Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-04 / 40. szám
TERMELÉSI ■Tíz évvel ezelőtt az ötéves és hosszúlejáratú tervek készl* tésének Idején látott napvilágot, hogy 1970-re átlagosan jíegyven mázsás búzatermést kell elérnünk hektáronként. Akkoriban a Jelenleg termesztésben levő új búzafajtákról még nem esett szó, Így főleg az agrotechnika megjavításával szerettük volna megostromolni az említett hektárhozamot. Ter’ mészetes, sokaknak szinte „csillagászati“ számnak tűnt a negyven mázsa, hiszen az ötvenes években kevés mezőgazda! Sági üzem dicsekedhetett húsz mázsán felüli átlagterméssel. X A tényeket figyelembe véve a számítóbb, előrelátóbb mezőgazdászok Is Jogosan vakarták fejüket, hiszen a termesztésben lévő búzafajtákból a legjobb agrotechnika mellett sem születhetett negyven mázsás termés. Közismert volt, hogy sem a Kosúti, sem a Bánkúti búzafajta nem bírta lábon a harminc mázsán felüli hektárhozamot. Nem titok, hogy a hatvanas évek elején, amikor a feltörő mezőgazdasági üzemek zsírosabb, Jól előkészített talajba vetették a kenyérgabonát, na'gyon sok dőlt búzát arattunk s ugyanakkor a hektárhozam a harminc mázsát sem érte el. Ezek után ml tagadás, áldásként Jött számunkra a Jugoizláv, magyar és orosz búzafajták megjelenése, melyekből az utóbbi évek során a MironoVszkája és Bezosztája kerüli ki győztesen. Az új búza fajták birtokában sem mondhatjuk el, hogy íme beteljesült a kívánság, vagyis elértük a negyven mázsás hektárhozamot. Pedig ezt már nem írhatjuk az említett búzaíajták rovására, hiszen a Jelenlegi terméshozam meg ‘ sem közelítette a búza fajtáira Jellemző maximális hozamokat. Eme Állítás helytállóságát számtalan példa Igazolja. Az elért hektárhozamok terén évről-évre különbségek mutatkoznak mind a Járások, mind az egyes mezőgazdasági üzemek között. Ez pedig arra kötelez, hogy kutassuk a hozam növelésének mikéntjét, hogyanját, vagyis hogy ellessük a kiváló búzatermesztők tapasztalatait. Ez minden bizonnyal oda vezet majd, hogy egyre több szövetkezet, állami gazdaság mondhatja magáról, hogy rekordtermést ért el búzából. A közelmúltban egy ilyen kiváló búzatermesztő szövetkezetét látogattunk meg a galántal Járásban. Ugyanis a zsigárdlak elmondhatják, hogy immár második éve tartják az elsőséget a búzatermesztésben. Ez nem véletlen, mert ebben a Járásban vannak Szlovákia legjobb búzatermő földjei, s emellett a közös szakemberei Is tisztában vannak a gabonafélék agrotechnikai követelményeivel. Ogy gondoljuk, tanulságul szolgálhat tehát, ha megismerkedünk a versenygyőztes munkamódszereivel. Hogyan is kezdődött? r ■ Mrázik Stefan elnök és Pápai József agronőmus nem rejtik Véka alá tapasztalataikat, hiszen ezzel mlndannyiunk ügyét szolgálják. A zsigárdi szövetkezetben akárcsak az ország más mezőgazdasági üzemeiben 15—25 mázsa körül Ingadozott a hektárhozam, amíg Pápai elvtárs hírét nem vette az ú] búzafajtáknak. Ekkor a dunaszerdahelyi Járásba látogatott, ahol már Jónéhány külföldi fajtát termesztésbe állítottak. így történt, hogy 1965-ben húsz hektáron Dianát, harmincon Fertődlt. és 130 hektáron Kosúti fajtát vetettek. A Bezosztáját egy évvel később, negyven hektáron próbálta ki az agronómus, amikor 48 mázsával fizetett. Az eredményen felbuzdulva 1967- ben a száz hektárral megnövekedett vetésterületen teljes egészében Bezosztáját és Mironovszkáját termeltek. Ezt követően 1968-ban rekordtermést takarítottak be, mégpedig 48,42 mázsát, amivel első helyre kerültek a galántal Járásban. Az Idei átlaghozam valamivel kisebb a tavalyitól, 45,25 mázsa, ém ezzel is éllovasok maradtak. Elsőrendű követelmény a tala] megválasztása Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagy hektárhozam elsőrendű követelménye az elővetemény, illetve a talaj helyes kiválasztása. Ez főképpen a föld szakszerű előkészítésének szempontjából fontos, melynek következményeként a mag pihent vetőágyba, Időben a főidbe kerülhet. Zsigárdi viszonylatban a búza leggyakoribb előveteménye az árpa, takarmánykeverékek, csalamádé és vöröshere. Tavaly kétszer, idén háromszor szántanak búza alá, mivel ezt a kötött talaj megköveteli. Két szántás esetén ugyanis nem megfelelő a vetőágy, így a mag csírázása, illetve kelése hiányossá válhat. Az első szántást (tarlóhántást) 12—15 cm mélyen, a másodikat 18, míg a harmadik szántást 22 cm mélyen végzik. A szántást ezután boronálják és hengerezik. Később tárcsa, simító és borona segítségével készítik elő a magágyat. A felsorolt munkák végzésének idejét úgy határozzák meg, hogy vetés előtt 2—3 hétig pihenjen a talaj. Híres búzatermesztők Az intenzív bűzafajták, illetve a nagy hozam velejárója a szükséges tápanyag biztosítása. Pápai elvtárs a várt hektárhozam figyelembevételével 338 kg (tiszta tápanyagban számítva) műtrágyát ad hektáronként. Az ipari trágyák nagyobbik hányadát a talaj előkészítésével, mégpedig a harmadik szántással egyidőben Juttatják a földbe. Fajták szerint egy mázsa szuperfoszfátot, 1,20 kálisót és 0,80 mázsa nitrogént. A hátramaradt részt tél végén és tavasszal fejtrágyaként kapja a növény. A vetőmag mennyisége Bezosztájából 350 kg, Mironovszkájából pedig 280 kg. Az agronőmus tapasztalata szerint mindennél fontosabb az Időbeni vetés. Ezt saját bőrükön is tapasztalták, amikor az egyik 37 hektáros parcella — ahol a növény minden igényét kielégítették — 59 mázsájával fizetett, a további 48 hektáros parcella 55, míg egy 60 hektáros parcelláról 52 mázsát takarítottak be hektáronként. Ugyanakkor éppen azok a parcellák rontották le a termésátlagot, ahol a mag késve került a földbe. Ha október 10-ig nem kerülhet sor a vetésre, számos terméscsökkentő tényezővel számolhatunk. Ily esetben többek között megtörténhet, hogy a növény a fagy beálltáig nem gyökeredzik meg kellőképpen, minek következtében azután a vetés kiritkul, kiveszik. Kellő mennyiségű tőszám nélkül természetes, Jó idő esetén sem számolhatunk rekordterméssel. A zárt növényállomány biztosítása s annak egyenlő fejlődése tehát, amelynek feltétele a szeptember utolsó hetében történt vetés, nem lehet közömbös az agronómus számára. A gyengébben fejlődő, de az erőteljes növények is meghálálják a fejtrágyázást. E téren is Jó tapasztalatot szereztek Zsigárdon. Pápai elvtárs szaval szerint a növény maga is megmutatja mikor, és hányszor van szüksége segítségre, de jól bevált az egyes növekedési szakaszok szerinti fejtrágyázás is. A növénykék vizsgálatát a galántal laboratórium dolgozói végzik számukra. Ám a nitrogén hatásának érvényesülését nemcsak a fenti elvek határozzák meg, hanem az időjárás, illetve a tápanyag feloldásához, gyökérhez Juttatásához szükséges vízmennyiség Jelenléte is befolyásolja. Ha a talajnedvesség nem kedvező, s emellett a csapadék is hiányzik, alkalmas időben ajánlatos a fejtrágyázás megismétlése. A szemveszteség csökkentése érdekében ... A nagyteljesítményű és elismert SZK—4-es kombájn birtokában, ha közelebbről nem vesszük szemügyre az aratási munkák hogyanját, azt hinné az ember, hogy ebben az időszakban már vajmi keveset tehetünk a hektárhozam növelése érdekében. Erre vonatkozóan érdekes, s egyben hasznos dolgokat tudtunk meg Zsigárdon. A zsigárdlak nézete szerint előnyösebb az egyenes aratás, a kétszakaszos aratástól. Ezt azzal indokolják, hogy a kétszakaszos aratásnál a munkaköltség növekszik, ugyanakkor különösen a MironovszkáJa esetében, melynek magháza könynyen nyílik, a kétszeri mozgatás miatt nagyobb lehett a szemveszteség. Ez a megfigyelés azonban nem jelenti azt, hogy nem aratnak kétszakaszosán, de amint a búza a kívánt érettségi fokot eléri, az egymenetes aratást részesítik előnyben. A közös vezetőinek a szemveszteség csökkentésére irányuló törekvése főleg abban Jut kifejezésre, hogy e(őre meghatározzák a kombájn gyorsaságát. A gép csupán redukált, kettes sebességgel arathatja a gabonát. A meghatározott sebesség betartása a kombájnosok számára kötelező, A vezetők felváltva szolgálatot tartanak a táblán s ügyelnek arra, hogy semminemű visszaélés ne forduljon elő. Pápai elvtárs állítása szerint, ha egy nagyteljesítményű kombájn 35 mázsás hektárhozam mellett naponta kicsépel 5—8 vagon gabonát, akkor „futnia“ kell a gépnek. Ily esetben a kombájn nem bírja a sok szalma közül kirázni a szemet, mert erre több idő szükséges. A további veszteség abból adódik, hogy a gép hidraulikus berendezése nem asztallapon végzi munkáját, hanem keréknyomokkal és vakbarázdákkal tűzdelt területen. Tehát még a kisebb sebességgel dolgozó gépnél is előáll némi szemveszteség, többször földön marad a „vetőmag“. A próbaüzemeltetésnél szerzett gyakorlati tapasztalatok szerint a csökkentett kettes sebességgel történő aratáskor hektáronként két mázsával csökken a szemveszteség. Természetes, hogy a gépek lassúbb üzemeltetése nem megy a kombájnosok keresetének rovására, mert ennek figyelembe vételével állapítják meg napi normájukat s emellett egyenként ezer koronát és egy mázsa búzát kapnak prémiumként Nem adják fel az első helyet Az elmondottak igazolják, hogy a magas hektárhozam Jő munkaszervezéssel és az agrotechnikai követelmények pontos ■betartásával Jön létre. Emellett döntő szerep Jut az időjárás alakulásának, hiszen idén is beleszólt a mezőgazdász számításaiba. A májusi szárazság, majd az érést megelőző köd mintegy tíz mázsával csökkentette a várt hektárhozamot. Ez pedig azt Jelenti, hogy a Zsigárdon elért tavalyi és idei rekordtermés korántsem végleges. Még számos szervezési és agrotechnikai tényező kínálkozik, amelyekkel nagyon is növelhetők az eddigi eredmények. A szövetkezet vezetőit ismerve e téren nem kell őket félteni. A szakirodalomból és gyakorlati tapasztalatokból merítve mindent elkövetnek, hogy megdöntsék saját rekordjukat. A versenytársak, illetve a galántai Járás mezőgazdasági üzemei tisztában lehetnek azzal, hogy a zsigárdlak nem adják fel egykönnyen az első helyet. Sándor Gábor Őszibaracktermesztési tapasztalatok Vérbeli gyümölcstermesztőnek titulálható Vanek Jenő, akinek az irányításával 27 hektár őszibarackot telepítettek 1965 tavaszán a Palárikovól Állami Gazdaság érsekújvári részlegén. A 18 fajta facsemetét Nyugat-Szlovákia különböző faiskoláiból szerezték be. Már a telepítéskor úgy csoportosították a fákat, hogy Június 28-tól egészen szeptember közepéig legyen érett őszibarack. Az egyes fajták megoszlása darabonként: South Haven 2300, Elberta 3950, Hale Haven > 1750, Champion 1500, Amsden 1000, May Flower 950 és J. H. Hale 650. Ezen kívül még 11 fajta őszibarack csemetét ültettek ... ... A kísérletképpen létesített őszibarackos — amelyhez Matejov Anton mérnök, az állami gazdaság igazgatója mindennemű segítséget megadott — már a harmadik évben (1967.) nem kevesebb, mint 200 mázsa terméssel fizetett hektáronként. Az uevannhli-'n az évben rendezett gyümölcskiállításon az állami gazdaság aranyérmet kapott: az őszibarackjuk tehát remekelt. A következő évben (1968) érzékeny fagykárt szenvedett a gyümölcsösük. Ez év januárjában szintén rendkívül hideg időjárás volt, melynek következtében az őszibarackost a tavalyinál is nagyobb kár sújtotta. Hiszen nemcsak a termés Jelentékeny része pusztult el, hanem a fák ágaiban is kár keletkezett. Évtizedes megfigyelések tapasztalata azt bizonyítja, hogy tíz évenként fordul elő ilyen Jelentősebb fagykár, s most meg egymást követő két esztendőben. A gyümölcsös szakemberei nagy gondot fordítanak a gombabetegségek és a kártevő rovarok elleni védekezésre, a szerves- és műtrágyák felhasználására, valamint a metszésre. Tavasszal termésre metszést, Júniusban ún. nyári metszést (korona átvilágítást), ezután az augusztusi metszést végzik. Ez utóbbi célja, Az ötféle metszési mód egyike hogy a termőrügy kellően kifejlődjék. A metszéssel és szakszerű trágyázással az évi hajtások beérését, a gyümölcsfák egészséges fejlődését segítik elő. A múltban a gyümölcs Jó ízére, Illatára, zamatára fordították a fő súlyt; viszont ma már a szép külsőre, valamint a sárgabelű őszibarack termesztésére is törekednek. Hasonlóan a külföldi gyümölcskísérleti állomások célkitűzéséhez. Vanek Jenő telepvezetőnek sokat segítenek még: Sebeny József főagronómus, Herega Milán agronómus, Ivicsics János a gazdasági részleg vezetője, valamint Csutkay Ferenc, a gazdaságvezető helyettese. Természetesen az ilyen nagy gyümölcsös kezeléséhez (az őszibarackos csak égy része az egészneki) szakképzett munkaerők szükségesek. Sajnos, hazánkban elenyésző a gyümölcsészeti szakmunkásképző iskola, ezért Vanek telepvezető feladata, hogy a gyümölcsös dolgozói gyarapítsák szaktudásukat. Ebben a munkájában Danyi János technikus segíti. A 12 szakmunkásnő Mitykó Gabriella vezetésével kifogástalanul végzi feladatát. Itt Jegyzem meg, hogy a Pöstyéni Gyümölcskísérleti Állomás úgynevezett „kanadai“ metszési módját alkalmazzák az említett őszibarackosban. Célja: az őszibarack rentabilitásának figyelemmel kísérése, viszonyaink közepette. Az őszibarackos még fiatal, ennek ellenére több hazai és külföldi szakember gyarapította itt tudását. Ezen kívül tavaly a Német Demokratikus Köztársaság több kertészeti és gyümölcsészeti főiskolai hallgatója volt itt gyakorlaton. Vanek telepvezető szemléltető módon magyarázza meg az öt féle metszési módot, 180 őszibarackfán. Gyakorlatilag bizonyítja be, melyik a legjobb őszibarackfa-alakzat. Ugyanis a fa alakjával és a különféle metszési módokkal a gyümölcs súlya, nagysága és íze is irányítható. Az idei termés kiválóan sikerült. Különösen a Hale Haven, South Haven, és a Fair Haven hozott ritkaszép gyümölcsöket. Vanek Jenő gyümölcskertész a hozzáfordulóknak szívesen nyújt az őszibarackos telepítésére, kezelésére vonatkozó tanácsot. Udvardl Lajos, Érsekújvár Átéli sarjadékhagyma termesztése S. Erzsébet kaposkelecsényl olvasónk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy szeretne megismerkedni a téli sarjadékhagyma termesztésével. Kérésére közöljük az alábbi cikket: A sarjadékhagyma, vagyis a bulbllli egyes hagymafajok virágzatában a virágok mellett vagy kizárólag apró hagymácskák fejlődnek, amelyek elhullva meggyökeresednek és