Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-23 / 34. szám

KIS ALLATTE N YE SZT É S Az átalakított raktárhelyiség (Foto: Sándor] A csibenevelés kiváló eredményei Albáron NEGYVEN VAGON CSIBEHÜS ÉVENTE • A G—B5-ÖS TULAJ­DONSÁGAI • EGYSZERŰ, MÉGIS NAGYSZERŰ • EGY MIL­LIÓ KORONA TISZTA HASZON. ért Albáron. Ml tagadás, nem az első eset, hogy új dolgokat látok ebben a Csallóköz szivében gazdálkodó szövetkezet­ben. Amíg az ötvenes években a leggyengéb­bek közé tartozott a du­­naszerdahelyl Járásban, most olyany­­nyira megizmosodott, felfejlődött, hogy Irigységből sem mondhatnák róla rosszat. Azt hiszem nem kell hangsúlyozni, hogy az eredmények mögött talpraesett szakemberek áll­nak, akiknél a kezdeményezés nem hiányzik. Bíró Pálnak, a szövetkezet főzoo­­technikusának szaval is alátámaszt­ják ezt a feltevést. Beszélgetésünk során megemlítette, hogy a fejlődés Jelenlegi szakaszában nem ülhet öl­hetett kézzel az ember. Fontos a ru­galmasság mind a termelés, mind az értékesítés szakaszán. E tekintetben nincs is hiány Albáron. Erről tanús­kodik a közel fél milliónyi broiler csirke, amely egy év leforgása alatt kikerül a szövetkezet istállóiból. A tanulság kedvéért nem árt, ha dióhéjban ismertetjük, milyen körül­mények között Jött létre az immár Jólmenő termelési ág. A csibenevelés gondolata a ma­gyarországi Lajta-Hansági Állami Gazdaság baromfinevelő telepén szü­letett Bíró elvtárs agyában. A Duna­­szerdahelyi Mezőgazdasági Institút rendezésében tanulmányút alkalmá­val került a gazdaságba, ahol sok mindent látott, tapasztalt. Többek kö­zött bemutatták, milyen egyszerű módszerrel nevelnek átalakított épü­letekben, padlástereken és egyéb he­lyeken többezer pecsenyecsirkét. Bíró elvtárs közölte tapasztalatait a veze­tőséggel. Ezt újabb látogatás követte. Ez alkalommal már pontos tájékoz­tatást kértek, alaposan szemügyre vették az átalakított épületeket, pad­lásteret, azzal az elhatározással, hogy idehaza hasonló körülményeket te­remtenek a leendő baromfi számára. Akkoriban még nem volt könnyű dolog a csibék beszerzése, főleg a kifizetődőnek mutatkozó hibridek vá­sárlása, s ezen túlmenően az állatok tartásához szükséges takarmánykeve­rék is hiányzott. A véletlen folytán ez a kérdés is megoldódott, mégpe­dig a Dunaivánkai Baromfitenyész­tési Kutatóintézet segítségével. Fel­ajánlották a csibék és a takarmány beszerzését, melynek fejében a csi­bék neveléséből származó tiszta ha­szon felét kérték. Az egyezség meg­történt, s 1967-ben már 50 ezer pe­csenyecsirkét nevelt fel a szövetke­zet. Mivel az első próbálkozások si­kerrel végződtek, előtérbe került az új termelési szakasz bővítése és ez­zel egyidőben a férőhely kérdése. így került sor a szarvasmarhák számára készített szabadistálló és egy régebbi gabonaraktár átalakítására, amelyet az előbbi években a felvásárló üzem bérben használt. A sokat szidott szabadistálló át­alakítása saját erőforrásokból 320 ezer koronát igényelt. (Ha az átala­kítást vállalat végzi, 650 ezer koro­nába került volna.) Ebben az épület­ben 15 500 csirkét nevelnek, és éven­ként ötször váltják az állományt. A gabonaraktár átalakítása csupán 65 ezer koronát emésztett fel. Ebben három szinten (földszint, első és má­sodik emelet) nevelik az aprójószá­got. Egy-egy szint 3000 férőhelyes. A volt raktárban tehát 9000 állatot tartanak, tehát öt váltást számítva 45 ezer csibét nevelnek fel benne. Az átalakított épületekkel együtt öt farmon 38 helyen kapott elhelyezést a baromfi, melynek létszáma