Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-23 / 34. szám

Bratislava, 1989. augusztus 23.

Ara 1.— KCs

XX. évfolyam, 34. szám.

Bő termést takarított be Filipovics Vladimír, a sósszigeti kísérleti állomás főkertésze az őszibarack fákról. Országszerte jól fizetnek a gyümölcsösök, de vájjon hogyan működik majd a felvásárlás?

A köztársasági elnök a Bfeclavban tartott aratőíinnepélyen mondott beszédében többek közt a következőket mondotta:

„Bizonyára olvasták a szövetségi kormány és a két nemzeti kormány nyilatkozatát. Ezek komoly és felelősségteljes szavak, melyek megfelelő időben hangzottak el. Az utóbbi időben jelentősen megélénkült a külföldi kémszervezetek és az idegen propaganda munkája. Idehaza is különféle röplapokat és mindenféle felhívásokat terjesztenek. Jellemző, hogy a támadások elsősorban társadalmunk vezető ereje, Csehszlovákia Kommunista Pártja és vezetősége ellen irányulnak. Azon vezetőség ellen, melyre az a súlyos feladat nehezedett, hogy pártunkat és egész országunkat kivezesse ebből a szokatlanul bonyolult helyzetből.

Elhihető, hogy a becsületes és roszszul tájékozott embereket különféleképpen becsaphatják ezek a felhívások és hírek. Beszédeinkben hozzájuk fordulunk, hogy a dolgokat az igazságnak megfelelően megmagyarázzuk. Ezeknek az akcióknak a szervezői azonban valóban büntetést érdemlően játszanak a nemzet érdekeivel. És ezt meg kell akadályoznunk.

Már sokszor hangsúlyoztam a törvényesség következetes megtartásának követelményét. Bizonyára tudják, kedves polgártársak, hogy életemben sok mindent megéltem, s éppen ezért mint köztársasági elnök a törvénytelen eljárásokat nem hagyhatom jóvá. Ezt sohasem teszem meg. Úgy vélem azonban, hogy mindnyájunk közös feladata megakadályozni a köztársaság törvényeinek megsértését. Senkinek sem szabad megengedni, hogy büntetés nélkül megsemmisítse közös igyekezetünket.

Felelősségre kell vonni minden rendbontót. Bizonyára megértik, hogv

ez éppen ezekben a napokban a legfontosabb.“

★

InZ. Stefan Sádovsk^, az SZLKP KB első titkára az antifasiszta ellenállók bratislavai ülésén tartott beszédében a Szlovák Nemzeti Felkedés dicső hagyatékáról szólva hangsúlyozta:

„Tanúi vagyunk annak, hogy ezek a „szuperhazafiak“ semmitől sem riadnak vissza, csakhogy meggyalázhassák a felkelés negyedévszázados ünnepségeit, hogy ezek a „szuperdemokraták“ nem riadnak vissza semmilyen erkölcsi vagy törvényes gáttól, csakhogy az államot a szociális, politikai és gazdasági anarchiába taszítsák.

Szinte hihetetlen, hogy a szocialistaellenes kalandorok becstelen frazeológiájában mennyire eltorzult 1988 januárja. A személyi hatalmon alapuló Novotn^-rendszer bukását szerintük ők idézték elő, és nem a ml pártunk. Az ember szerintük azt gondolná, hogy ezt a jelentős döntést nem Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága fogadta el, hogy nem a becsületes kommunisták, pártunk funkcionáriusainak és tagjainak ezrei készítették elő a Novotny dogmatikus praktikái ellen tanúsított aktív alapállásukkal, hanem ez az 1948 februárjában szétszórt puccsisták műve volt. A történelmi igazság azonban az, hogy 1968 januárjában betetőződött pártunk becsületes marxista-leninista erőinek harca, amelyben jelentős szerep Jutott a kommunista ellenállóknak is.

Ezért az antiszociaiista és szovjetellenes aktivisták címére hangsúlyozottan kijelentjük: „Ne érintsék piszkos kezekkel és hamis frázisaikkal a mi januárunk magasan szárnyaló céljait.“ Azzal tisztelt urak, hogy önök a januárral takaróznak, nem sikerül eltitkolniuk, hogy nem január igazi é’-telme a céljuk, hogy fütyülnek népünk érdekeire, hogy gyűlölik a szocializmust. Szóval, hogy a zsebükről van szó és a monopóltőke vezérkarától, kenyéradóiktól kapott judáspénzről.“

★

Oldfich Cerník elvtárs, a föderális kormány miniszterelnöke a pilzeni pártaktíván figyelmeztetést intézett azokhoz, akik szocialistaellenes céljaik érdekében a rend teljes felbomlasztására törekszenek.

„A káros akciók szervezői ugyanazok az emberek, akik 1968 januárja után visszaéltek a CSKP által indított tisztulási áramlattal. Ezek az emberek tavaly néhány tömegtájékoztató eszköz segítségével becsmérelték a CSKP egész tevékenységét, semmisnek nyilvánították a csehszlovák nép húszéves épltőmunkáját, s a szocialista hatalom megbuktatásán munkálkodtak. Most új taktikát választottak, újra igyekeznek békétlenséget kelteni, most azonban titokban, mert tudják, hogy ennek komoly következményei lehetnek. Nem túlzók, amikor azt mondom, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzetet a szocialistaellenes és a szovjetellenes erők illegális tevékenységének fokozódó aktivitása jellemzi.

Szeretném biztosítani mindnyájukat, az egész csehszlovák népet, hogy a szövetségi és a nemzeti kormányok alkotmányos felelősségük teljes tudatában számos erélyes intézkedést tettek a szükséges rend és nyugalom biztosítására, a csehszlovák polgárok törvényeinek és jogainak védelmezésére. A kormányok készek idejekorán és határozottan felszámolni az esetleges konfliktusokat.

Az államhatalom teljes határozottságával és tekintélyével fogjuk védelmezni népünk forradalmi és szociális vívmányait, s a törvényes normák keretében szembeszállunk a szerve(Folytatás a 2. oldalon.)

Kedden Prágában a Fuőík parkban, az ipari üzemek, az építőipar és közlekedés pártszervezeteinek, valamint a szakszervezetek kommunista elnökeinek részvételével országos pártértekezletre került sor. A több mint 10 ezer kommunista vezető tanácskozásán megjelent a CSKP KB küldöttsége dr. Gustáv Husák vezetésével. A küldöttségben részt vett Ludvík Svoboda köztársasági elnök is. Az értekezleten felszólalt Ludvík Svoboda és dr. Gustáv Husák, akiknek beszédeit a résztvevők viharos tetszéssel fogadták. A beszédek után kialakult vitában az összes felszólalók egyértelmű harcos támogatásukról biztosították a párt központi bizottságát a konszolidációért és a gazdasági élet fellendítéséért folytatott nehéz munkájukban.

A prágai aktíva kicsűcsosodása volt a múlt héten és e hét első napjaiban megtartott aktíváknak és gyűléseknek, amelyeken a kommunisták és pártonkívüli dolgozók harcos elszántsággal fordultak a köztársaság ellenségei, a jobboldali romboló irányzatok ellen, a párt helyes marxi-lenini irányvonalának megerősítéséért, az ország belpolitikai életének normalizálásáért, a gazdasági konszolidációért, a béke és a nyugalom megteremtéséért és a szocialista építés további előrehaladásáért.

Nem engedjük felforgatni a köztársaságot

Mi van a hamis vádak mögött?

A történelem szemléltetően Igazolja, hogy a térsadalml életben bekövetkezett forradalmi változások nemcsak a társadalom politikai, gazdasági és kulturális életének helyes irányú formálóit késztetik aktív cselekvésre, hanem felszínre dobják és aktivizálják a szélsőséges irányzatok képviselőit és a karrieristák népes csoportját is. Ezt a történelmi igazságot hatványozott méretekben a múlt év januárjától eltelt időszakban is tapasztalhattuk.

Bár a kezdet kezdetén úgy nézett ki a helyzet, hogy a politikából élő, illetve a politikai kérdésekkel behatóbban foglalkozó emberek döntő többsége csupán szocialista rendszerünk demokratizmusának elmélyítéséért, az államirányítás dogmatikus-bürokratikus módszereinek felszámolásáért száll síkra, később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a progresszív erők mellett — az úgynevezett össznépi frontban — mindjobban tömörültek és aktivizálódtak a nép és a szocializmus ellenségei is.

A szocializmus ellenségei — akik szövetségesekre találtak a párton belüli nacionalista-revizionista elemekben, tehát azokban, akik tagadták a proletár nemzetköziség eszméinek, a párt vezető szerepének és a szocialista társadalom osztályjellegének létjogosultságát —, mint Ismeretes, gyorsan hozzáláttak a szocializmus létét veszélyeztető akcióik szervezéséhez és kibontakoztatásához.

A szocializmus ellenségei ugyanakkor tudatában voltak annak, hogy egyelőre nem játszhatnak nyílt kártyával, mert a társadalmi rendszer megváltoztatását szolgáló törekvésük nyílt bevallása esetén, a lakosság többségének ellenállásába ütköznének. Ezért céljukat álszocialista jelszavak mögé rejtették. „Demokratikus szocializmust“ hirdettek és tagadták a szocialista demokrácia életképességét. Jól hangzó jelszavaikkal igyekeztek megtéveszteni a dolgozók széles rétegeit és így kedvező előfeltételek mellett akarták elérni hazánknak a szocialista országok közösségéből való kiválását, majd a nyugati orientáció gyakorlása által szocialista vívmányaink fokozatos felszámolását.

A jobboldali front —, amelyben a szocializmus nyílt ellenségei mellett a revizionisták és az elvtelen karrieristák is tömörültek — pozíciójának megalapozása és megszilárdítása céljából elsősorban is arra törekedett, hogy a dolgozók széles tömegei előtt lejárassa és aláássa azoknak az elvhű kommunistáknak a tekintélyét, akik védelmezték a szocializmus vívmányait és a marxizmus-leninizmus alapeszméit. Tehát nemcsak a dogmatikus-bürokratikus módszerek tényleges védelmezőit és volt megtestesítőit támadta, hanem széleskörű rágalomhadjáratot indított azok ellen a párttagok — esetenként pártonkívülíek ellen is, akik a párt vezető szerepének megtartása és elmélyítése, a szocialista társadalmunk osztályjellegének gvaknrlati megnyilatkozása és a proletár nemzetköziség eszméinek védelméért szálltak síkra.

A dogmatikus, szektás jelzőt, amellyel kezdetben csak az államirányítás bürokratikus-dogmatikus gyakorlatának tényleges képviselőit illették, fokozatosan kiterjesztették mindazokra az elvhű személyekre, akik ilyen vagy olyan formában szembehelyezkedtek szoeialízmusellenes törekvéseikkel.

A nacionalista-revizionista eszmei áramlatok sugalmazói még azokat is, akiknél nem találtak megértésre és támogatásra az álszodalizmust hirdető eszméik, megrögzött dogmatikusoknak bélyegezték. Nagyon sok, szinte megszámlálhatatlan azoknak a párttagoknak és pártonkívülieknek a száma, akik bár következetesen harcoltak a dogmatikus-bürokratikus módszerek maradványainak felszámolásáért, annak ellenére azért, mert figyelmeztetni mertek a hamis eszmékből táplálkozó ellenforradalmi veszélyre, máról holnapra nyilvánosan megbélyegzett személyek, „dogmatikusok, szektások“ lettek.

De nemcsak egyéneket bélyegeztek meg ilyen jelzővel, hanem gyakran előfordult az is — főleg Dél-Szlovákia egyes járásaiban —, hogy a jobboldali erők szótöbbségével a párt járási vezető szerve egész sor falusi pártszervezetet ultrabaloldali, dogmatikus, szektás jelzővel ruházott fel azért, mert következetesen ellenállt a nacionalista-revizionista nyomásnak.

A marxizmus-leninizmus eszméihez hű kommunisták vad rágalmazása, ami sok helyen még ma sem szűnt meg, a dogmatikus jelzőnek, mint fogalomnak tisztázására ösztönzi az embert. S e fogalom tisztázása útján rájövünk arra is, hogy mi rejlik a hamis vádak mögött.

Kétségtelen: ahogy léteznek soraink között revizionisták és nacionalisták, hasonlóképpen léteznek dogmatikusok, szektások is. S míg a revizionisták jellemzője az, hogy a marxizmus-leninizmus élet általt igazolt eszméinek létjogosultságát tagadják, illetve elavúltságát bizonygatják, addig a dogmatikusokat az jellemzi, hogy görcsösen ragaszkodnak olyan elvekhez és módszerekhez is, amelyek bár a társadalom fejlődésének bizonyos fokán elfogadhatók voltak, illetve szükségeseknek bizonyultak, de az idők folyamán — a társadalom szerkezetében beállt minőségi változások következtében — elavultak és a fejlődés gátlóivá váltak. Például azok, akik nem akarják tudomásul venni, hogy a szocializmus fejlődésének törvényszerű velejárója a társadalmi osztályhatárok fokozatos elmosódása — decsak fokozatos elmosódása! — s így nem tudatosttják, hogy a hatalomgyakorlás, illetve az államirányítás módszereinek is fokozatosan módosulni, tökéletesedni, tehát demokratizálódni kell, azok az emberek — legyenek párttagok vagy pártonkívüliek —, mint a fejlődés tényleges gátlói a dogmatikusok sorait szaporítják.

Ellenben, ha egy kissé körülnézünk azt látjuk, hogy azoknak az embereknek — legalább is többségüknek — akikre a jobboldali, szocializmusellenes irányzatok képviselői igyekeztek rásütni a dogmatikus, szektás jelzőt, lényegében semmi közük nincs a tényleges dogmatikusokhoz. Tehát csak azért „lettek dogmatikusok“, mert ellenálltak a szociallzmusellenes törekvéseknek, mert védelmezték szocialista társadalmunk vívmányait, és azért, mert őrködtek a testvéri szocialista országokhoz és a világ forradalmi erőihez fűződő nemzetközi kötelezettségeink felett. Lényegében tehát azért, mert vallották és hirdették a proletár nemzetköziség eszméit, őrködtek azoknak a szálaknak az épsége felett, amelyek hazánkat, mint szocialista országot a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz, valamint a világ forradalmi munkásmozgalmához fűzik. S persze nem kevésbé azért is kapták a dogmatikus jelzőt, mert akadályozták a jobboldali erőket a kommunista párt vezető szerepének teljes aláásásában.

A proletár nemzetköziség, a szocialista országok barátságénak és sok rétű együttműködésének szükségessége pedig nem dogma. Éppen úgy nem, mint ahogy nem dogma, hanem törvényszerű és szükségszerű követelmény a kommunista párt vezető szerepének elmélyítése és a szocialista társadalom vízmányainak védelme is. Ezért azokat a párttagokat és pártonkivülieket, akik ezt tették, a nacionalista-revizionista elemek hamisan vádolták, vagyis a szocializmus szempontjából ítélve ok nélkül rágalmazták. Ezeknek az elvhűséget tanúsító elvtársaknak semmi közük nincs a dogmatikusokhoz még akkor sem, ha a revizionista-nacionalista irányzatok képviselői — érthető ókonál fogva — ilyen jelzővel illették őket.

Az pedig magától értetődik, hogy a jobboldali elemek által dogmatikusoknak bélyegzett emberek és pártszervezetek, tehát a marxizmus-leninizmus tisztasága felett őrködő kommunisták, nem várnak rehabilitálásra. Főleg nem várják azt, hogy a szennyszórók és a kabát forgató karrieristák rehabilitálják őket. Tudják, hogy igazukat és helytállásuk elvhű voltát szocialista fejlődésünk, a szocialista demokráciánk életképes fejlődése bizonyítja.

Azt azonban joggal elvárják — s azért küzdeni is fognak —, hogy a politikai válság előidézői mind központi, mind alsóbb szinten mielőbb távozzanak a társadalmi élet különböző szakaszain kikönyökölt felelősségteljes munkabeosztásukból

PATHÖ KAROLY