Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-04 / 40. szám
KULTÚRA KRÍZIS vagy » erőgyűjtés ? Válságban »agyunk a, vagy pádig átmeneti, erőgyűjtéses hullámvölgyben? Sok jel már — gondolok itt a konszolidációs mozzanatokra — arra matat, hogy kifelé tartunk a válságbél. Megkezdődött a gyógyulási Vonatkozik ez a műkedvelő színjátszásra is. S tán még jobban! Annál meglepőbb, hogy a szír.körvezetők és rendezők összejövetelén, amelyet augusztus 29—-30-án tartottak meg Pöstyénben, ebben a kérdésben nem alakult kt egységes nézet. Abban mindnyájan megegyeztek, hogy a kultúrmunkán belül jelenleg a színjátszás van mélyponton — pontosabban volt az elmúlt évadban. De már a kifelé vezető útra nem volt egységes szempont. Volt olyan, aki azt hiányolta, hogy sem a sajté, sem a rádió nem foglalkozik ezzel a kérdéssel kellőképpen, az ügynek megfelelő alapossággal. Mások viszont azt konstatálták, hogy nem a sajté vagy a rádió a hibás, hanem az újságírók, a szerkesztők felkészületlensége, hozzá nem értése. Nincsenek köztük olyanok — vagy pedig csak egy-kettő van —, akik Ismernék az Igényeket, a műkedvelő színjátszás jelentőségét, tudatformáié erejét, öntudatra nevelő hatását stb. Nem is beszélve a külön, sajátos belső világról, törvényeiről, követelményeiről, a résztvevők — a nézők és szereplők — tudatos vagy tudattalan alkotóerejéről, hajlamairól, újratermelő képzelőképességérűl. Mindezt el Is lehet fogadni: nincs megfelelő színházi kritikus, nincsenek meg a feltételek a hazai magyar sajtónál, hogy érdemlegesen foglalkozzanak a magyar műkedvelő színjátszással. így nem Is lehet csodálkozni azon, hogy még egy oly fontos megmozdulásról, mint a komáromi jókat Napok sem Írtak újságjaink az ügy érdeme szerint, és céljának megfelelően. Ez is azt a benyomást kelti snk olvasóban, hogy a knltúrmunkánknak ez az ága valamiféle mélyponton vagy válságban van. Ezért érdemes egy-két szót — most az őszitéli évad megindulása előtt — szentelni a kérdésnek. Ha csak vitaindító megjegyzés formájában is. Hazánkban több száz színjátszó csoport működik a CSEMADOK-on belül, de azon kívül is, magyar nyelven. Sok ezerre rúg a nézők száma, akik egy évadban részt vesznek az előadásaikon. Egyáltalán nem elhanyagolható jelenség ez. Mondhatnók azt is, hogy felelőtlenség volna, ha ezzel nem foglalkoznánk. Az ilyen fajta melléfogás politikai hiba is, egyik jellemzője a politikai rövidlátásnak. A kérdés tehát, válságban van-e a műkedvelő színjátszás vagy nincs. S ha Igen, része-e ez a társadalmi visszaesésnek, vagy stagnálásnak tekinthető, esetleg erőgyűjtésnek az új, nagyobb feladatok előtt? Aki hosszabb Idő óta figyeli ezt a kultúrmnnkát, nekirugaszkodásait megtorpanásait, újrakezdéseket és félbemaradásokat, szóval a fejlődését, tndja, hogy csak óvatosan (vagy egyáltalában nem) beszélhet általánosságokban. Sok vita folyt pl. arról, hogy milyen hatással van a televízió. Sokhelyen visszaesett a színjátszás, máshol meg éppen ellenkezőleg: as együttesek és a rendezők ennek hatására jobban kezdik latolgatni, hogy mit és hogyan játsszanak. Az igényesség tehát elsősorban a műsorpolitlkában jelentkezett. Másrészt a rendezők, szlnkörvezetők, szereplők Igényesebbek formai tekintetben is. Szemmel tartják a fejlődést, keresik a korszerű megjelenítési formákat, számon tartják a közönség fejlődését Is. Összegezve tehát: az, ami válságnak tűnik, csak útkeresés. A darabválasztásnál már jelentkezik az igényesebb hozzáállás (mai tárgyú darabokat keresnek az együttesek). De megmutatkozik a rendezői munkában is (lásd pl. Lévát, a Garamvölgyi Színházat, az ez évi Jókai Napokon a rendezői dijat nyerte el Nagy László). Ha régibb tárgyú színműnél számba veszik azt, hogy a darabnak ma is legyen mondanivalója (lásd pl. Losoncot, az együttes a darabválasztási díjat kapta). De ugyanúgy jelentkezik a pozitívum a színházi alkotásnál is. (A pozsonyi magyar középiskola a Néma levente bemutatásával nagydíjat nyert.) S ml az, amit hiányolhatunk? Az, hogy a sajtó kevésbé vagy egyáltalán nem tartja számon a műkedvelő színjátszást. Ezért legalább most, évadnyitó megjegyzésként, álljon ift ez a néhány szó. S jó volna, ha a jövőben jobban helyet kapnának a hazai magyar lapokban Is a beszámolók, tudósítók, kritikák. SZANYI JÓZSEF NAPIRENDEN a csehszlovákiai magyar iskolaiigy Rácz Olivér, a Szlovák Szocialista Köztársaság lskolaügyl miniszterének" helyettese sajtókonferencián fogadta a hazai magyar sajtó képviselőit. A sajtókonferencia széles eszmecserére adott alkalmat a csehszlovákiai magyar Iskolaügy vezetői és a sajtó képviselői között. A miniszterhelyettes beszámolójában foglalkozott a magyar tanítási nyelvű Iskolák hivatásával, az eszmei nevelés kérdéseivel a Jelenlegi politikai helyzetben és részletes adatok ismertetésével vázolta a hazai magyar Iskolaügy húszéves fejlődését. Rámutatott az indulás nehézségeire, a mennyiségi és a minőségi fejlődés szakaszaira. A minőségi fejlődés Jelenlegi szakaszában a szlovák nyelv és az anyanyelv, valamint a természettudományi tantárgyak tanítási színvonalának növelése került előtérbe. Itt kell keresni az okot, hogy a magyar középiskolákból aránylag kevesebben jelentkeznek technikai jellegű főiskolákra. Az iskolaügy vezetői a feltett kérdésekre válaszolva Ismertették továbbá az óvodák fejlesztésével kapcsolatos problémákat, kihangsúlyozva a helyi szervek, elsősorban a helyi nemzeti bizottságok felelősségét és illetékességét ebben a kérdésben. Szóba kerültek az összevont iskolák kérdései, a tanonciskolák problémája, a pedagógusképzés, elsősorban a harmadfokú iskolák tanárképzésének a problémái és a főiskolai oktatás kérdései általában. E kérdésnek maradéktalan megoldásához szükséges kialakítani az ország egész lakosságának igazi szocialista életszemléletét, ami az előző év káros kihatásait mérlegelve nem lesz könnyű feladat. A Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulóját ÜNNEPLŐ KIÁLLÍTÁS Az „Élet" elnevezésű képzőművészeti csoport tizenhat tagja egy negyed évszázad távlatából visszapillantva emlékezik a sorsformáló történelmi eseményre, a Szlovák Nemzeti Felkelésre. A fasizmus, a náciuralom tébolya ellen vívott élethalálharc emléke hosszú esztendők múltával sem fakult meg. Népünk legjobbjainak céltudatos akarással, áldozatos bátorsággal vállalt küzdelme olyan ihlető élményanyagot Jelent, amelyhez művészeink mindegyre visszatérnek. Amely változatlan sugalmazó erővel ösztönzi őket újabb, az emberek értelméhez, szívéhez, és képzeletéhez szóló alkotásokra. Ne mulasszuk el tehát a Gorkij utca 15 szám alatti kiállítási helyiségben bemutatott tárlatot megtekinteni. Itt láthatjuk az élet valóságát, t bonyolult összefüggéseit elmőlyúlten tanulmányozó, az Igazat kereső, az emberhez méltó eszméket hirdető képzőművészeknek a Szlovák Nemzeti Felkelést idéző alkotásait. A szobrászat nyelvén a Harcos hősi elszántságával, a lelkes Partlzáncsapat tömör egységével szuggesztíven elevenítik meg a múltat Rudolf PribiS domborművel. — Ján Kullch érmek fegyelmezett rendjébe zárja lelkes mondanivalóját. — Ludmila Cvengro- Sová a térbe állított tömeg sajátos megformálásával, plasztikai erővel fejezi ki a megrendítő három-alakos csoportnak: az Aldozatok-nak tragikus sorsát. Majd szemünk elé varázsolja a veszélyt rejtő sziklák között fegyverére támaszkodó, a ma gondjaiba, a holnap kilátásaiba elmerülő élemedett korú férfi Gondolatait. — Teodor Bánik érzékenyen mintázta meg a Síró Nőket, a sápadt, elgyötört, halott fiát utoljára magához ölelő Anyát, s a bajtárs erős karjaiba roskadó, támolygó Sebesültet. Eugén Lahotsk? a komor fekete s a vérvörös szlnellentétjére épülő, művészi hevülettel alakított zord harmónlájú tájba helyezte a Harcok színhelyét. — Weiner-Král Imre teremtő képzelettel jeleníti meg a múltban gyökerező, Idegeiben tovább lüktető átéléseket. Bibliai képek, a Madonna lebegő alakja, a Menekülő Szent család, a XX. század szégyenletes barbárságára utaló, halálba menekülők gyászos csapata, pusztulást hozó replülőgépek, — a pozsonyi váz képe, a Bástya utca ódon, roskadozó falat fölébe magasodó smaragdszln' slsakú Mihály torony, az álom és valóság elemeinek költői összeszövő« dése. S egyben Ítéletmondás az embertelenség elvetemült megnyilvánulásairól. — Csemlczky László meggyőző erővel világít rá a Fasizmus fékevesztett kegyetlenségére, a szenvtelen rutinmunkához szokott kivégzőosztag előtt álló, hátrakötött kezű, tehetetlen elítéltekre. Dezlder Mill? a természet szerelmese, az Estét még a nap melegét őrző mély, meleg színekkel, szélesen ívelő ecsetvonásokkal Idézi föl. Majd a Borulatban a tektonikus felépítésű tájat fenyegető drámát érzékelteti. — FrantlSek Studen? üdén nyíló virágcsokorral s Közép-Szlovákla dinamikus lejtésű, ritmikusan tagolt hegyvonulataival szerepel. — Július Neműik vegyes technikával festett finom felfogású tájképei országunk természeti szépségeit, a havasok méltóságteljes tömegét, a magasba törő hegyeket és szende lankákat mutatnak, amelyek fölött tragikusan komor, vészthordó felhők gomolyognak. FrantlSek GajdoS freskó-szerű temperál a kegyeletes, hálás emlékezés jelképeit foglalják mozgalmas kompozíciókba. — FrantlSek Kudláö színpadképekre emlékeztető vásznainak letompított, hűvös színei a Kétperces csöndet, az elhúnyt hősnek járó végső tiszteletadást Jelenítik meg. Vlera Brtaková Majernlk hatásű képei: a Találkozás s Búcsúzás a múlt Izgalmas, és fájdalmas jeleneteit érzéssel vetítik elénk. A tartalmas és változatos anyag egyértelműen tanúskodik az „Élet* alkotó csoport színvonalas művészetéről. Meggyőz szobrászaink és festőink komoly elkötelezettségéről, s az emberi értékek, a humánum megbecsüléséről és a jobb, a tisztultabb élet utáni szüntelen vágyáról. MADÁCH Imre Madách Imre 1823. január 21-én született Alsósztregován, középnemesi családból. Nevelését anyja irányította, mert atyját korán elvesztette. Gimnáziumi tanulmányai után a pesti egyetemre került, ahol Jogot tanult. Már fiatal korában sokat olvasott és figyelemmel kísérte kora irodalmi és politikai életét. Főként a színház és a politikai élet volt rá nagy hatással. Az ügyvédi oklevél megszerzése után Nógrád megye szolgálatába állott és élénken részt vett a magyar társadalmi és politikai életben. Betegsége miatt később lemondott megyei tisztségéről és Sztregovára költözött, ahol huszonkétéves korában megnősült; fele ségül vette Fráter Erzsébetet, de házassága nem volt szerencsés. Madáchra az 1848-as forradalom és a magyar nép szabadságharca nagy hatással volt. Bár maga a szabadságharcban nem vett részt, mégis 1852 ben egy évre börtönbe vetették, mert menedéket adott egy politikai menekültnek. Fogsága Idején azután végképp felborul családi élete. Ezek a megpróbáltatások nagy hatással voltak Madáchra és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a férfi és nő viszonyáról pesszimista nézet alakuljon ki benne, mely megmutatkozik fő müvében, Az ember tragédiájában is. Amikor e mű kéziratát Madách bírálatra átadta Arany Jánosnak, a mű elolvasása után így írt róla: „Az ember tragédiája" úgy concepclóban, mint composltlóban igen jelentős mű s irodalmunk legjelesebb termékei között foglalhat helyet..." A siker és a dicsőség csakhamar Ismertté tette Madách nevét az országban. A költö azonban nem sokáig élvezhette a dicsőség verőfényét, mert egyre súlyosbodó tüdő- és szívbaja következeiében 1864-ben Alsósztregován meghalt. Az ember tragédiája egyike a világirodalom' legértékesebb alkotásainak. A költémény tizenöt színből áll. Az első három színben a természet problematikáját, a negyediktől a tizennegyedik színben a történelem problematikáját szólaltatja meg. A XV. színben pedig az álomnak vége van és Adám felébred. A látottak után kétségbeesve gondol az ember jövendő sorsára, öngyilkos akar lenni, de Évától megtudja, hogy tette hasztalan volna, mert az emberi faj fenn fog maradni, és így az emberiség a küzdelmet nem kerülheti el. Adám pedig kész vállalni az élet küzdelmeit, de előbb tépelődéseire szeretne választ kapni. Oh! mondd, oh! mondd, minő sors vír redm: E szűk ha!árú lát-e mindenem, Melynek küzdése kOzt lelkem . szűrOdtk... Megy-é elübbre majdan JaJzatom... Van-é Jutalma a nemes kebelnek, Melyet kigúnyol vérhullásáért A ktslelkü tömeg? Ezen kérdésekre a befejező szavakban Így Jelöli meg az Or az ember sorsát a földön: „mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" A IV. színben, az Egyiptomi Jelenetben Madách meggyőzően fejezi ki a nyomor és a szenvedés ábrázolásával osztálytársadalmunk legnagyobb bűnét: milliók egy miatt. Ebben a színben egy halálra kínzott rabszolga e szavakkal esik össze a fáraó trónja előtt: Mért él a pár? — A gúlához követ Hord az erősnek, s állítván utódot lármába, meghal — Milliók egy miatt. Adám e szavakból megismeri a nép szenvedését. Csalódottan látja be, hogy a boldogság nem a hatalomban van, hanem csak a szabadság teszi boldoggá az embereket. Madách Imrének" még több drámája is volt, melyek közül Ismertebbek: A civilizátor és a Mózes című bibliai tárgyú drámája. Madách" tehetségének teljes kibontakozását korai halála megakadályozta, de „Az ember tragédiája“, — az utóbbi években új fordítások révén — megkapta méltó helyét a világirodalomban. P. R. A Madách kastély tőszomszédságában tanulnak a sztregoval gyerekek. A kiállítás október közepén zárul. bArkAny JENÖNÉ A lengyel dukíai temető. Ebben a temetőben sok hősi halált halt csehszlovák és szovjet katona is nyugszik. SZAőAD.fDLÖMUVES 13 1989. október 4.