együt­tesen az év leforgása alatt megköze­líti a félmillió darabot. Megjegyzen­dő, hogy a nyári időszakban minden valamire való helyiséget igénybe vesznek. Például, amikor a növendék­marha tavasszal a legelőre ment, hatezer csirke foglalta el a helyét. Ebben az istállóban kétszer váltják az állatokat. Akad helyiség, ahol csupán 800 állatot nevelnek. A koratavaszi hónapokban a neve­lés szempontjából nagy szolgálatot tesz az említett raktárhelyiség. Ugyan­is ez az épület nagyszerűen fűthető. Két Lohmann-féle kályha biztosítja a szükséges meleget. Ebben az idő­szakban nem kilenc, hanem húszezer pihés jószágot helyeznek el az épü­letben. Az állatok egy része három hét elteltével kerül állandó helyére, amikor már nincs szükségük nagy melegre. Igaz ugyan, hogy a baromfi áthelyezése némi súlyveszteséget von maga után, ám ez a fűtőanyagon megtérül. A férőhelyek ismertetése után nem árt, ha áttekintést nyerünk arról is, hogy az albáriak milyen tapasztala­tokat szereztek a pecsenyecsirkék nevelése terén. Amint mondottuk, a naposcsibék beszerzését a dunaivánkatak végez­ték. Kezdetben hazai nemesítésű hib­rideket küldtek a szövetkezetnek, nagyobb részt plymouthXcornish ke­­resztezésűeket. Ezek a csibék 63—65 nap alatt érték el a 1,32—1,35 kilót. A fajta hibájaként felróható, hogy az első hetekben aránylag magas volt az elhullást százalék. Ugyanis a csi­bék életképessége sok kívánni valót hagyott maga mögött. Az apróbaromfi beszerzésének, illetve tartásának leg­főbb fogyatékossága azonban abban rejlett, hogy több helyről származott. Rendszerint nem voltak egyidősek, s Így nevelésük nagy gonddal és veszteséggel Járt. Később a Hunnia­­hibriddel próbálkoztak, mely Jobb anyagnak bizonyult a plymouthXcor­­nish-nál; 59—60 nap alatt elérte az 1,30 kg-ot, de igényesebb gondozást, takarmányozást követelt. Jelenleg szintén a magyarországról származó G—65-ös húshibrid neve­lését szorgalmazzák. Bíró elvtárs sza­vai szerint az eddigiek során ezek váltak be a legjobban. Életképessé­gük kiváló, s emellett a mostohább körülményeket is eltűrik. Az elhullás szinte minimális. Alig éri el a 2 %-ot az előbbiek 7—8 %-ával szemben. An­nak ellenére, hogy a takarmányfo­gyasztása kisebb, 57 nap alatt 1,35— 1,40 kg-ot nyomnak. Amíg a Ply­mouth Xcormlch-nak 2,70—2,80 kg takarmánykeverékre volt szükség, addig a G—65-ös egy kilő súlygyara­podáshoz csupán 2.45—2,50 kg takar­mányt igényel. A kedvező tapaszta­latokat tekintve, az albáriak az em­lített hibrid mellett tartanak ki a jövőben is. Ami a csibenevelés jövőjét illeti, messzemenő tervei vannak a szövet­kezet vezetőinek. Igaz ugyan, hogy a Jelenlegi ökonómiát helyzet ingado­zását tekintve újabb férőhelyet nem építenek, de a mostani állapotot sta­bilizálni akarják. Fő törekvésük, hogy önállósítsák magukat a takar­mány, a csibék beszerzése, valamint a keltetés terén. Ez komoly lépés lenne a közös számára, hiszen több mint egy millió korona tiszta haszon származik a csibék neveléséből és ennek felét a partner vágja zsebre. összesen 180 vagon takarmány szükséges a szövetkezetnek (serté­sek, szarvasmarhák, csirkék számá­ra), melyből 150 vagon már rendel­kezésükre áll. A hiányzó mennyisé­get a lucerna forrólevegős szárítá­sából szeretnék előteremteni. A kö­zeljövőben tíz, tavasszal pedig 25—30 vagon lucerna darálásával számolnak. E nagymennyiségű lucernaliszt készí­tése nem megy a szálastakarmány rovására, hiszen a vetésterület 23—24 százalékán évelő pillangósokat ter­melnek. A G—65-ös hibridcsibék