ú] egyedek fejlődnek belőlük. A bulbillikat szaporításra is fel lehet használni, s ilyenkor úgy alkalmazzák mint a dughagymát. Ez az igénytelen és sokoldalú hasznot hajtó sarjadékhagyma különösen az idén, mert a megkésett tavasz folytán kevés és drága volt a vöröshagyma, vált fontossá a lakosság zöldhagyma, sőt főzőhagyma ellátása szempontjából is. így a termesztőknek kedvező értékesítési lehetőséget és Jő Jövedelmet tett lehetővé. Július végén, augusztus elején duggatva, különösen a nagyobb dughagymák használata esetében, már az év őszén, tél elején a fagyokig ad zöldhagymát házi fogyasztásra, sőt ritkábban, kisebb mennyiségben értékesítésre is kerül az üzletekben. Egyébként kora tavasztól késő őszig — a vöröshagyma helyett — főzőhagymaként is Jól hasznosul. Leginkább mégis tavasszal van a sarpadék hagyma főidénye, haszna, a házi, saját zöldhagyma-fogyasztás és értékesítés szempontjából. A korán duggatottak — az időjárástól, tavaszodástól függően — március végétől szedhetők, és a lakosság zöldhagyma szükségletét ebben az Időszakban, csaknem teljesen e fajta biztosítja. A vöröshagyma dughagymájáról neveltek ugyanis általában csak május elejétől vihetők piacra, eleinte zöld-, azután nyári főzőhagymaként. A legcélszerűbb termesztési mód és hasznosítás — sok éves tapasztalataim alapján — a következő: A bulbillik beérésétől kezdve korán, nyár végén kezdjük el a duggatását és egészen szeptember végéig, október elejéig ültethetjük, előzőleg megásott vagy felszántott, kissé ülepedett talajba. Annak érdekében, hogy szép hosszú, fehér zöldhagymát kapjunk, a mélyebb — árkokban való — ültetés előnyös. A korai ültetést — főleg nagyobb dughagymákkal — 8—10 tő- és 30— 50 cm-es sortávolságra, kézi vagy gépi kapáláshoz Igazodva végezzük, így nyerhetjük ritkító szedéssel a legkorábbi és legszebb őszi, tél eleji, de főként kora tavaszi zöldhagymát. Szokták az egész táblát kiszedni és zöldhagymaként egyszerre értékesíteni. Utána másodtermények, főleg bab, kukorica, palántázott zöldségfélék stb. Jól termeszthetők. Az első évben a ritkításszerű hasznosítás Jobb úgy, hogy 20—30 cm-re maradjanak meg a hagymák a sorokban. Ennek több előnye van. A duggatás nehéz munkája így 2—3 évre megoszlik, egy tőről sok sarjadékot kapunk, szebb és több lesz a szaporító anyagunk. Minden évben hoz ugyanis a bulbllll — csoport dughagyma — termést, és azt szaporításra vagy értékesítésre jól használhatjuk. A második tavaszra 4—8 sár), a harmadikra 10—15, sőt sokszor 20 is képződik, amely kiásva és szétszedve majd csomózva, sokszor még szebb, hosszabb fehérrészt és koraibb árut ad, mint az első éves. További előnye a 2—3 éves termelésnek, hogy a sűrű, nagytömegű bojtos gyökérzet jól átdolgozza, porhanyítja a talajt. Nagyon kedvező a „gyomirtó“ hatása is (a gyomokat elnyomja). A hagyma növényápolási munkája kevés és könnyű. Permetezni nem kell, mindössze 2—3-szori sarabolást kíván (ebből egy mélyebb kapálás előnyös, amit össze lehet kapcsolni egy kis szerves és műtrágyázással). Ezt erős növekedéssel, több és szebb zöldhagyma vagy nagyobb bulbilli terméssel igen meghálálja, de nagyon igénytelen, szárazságtűrő és kavicsos, sekély termőrétegű talajokon öntözés nélkül is Jól terem. Gyümölcsösökben köztes növényként, a teraszok szélén 1—2 sorban termesztve szegélyként nemcsak szép, de hasznos is a téli hófogás, csapadékmegőrzés szempontjából. A szél és vízkárok, vízfolyások ellen is védi a belső területen termesztett növényeket, a terasz talaját. Dr. Kovács Sándor