást és nagygyűlést tartottak az Óváros terén. Itt Gustáv Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Párhuzamot vont az 1948-as és 1968-as politikai események között, és megállapította, hogy mind a két esetben osztályharc folyt a szocializmusért, a munkásosztály hatalmáért és az ország külpolitikai irányvonaláért. Mig azonban a párt 1948- ban egységesen lépett fel és mozgósította a munkásosztályt, addig 1968-ban a párt revizionista szárnya lehetővé tette a szociaiistaellenes erőknek, hogy becsméreljék a CSKP egész politikáját, meggyengítsék eszmei egységét és akcióképességét, valamint a csehszlovák—szovjet szövetséget. Belpolitikai kérdésekről szólva rámutatott arra, hogy a politikai hatalomért vívott harc sikeres befejezése után türelmes magatartást kell tanúsítani a megtévedtek megnyerése végett. Gromikó Berlinben A Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására a múlt héten hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. A szovjet külügyminisztert az Államtanács épületében fogadta Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke. A Szovjetunió és az NDK közötti barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés szellemében folytatott szívélyes beszélgetés során teljes egyetértés mutatkozott valamennyi megtárgyalt kérdésben. Gromiko kedd délután Falúinak, a szovjet külügyminisztérium kollégiuma tagjának és Abraszimov berlini szovjet nagykövetnek kíséretében látogatást tett Otto Winzernél, az NDK külügyminiszterénél, s ekkor sor került a két külügyminiszter közötti első véleménycserére. Az NDK fővárosában nagy jelentőséget tulajdonítanak Gromiko tárgyalásainak. A Neues Deutschland keddi vezércikke hangsúlyozza: jő barátok között szokás, hogy kölcsönösen véleményt cseréljenek az időszerű kérdésekről és összehangolják politikájukat. „Az európai biztonság megértett kérdéseit figyelembe véve, természetesen különleges jelentősége van a szovjet politikus látogatásának“ — állapítja meg a vezércikk. Politikai megfigyelők rámutatnak, hogy Gromiko a közelmúltban hoszszabb megbeszélést folytatott a Szovjetunió és az NSZK közötti erőszakot kizáró szerződés lehetőségéről, továbbá más problémákról. A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői még nem folytattak közvetlen megbeszéléseket a kapcsolatok normalizálásának kérdéséről. Előkészületi szakaszban vannak a kormányfők találkozójának megvalósítására irányuló tárgyalások. Eközben az NDK sajtója ismételten aláhúzza, milyen döntő jelentőségű az európai béke és biztonság számára a két német állam viszonyának szerződéses rendezése a nemzetközi jog alapelvei szerint. Ezzel összefüggésben felhívják a figyelmet az NDK államszerződés-tervezetére, amely — mint hangsúlyozzák — megfelelő alapot nyújt a megállapodás megkötéséhez. (MTI) harmincegyedik... Mariano Rumor kizárólag kereszténydemokrata kormányának senki sem jósolt hosszú életet. Maguk a kereszténydemokraták sem ... hiszen parlamenti többségük csupán a szocialisták (PSI), a szociáldemokraták (PSU) és a republikánusok (PRI) jóakaratától függött. Rumor kormánya tehát átmeneti jellegű megoldás volt, törekvéseinek homlokterében lényegében a középbal koalíció felújítása állott. Vitathatatlan, hogy az olasz politikai élet a második világháborút követő negyedszázadban válságjelenségekkel küzd, jelenleg sorrendben a harmincegyedik kormányválság áthidalásán munkálkodnak a politikai pártok vezetői. Nos, szó se róla, szép teljesítmény, viszont a kulisszák mögé tekintve teljes meztelenségében bontakozik ki előttünk az olasz dráma, amelynek alaptónusát és feszültségét a szociális kérdések megoldatlanságában keli keresnünk. És itt, ezen a ponton szükséges feltétlenül meggyőzni józan ítélőképességünket. A külső jelek ugyanis — a sorozatos kormányválságok — nem okozói az áldatlan szociális helyzetnek, hanem éppen ellenkezőleg, az életszínvonal kapitalista viszonylatban is rohamos csökkenése a legkülönbözőbb kormányok megbukásának a kiváltója. Az Olasz Kommunista Párt, amelynek politkai koncepciója egyértelműen hitet tesz a dolgozó nép, a munkásosztály érdekeinek védelme mellett, többször nyíltan feltárta a válságjelenségek okait, s a jelen helyzetben is rámutatott: a középbal koalíció felújítása nem vezethet célra, a helyzet megoldása az ország legprogresszívabb erőinek összefogását teszi szükségszerűvé. Politikai megfigyelők ugyanakkor már több ízben hangsúlyozták, hogy az olasz kommunisták kizárása a kormányból az OKP nyilvánvaló diszkriminációja, a politikai helyzet labilitásának egyik legfőbb momentuma. A jelek ismét arra vallanak, hogy a burzsoázia érdekeit kiszolgáló politikai pártok „nagyvonalúan“ elsiklanak a diagnózis felett, s az ország igazgatásának gyeplőjét a legkülönbözőbb mesterkedések árán is a kezükben tartják. Mariann Rumor tehát, aki az „új“ középbal kormány megalakítására kapott megbízást, kísérletezik, illetve maratoni tárgyalássorozatot folytat a szocialisták, szociáldemokraták és a republikánusok képviselőivel, az új kabinet összetákolását illetően. Kétségtelen persze, hogy Rumor esetleges új kormánya, illetve annak leendő programja távolról sem tartalmaz majd új elemeket. A középbal koalíció sorsa már előre meg van pecsételve, mint annyiszor a múltban, útja törvényszerűen zsákutcába vezet. S bár a kormány mind ez ideig meg sem alakult, egyes „rosszmájú“ politikai megfigyelők és kommentátorok máris felteszik a kérdést: mikor bukik meg az új Rumor-kormány? S ez a kérdés, bár csipkelődve hangzik el legtöbbször, egy egész sor veszélyt rejt magában. Mert nem lehet nem tudni, hogy a szélsőjobboldal mozgolódása, az egyre sűrűbbé váló terrorcselekmények, az ország hatalmi szervei, beleértve a hadsereget is. erőteljesen a baloldal ellen fordultak. Erre vall a sztrájkoló munkások ezreinek letartóztatása, a progresszív programot hirdető szakszervezetek jogainak megnyirbálása, a haladó értelmiség megfélemlítése stb. Tehát a politikai arénában a „más“ erők is hallatják hangjukat, olyan csoportosulások, melyek a „görög megoldás“ felé hajlanak. Ez viszont nyílt fasizálódást jelentene. Az olasz fasiszták ugyanis nemcsak a milánói és római utcákon, tereken tűnnek fel, hanem befolyásos szervekben is jelen vannak. Plasztikbombák robbanását — a magatehetetlen középbal koalíció erőtlenségéből eredően — egykönnyen „valódi“ politikai bomba robbanása is követheti, amely tragikus lehet az ország számára. Tehát jó lesz odafigyelni az ország haladó erőinek, elsősorban az Olasz Kommunista Pártnak a hangjára. Amíg nem késő!... IP.)