keltetése kissé nehezebb kérdés. Nagyon bor­sos árat kérnek a leendő szülőpáro­kért. Napos korban nem kevesebb, mint 53 korona kellene darabjáért. Emiatt a szülőpárok nevelésétől el­tekintenek. Hogy e téren majd mit hoz a Jövő nem tudni, mert az albáriaké­­hoz hasonló nagyarányú vállalkozás­ra nemcsak a hazai, de az érdekelt külföldi partnerek is felfigyelnek. Ezt példázza az is, hogy a nyugat-német­országi Lohmann-cég képviselői a kö­zelmúltban a helyszínen melegen ér-Bíró Pál, a szövetkezet főzootechnikusa Ä por és a fertőző organizmusok A baromfitenyésztő szakemberek többségének meggyőződése szerint a baromfiólak kiürítése után és az új állomány betelepítése előtt hosszabb Ideig „pihentetni“ keil az ólat, hogy az a fertőző organizmusoktól megtisz­tuljon. Ezt az eljárást viszont gazdasági okokból támadják, mert a nem használt épület és felszerelés az amortizáció költségeit növeli. Számos kutató véleménye szerint maga az üresen állás az ól fertőzött­­ségét lényegesen nem csökkenti, s magában semmiképpen sem elegendő védekezés, ha az ólat előzőleg nem takarították ki és nem fertőtlenítették, mert a legtöbb organizmus sokáig életképes marad gazdaállat nélkül is. Ha viszont az ólat valóban körültekintően kitakarítják és fertőtlenítik, nincs szükség huzamos várakozásra. Az angliai Houghton Poultry Research Station (H. Kísérleti Intézet) ku­tatási eredményei szerint kimutatták, hogy nyolc broilernevelő házból vett pormintákban grammonként legtöbb 800 000 coli-forma organizmust talál­tak. Szerintük ez is bizonyítja, hogy a por elegendő ok lehet coli-fertőzés­re. Az alacsony páratartalmt viszonyok között a coli organizmusok 32 hétig is éltek. Ha azonban a levegő relatív páratartalmát csaknem a maximális telítettségig növelték, a coli tartalom 10—14 nap alatt 90—98 %-kal csök­ken. Ez nemcsak azt igazolja, hogy a takarítás mekkora Jelentőségű, ha­nem azt is, hogy a porszlvásnál sokkal hatékonyabb a felületek lemosása, különösen ha fertőtlenítő anyagot is használnak. L. A. Hemsley szerint, az 61 kiürítése után a coli baktériumok száma csak hat hét után csökken 80 %-kal. Ha azonban a kiürítést követően a port csupán permetezővel lenedvesítik, már egy hét alatt 84—90 %-kal csökken a coli organizmusok száma. Ha pedig 19 msenként 0,5 deciliter formaiint is használtak, a körülbelül 0,5 cm vastag porréteg coli tartalma 24 óra alatt 99 %-kal csökkent. (k) OLCSÓ TELI TAKARMÁNY A téli takarmányozás gyako­ri gondja, hogy a nyálnak az abrakon kívül elég nagy meny­­nyiségű terimés takarmányra is szüksége van. A ballasztarány optimális mennyisége: 50—55 százalék. Az egyenlő arányban kevert zab, kukorica, búza, árpa, rozs keverékéből a ballaszt aránya csak 19—20 %. Ha te­hát az említett abrakból a leg­tökéletesebben kielégítjük a nyúl fehérje és keményítő igé­nyét, állataink nem fejlődnek kellőképpen, mert hiányzik számukra az élettanilag na­gyon fontos, kellő mennyiségű ballaszt anyag.1 Olyan tömegta­karmány szükséges ezért, a­­mely egyrészt kielégíti a nyúl ballaszt-igényét, másrészt gaz­daságosabbá teszi az etetést. Ezt a problémát évek óta ku­koricaszár—csalán kombináció­val oldom meg. Lényege, hogy a kukoricaszárat a cső lesze­dése után lehetőleg mindjárt betakarítom, s minden nyáron ugyancsak betakarítok több­­kevesebb csalánszénát is. Eze­ket télen szecskavágóval fel­aprítom s — kb. fele-fele arány­ban rétegesen — egy tároló edénybe (ládába), kissé meg­nedvesítve belenyomkodom. (Egyszerre kb. egyheti mennyi­séget.) A nyulak — anélkül, hogy kiéhezettek lennének — meglepően jó étvággyal fo­gyasztják. Ennek magyarázatát abban látom, hogy a csalánnak takarmányozási szempontból igen kellemes, de nagyon ag­resszív Illata van, melyet a ré­tegelés következtében átvisz a kukoricaszárba. Természetesen a takarmá­nyozási értéke sem elhanyagol­ható. Az 55—65 g emészthető fehérje tartalmával (a csalán fehérjetartalma szénává szá­rítva 120 g) a közepes minősé­gű rétiszénáéval azonos. Mind a csalán, mind a kukoricaszár a legtöbb vidéken előfordul, s megéri azt a fáradságot, ami begyűjtésével és elkészítésével jár. ADÁM ISTVÁN Ne csak legeltessük a libát Gyakran ismételt megállapí­tás, hogy a ludat elsősorban a májáért neveljük, hizlaljuk. Bár a nagy máj nyerésére nincs pontos recept, annyi bizonyos, hogy csenevész, könnyű, fejlet­len libánál nem fejlődik ki. A lúdtartók helyesen teszik tehát, ha — kihasználva a fia­talkori jő növekedési erélyt — arra törekszenek, hogy libáik a hfzóbaállításig minél na­gyobb súlyt érjenek el. Sok lúdtartó örül annak, hogy libái a jó fűvön tele be­gyet esznek, s esti behajtás után már nem éhesek. Nem is ad nekik szemes eleséget, mondván, hogy egész nap fű­­vön vannak, teleszedhetik ma­gukat. Igaz, a liba legelő állat, és a fű sok vitamint, fehérjét, ásványi anyagot tartalmaz. A gyors növekedéshez azonban szüksége van koncentráltabb takarmányra is, amit napjában legalább kétszer adunk neki. A legelőre járó libának is szük­sége van kukoricára, búza­­ocsura, árpára, mert ezek egé­szítik ki a lédús, energiában szegény zöldtakarmánynkat. A ludak takarmányozásának iga­zodnia kell a legelő minősé­géhez. A dús fűvű legelőn csakugyan sok takarmányt ta­lál a liba, azonban ha elvénül, lekopik a fű, már hiába tar­tózkodik rajta egész nap az állat, érdemleges eleséget nem talál. Ilyenkor nagy segítség lehet a kaszált, friss lucerna, amiről a liba leszedegeti a levélrészeket. A legelőhöz szokott liba nem szívesen fo­gyasztja a kaszált zöldet, a le­gelőre nem, vagy csak sovány legelőre járó azonban szívesen eszi. A teljesen kifejlődött, jó kon­dícióban levő liba gyorsabban hízik a tömés folyamán, mint az előzőleg rosszul takarmá­­nyozntt. Éppen ezért érdemes a növendéklibákat erőteljesen takarmányozni már a nevelés során is. (—) j deklődtek a szövetkezet csibenevelési tervei iránt. A helyzet Ismeretében elmondható, hogy a gazdaság fellendítésében ko­moly szerepet Játszik a csibenevelés Albáron. Idén 42 vagon eladásával számolnak (92 %-a I. osztályú minő­sítést nyer). Ezen kívül 14 vagon sertés- és 11 vagon marhahúst ad a szövetkezet a közellátásnak. A múlt és a Jelenlegi helyzet összehasonlítá­sára elegendő az a tény, hogy amíg 1961—62-es években hét-nyolc vagon húst értékesítettek, addig idén 67 vagon eladásával számolnak. Ez az ugrásszerű növekedés — amit ezek a számok mutatnak, — Jórészt a csibe­nevelésnek köszönhető. Emellett 27 asszony Jutott állandó munkához és Jó keresethez. Ez is fontos tényező, hiszen számos szövetkezetben az asz­­szonyok számára alig akad munka­­lehetőség. Az elmondottakat összegezve tanul­ságként szolgálhat, hogy egy kis le­leményességgel a legegyszerűbb épü­letek is nagyszerűen hasznosíthatók. Albáron nincs korszerű csibenevelde, csak átalakított istállók, eredményeik mégis kitűnőek. Ebből is látható, hogy nemcsak alkalmas férőhely, de szakértelem és akarat is kell a mun­kához. SÁNDOR GÁBOR Két darab a sokezer G—65-ös hibrid közül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom