Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-25 / 4. szám

Az iskola tekintélye - odahaza

ről és általában az iskoláról, ami a szülők és a gyerekek „ellensége“ és arra való, hogy a munkából fáradtan hazaérkező szülők orra alá borsot törjön bosszantó (híradásaival.

Előbb vagy utóbb kikerül aztán ez a gyerek az iskolából, és néhány hónap vagy év múlva csak nyugtalanító híreket hallani magatartásáról. Nem érdeklik szülei, éli a maga világát, ahogy kedve tartja, mert előtte nincs tekintély!

Példák sokaságával lehetne igazolni, hogy az ilyen gyerekek a legritkább esetben Javulnak meg, szinte eszelősen ragaszkodnak ahhoz, hogy övék legyen az utolsó sző. Ha találkozunk velük az utcán, lehet, hogy éppen valamelyik tanítójuk, tanáruk után kiáltoznak csúfondárosan, vagy éppen soron következő kalandjukról beszélgetnek csoportba verődve. Aki látja őket, „a mai fiatalokat“ szidalmazza, s még csak fel sem vetődik benne az a gondolat, ezt a gyereket nemrégen ugyanolyan szeretet, figyelem vette körül odahaza — vagy talán még nagyobb is —, mint azt, aki éppen hazafelé igyekszik munkahelyéről. Csak az a szeretet nem ismert mértéket és határt, a családban nem létezett az a fogalom, hogy „tekintély“.

Természetesen nem valamiféle idejét múlta, merev tekintélyre gondolok, de igenis olyasfélét kellene biztosítani az iskola és a pedagógus számára a családban is, mint amilyet magának követel a szülő a gyermekétől. Szó sincs arról, hogy az iskolát és a pedagógust, aki azt hisszi, maga a földre szállt tökéletesség és tévedhetetlenség, a katedra istene —, de a bírálatnak is megvannak a maga „szabályai“. Az ellenőrző könyv aláírása közben nincs szükség arra, hogy a pedagógus szellemi gyöngéjét szapuljuk otthon. Mert a gyerek hallja és közben akaratlanul is cinkossá válik. Mit lehet várni azután ettől a gyerektől: azt, hogy tiszteli a tanítóját, tanárát, vagy azt, hogy elereszti szavait a füle mellett?

A pedagógusok valamennyien azt szeretnék, ha becsülnék őket a szülői házban. Nevezetesen: szoktassák arra gyermekeiket, (hogy a pedagógus is Jót akar, és ezért mindenképpen megérdemli a megbecslést és a szeretetet.

Olyan légkört teremtsenek otthon a szülők, hogy tiszteljék otthon is a tanítókat, tanárokat,, mint ahogy mi, pedagógusok a szülők tiszteletére neveljük a gyerekeket.

Rónay László

BABA-KONYHA

Pétiké kövéren pöffeszkedik magas kerekű kocsijában, megszokott sétáját végzi. Anyukája szívesen mutogatja babáját a Járókelőknek. Büszke rá, hogy egy „duci“ baba lett Petikéből, aki pedig olyan egészségesen, szépnek született.

Nagy fekete szeme összeszűkült, s mélyen ülő golyócska lett belőle kékesen fehérlő arcában.

Ugyan mit eszik ez a Pétiké? Mi az oka, hogy ilyen korán elvesztette finoman megrajzolt formáját?

— Reggel tejbegrlzt — mert azt nagyon szereti.

— Tízóraira tejbe áztatott kiflit.

— Délben tejbe áztatott zsemlét — Ja], azt csak úgy habzsolja.

— Délután kávét, keksszel.

— Este mindig mást; vagy az egyiket, vagy a másikat a felsoroltak közül.

Szegény kis Pétiké!

Más babák ne nevessétek ki őt, legyetek részvéttel iránta. Hiszen nyolchónapos már szegény feje és még sohasem kóstolta ezt a sok finomságot ... uj-juj... amiről jobb nem beszélni, mert máris csorog a nyálunk.

Az illatos gyümölcsleveket; a narancs, citrom, alma, azonkívül a sárgarépa levét, már hathetes korban szívesen szürcsölgetik a babák. Később a paradicsom, őszibarack, cseresznye, szőlőlé mind, mind felséges babaital.

Pétiké egyoldalúan szénhidráttal van túlzsúfolva. Nem szép és nem is egészséges az ilyen kövérség. Lecsökken a szervezet ellenállóképessége és könnyen megbetegszenek az ilyen babák.

A finom főzelékek nemcsak gazdag vitamintartalmuk miatt fontosak, hanem, mert sokféle ásványi sókat is tartalmaznak, amelyek szintén nélkülözhetetlenek a csecsemő egészséges fejlődéséhez.

Már négyhónapos kortól adhatunk főzelék formájában burgonyát, sárgarépát, parajt, kelkáposztát, karalábét, tököt, salátát, zöldborsót, zöldbabot és sárga borsót. Elkészítésük nagyon egyszerű: a sok vízben tisztára mosott nyersanyagot csipetnyi sóval kevés vízben megfőzzük. Utána áttörjük, átpaszírozzuk, majd saját fővővizével fölengedjük. Ha már tehéntejet kap a baba, akkor tejet is adhatunk a főzelékhez és édesíthetjük egy kevés cukornál.

A főzővizet nem szabad kiönteni, mert a főzés közben kioldódott anyagokat dobnánk ki vele, amelyekre szüksége van a babának.

De még ez sem minden. Ne elégedjetek meg vele, babák!

Már öt-hathónapos korban követeljetek tojássárgáját, húst, májat, mert a gyors fejlődéshez nem elég a tejben levő fehérje.

Csak megbízhatóan friss tojást adjunk a babáknak. A nyers sárgáját forró főzelékbe vagy levesbe kavarjuk bele. Úgy is finom, ha a keményre főzött tojássárgáját szétdörzsölve keverjük a főzelékbe.

Májból a legfinomabb a borjú- és a

FRIZURÁK

1969-re

Az új esztendőben is divat a vendéghaj, amely olyan jól bevált az alkalmi frizuragondok megoldásában. Természetesebben hat a műkonty, ha valódi hajból készül, éspedig viselőjének hajával azonos színárnyalatúra festve. Ilyen vendéghajból „mindent“ csinálhatunk, teenager-frizurát csakúgy, mint romantikust, nagyestélyire valót. Tessék megnézni a képeket, amelyeken ugyanaz a „fej“ szerepel, hajbetéttel megoldott B válozatban: (A képek egy párizsi fodrász-szalon frizura-modelljei 1969-re.)

1. Frufrus, sportos, nappali frizura: a hajbetét ezúttal a frufru, melyet elől, fejközépen felfűzve, kétoldalt a sima saját haját ráfésülve lehet viselni.

2. Elegáns frizura, a tarkőn megfőzött, kétfelé választott és puhán betekert vendéghajjal, — amely alatt a saját haj simán hátrafésülve és össszetűzve illeszkedik a betéthez.

3. Estére, romantikus fürtökkel: a saját haj hátrafésülve, megtűzve, az arc két oldalán kis tincset leeresztve, szolgáltatja az „alapot“. Az előre fürtökbe fésült (lelakkozott) vendéghajat hátul, a tarkó fölött kell felerősíteni.

4. Az előzőhöz hasonló fésülködés után a feltűzött hajbetét úgy van elválasztva, hogy 1—1 része a saját haj alatt, a nyak két oldalán simán aláhull, a többi középen, fürtbe csavarva rögzítődik.

5. Nappalra vagy estére a „természetes“ változat, hajbetéttel. A betétet szalagra dolgozva erősítjük fel körben, a két fülcimpa felső végénél rögzítve. Ráfésüljük kétoldalt a saját hajat.

B. Estélyi, kontyos frizura: a saját hajat simán hátrafésülve, tarkőn felfelé, szorosan összefogjuk. Ugyancsak a tarkónál indul ki a hajbetétből választékosán puha gyűrűbe csavart, fent is megerősített, elegáns konty.

mmmmmmmmmmmmmmmmm

pipimé], de bármilyen megfelel, csak sovány legyen. Hízott kacsa- vagy libamájat nem szabad adni.

A májat is és a húst is először egy kevés vízben megfőzzük, majd áttörjük és a pépből egy tetézett kávéskanálnyit a főzelékhez keverünk.

Az átdarált húst főzőlevével felengedjük, még egyszer felforraljuk és csak azután adjuk, szintén főzelékkel a babának. Ha Pétiké anyukája is ilyen babakonyhát vezet, akkor gyorsan leadja majd Pétiké a fölösleges gríz-, kifli- és zsemlekilókat.

K. M.

Az aranyceruza

Jancsinak volt egy arany színese, amivel igazi Napot lelhetett rajzolni. Irigyelték is érte az osztálytársai. Egy napon, amikor rajzórájuk volt, Misi szünetben kiosztotta a füzeteket. Előre örült mindenki, mert tarka mezei virágokat akartak rajzolni. Amikor visszamentek az osztályba, Jancsi ijedten felkiáltott:

— Jaj, nem találom az aranyceruzámat! Biztosan ellopták.

Mindenki Jancsihoz futott, aki izgatottan kotorászott a tolltartójában. Kirakta táskájából a füzeteit meg a könyveit, még a- pad alá is benézett, de a ceruza nem került elő.

— Misi osztotta ki a szünetben a füzeteket, biztosan ő vitte el — Jelentette ki végül nagy hangon Jancsi.

— Nem loptam el — méltatlankodott Misi vérvörösen.

Mónika a katedrára vitte Misi táskáját:

— Megnézzük, mi van benne — Jelentette ki.

Peti a tanári asztalra borította a táska tartalmát. Ekkor Misi tolltartója felpattant, és nini! egy arany színes feküdt benne. Jancsi kivette a ceruzát a tolltartóból és a zsebébe akarta süllyezteni. De Misi kitépte a kezéből:

14 SZABAD FÖLDMŰVES

1989. január 25.

— Ez az enyém! — kiáltotta. — Meglepetésnek szántam.

A gyerekek nem figyeltek a szavaira. Tolvajnak bélyegezték és szidták, mint a bokrot. Misi összeszorította a száját és sző nélkül visszaült a padjába. Jancsi Jelentkezett és Így szólt:

— Misi tolvaj! Ellopta az aranyszínű ceruzámat. A tanító néni kérdőn nézett Misire:

— Igaz ez?

— Nem vagyok tolvaj! — mondta a fiú dacosan.

— Holnap délután meglátogatom édesapádat — zárta le a kérdést a tanító néni. Az iskolából hazafelé menet Karcsi megvárta Misit a téren:

— Kitől kaptad az arany színest? — kérdezte.

— Nagyanyámtól. Nem mutattam, mert a rajzórán akartam meglepni az osztályt. Kölcsön is adtam volna ...

— Esküdj meg rá, hogy Így van — szólította fel Anni, aki közben többedmagával odaért. — De ha hamisan esküdsz, soha többé nem állunk szóba veled.

— Esküszöm — mondta Misi reszkető hangon —, hogy nem loptam a ceruzát, hanem a nagymamámtól kaptam ajándékba.

A gyerekek hittek neki.

—. Meg kell találnuk Jancsi színesét, akkor az osztály, meg a tanító néni is meggyőződik Misi ártatlanságáról — szögezte le Anni. Ebéd után visszamentek az iskolába, hogy keressék a ceruzát. Benéztek a fűtőtestek mögé, kiborították a papírkosarakat, még a szekrényt is elhúzták a helyéről.

— Úgy látszik hiába keressük, nincs sehol — sóhajtotta Rozi, és fáradtan beült a padjába. Hazafelé még a kerítések mentén is végignézték az utat. Anni hirtelen a homlokára csapott:

— Ö, Ja]! Még jő, hogy eszembe Jutott. Szaladnom kell Mártikéért az óvodába!

Mind vele mentek. Az ővónéni éppen rajzokat szegezett ki a falra.

— Nini — kiáltott fel Anni. — Aranyszínű alma! Milyen szép! KI rajzolta?

— Én! — kiáltotta az egyik kislány. Jutka volt az, Jancsi klshúga.

— Mivel színezted ki? — kérdezte Rozi.

A gyerek egy arany ceruzát kotort ki a zsebéből.

— Honnan vetted ezt a szép ceruzát? — kíváncsiskodott Anni.

— Jancsi az asztalon hagyta, hát elhoztam — felelte a kislány.

— Kölcsön adod nekem holnapig?

— nézett rá Rozi.

— Igen — és Jutka a kezébe nyomta a ceruzát. Másnap reggel, amikor a tanító néni bejött, a gyerekek rögtön mindent elmeséltek neki, az arany ceruzát pedig a katedrára tették.

— Jancsi — mondta a tanító néni

— bocsánatot kell kérned Misitől.

Rozi felugrott a helyéről.

— Tanító néni kérem, Jancsinak az osztálytól is bocsánatot kell kérnie.

— Igazad van — helyeselt a tanító néni.

Idegen ötletből írta: Szirmai Marianne

(MESEALAKOK)

VÍZSZINTES: 1. Mesealak. 6. Énekhang. 7. Végtelen alku. 9. Öcskaság.

10. Faféreg. 12. Járunk rajta. 14. Kötőszó. 16. Téli sport. 17. A függőleges

4. befejező része. 20. Becézett Mária. 22. Győri sport-csapat neve. 29. Tágas hely a városban.

FÜGGŐLEGES: 2. Állatlakás. 3. Emberi település. 4. Egy másik mesealak — folytatva a vízszintes 17. alatt.

5. Nem holt. 8. Harmadik mesealakunk a nyíl irányában. 11. Végtelen zsír. 13. Kevert est. 15. Asszonyi. 18. Végtelen próza. 19. Női becenév. 21. Kronométer. 23. Állóvíz. 25. Egyszerű gép.

Beküldendő a három mesealak neve.

(Budai J.)

ELLESETT PÁRBESZED

— Anyukám! Vegyél nekem egy majmot!

— Nem eladó ez Pistikém. Inkább nyalókát veszek neked.

— A kis majmot akarom! Nekem nyalóka nem kell.

— Ne nyűgösködj! Veszek neked fagyit.

— Fagyi nem kell, majmot akarok!

Az állatkert igazgatója megslmogatja Pistikét és félrehívja. Valamit súg a fülébe. Pistike megnyugodva tér vissza anyukájához.

— Anyukám, én megelégszem a fagylalttal meg a nyalókával. Már nem kell majom!

A boldog anyának ez nem megy a fejébe.

— Mit mondott neked a bácsi, szivecském?

— A bácsi azt mondta, ha nem hagyom abba a bőgőst, olyan pofont leken nekem, hogy mindjárt kiesik az összes tejfogam ...

Lám, az állatkert igazgatójának pszichológusnak is kell lennie olykorolykor.

]án Kotoulek, Bojnice

BÉLSZÍN VADASAN

Hozzávalók: B0 deka bélszín

(vesepecsenye), 8 deka füstölt szalonna, 20 deka vegyeszöldség, babérlevél, egész bors, ecet, B deka zsír, 3 deka liszt, 2 deci tejföl, 5 deka hagyma.

A bélszínt megtisztítjuk hártyáitól, szalonnacsíkokkal jól megtűzdeljük, megsózzuk, és kissé állni hagyjuk. Serpenyőben zsírt hevítünk, és a bélszínt megsütjük benne. Ezután a vegyes zöldséget apróra vágva a forró zsírba tesszük és szintén megpirítjuk. Babérlevéllel, egész borssal, ecettel ízesítjük, beletesszük a bélszínt, s fedő alatt puhára pároljuk.

Ha a hús puha, a lisztből tejföllel habarást készítünk, hozzáöntjük, jó! felforraljuk. Ha szükséges, kevés vízzel feleresztjük, hogy a mártás ne legyen túl sűrű. Ezután átszűrjük, a felszeletelt bélszínt tálra rakjuk s a mártással leöntve zsemlegombóccal, főtt makarónival vagy spagettivel tálaljuk.

„Nem ismernek ezek kérem tekintélyt mondta űtítársának az öreg nénike a vonaton. — „És ebben csakis az iskola a hibás.“

A fülkében megkezdődött a vita: valóban igaz-e, hogy a fiatalok nem szívesen ismerik el a tekintélyt, hogy azok a normák, amelyek a szüleik nemzedéke számára természetesek voltak, az ő számukra már csak „faragott képek“. Mozog a világ, természetes hát, hogy a fiatalok szeretnék benne megtalálni a helyüket, és szeretnének mihamarabb olyan távlatokat látni maguk előtt, hogy ők is, „mozgatók“ legyenek.

Már-már kezdtek kifogyni az érvekből, amikor egy férfi, kihasználva a pillanatnyi csendet, megszólalt:

— Mit csodálkoznak, ha a gyerekek sokszor nem ismerik a tekintélyt, ha otthon arra nevelik őket, hogy az iskola és a tanítók rossz szándékú ellenségeik.

E közbevetett megjegyzésre hirtelen dúlt arcok villantak meg „lelki szemeim“ előtt, olyan szülőké, akik egyegy rosszabb jegy után ostromot intéztek az igazgatói iroda, a tantestület ellen, s úton-útfélen hangoztatták, hogy „Szegény Jancsiba, nagyon tehetséges, csakhát a tanítók, tanárok ..." És itt bizony nem éppen a leghízelgőbb Jelszők következtek__

Előbb-utőbb azonban fel kellett és kell figyelnünk arra, hogy a „Jancsikák“, sajnos meglehetősen népes tábora, a tanító szóra a füle botját sem mozdítja, viszont sűrűn rángatja a vállát, ha netán a tanító úr az ellenőrző könyvecske útján értesíti a szülőket, hogy viselkedése nem épp a legilledelmesebb; cinikusan mosolyog, ezzel is éreztetve, hogy otthon ugyan megvan a véleményük a pedagógusok-