Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-14 / 7. szám
kerteszet A rimaszombati Járásban gazdálkodó lénártfalvai szövetkezet kertészei 4000 cserép virággal készülnek a Nemzetközi Nőnap megünneplésére. Képünkön Priška Dorková, Molnár Irén, Madarász Aranka és Madarász János kertész látható. Foto: Jaroslav Dušek A szabadban virágzó növények télen 1968. november 28-án láttam egy teljes pompában kibimbózott mogyoróbokrot. A bólogató barkák alig mozdultak, s csak néhány hónap múltán pattannak föl, hogy teljesítsék a rájuk kirótt feladatot — a beporzást. A mogyorónak közeli rokonai — amelyek külalakban, levélzetben nagyon hasonlítanak hozzá — a varázsmogyorók, latin nevük Hamamelis. Több fajuk van. Japánból, Kínából és Észak-Amerikából származnak, virágzatuk világosabb vagy sötétebb sárga nagyon késő ősztől télig, váltakozva januárig-februárig, néha még tovább is, az időtől is függően. Csodálatosan szépek a szokatlan időben megjelenő kis csomóban nyíló illatos virágok. Leveleik nyáron is szépek, díszítőek. Félárnyékot is tűrnek, mészmentes talajt igényelnek. Egész télen díszítenek az éger (Ainus), nyír (Betula) mogyoróhoz hasonló barkái, de sok fűz (Salix) Is hamar nyílik. Tél végén — már februárban — bontja krémfehér, illatos virágait a lőne (Lonicera fragrantíssima), valamint sárga lombelőző virágát a húsos som (Cornus más). A farkasboroszlán (Daphne mezereum) illatos rózsaszínű virágait már februárban nyitja, sajnos, gyakran a fagy kárt tesz benne. Egészen különös szépség a némileg védett helyre való, földön messzire elkúszó, a késő téli hónapokban sárgán virágzó, de a virágját sokszor nyáron is megmutató valódi jázmin (Jasminum nudiflorum). Rácsra is vezethető, de ott hamarabb lefagyhat. A cserjék közül még nagyon szép és feltűnő, az időjárástól függően január-márciusban, de néha kemény hideg október után hirtelen betörő enyhe novemberben is fehér-feketén, bődítő illattal virágzó tündérfa (Chlmonathus fragrans). A Himalája védett völgyeiben egész télen virít. Ide volna sorolható a lilás rózsaszínű, legkorábbi havesszépe (Rhododendron praecox). Sajnos, csak mészmentes, és nálunk elég ritkán előforduló talajokon él meg. Csak a nyugati határunkon és kisebb kiterjedésben a keleti végeken vannak Ilyen területeink. Aki meszes talajon is akar havasszépét, vagy csarabot ültetni, annak el kell hordatnia a föld jét 60 cm mélyen és mészmentes földdel kell pótolnia. Ez nem könnyű és nem olcsó dolog. Van még egy, szép, hálás, egész korán virágzó törpe félcserje, a hanga (Erica cernea). Hazájában egész hegyoldalakat von be a csodás, húsrózsaszínű virágtömegével. Meszes földön is megél, de az alföldi napot nem kedveli. Inkább északi lejtőre vagy félárnyékba való. Fehér és piros változata is Ismert. Az igazán télen virágzó évelők száma nem nagy. Sok függ az időjárástól. Enyhe télen sok növény kivirágzik februárban, sőt januárban is, pedig ezeket inkább tavaszinak számítjuk. Télen nyílik a karácsonyi rózsa, vagy hunyor (Helleborus ntger és hybridus), amelyik erőszakosan kinyújtja fehér és rózsás kelyhű virágait a hó alól is. A Helleborus niger praecox már novemberben, sőt októberben kezd virágozni. A többit már tavaszinak is lehet nevezni. A sárga hérics (Adonis amurensis), az aranysárga és a citromsárga téltemető (Eranthis hiemalis és E. cilicia), a zölden csíkolt fehér hóvirág (Galanthus nivalis) nagyobb virágú a G. elweslti még korábbi, a hozzá hasonló tőzike (Lencojum vernum) márciusban követi virágzásban. A legkorábbi sáfrányok (Crocus imperati és chysanthus), a tavaszi kikerics (Colchicum libanotioum és hydrophtlum), a tavaszi rózsaszínű virágú ciklámen (Cyclamen coum). Március elején a legkorábbi kankalinok Primula sibturpíi és ecaulis), az égszínű Jácint (Hyacinthus ezureus), a legkorábbi kőtörők f Saxifraga burseriana és S. majori szépségükkel sok örömöt szereznek. Dr. Farkas László • • • • I • • Г Г Gyümölcsöző növények fagytűrőképessége A gyümölcsfák és gyümölcsbokrok hőigénye különböző és egy sereg tényezőtől függ. Hőigény szerint a következőképpen csoportosítjuk a gyümölcstermő növényeket: 1. mandula, őszibarack; 2. kajszibarack, dió; 3. birs, cseresznye; 4. körte, szilva, földieper, málna, szeder; 5. alma, meggy, mogyoró, ribizke, egres. Természetesen nemcsak a fajtól, hanem a fajtától, a növények korától, az alanytól, a törzsmagasságtól, a trágyázás módjától és a kis kertben igen nagy mértékben az ún. „mikroklímát“ kialakító tényezőktől függ a gyümölcstermő növények ellenállóképessége a faggyal szemben. A fajták ellenállóképessége a legtöbb esetben a származásuktól függ. Ogy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a melegebb vidékekről származó fajták fagytűrő-képessége mindig gyengébb, de vannak kivételek is. Legkisebb ellenállóképességet mutatnak a faggyal szemben a faiskolában levő fiatal fák, mert ezek növekedési ereje rendkívül nagy, éppen ezért későn fejezik be növekedésüket, a hajtások nem tudnak tökéletesen beérni. Valamivel ellenállóbbak az olyan fák, amelyeken már kezdenek megjelenni az ún. „vízhajtások“, vagyis amikor a gyümölcsfa a hanyatlás időszakába ért. Legnagyobb ellenállóképesség tapasztalható a teljes termésben levő középkorú fáknál, ahol a növekedés és a „termékenység“ (a termőrügyek kialakulása) egyensúlyban van és a fás rész évről évre tökéletesen beérik. A gyümölcsfák fagytűrőképessége nagymértékben függ az alanytól is. Az alma és a körte esetében vad alanyon mindig nagyobb a fajták ellenállóképessége, mint vegetatív alanyon. A „török“ vagy „sajmeggy“ (Cerasus mehaleb) fokozza mind a cseresznye, mind a meggy ellenállóképességét, ennek ellenére csak kivételes esetben (száraz, köves talaj) alkalmazzuk, mert az idősebb fákon a cseresznye gyümölcse kesernyéssé válik. A szilva fagytűrő képessége legkisebb a „mirobalán“ szilvánál, a faiskolák mégis azt az alanyt használják, mert magja könnyen beszerezhető az oltások alkalmával, a fogamzási százalék sokkal nagyobb, mint a helyi fajták esetében. A törzsmagasság kérdésével a vélemények különbözőek, de a szerzők zöme az alacsony fáknál észlelt nagyobb fagytűrőképességet, amit a téli árnyékkal lehet magyarázni. Minél jobban be van árnyékolva télen a törzs, annál kevésbé melegedik fel és így a hőmérsékleti ingadozás, vagyis a fagyveszély kisebb. Az árnyékolási kísérletek nagyszerűen igazolták ezt az elméletet. A faggyal szembeni ellenállóképesség bizonyos mértékben függ a metszéstől is. Az évről évre való rövid metszés, ami buja növekedést okoz, fokozza a fagyveszélyt, ezenkívül a termőre fordulást is késlelteti. Éppen ezért ma már az őszibaracknál is, ahol a rövid metszést elsősorban a kiskert tulajdonosok alkalmazzák, át kell térni a hosszú metszésre, illetve a metszésnek arra a formájára, amely inkább ritkításból áll és nem az egyéves vesszők visszavágásából. Az agrotechnikai műveletek közül a helytelen trágyázás is okozhat igen gyakran fegyveszélyt. Ez ugyancsak jellegzetesen előforduló tünet a kiskertekben, ahol néha egyes gyümölcsfák sokkal nagyobb mennyiségű trágyát (nitrogént) kapnak, mint amennyire szükségük van, ami ugyancsak erős növekedést vált ki és végső fokon fagykárra vezet. Leszögezhetjük, hogy a bőséges nitrogén-trágyzás fokozza, m{g a foszfor csökkenti a fagyveszélyt. Ezért fontos az ún. „komplex“ trágyázás, amely minden igényt kielégít. Végül egypár sorban rámutatunk az ún. „mikroklímát“ kialakító tényezőkre. Itt elsősorban a fekvésről kell megemlékeznünk. Hangsúlyozzuk, hogy nem mindig a meleg déli fekvés biztosítja a legnagyobb fagytűrőképességet, mert itt a növények különösen a tél végén jobban felmelegednek, tehát a „hőkilengés“ is nagyobb, ami mindig fokozza a veszélyt. Az épületekkel is igen gyakran ez a helyzet. Egy déli fekvésű fal mellett a gyümölcsfa sokszor nagyobb veszélynek van kitéve, mint az északi oldalon. Elvitathatatlan azonban az épületek, kerítések, széna- és szalmakazlak gyümölcs- és más fák mikroklíma-kialakító hatása. Ennek köszönhető, hogy a belterületeken (város, falu) egy pár fokkal mindig magasabb a hőmérséklet, mint a szabad mezőn. (V. I.) A bor keze léfe Kesztecky János és társai Vlkyňáról azzal a kéréssel fordultak hozzánk, hogy a Szabad Földművesben adjunk felvilágosítást a nyílt és zárt borfejtésről, továbbá arrél, hogyan kezeljük a törött borokat. Kérésére közöljük az alábbiakat: • A BOR FEJTÉSE A fejtés az egyszerű pince-műveletek közé tartozik. Célja a tiszta bor elválasztása a seprőtől és a bor levegőztetése. A bor ezáltal letisztul, fejlődése gyorsul, hamarabb beérik. Az egyszerű borokat kétszer, háromszor, a nehezebb, minőségi borokat háromszor, ötször kell fejtenünk teljes kifejlődésükig. A fejtés lehet nyílt és zárt. • NYÍLT FEJTÉS Nyílt fejtésnek nevezzük azt, ha a bort az egyik edényből a másikba úgy juttatjuk át, hogy az sok levegővel érintkezzen. Tehát először kádba fejtjük és onnan töltjük bele a másik hordóba. Nyílt fejtést alkalmazunk az újboroknál, vagyis az első fejtéskor, továbbá pedig a nyálkás, túlkénezett, penészes és dohos boroknál. Az első, nyílt fejtéssel elősegítjük az elhalt és bomló állapotban levő élesztők, borkő, nyálkás és egyéb tisztátalan anyagok, por, homok, földes rész, bogyómaradványok, és egyéb káros anyagok eltávolítását A kierjedt bor sokszor kénszagú, amit ugyancsak nyílt fejtéssel szüntetünk meg. • ZART FEJTÉS Ez úgy történik, hogy fejtés során a bor ne érintkezzen levegővel. Rendszerint tömlő segítségével vezetjük át egyik edényből a másikba. A második fejtéstől kezdődően zártan fejtjük a bort, tehát az óborokat is, valamint azokat a borokat, melyeknek a levegőzés ártalmára van. Azokba a borokba, melyek a levegő hatására megtörnek, hektoliterenként 20—40 gramm ként, a gyengén törötteknek 10—20 gramm ként adagolunk. Ez a kén lehet gáz állapotú, Vi—l kénszelet elégetése a hordóban, szilárd állapotú ’Л—1 tableta káliumpirosulfit adagolása kevés borban feloldva, majd a hordóba öntve és nagyüzemeknél a cseppfolyós kéndioxid adagolása palackokból. A zárt fejtés a borban megőrzi a széndioxidot, a bor így üde marad, míg ha sok levegővel érintkezik, bágyadt, üres, elvénült lesz. • A BOROK MEGTÖRÉSE 8 FÖLDMŰVES 1970. február 14. A borászati technológia szerint megkülönböztetünk bamatörést, fekete és fehértörést. A barnatörés átmenetet képez a bőrbetegségek és a borhibák között, leginkább a fiatal boroknál fordul elő. Előidézői a mikroorganizmusok által termelt enzimek. Főleg olyan évjáratokon gyakori, amikor a szőlőbogyók erősen rothadnak ősszel és a rajtuk levő szürkepenész (Botrytis cinerea) oxidgáz termékei a mustba, illetve a borba jutnak. A betegség felismerhető azáltal, hogy a fehér borok sötétsárga, barnássárga, esetleg csokoládébarna szlnézödést kapnak. A vörös borok vörösbarnává változnak. Általában a borok a keletkező csapadéktól zavarosak lesznek és a zavarosság a bor felszínétől lefelé növekszik. A bor felületén vékony, sajátságos, csillogó hártya képződik. A bor íze és szaga kellemetlen, gyakran kenyérízű, poshadt, aszalt gyümölcsre emlékeztető. Valószínű, hogy a bor csersava és festékanyaga oxidálódik és az ad barna csapadékot. A barna törés rendszerint az első nyílt fejtéskor keletkezik levegő hatására a gyors oxidáció következtében. Gyógyítása legsikeresebb megelőzéssel, vagyis gondos szürettel, nyálkázással, gyors szőlőfeldolgozással és megfelelő kénezéssel. A bor fejtése előtt ajánlatos egy-két palackba vett minta alapján megállapítani a barnatörésre való hajlamosságot. Ha ez fennáll, hl-ként 10—20 gramm káliumpirosulfátot (kálioimmeteblsulfítot) adunk a borhoz, majd egy hét múlva lefejtjük nyílt fejtéssel. A kénessav ugyanis elpusztítja az oxldáz enzimeket és a bor nem törik meg. Ha a bor már barnatörött, megjavítása eléggé hosszadalmas. A bort ekkor Is meg kell kénezni. Enyhe törés esetén kazeines, vagy csersavaszselatinos derítést végzünk, amely a borunk színét halványítja. Igen enyhe törésnél derítenünk nem szükséges. • FEKETETÖRÉS Előfordulhat, hogy a borban fejtés után kékesfeketés színű csapadék képződik és a bor zavaros lesz. Ez a borhiba kémiai eredetű. A borban mindig van több-kevesebb vas és csersav. A feketetörés a borban levő sav, csersav és vastartalom egyensúlyi állapotának megbomlásakor a levegő oxigénjének hatására jön létre. Védekezés: ügyeljünk arra, hogy a bor vassal ne érintkezzen. Nagyon helytelen, ha szüretkor bádog, elnézett vagy vaskannákba, hordókba szedjük a szőlőt, mert a must könynyem feloldja ezek tartalmát és az Ilyen szüretelés következtében gyakori a feketetöréses bor. Feketetörésre hajlamos bort házasítsunk nem hajlamos, kemény, savas borral. A feketetöréses bor önmagától nem javul meg. Sárgavérlú.gos derítéssel megszüntethető. • FEHÉRTÖRÉS A feketetöréssel rokon kémiai borhiba. A bor zavarosságát a fehéresszürke ferrifoszfát okozza. A vas itt foszforral alkot vegyületet. Először a bor zavarossága fátyolos, tejes, majd szürkésfehér, de néha kékesfehér. A fehértörés szemre könnyen összetéveszthető más zavarossággal, például fehérjezavarossággal. Felismerhető azonban arról, ha színtelen palackban napfényre tesszük, a fehértörés zaverossága eltűnik. Sötétben a bor ismét zavaros lesz. A fehértörésre való hajlamosságot megállapíthatjuk, ha 100 milliméter borba 5 csepp hidrogénperoxidot cseppentünk, melytől a hajlamos bor zavaros lesz. Megelőzhető a fehértönés még a vas távoltartásával, lágy borok házasításával és leghatásosabban sárgavérlúgsós derítéssel. Vast j Ferenc Általános szokás, hogy a háziasszony a kert veteményezésével megvárja, amíg beköszönt a tavasz. Sőt, többen ezekben a napokban sem iparkodnak, hogy a korai zöldségfélék vetőmagjai a főidbe kerü^enek. Egyesek azt tartják a Kikelt, zsenge növény megfagy, hűvösebb napokon nem fejlődik, vagy a később, a jó idő beálltával vetett úgyis eléri a korai vetésűt. A helyzet tisztázása végett a zöldségféléket két csoportba soroljuk. Az első csoport melegkedvelő, amíg a másik csoportba azon növények tartoznak, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem érzékenyek a Korai hűvösebb időre, talajra, sőt a koratevaszi fagyokat is minden károsodás nélkül átvészelik. Ilyenek a dughagymáról ültetett vöröshagyma, spenót, téli saláta, petrezselyem, póré stb. Mindebből az következik, hogy a felsorolt zöldségféléket az ügyesebb kertész ősszel, a tél beállta előtt elveti. Eredményeként tavasszal a föld pirkadásakor, amikor mások azon törik a fejüket, munkához-e kezdjenek, az élelmes kertész földjén már kisoroltak, sőt fejlődésnek vetés indulnak (spenót, saláta) a növények. Nem törünk lándzsát az őszi vetés mellett, de bármilyen korán nyílik a tavasz, annak érdekében, hogy mielőbb zöldséghez jussunk, egy napot sem szabad veszítenünk az említett növények vetésével. Megtörténik, az idő kedvez a munkára, ugyanakkor a talaj — bár már nem sáros — mégsem engedi, hogy rálépjünk. A föld taposása nem is ajánlatos, ám egy kis ésszerűséggel ezt elkerülkorai hetjük. Egy vagy két szál deszkát a földre fektetünk s arról végezzük el a legsürgősebb vetési munkákat. Elsőként a zölden fogyaszott dughagyma ületését szorgalmazzuk. E célból a szokottnál nagyobb dughagymát ültessünk, mert minél húsosabb a vetőmag, annál vastagabb lesz a szára, mely néhány hét elteltével fogyasztható. A hagymát ne dugdossuk, mélyre, mert nem szereti. A spenót könnyen csírázó, szüret nem kényes növény, így talaját nem kell különösképpen előkészítenünk. Mivel ilyenkor a talaj felszíne nedves, ne vessük mélyre, csupán 1—2 centiméterre. A saláta vetésekor ugyanúgy járjunk el, mint a spenótnál. Különbség az, hogy őszi, illetve korai salátamegot vessünk, ellenkező esetben nem érjük el a kívánt eredményt. A petrezselyem bármilyen korán vethető, az időjárás nem fog ki rajta. Mindamellett, főleg kötött talajba ne vessük mélyre, mert ha a föld a kelés előtt becserepesedik, s azt hengerrel, gereblyével m-"g nem törjük, a növény nem bújik ki a földből. Ennek megelőzése érdekében ajánlatos, hogy a magot komposzttal vagy homokkal takarjuk. Végül felhívjuk a kertészkedők figyelmét, hogy a mák és a cukorborsó is bármilyen korán ültethető. Ezenket a növényeket nem kell félteni az időjárás viszontagságaitól. (s)
