Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-20 / 51. szám
A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA Bratislava, 1969. december 20. Ära 1,— KCs XX. évfolyam, 51. szám. Lapunk tartalmából: 4. Oldalt Balogfala 1944 karácsonyán Kovács Zoltán Írása. 6. oldal: Érdekességek az egész világból. 8. oldal: Karácsonyi népszokások, babonák 12. oldal: Karácsonyi vásár Tömörkény István elbeszélése. 13. oldal: Váratlan vendégek Tóth Dezső. írása. A mindennapi Karácsonyért Az emberi társadalmat mindig az Igazságosabb, az emberibb életre való törekvés hajtotta előre, s fogja hajtani — bizton reméljük — a jövőben is. Ezt az ős törekvést fejezi ki karácsony ünnepe Is, mint a béke, a szeretet és az emberi jóság utáni vágyakozás évente megjelenő fénylő üstököse. A karácsonyi gondolat különböző megfogalmazásban, de minden nép életében megtalálható, faji, nemzeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül. Az őskeresztény legendák szerecsen Boldizsárja éppúgy kifejezi a fajok és nemzetek közötti egyenlőséget, amint azt korunk szocialista életfelfogása is megfogalmazta. Karácsonyt is, úgy mint a hétköznapokat és a többi ünnepet, a társadalmi szükségesség hozta létre. A karácsony azonban többet jelent, nem csak egyszerű ünnepet. Valami különös, megfoghatatlan varázs veszi körül, mely feltartóztathatatlanul belopakodik az emberi szivekbe, s toldozgatja-foltozgatja a hétköznapok gyakran kibírhatatlanul nehéz huzavonáiban már-már tönkremenő humánumot. Mint valami misztikus célkitűzés, úgy lebeg az emberiség előtt az élet szebbé és jobbá tételének örökös vágya. A szociális Igazságtalanságra épülő társadalmi rendszerekben, a gazdagok és szegények társadalmának vastörvényei között ez a célkitűzés azonban soha meg nem valósítható, a szeretetről és az emberi jóságról csupán hamis ábrándokat kelthet. Persze, a vágy soha be nem teljesülése elviselhetetlenné tenné az embert értelemben vett életet, ezért hozta létre a társadalmi szükség karácsony ünnepét, mint apró kis oázist a végtelen, nagy, kopár sivatagban, amikor — legalább egy-két napra — az emberek közelebb hozzák magukhoz örökös vágyódásaik céljait, elveszett önmagukat keresve kutatják magukban Jó tulajdonságaik feledésbe menő, porlepte foszlányait. A szerzés örömét rövid időre az ajándékozás öröme váltja fel, a lebecsülést a megbecsülés, az ellenszenvet a szimpátia, a kárörvendést az együttérzés, és így tovább. Legalább két napra az év háromszázihatvanöt napja közül. Jó, hogy van ez a karácsony. Jő, hogy ez a néhány napig tartó erkölcsi megtisztulás éleszti bennünk a reményt, hogy lehetne jobban is, lehetne szebben is, több tisztelettel és nagyobb megbecsüléssel viselkedni embertársaink iránt. Ígéri, hogy eljön majd egyszer — az emberiség távoli jövőjében — az örök karácsony ideje, amikor emberek leszünk az emberségben, s elégedettek a kölcsönös megbecsülésben. Bízunk ebben, mert a társadalmi mozgalmak nagy akarásai, az igazságosabb társadalmi berendezkedésért folytatott harc győzelmei világszerte egyre reálisabb feltételeket teremtenek e távoli célok eléréséhez. A szocialista társadalmi rend útján haladva karácsony gondolatának valóra váltása már csak rajtunk, embereken múlik, a társadalom minden egyes tagján. Raj tunk múlik, hogy az igazi szocialista magatartás tiszta lelkiismeretével haladunk-e ezen a nehezen kiharcolt úton, vagy pedig ki nem érdemelt egyéni előnyöket hajszolva, tekintet nélkül embertársainkra. Sajnos, a hasznos társadalmi törekvések apró kis önzések miatt gyakran szenvednek csorbát, s képtelenek vagyunk kihasználni adott lehetőségeinket. Létrehoztunk egy új, igazságos termelési viszonyokon alapuló társadalmi berendezkedést, száműztük a kizsákmányolás és a szolga-sors embertelen törvényeit, de új törvényeinkhez, új erkölcsi normáinkhoz nehezen tudunk felemelkedni. Mert nem mindenki érett az igazságos társadalmi rendre, vannak akik nem tudnak szabadulni a letűnt idők kísértő szellemétől. Eltelik még egy kis idő, amíg valóban egymásra találnak a különböző nyelvet beszélő, szorgoskezű emberek, amíg legalább annyira fogjuk egymást becsülni, mint saját magunkat. Bizony, van itt még munka — mint a költő mondja — és nem is kevés. Türelmes, kitartó munkára van még szükség, amíg a formát megtöltjük megfelelő tartalommal, amíg a szocialista társadalmi viszonyoknak megfelelően kialakul az egész társadalom szocialista életfelfogása is. Tudatos és célszerű népnevelő munka szükséges, s nem utolsó sorban példamutatás. De társadalomformáló munkánk csak akkor vezet majd célra ha őszinték leszünk saját magunkhoz, ha fel tudjuk mérni adottságainkat és lehetőségeinket, ha elérhető célokat tűzünk magunk, elé. Mert volt idő, hogy generációk jövendő életművét — a szocialista ember típusát — cselekvő türelmetlenségünkben önnön magunkból akartuk kiformálni, s törekvésünk sikertelenségét mondvacsinált eredményekkel takargattuk. Káros segítségünkre volt ebben a sematizmus tömjénfüstöt árasztó tábora, amelyben fokozatosan tűntek el a valóságos élet körvonalai. A szocializmust főiskolai szinten akartuk tanítani, pedig sok helyen még az ábécéjét sem tudtuk alkalmazni. Mert mit ér az esti iskola ott, ahol a tagok — esetleg maga a vezetőség — éjjel hordják haza a közösből lopott gabonát? Vagy mit ér a szocialista kötelezettségvállalás olyan építkezésen, ahol az alapot még le sem rakták, de a felhalmozott épületanyag fele már ismeretlen helyekre vándorolt? Mert bizony itt kell kezdeni, az alapoknál, a szocialista társadalmi rend alapvető törvényeinek szigorú betartásánál. Mert van gazdasági törvényünk, amelyik kimondja, hogy mindenki az elvégzett munka mennyisége és minősége szerint ^részesedik a közösség javaiból, s vannak törvényeink és szabályaink, amelyek ezt hivatottak biztosítani. De ha itt is a kéz kezet mos elve fog érvényesülni, annak nem lehet más eredménye, mint üres üzletek és méltatlankodó emberek. Mert aki termelő munka nélkül jut keresethez, annak már nem érdeke, hogy termeljen, és ha nem termel, nem állíthat elő termékeket sem. Gondolkodjunk hát el kis és nagy gondjaink felett karácsony ünnepén. Saját érdekünkben. Szálljunk magunkba, és ha kell, tegyünk Is valamit legalább saját környezetünkben, kint a mezőkön és a műhelyekben, bízzunk benne, hogy a jó példa is követőkre talál. Mert minél többen elgondolkodunk helyzetünk és jövőnk felett, és minél többen teszünk Is érte valamit, annál gyorsabb, és annál biztatóbb lesz a haladás útja — karácsony szellemében Makrai MíklAs Foto: Könözsi István JUHÁSZ GYULA: Himnusz az emberhez Az emberhez száll himnuszom ma, Hittel hadd harsogom dalom, Nagy ismeretlenek helyében, Dacos fejem meghajtva mélyen, Szelíden és örök reményben Ez ismerőst magasztalom. Tudjátok-e, hogy mi az ember? A por s a végtelen fia, Istent teremtő földi szellem, Kemény pöröly vasvégzet ellen, Ezer fönséges küzdelemben Viaskodó harmónia! Nézzétek: izzad tar mezőkön, Sarcol a rögből életet, Nap égeti és tüske marja, Tépázza ég és föld viharja S a jövendő útján haladva Csókolják fény és fellegek! Nézzétek: napba törtetőén Mint épít büszke kupolát, Egekbe lendül lelke, karja, Kőhomloka, ércakaratja Győzelmesen lendül magasba És mélységekbe száll tovább! Foto: Tóthpál Gyula
