Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-27 / 39. szám
SPORT Kedvező lehetőségek Bátorkeszin A közelmúltban Indult bajnoki évadban a bátorkeszl labdarúgók már az I. osztályban rúgják a bőrt. Edzőjük Décsl Károly szerény sportember. Megállapítása szerint már régen nem dolgozott Ilyen fegyelmezett csapattal. Most másodízben edzősködik Bátorkeszin és úgy látszik szerencsével, mert mindkét esetben bajnokságot nyert Irányítása mellett a csapat. Bízunk abban, hogy felsőbb osztályban is olyan sikereket érnek el, mint az elmúlt évad során. A Jő szerepléshez kedvező feltételeket nyújt a közelmúltban épült új stadion. Eddig rossz talajon játszott a csapat. A talaj minősége sok veszélyt rejtett magában. Száraz időben poros, esős idő esetén pedig sáros volt. A jelenlegi pálya talaja füves és alagcsövezett. Hogy e sportlétesítmény valóra válhatott, abban az „oroszlánrész“ Zapleta] Vince HNB elnöké. Az ő kezdeményezése és anyagi támogatása révén indultak nagy csatára. E sokoldalú munka irányítása, ellenőrzése nem volt könnyű feladat, de sikeresen pontot tettek a munkálatok első részére. Az egyemeletes épületben helyet kaptak az öltözők, fürdők, a szertár, egy klubhelyiség és a gondnoki lakás. A labdarúgópályán kívül elkészült a lelátó és az atlétikai pálya. Az elkövetkező időszakban befedik a lelátót és sor kerül a kispályák és fürdőmedence megépítésére. Az említett munkálatokhoz Jelentős anyagi segítséggel Járult hozzá a szövetkezet és a kommunális üzemek vezetője. Ogy Zafkó István, mint Chovanec Stefan tudatában volt annak, hogy minden befektetett korona megtérül. Megtérül azért, mert a sportolási lehetőség otthon tartja a fiatalokat. Nem kell messze, idegenbe vándorolniuk, mert akár a közösben, akár a komunális üzemben jó a kereseti lehetőség. A község lakói sem ültek ölhetett kézzel. Több mint 300 ezer korona értékű munkát végeztek. Tehát az, ami Bátorkeszin látható, az emberi összefogást példázza. De térjünk vissza a sporttevékenységhez. Mint ismeretes, a községben eddig csak a labdarúgás dominált. A felnőtt csapaton kívül egy ifi csapat is Jól szerepelt. A Járási bajnokság II. osztályában küzdött a pontokért. Néhány évvel ezelőtt anyagiak hiányában léptek vissza a kerületi bajnokságból. Most ismét bizonyítani szerettek volna, de azon a bizonyos „narancshéjon“ csúsztak el. Hogy a csapat 107:28 gólaránnyal és 41 ponttal második lett, ebben Jelentős érdeme van Psota Sándor edzőnek, aki időt és fáradságot nem sajnálva állandóan a fiatalokkal törődött. Végül mégis csak kegyesek voltak hozzájuk az „istenek“, mert az átszervezés révén két ifi csapat került felsőbb osztályba. Tehát mégiscsak sikerült a kitűzött célt elérni. Az Iskolai testnevelés is Jó úton halad. Csupán azt hiányoljuk, hogy egy 4000 lakost számláló községben nincs az iskolának tornaterme. Ez különösen a télen érezteti hatását, amikor a mozgási lehetőség korlátozott, és a testnevelési órák megtartása nehézségekbe ütközik. A sportszervezet vezetőinek nem szabad megfeledkezni az utánpótlás neveléséről* mert csakis a folyamatos utánpótlás biztosíthatja a kitűzött célok elérését. Helytelen lenne azonban, hogy figyelmünket csupán a labdarúgásra összpontosítanánk. A sportszervezeten belül meg kell alakítani azokat a szakosztályokat, amelyekhez a fiataloknak vonzalma van. Gondolok itt elsősorban az asztali teniszre, kézilabdára, röplabdára és az atlétikára. A későbbiek során a birkózásról is