Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-28 / 9. szám

KÖZGAZDASÁG A gazdasági és a társadalmi kapcsolatok konszolidálásának folyamatában jelentős helyet foglal el a bérpolitika koncep­ciója s az ebből eredő bérfejlődési irányzat. A bérpolitikának e feladata az állam egész gazdaságpolitikájával áll szoros összefüggésben. Alapvetőn befolyásolja a népgazdaság fejlő­désének arányait. j Az átlagbérek r ES A MUNKA TERMEL KENYSEGE A gazdasági elemzések az Irányítás módszertanában és eszközeiben, az értékek kialakítását elősegítő folya­matok mennyiségi és minőségi mu­tatóiban, kölcsönös kapcsolataiban, valamint a kialakított értékek elosz­tásában és felhasználásában számos visszaságot fedtek fel. Az Irányítás eszközeinek rendszere, felépítése és elégtelen belső kapcso­lata, a tervezés funkciójának meg­­gyöngítéso Idején nem tudta biztosí­tani az állam kitűzött gazdaságpoliti­kájának maradéktalan megvalósítá­sát. Nem sikerült olyan gazdasági légkört kialakítani az üzemek egyéni és kötetlen döntésének bevezetésé­vel, ami gazdasági tevékenységüket a termelés dinamikus fejlesztésére és a meglevő — a termelés fejlesztése nem beruházás Jellegű tényezőit ké­pező — tartalékok felhasználására ösztönözte volna. így a nemzeti Jöve­delem kialakításában mutatkozó több­let a készletekben szinte befagyaszt­va maradt meg. A kormány intézkedéseinek célja A használati Javak kialakítása és a pénzeszközöknek az egyes üzemek, az állam és a lakosság közötti fel­osztása során komoly méreteket öltő aránytalanság mutatkozott. Az anya­giakkal nem fedezett pénz és fizető­­eszköz nyugtalanságot, feszültséget váltott ki a termelőüzemek körében, de ugyanígy a közszükségleti cikkek hazai piacán, valamint a fizetett szol­gáltatások terén is. A hazai piacon az egyre emelkedő vásárlőerő által aránytalanul növekvő nyomás idézte elő a munkaerő-források helyzetével befolyásolt bérképezési irányzatot, melynek során az üzemi érdekek elő­térbe helyezése az átlagos bérek meg­engedhetetlen növekedéséihez veze­tett. E negatív, s mondhatnánk káros irányzat leküzdése érdekében a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság föde­ratív kormánya, valamint a CSSZK és az SZSZK kormánya az elmúlt év má­jusában a népgazdaság helyzetének stabilizálását elősegítő intézkedések megtételét határozta el. A bérek ala­kulása terén döntést hozott arra néz­ve, hogy a kormány gazdasági irány­elvein, valamint a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kormánya és a Szakszervezetek Központi Tanácsa közötti megállapodáson kívül semmi­lyen bérrendezést tovább nem enge­délyez. A bérek növekedésére ható nyomás lényeges csökkentését segítette elő az érvényben levő gazdasági előírá­sok megszigorítása, amellyel az átlag­bérek alakulását a kiindulási alap szerint szabályozták. Ez azt Jelen­tette, hogy az üzemeknek az átlag­bérek növelése esetében az állam­kasszába a bérnövekedés összegének kétszeresét kell beszolgáltatnia, ha az átlagbérek emelkedése meghaladja az öt százalékot, és az átlagbérek utáni beszolgáltatás összegének négyszere­sét, ha a bérek emelkedése több mint hét százalékot képez. A gazdasági kapcsolatok stabilizá­lást célzó intézkedésekkel foglalko­zott a föderális kormány a legna­gyobb és legfontosabb üzemek vezér­igazgatóival a múlt év október 17-én folytatott közös megbeszélésén is. Az intézkedések meg nem értése olyan aggályokra adott okot, hogy a kor­mánynak ez a határozata a bérek felső határa megszabásának politiká­ját Jelenti. A valóságban azonban ez a kormányhatározat semmi ilyen kor­látozással nem számol, sőt nem is feltételezi az átlagbérek befagyasztá­sát (tehát azt, hogy a béreket ne le­hessen emelni). Megtorló intézkedé­sekkel csupán az öt százalékot meg­haladó béremeléseket büntetik. Az átlagbérek tényleges növekedé­sét az egész üzemben globálisan érté­kelik ki, nem pedig az egyes munka­ágak, illetve az üzemen belüli struk­turális szempontok figyelembe véte­lével. Ez lehetővé teszi, hogy az üze­men belül a bérek ösztönző tényező­jét az átlagbérek növelésének diffe­renciájával az egyes dolgozók érde­mel szerint alakítsák. Tehát eszerint, hogy a dolgozó a termelés fokozása által mennyiben segíti elő az üzem gazdasági tevékenységének növelését. Ezekkel az intézkedésekkel kezdődött a bérek arányos alakítását elősegítő folyamat első szakasza és olyan fel­tételeket alakít ki, hogy az üzem kellő megfontolás után bérpolitikáját maga szabja meg. A munkatermelékenység helytelen értelmezése A nominális béreknek a munkater­melékenység szerinti módosítását cél­zó szabályozásával kapcsolatos prob­lémák vizsgálata közben egyes módo­sító tényezők lépnek előtérbe. Ezek egyike a munkatermelékeny­ség mutatójának helytelen és pontat­lan értelmezésében kereshető. Arról van ugyanis szó, hogyan lehet a munka termelékenységének növeke­dését elősegítő folyamatot kimutatni és értékelni a nagyobb munkaaktivt­­tás eredményeképpen mutatkozó nö­vekedést s ugyanakkor elhatárolni attól, amely a termelés műszaki alap­jában bekövetkezett minőségi, esetleg strukturális változás eredménye. Az átlagbéreknek a munka terme­lékenységével összefüggő közvetlen kapcsolata döntően befolyásolja az állam erejének színvonalát és gazda­sági hatékonyságának Jellegét. A gyakorlatban a munkatermelé­kenység színvonalát úgy jellemezhet­jük, hogy ez az egy dolgozóra eső teljesítmény része egy bizonyos idő­szak (hónap, negyedév, év) alatt. Lé­nyegében tehát az élő munka produk­tivitásának vizsgálatáról és kifejezé­séről van szó. Ez a folyamat bizonyos veszélyeket is rejt magában azáltal, hogy nem fejezi ki az egyes aktív termelési tényezők érdemének arányát az üzem gazdasági-termelési tevékenységének színvonalára és fejlődésére. Lehetet­len különbséget tenni a termelésnek olyan növekedése között, amely a munkanap Jobb kihasználásából, va­lamint a nem beruházási Jellegű té­nyezők helyes felhasználásából adó­dik, illetve másrészt a termelés fej­lesztését elősegítő beruházási ténye­zőkön múlik. A munkatermelékenység szempont­jából mindkét tényező (a beruházási és a nem beruházás Jellegű) egyen­értékű, habár ezeknek vizsgálatakor különböző hatékonysági momentu­mokkal és az anyagiak iránti igénye­séggel találkozunk. Viszont a jutalmazással kapcsolat­ban e tényezők szöges ellentétben állnak, tekintettel arra, hogy e ténye­zők közül melyiket alkalmazták a munkatermelékenység növelésére. A nem beruházás Jellegű tényezők al­kalmazásakor a termelési növekedés nem követel döntő mértékben komo­lyabb pénzügyi kiadástöbbletet. A termelés nagyobb mértékének biztosítására az üzem elsősorban is igyekszik felhasználni munkaerő és gép-potenciáljának tartalékait egyes takarékoskodási intézkedések megté­telével. Ha erre a tartalékok nem elegendők, úgy az üzemnek kell el­döntenie, hogy további dolgozók fel­vételével vagy beruházási tevékeny­séggel oldja meg ezt a kérdést. Az utóbbi megoldás esetében újabb gépe­ket kell vennie. A tudományos mű­szaki haladás azonban egyre tágabb teret nyit az üzem számára, hogy a probléma megoldásában a dolgozók számának növelése helyett a gépek­kel végzett munkát részesítse előny­ben. Ha a gépek vétele mellett dönt, úgy a szükséges termelési növeke­dést a meglevő dolgozókkal esetleg a dolgozók csökkentett létszámával is elérheti, mintha a termelés növe­kedését új dolgozók felvételével ol­daná meg. A munkatermelékenység színvona­lában az üzemnek ilyen Jellegű tevé­kenysége az egy dolgozóra eső mun­kateljesítmény növekedésében mutat­kozik meg. Ez esetben viszont nem lehet a munkatermelékenység növe­kedését teljes egészében a dolgozó igyekezetének javára írni, tehát nem lehet ennek alapján megszabni átlag­bérének növekedését sem. Ha meg­feledkezünk arról, hogy a gépet a bank által nyújtott kölcsönre vettük, illetve olyan anyagi eszközök felhasz­nálásával, amely az üzem rendelke­zésére állt s amelyet az üzem a for­góeszközök fedezésére fordíthatott volna az össznyereség felosztásának tervében, feltétlenül számolni kell a megvásárolt és felszerelt gépekre fordított költségtöbblettel. Más sza­vakkal kifejezve a költségek össze­tételében bizonyos változás áll be és megnövekszik az anyag és egyéb ki­adások számlája. Ha nem akarjuk, hogy ez a struk­turális áttolódás a termék nyereség­­részének kárára legyen, akkor a bér­költségek rovására kell számláznunk, illetve csökkentenünk kell a termék­­egységre eső bér arányát. Ez a köl­csönösség annál nagyobb lesz, minél inkább megközelíti a költségleírás összege az átlagos bérek lehetséges növekedésének összegét, amely a munkatermelékenység növekedése so­rán alakult ki. Tehát az átlagbérek növekedésének ez esetben határt szab a munkatermelékenység dinamikája, a műszaki fejlesztésre fordított költ­ségek leszámítása után. Az átlagbéreknek ezt meghaladó növekedési üteme a bér részét képe­ző és az elért gazdasági eredmények­ből számított prémiumok rovására mehet. Ez azonban annak veszélyét hordozza, magában, hegy a dolgozók anyagilag nem érdekeltek az üzem gazdasági-termelő folyamatainak mi­nőségi és mennyiségi fejlesztésében. A termelő tevékenység minőségében is csökken az anyagi érdekeltség, mellékes lesz az üzem termelési ka­pacitásának és effektivitásának ki­használását célzó igyekezet. Az összhanghoz vezető út Ä cseh és morva földművesek példamutató kezdeményezése Az elmúlt év utolsó hónapjaiban Znojmo, ez a romantikus dél-morva­­országi városka vonta magára a föld­művesek és a kereskedelmi szakem­berek figyelmét. Ugyanis a múlt év­ben alakult meg Znojmóban Cseh­szlovákia első mezőgazdasági külke­reskedelmi vállalata, azzal a céllal, hogy a cseh és morva mezőgazda­­sági üzemek termékeit helyezze el a külföldi piacokon. A vállalat hiva­talos neve Zemŕdélský obchodní pod­nik v Znojme (Mezőgazdasági Kül­kereskedelmi Vállalat Znojmóban). A külkereskedelmi engedélyt a Cseh Szocialista Köztársaság Külkereske­delmi Minisztériuma adta meg és kü­lönböző gyümölcsök, dísznövények és virágok külföldi értékesítésére szól. A znojmúi Mezőgazdasági Külkeres­kedelmi Vállalat megalakulása óriási jelentőségű nemcsak a földművesek, hanem egész külkereskedelmünk szá­mára. Ez az első olyan vállalat, amely kizárúlag mezőgazdasági termények kivitelével foglalkozik és teljesen ön­álló gazdasági szervezet. Saját szük­séglete alapján köt szerződéseket és kereskedelmi egyezményeket mind a szocialista, mind a kapitalista orszá­gokkal. A vállalat önálló külkereske­delmi számlával rendelkezik és ön­állóan intézi külkereskedelmi ügyle­teit. A cseh és morva földművesek e külkereskedelmi vállalatának jelentő­ségét növeli az is, hogy olyan áru­cikkek exportjával foglalkozik, ame­lyek iránt hazai piacunkon a kereslet ingadozó, illetve amelyekből a kíná­lat idényenként jóval nagyobb a ke­resletnél. Tehát terményfelesleg kül­földi értékesítését végzi, amely je­lentős hasznot hoz. A znojmói külkereskedelmi vállalat főképp gyümölcs, zöldség, erdei gyü­mölcsök, dísznövények, faiskolai ter­mékek, egyes állattenyésztési termé­kek, valamint a vállalatba tömörült mezőgazdasági üzemek melléktermé­keinek külföldi elhelyezésével fog­lalkozik. Az olyan termékek eladását pedig, amelyekre engedélye nincs, az erre illetékes külkereskedelmi válla­latok (például a Koospol részvény­­társaság) útján értékesfti. A znojmói kezdeményezés szemlél­tető példát mutat arra, hogy a mező­­gazdasági üzemek kereskedelmi lehe­tőségei, elsősorban külkereskedelme az iparhoz hasonlóan építhető ki. Az ipari üzemek külkereskedelmi tevé­kenységet már hosszabb idő óta foly­tatnak. Így könnyebben tudták kellő színvonalú termékeiket a nemzetközi piacokon elhelyezni és az így szer­zett devizákért korszerű berendezé­seket, gépeket vásárolhattak külföl­dön. A szocialista mezőgazdasági üze­mek eddig kiváló minőségű termé­keiket is (amelyek iránt külföldön jelentős érdeklődést mutattak) csak a felvásárló vállalat közreműködésé­vel értékesíthették. így azután kor­szerű külföldi gépek vásárlására nem is gondolhattak. A Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vállalat eddigi, néhány hónapos mű­ködése bizonyítja, hogy a földműve­sek ilyen jellegű kereskedelmi tevé­kenysége milyen nagyszerű lehetősé­geket tár fel nemcsak az érdekelt mezőgazdasági üzemek számára, ha­nem össztársadalmi szempontból ítél­ve is. S ez nem lebecsülendő. Komoly eredménynek számít, hogy kereskedelmi kapcsolatai egyre bő­vülnek. Eddig sikeres ügyleteket bo­nyolított le több jó nevű osztrák, NSZK-beli, svájci, svéd, olasz és más külföldi cégekkel. Eredményes üzleti tárgyalásokat folytat a többi skandi­náv állammal, Franciaországgal stb. Külkereskedelmünk tehát, elsősor­ban a mezőgazdasági termékek kül­kereskedelme új színfolttal gazdago­dott. Az exportált áruk jelentős de­viza értéke lehetővé tette, hogy a ki­vitelre kerülő termékeket a termelők­től a szokottnál nagyobb áron vásá­rolják fel. Ezt az alábbi táblázat is igazolja, amelyen összehasonlítjuk a szokásos felvásárlási árakat a Mező­­gazdasági Külkereskedelmi Vállalat által fizetett felvásárlási árakkal: Termék Felvásárlási ár KCs , A Mezőgazd. Külkeresk. Vállalat árai Cseresznye 1,50 3.70 Meggy 2,50 6,50 Fekete ribizli 6,— 13,50 Piros ribizli 4,50 0,50 Hagyma 1,90 2,40 A Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vállalat árait a külföldi piacon elért árak alapján szabja meg. Természe­tesen levonja a kereskedelmi költsé­geket, adókat és figyelembe veszi a hazai árakat is. A fenti táblázat bi­zonyítja, hogy a Mezőgazdasági Kül­kereskedelmi Vállalattal együttmű­ködő mezőgazdasági termelő üzemek kiváló gazdasági partnerre találtak. Például a breclavi járás mezőgazda­­sági üzemei, ha termékeiket a hazai piacon értékesítik, csupán 080 ezer korona bevételt mutattak volna ki. Viszont a Znojmói Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vállalat által egy millió 30B ezer koronás bevételt, te­hát kétszeres hasznot értek el. Társadalmi szempontból a Znojmói Mezőgazdasági Külkereskedelmi Vál­lalat jelentősége abban van, hogy kedvezően befolyásolja deviza bevé­teleinket az ún. dollár elszámolási területről. Hiszen a vállalat deviza­­bevételeinek 85 százaléka az állam­­pénztárba kerül. A vállalat a deviza­­bevétel 15 százalékával rendelkezik csupán. Ennek egy részét a vállalat devizaalapjára helyezik és a fennma­radó összeget osztják szét a kivitelre került áru mennyisége és minűsőge alapján a tagságot képező termelő­üzemek között. De még fgy is jelen­tős bevételtöbblethez jutnak. A Znojmói Mezőgazdasági Külke­reskedelmi Vállalat eredményeinek vizsgálata közben e példa nyomán Dél-Szlovákiával kapcsolatos problé­mák jutottak eszembe. Teljes joggal feltehetnénk a kér­dést, milyen szerep jut majd Dél- Szlovákia szocialista mezőgazdasági üzemeinek az agrokomplexum kül­kereskedelmében. Véleményem sze­rint Dél-Sziovákia gyümölcs- és zöld­ségtermesztését érdemes és haszívps is továbbfejleszteni. Nem hinném, hogy Csehszlovákiában találnánk-e kedvezőbb éghajlati és természeti adottságokat a zöldség- és a gyü­mölcs termesztésére, mint éppen ezen a vidéken. Hiszen tudjuk, hogy Dél- Sziovákia talaja kiváló, elsőrendűen megfelel a zöldségtermesztésre és víz is van elegendő. A kertészkedés pedig e területen nem is évtizedek, hanem inkább évszázadok hagyomá­nyaira tekint vissza. A zöldségter­mesztés szempontjából szükséges női munkaerőkből e vidéken szintén nincs hiány. A jelenleg használatos kifeje­zésmóddal élve úgy is mondhatnánk, hogy ezen a vidéken okvetlenül szük­ség lenne a zöldségtermesztés reha­bilitálására. Tény az is, hogy e téren az utóbbi években egyre több prob­lémával találkozunk. Csökken a zöld­ségtermesztés gazdaságossága, egyre problematikusabb a zöldség értékesí­tése, a vetőmagokat nehéz beszerez­ni — s így sorolhatnám a megoldan­dó problémákat. Viszont a korszerű zöldségtermesztés óriási távlatot mu­tat a külkereskedelemben. Meggyőződésem, hogy Dél-Szlová­­kiában sok olyan kedvező lehetőség adódik, amelynek felhasználásával aktívan és sikeresen vehetne részt mezőgazdasági termékeivel a külke­reskedelemben. Ezért örömmel olvas­tuk nemrég, hogy Szlovákiában is megalakuló félben van az első mező­­gazdasági külkereskedelmi vállalat, így remélhetjük, hogy Dél-Szlovákia is elfoglalja majd az őt megillető he­lyet a Szlovák Szocialista Köztársaság külkereskedelmében. TÖTH ENDRE, mérnök Ahhoz, ho.gy ne bontsuk meg a közszükségleti cikkek kínálatának mértéke, a fizetett szolgáltatások és a vásárlóképes kereslet közötti össz­hangot, feltétlenül szükséges az, hogy a lakosság pénzbevételének na­gyobb hányada (mind a termelési, mind a nem termelési ágazatból) a kiindulási színvonalon maradjon. Az üzemek és az állam financiális gaz­dálkodásában az egyensúly fenntar­tásához nélkülözhetetlen biztosítania az üzemekben (esetleg a lakosságtól) hogy az állami költségvetés utólagos bevételeit megnövelhessék a társadal­mi fogyasztás megnövekedett kiadá­sainak fedezésére. Ezt kétféle módon lehet elérni: a) az átlagbéreket a kiindulási idő­szak színvonalán meghagyni és a pénzfelesleget az állami költség­­vetés céljaira bevonni. Ezt az utat — habár elméletileg lehetséges — a gyakorlatban nem lehet felhasz­nálni. Megbontaná a béreknek a takarékosságra ösztönző funkció­ját, amellyel a munkaerő Jobb és gazdaságosabb kihasználására tö­rekszünk ; b) megnövelni az üzem dolgozóinak átlagbérét és a Jövedelmi adó progresszív díjszabásával elvonni a bérek növekedésének egy részét az állam költségvetésébe. A gyakorlatban mindkét forma kombinációjával számolhatunk. E né­zetek mindegyike kellőképpen meg­alapozott és logikus. Attól függ csu­pán, hogy a nézőpontok melyikét hangsúlyozzuk. Viszont a népgazda­ságunkban jelenleg uralkodó gazda­sági feltételek és kapcsolatok meg­szabják a bérek korlátozásának tár­sadalmi indokoltságát s ezáltal az alacsonyabb vásárlóerő kialakítását, mint amilyen a munkatermelékeny­ség dinamikája. Az ilyen megoldás mellett szól a kereslet és kínálat kö­zötti ellentét és a még ma is fennálló inflációs nyomás. A bérek növekedé­sének gyors üteme ezt a negatív ál­lapotot csak tovább súlyosbítaná. —hn— SZABAH FD.'. OKU VÉS 9 1970. február 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom