Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-04 / 40. szám
Látogatás az NDK egyik földművesszövetkezetében Aki régebben le ismerte a trlnwlllershagenl földműveseket és ma portájukon kordinéi, azt hiszi hogy a mesék birodalmába került Az itteni földművelők ugyanis éppúgy ragaszkodtak' a földosztásnál tulajdonukba került földjeikhez — amit as új államtól kaptak —, mint általában as egyéni gazdák bárhol az országban, és nem nagyon lelkesedtek a közös gazdálkodás ügyéért. Fiaik azonban megértették az új Idők szelét és közös akarattal felépítették az ország egyik legfejlettebb termelőszövetkezetét Ma as NDK-ban IS 073 mezőgazdasági termelőszövetkezet van (LPO — Landwirtschaftliche Produktionsgenossenschaft) ebből 6944 III. típusú, mint amilyen a trlnwlllershagenl Is a rostocki Járásban, amelyik kétségtelenül a legmlntaszerflbbek közé tartozik. Az Itteni szövetkezet 8000 hektár sík termőterülete mintegy 1000 szövetkezeti tagnak nyújt megélhetést. A szövetkezetei 1953 elején alapították meg, az alapítás évében 1000 hektáron 200 szövetkezeti tag gazdálkodott. Ma már azt Is tudják, hogy 1980-ban a szövetkezeti dolgozók száma 800-ra csökken a növekvő munkatermelékenység következtében. X látogató megtudja továbbá, hogy a szövetkezeti fiatalok nem kívánkoznak' el Innen, jóllehet két Igazán vonző nagyváros fekszik a közelben. Itt van S Járás nevezetes székhelye Rostock, forgalmas kikötőjével, hajógyárával, valamint Itt van Európa legnagyobb halfeldolgoző üzeme Is. Hasonló távolságra fekszik' keleti Irányban Btralsund, mely hasonlóan á hajóépítők városa. trlnwlllershagen olyan termelőszövetkezet, melyet a látogató első pillantásra Jól gondozott nyaralótelepnek vél. A munkanap Itt nyolcórás, ötnapos a munkahét és minden tag számára biztosítva van a 12 napos évi szabadság. A tagok Jól keresnek, a legjobban kereső 250 tag havi 1000 márkánál kevesebbet sosem visz haza. A szövetkezet azt Is megengedheti magának, hogy évente repülőgépet rendeljen a tagok számára az erfurti kertészeti világkiállítás megtekintésére. A szövetkezeti tagok autóbuszokon látogatják a rostocki és a stralsundl színházak műsorait, nyáron pedig a tengerparti üdülóket. A szövetkezetnek 600 hektár erdőterülete Is van, ahol saját szövetkezeti vadászegyesülete gazdálkodik. Ds menjünk' csak sorjában. Mint már említettem. a szövetkezetnek 1000 tagja van. A szövetkezeti tagok átlagos életkora 40 év, A tagok 37 százaléka mezőgazdasági szakiskolát végzett, és a nagy gazdaságot hat diplomás ember vezeti. A szövetkezet tejtermelésre és sertéshlzlalásra szakosított. Jelenleg mintegy 3000 tehén termeli a tejet, az átlagos évi tejhozam közel Jár az 5000 literhez. Kiszámították, hogy a szövetkezet megalakulása óta összesen 9 millió tonna tejet állított elő a társadalomnak. Az állomány felújításáról maguk gondoskodnak, a hizlalásra szánt anyagot azonban Semelowba szállítják. Az Itteni szövetkezet a trlnwlllershagenlek egyik kooperációs partnere és szerződéses szarvasmarha-hizlalásra szakosított. Az Óriási sertéshizlaldában — amely kívülről olyan, mint valami hatalmas alumíniumszerkezetű filmstúdió — 15 000 sertést helyeztek el. Ebben a teljesen automatizált Istállóban egyébként 16 400 sertés száméra van hely, amelyekről 9 személy gondoskodik. A tehenek és a sertések takarmányozása sem okoz gondot, a takarmányról szerződéses formában Európa legnagyobb állami takarmányszállító vállalata gondoskodik. A szövetkezei jövedelmező gazdálkodását a többi szomszé-Trlnwlllershagunl utcarészlet, háttérben az Iskolával. dós termelőszövetkezettel velő kooperációs együttműködés teszt lehetővé. Ennél az együttműködésnél minden résztvevő számára arányosan biztosították a kedvező feltételeket. így lehetővé válik a szakosítás és a nagyüzemi technika alkalmazása. A trtnwlllershagenleknek 100 különböző típusú traktoruk, továbbá 20 teherautójuk, és 15 darab E—512-es aratócséplögépjük van, az utóbbi a maga nemében az NDK legmodernebb gépe. A szövetkezet továbbá saját mütrágyaszórő repülőgéppel Is rendelkezik. A modern gépi felszerelés együttes értéke 3,5 millió márka. A szövetkezet tagjai komfortos családi házakban, vagy többlakásos, modern lakótömbökben laknak. A gyermekek korszerű, tízosztályos, politechnikai Irányzatú Iskolába Járnak. Van .Itt a szövetkezetben saját orvosi rendelő Is, ahol egy orvos és egy fogorvos rendszeres szolgálatot tart. A legfiatalabbak részére bölcsőde és Játszótér Is van. Mindennemű szolgáltatásról a szövetkezeti kombinát gondoskodik. A rózsakert közepén egy köf alakú, pavilonszert! épületben Ízlésesen berendezett kávéházat és kultúrtermet találunk. Egyébként egy nagy kultúrháznak már elkészült a terve. Egyelőre komoly gondot okoz a teljes létszámú taggyűlés megtartása. Ezer személyt befogadó üléstermük még nincsen, ezért csak a delegált tagokat szokták egybehívni. Azonban — és ez tipikus az Itteni előrelátó emberekre — az építendő kultúrházhoz tartozó üzemi konyha már készen áll, és a szorgalmas szakácsnők naponta ezer ebédet készítenek el. A Jövendő kultúrházat, csakúgy, mint az eddig felépített gazdasági és közös épületeket, a szövetkezet saját épltöbrlgádja építi fel. A szövetkezeti tagok átlagos évi Jövedelme 7000 márka. Az új szövetkezeti tagok és az új házasok berendezkedés céljából egyszeri kamatmentes kölcsönt kapnak a szövetkezettől, amit a szövetkezetben végzett Jó munka esetében nem kell visszatéríteni. Betegség alkalmával a tagoknak táppénz Jár, és a nyugdíjasok az állami nyugdíj mellett a tagsági viseony tartalmától függően 80— 120 márka kiegészítő nyugdijat kapnak a szövetkezettől. A modern technika azonban nemcsak örömet, de egész sor előre nem látható problémát Is okoz a tagoknak. A korsze; rfl sertéshizlalda felépítésével például számos női munkaerő fölöslegessé vált, akiknek munkát kellett találni. Ekkor fogtak hozzá a csiperkegomba-tenyésztéshez, ami 50 nőnek adott egész évi munkalehetőséget, akik évente 1000 tonna gombát állítanak elő. A gombát most csak nyersen tudják értékesíteni. Terveznek azonban egy kis gombafeldolgozó konzervgyárat, ahol majd tejfölös cslperkekonzerveket készítenek. A trinwillershagenieknek néhány hobbyjuk is van. Ilyen például a rózsa- és a szegfűtermelés, amely bizonyára jövedelmező Is. Továbbá mintegy 300 mecklenburgl tellvér nyüzsög a karámban, ezeket mint hátaslovakat és ügetőket tenyésztik, sőt, a Jövőben félvérek tenyésztésével akarják bővíteni az állományt. A mezőgazdasági termelés gépesítése és automatizálása kvalifikált munkaerőt Igényel. Nagy Jelentőséget tulajdonítanak ezért a szövetkezeti tagok szakmai továbbképzésének. Sokan most ültek az Iskolapadokba, hogy szakmunkás bizonyítványt, vagy mesterlevelet szerezzenek, 15 szövetkezeti tag pedig főiskolán tanul. Azok a fiatalok, akik apáik foglalkozását választják, a 8. osztály befejezése után további két évig a helyi politechnikai középiskolába járnak. Ha a tanuló bizonyítványa jó és a 8. osztály megkezdése előtt szerződést köt a szövetkezettel, akkor a 8. osztályban havi 20 márka, a 9.-ben 40 márka, a 10. osztályban pedig 90 márka zsebpénzt kap. Ha a tanuló a szakmában tovább tanul, a szövetkezet további kiegészítő " ösztöndíjat Juttat neki. Mindezért a tanulmányai befejezése után köteles öt évig azon a munkaszakaszon dolgozni, amelyiken a szövetkezet érdeke megkívánja. Így válnak a fiúk és lányok szüleik művének továbbfejlesztőivé, és ezért nem kívánkoznak el Innen. VAT.WSKA HITT. A A kör alakú kávéház a települéa kultúrközpontja. Az automatizált sertéshizlaldában 18 400 sertés fér el. A szarvasmarha' takarmányát pneumatikus szállító viszi a tárolóhelyiségba.