lehetne beszélni. A kispályák megépítése kedvező lehetőségeket biztosít majd ezen sportágak versenyszerű űzésére. Hogy mindez meg is valósuljon, ahhoz a sportszervezet vezetőinek rugalmasságára lesz szükség. flNnntSkTM i^v.sEF MIWI-OLIMP8ÁNAK BBBLLQ atlétikai EB jehliőková, sportküldöttségünk hőse pompás véghajrában világcsúcsot futott 0 Rezková aranyérme, Plachy ezüst és a csehszlovák 4X100 m-es váltó harmadik helye előkelő 5. rangfokozatot biztosított számunkra az európai nemzetek sorában 41 Az értéktáblán az NDK első £ Az NSZK atlétái csak a váltókban vettek részt (£ A tíztusázó holland Nordlandert dopping használat miatt diszkvalifikálták Q Nordwig kitűnő formában győzte le a görögök kedvencét, Fapanicolant Szovjet világcsúcs a női súlylökésben és a kalapácsvetésben @ Németh Angela megvédte mexikói elsőségét Ciffra és Paulányi Magda második helye nagy örömöt váltott ki £ Gaston Roelants tragikus maratoni futása 4fe Egy félévszázad küzdelmekkel teli rúgók mögött, amikor körülfutdssal korszaka zárul le a bátorkeszl labdabúcsúztak az öreg pályától. Becsülettel helytállnak Szántó és Magyarad politikailag csak 1964-ben egyesült, de a két tőszomszédságú kisközség immár harminc éve együtt fizi a labdarúgó sportágat. Ezen Búr menti kisközségben mindig sok tehetséges labdarúgó bukkant fel, Így nem is csodálkozhatunk azon, hogy 1951 és 1952-ben a kerületi bajnokságban játszott a volt Slavoj Szántó csapata. A területi átszervezés után, I960 óta a lévai járás legmagasabb osztályában, a II. A osztályban szerepelnek. Voltak olyan évek is, amikor Ipolysággal vetekedtek a bajnoki címért. Az utóbbi három évben már gyengébbek az eredmények, ami nem válik egy ilyen régi hagyománnyal rendelkező egyesület becsületére. A szántói ásványvíz (Santnvka) n. v. dolgozói hathatós anyagi előnyökben részesítik az egyesületet, a sportpálya az ásványviztöltő közelében áll, mellette egy modern tornaterem, ahol a játékosok télen készülhetnek a bajnoki mérkőzésre és az asztaliteniszt is űzhetik. Szántón megfordultak a hires Slovan Bratislava jégkorongozói is, akik nagyszámú közönség előtt döntetlen eredményt harcoltak ki, ugyanúgy 1:8 arányban győzött itt a Spartak Trnava bajnokcsapat, Mikulajsz Dezső kapuvédő ekkor többször dühbe hozta Adamecet, aki a II. félidőben 20 percen át nem tudott gólt lőni. Egyébként Mikulajsz Dezső a csapat legjobb játékosa, kellemetlen élményei vannak vele kapcsolatban az Ipolyságiaknak is, akik még odahaza is csak nehezen tudnak gólt lőni neki. — Az idei bajnoki évadra alaposan felkészültek. Legyőzték a nyitrai járás bajnokát, a Druístevník Choőa csapatát 4:3-ra, Hontfüzesgyarmatot l:0-ra. A sorsolásra nem tudtak elmenni, ezért a második fordulót idegen pályán voltak kénytelenek lebonyolítani. Az első mérkőzésen l:3-ra maradtak alul a málasiaknak, Podluzsányban l:0-ra kaptak ki, mig az erős lévai Slovan „B“ csapatával 3:3-as döntetlen eredményt harcoltak ki. Itt le kell szögezni még azt a tényt, hogy a lévai csapatban hat játékos játszott azok közül, akik délelőtt 8:3-ra verték Nővé Mesto n/Váhom csapatát. Három forduló után csak egy pontot gyűjtöttek öszsze, de ahogy mi ismerjük a szívós szántói labdarúgókat, aggodalomra nincs semmi ok. Tavasszal győztek Málason, most pedig vesztettek saját pályájukon. Lackó József csapatkapitány kézben tartja ezt a csapatot. Mikulajsz Dezső azonban panaszkodott néhány fiatal játékosra. Ezek sokszor nem nyújtanak olyan teljesítményt, mint amilyenre képességeikből telne. A vezetőség és az idősebb játékosok ezt a hiányosságot meg hányták-vetették. Szántó labdarúgóira mindig jellemző volt a kitartó, harcias, önfeláldozó játék, s erről a játékstílusról a közeljövőben sem akarnak letérni. Egy-egy mérkőzésüket 100—150 néző tekinti meg. Labdarúgás nélkül el sem tudnák képzelni a vasárnapi délutánokat, még akkor sem, ha 100 méter távolságra van a gyógyfürdő és a Koliba nevű borozó. BELÁNYI JÄNOS Otthonra talál Rimaszombatban a lovassport? A rimaszombati járási aratóünnepség egyik legnagyobb érdeklődéssel várt attrakciója az Akasztóhegy alatti réten megrendezett lóverseny volt. A rendezvény joggal tartott számot az érdeklődésre, hisz olyan országos, sőt ma már európai hírű tenyészetek állományai is képviselve voltak, mint a kassai, az újbarsl, vagy a Topolőianky-i versenyparipák. A lovasművészetet viszont olyan nevek is képviselték, mint például Bartík sportmester, a csehszlovák válogatott tagja. Érthető volt hát, hogy ezen a napsütéses vasárnap délutánon többezer érdeklődő gyűlt össze a verseny színhelyén. Érdemes volt eljönni, színvonalas rendezvényt, értékes sportcsemegét tekinhettek meg a nézők. A verseny után Pravotiak dr., a rendezvény fő szervezője így nyilatkozott: — Persze, örülünk a nagy érdeklődésnek, de a most megrendezett verseny célja nemcsak a Járási aratóünnepségre összegyűlt tömegek szórakoztatása volt. Rimaszombatban lovas-klubot akarunk alapítani, s a mai délutánon éppen alkalmat kívántunk nyújtani a lovassport e Járásban elszórtan és meglehetősen elszigetelten élő kedvelőinek találkozására és bemutatkozására. A klub létrehozásához itt adva vannak a lehetőségek, hisz a rimaszombati, tamftsfalai versenyzők máris szép eredményekkel dicsekedhetnek. Rimaszombatban tehát új sportág van születőben. Bízunk benne, hogy hamarosan benépesedik a lovassport kedvelőinek tábora s az újszerű sportklub érdekes színfolttal gazdagítja majd a Járás különben nagyon egyoldalú sportéletét. —ács— 14 •SZABAD FÖLDMŰVES 1969. szeptember 27, A ló és a lovas 'átrepül az akadályon. A IX. atlétikai Európa Bajnokság értékében, színvonalában az eddigieket felülmúlta. A magas szintek az atlétákat minden erejük megfeszítésére ösztökélték, s ennek tulajdoníthatók a teljesítmények. Az első nap mindjárt világcsúcs született. A női súlylökésben a nagy formában levő Cslzsova megelőzte a titkos favoritként emlegetett Gummelt, az NDK reménységét. Továbbá tartott a harc a két atléta-nagyhatalom között, amelyet az érmek táblázata kifejezetten igazol. A Német Demokratikus Köztársaság Jelenleg olyan fejlett gárdával rendelkezik, amely nem csak Európában, hanem világszinten Is derekasan megállhatja helyét. A fiatal tehetségek egész sorát tudja felsorakoztatni, akik kivétel nélkül szép eredményekre képesek. A szovjet csapatban sok sikert elért, nagynevű versenyző maradt otthon, de a fiatalokkal teletűzdelt együttes Igen Jól tartotta magát. Fergeteges Iramról tanúskodtak különösen a futószámok. Meglepetést okozott a kitűnő erőnlétnek örvendő 19 éves Vogt (NDK), aki a két vágtában és a váltóban három bajnoki címet szerzett. A francia nők 400 m-en bizonyították tudásukat. Duclos és a mexikói aranyérmes Besson elsőségét a célfoto döntötte el. Mindkettő 51,7 mp-el világcsúcsot futott. A 4 X 400-as váltó végén azonban Besson pltyergett, amikor a döntő szakaszon vereséget szenvedett az angol Boardtól, az újdonsült 800 m-es Európa bajnoktól. Az utolsó előtti versenynap talán legnagyobb szenzációjának számít Jehliíková világcsúcsos győzelme az 1500 -on. Eleinte a mezőny végén „kullogott“, majd 300 méterrel a cél előtt megtáltosodva fergeteges iramot diktált és szinte lelépte az esélyes világcsücstartó olasz Pignit és többi nagynevű ellenfelét. Világcsúcsa annál inkább is meglepetés, mert új aranyérmesünk odahaza hosszú időn át sérüléssel bajlódott, tehát aránylag keveset edzett, s éppen ezért athéni helyezéséhez kevés reményt fűztek. A hallatlan izgalmas női magasugrásban Rezková és Mraönová sem maradt el várakozásunktól. Olimpiai bajnoknőnk ádáz küzdelme a szovjet Lazarevával végül Rezková győzelmét eredményezte. 800 méteren Plachf meglndokoltan pályázott az aranyéremre. Minden igyekezet ellenére kénytelen volt megelégednie a második hellyel. Zsivotszky Gyula a kalapácsvetésben nem a leglobb napot fogta ki. A világcsúcsot dobó szovjet Bondarcsuk, honfitársa Klim, a keletnémet Theimer mögött a negyedik helyen végzett. Az atlétikai Európa Bajnokság talán legtragikusabb megnyilatkozása Gaston Roelants, belga futó veresége volt a maratoni távon. A szimpatikus belga versenyző hosszas vezetés után kb. 3 kilométerrel a cél előtt erejének fogytában kénytelen volt átengedni a győzelmet a pompásan hajrázó angol John Hűlnek. Az éremtáblázat arany ezüst bronz NDK 11 7 7 Szovjetunió 9 7 8 Anglia 6 4 7 Franciaország 3 4 _ 'i Csehszlovákia 2 1 2 (• Lengyelország 2 — 4 Magyarország 12 — .1 Svájc 111 1 Olaszország 111 Ausztria 1 _ 1 H. T. ERESZTI! EJTVfHY SZABADSÁG ÉS IFJÜSÄG VÍZSZINTES: 1. Éppen hogy. 4. Magas rangú török katonatiszt. 6. Dal. 10. Gléda. 13. Sulfur. 14. Kettős betű. 15. Laoszi néptörzs. 17. Szlovák személyes névmás. 19. Folyadék. 20. A biliárdasztal ruganyos kerete. 22. Bartók Béla biogramja. 24. Színes, kerek papírdarabkák, fon. 25. Bizalmas megszólítás. 26. A. A. K. 28. Feleségem. 29. É. O. K. 30. Orvosság. 32. A Tisza balparti mellékfolyója. 33. Győr betűi felcserélve. 34. .... Ferenc, magyar író (Húsz óra). 35. Ulan ........, város Mongóliában. 36. Kárhozat. 37. Gubós növény. 39. Kenőcs. 40. Lángok vége. 41. Nyelvtani műveletet végez. 43. Híres magyarországi labdarúgócsapat. 44. Rabló. 46. Veni,___, viel. 47. Ogy legyen (héb.). 49. Kutya. 51. Német névelő. 52. Férfinév. 53. Ásvány. 54. Bibliai név. 57. Zokog. 58. Budhista szerzetes. 59. Női hangnem. 60. Grófság Angliában. FÜGGŐLEGES: 1. jelmondatunk első része, folytatva a függőleges 9. és 21. sorban. 2. Idegen sors. 3. Betűt vet. 5. Lángol. 7. Indok. 8. Évszak. 11...........Lescaut. 12. Német betűi felcserélve. 15. Házikó. 16. Szlovák mutatószó (ford.). 17. Két idegen szó: egy angolul és nő németül. 18. Török férfinév. 23. Több mint Jó ismerősöm. 25. Város Kanadában. 27. Dacos. 29. Lángoltam. 31. GTK. 33. Tibeti szarvasmarha. 37. Női név. 38. Bizalmas megszólítás. 41. Rádiólokátor. 42. Zemun jugoszláv város régebbi neve. 44. A két partot köti össze. 45. Levegő görögül. 48. Idegen halál. 50. Óriáskígyó. 53. Vágány. 55. Hangtalan téma. 56. Olasz névelő. 57. Tiltószó. Beküldendő a függőleges 1., 9. és 21. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 37. számában megjelent keresztrejtvény megfejtése a következő: „A titkokat a halott őrzi meg a legjobban.“ Könyvjutalomban részesülnek: Kakas Gyula, Nagysalló Balogh László, Pleéany Tárnok Mihály, Búcs Faragó Erzsébet, Muzsla Piszton Ottó, Szőgyén