Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-14 / 24. szám

.KISÁLLATTENYÉSZTÉS Korszerűbb, gazdaságosabb háztáji baromfitartást! # Kisállattenyésztők nagy gondja: a naposcsibe beszerzése • Az ígéret szép szó ...! 0 Gödöllő segít % A szaktanácsadás­sal is törődni kell! % Helyet a Nap alatt... # támogatja az állománycserét. Az ilyen alapos, messzemenő gondosko­dás szükséges a mi viszonyaink kö­zepette is, hogy lényeges javulás kö­vetkezhessek be a baromfiállomány minőségi összetételében és gazdasá­gosság szempontjából egyaránt. Az imént szó esett a jól szervezett, rendszeres szaktanácsadásról. Igen­­ám, de a Szabad Földműves struktú­rájának megváltozása következtében kevesebb mód nyílik arra, hogy ilyen­irányú szaktanácsokkal szolgáljunk. Az Élővilág című havi szakfolyóirat egyetlen száma mintapéldányként hagyta el a nyomdát, s került az ol­vasók kezébe. Szakmai igényességgel történő szerkesztése, sokrétűsége és tartalmassága méltán keltette fel a falvak dolgozóinak figyelmét, érdek­lődését. Illetékes szerveink számos sürgető levelet kaptak. íróik követelték en­nek a havi szaklapnak a minél előbbi megjelenését. Teljesen indokolatlan az az aggályoskodás, hogy nem lesz elég előfizetője. — Csupán mi, a dunaszerdahelyi járás kisállattenyésztői, horgászai, halászai, kertészei, gyümölcsészei öt­ezer példány előfizetését szavatoljuk — mondotta Horváth Róbert, a kis­­állattenyésztők járási titkára. — A jelenlegi újság-dzsungelben igenis helye, s fontos küldetése van ennek a havi szakújságnak! Adják ki minél előbb, hogy a csallóközi, mátyusföldi, gömöri, bodrogközi magyarok szak­ismereteit gazdagítsa! (kovács) Tanácsadó Mint általában minden szakaszon, a háztáji baromfitenyésztés vonalán is kiengesztelhetetlen harc dúl a régi és az új, a maradi és a haladó irányzat között. Kétségkívül ez utóbbi irányzat szó­szólói, gyakorlati megtestesítői azok a lelkes baromfitartók, akik egészsé­ges, szép s fajtatiszta állománnyal rendelkeznek. Mindenekelőtt jő tar­tásviszonyokat teremtenek, szaksze­rűen takarmányoznak, az állatokat rendszeresen cserélik, óvják egészsé­güket a különböző betegségektől. S ugyanakkor mérlegelés tárgyává teszik azt is, mekkora ráfordítással, mekkora létszámú állománnyal milyen haszonhoz jutnak. S kik ezek az élenjárónak nevez­hető baromfitartók? Többnyire a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövet­ségének tagjai. Mi újság a dunaszerdahelyi járásban? ' De vizsgáljuk a tényeket. Vajon mit mond az illető szövetség járási titkára, Horváth Róbert? — Járásunk ötvenkét helyi szerve­zetébe háromezerszázhatvan kisállat­tenyésztő tömörült. A házinyúl-, bir­ka-, galamb- és prémesállattenyésztés kevésbé számottevő, holott távolról sem jár annyi nehézséggel, mint mondjuk a baromfitartás. A tenyész­­anyag, valamint a szülőpárok beszer­zésében a helyi szervezetek kisegítik egymást. Viszont a járás állatrajon­góinak többsége a kaparőbaromfi te­nyésztését szorgalmazza, részesíti előnyben. Nos, mire vezet az az egyoldalú­ság, ha annak lehet nevezni? Nem véletlen, hogy a titkár elvtárs arca gondterhelt. Mondanivalójával menten kirukkol: — A legnagyobb fejtörést, gondot a naposcsibék beszerzése okozza. Képzelje, ha csak negyven darab csi­bét számítok egy-egy tagnak évente, ez mindenképpen több százhúszezer­nél. Ezt a nagy mennyiséget még egyetlen évben sem sikerült hiányta­lanul beszereznünk. A sok talpalás, utánjárás mind hiábavalónak bizo­nyult. Szinte elképesztő! Vajon ennyire rosszul állunk naposcsibe dolgában? Ezt a megmásíthatatlan tényt Horváth Róbert — aki a dunaszerdahelyi kon­zervgyár dolgozója — példával illuszt­rálja. Megemlíti, hogy idejében, an­nak rendje-módja szerint szerződést kötöttek a pozsonyi Tenyészállatne­mesítő Vállalattal. A vállalat vezető dolgozói a naposcsibe-megrendelést köntörfalazás nélkül elfogadták. — Már-már abban reménykedtünk, végre talán sikerül a tagok számára kiverekedni a százhúszezer napos­csibét ... Csakhogy a szerződésnek fittyethányó vállalattól egyetlen csi­bét sem kaptunk. Ehelyett nagylel­kűen azt ajánlották, ha csibéket aka­runk, próbálkozzunk Gbely-ben. Erről az ajánlatról le kellett mondanunk a nagy távolság, az elhullással járó anyagi kockázat miatt. Felháborító a szóbanforgő vállalat ilymérvű ügyfélkijátszása. Vajon mit szólnának ahhoz, ha valamelyik me­zőgazdasági üzem, vagy a kisállat­tenyésztők érdekeit védelmező szövet­ség csapná be ily rútul őket? ... Hol itt a becsületesség, az emberies­ség? ... Azt mondja a jó magyar szólás­mondás: „Bajban ismered meg a bará­todat!“ Nos, ebből a szorult helyzet­ből a Gödöllői Baromfitenyésztési Ku­tató Intézet segítette ki a dunaszer­dahelyi járást, a Járási Mezőgazda­­sági Társulás, valamint az ekecsi és a somorjai szövetkezet közbenjárásá­val. — Eddig mintegy 30 000 darab G—63 hibrid-csibét kaptunk — újsá­golja örömmel a titkár —, s további cslbeszállftmányok érkezésével szá­molunk. Ez a fajta bizonyára beváltja a hozzáfűzött reményeket, mivel a háztáji körülményeket figyelembevéve tenyésztették ki. Tehát a fajtaskála gyarapodik. A G—63 tojőhibrid kétségkívül népsze­rűségre tesz majd szert. A szakszerű gondozást nagyobb tojáshozammal viszonozzák. Egyet azonban már most 0 SZABAD FÖLDMŰVES 1963. június 14. k ~ Idén szokatlanul nagy a kereslet a naposcsibe, a kacsa és a kislibák iránt. Valószínű, hogy a beharango­zott húshiány késztette a gazdasszo­­nyokat a baromfiak túlzott vásárlá­sára. Am a sok baromfi sok eledelt is követel. Mondjuk meg őszintén ta­karmányból pedig sosincs elegendő. Ha akad is a padláson néhány zsák gabona, az hamar megcsappan, ha nem pótoljuk valamivel. Gazdasszonyainkat nem kell tanít­­gatni, hogy a kacsák, libák számára kiadós és fehérjedús takarmány a csalán, a saláta, a lucerna s a külön­böző zöldséghulladékok. Tavasszal, a baromfinevelés kezdetén élnek is az adott lehetőségekkel, de később, ahogy az állat felcseperedik, a zöld­takarmány fokozatosan kimarad a ba­romfiak étrendjéből. Egyrészt azért, mert a saláta kifogy a kertből — bár nyári saláta is van a világon — más­részt könnyebb a zsákból történő ete­tés, mint a csalán, vagy egyéb zöld beszerzése a határból vagy erdőből. Márpedig bárhogy alakul is a barom­fiak takarmányozása, a fejlődés idő­szakában nagyon fontos, hogy mind­végig vitamindús zöld eleséghez jus­sanak. Etetése a későbbiek folyamán is kifizetődő, hiszen a zöld lucerna, a saláta és a csalán sok abrakot pó­tolhat a nyár folyamán. Nagyon kevés az olyan ház, ahol tavasszal nemcsak a napi takarmányo­zásra gondolnak, de a későbbi idő­szakra, a forró nyárra, majd a téli hó­napokra is gyűjtenek takarmányt. Pedig azokban a háztájikban, ahol nincs lehetőség baromfitép, illetve speciális takarmányok etetésére a gazdasszonyok változatosabbá, olcsób­bá tehetik az állattartást ha tavasszal, illetve nyáron gondoskodnak a későbbi hónapok zöldtakarmányáról. Gondo­lunk itt a csalánra, a lucernára, az akácfa levélre s egyéb, akár silózás­ra is alkalmas takarmányokra. Keve­sen tudják, hogy a tavaszi hónapok­ban begyűjtött zsenge csalán, lucer­na értéke felér a gyengébb abrak­takarmányokéval. Ha a későbbi hó­napokra tartalékolni akarjuk az em­lített zöldet, úgy frissen vágjuk ap­róra, majd a padláson szárítjuk. Ssá» radás után ládákban, vagy ritka szö­vésű zsákokban minden károsodás nélkül tartalékolható. Ezzel elérjük, hogy a baromfi az egész év folyamán egyenletesen a kívánt mennyiségű, vi­tamindús takarmányhoz jut. Termé­szetesen, amikor a szárított eleség fogyasztására kerül sor, azt vízbe áztatva kukorica vagy egyéb gabona­darával keverve etessük. A baromfiak tavaszi, illetve nyári zöldtakarmányozása céljából a kertet úgy hasznosítjuk, hogy mindig legyen benne valamilyen csemege az állatok számára. Ajánlatos, hogy egy részén lucernát telepítsünk, mely elegendő tápanyag és nedvesség mellett éven­ként ötször-hatszor is kaszálható, ugyanakkor három-négy évig nincs gondunk a vetésre. Az is sokat segít­het, ha salátát több ízben — ősszel, koratavasszal, majd a későbbi hóna­pokban is — vetünk. így nemcsak néhány hétig, de a tavasz és nyár folyamán is rendelkezésünkre áll a vitamindús s az állatok részéről leg­kedveltebb zöldtakarmány. E pontnál azonban felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy az időszaknak megfelelő salátafajtát vessük. Számos esetben megtörténik például, hogy a gazdasz­­szony őszi salátamaghoz jut és ezzel mit sem törődve májusban-júniusban veti a földbe, holott a nyáíl időszak­nak is megvannak a maga salátafaj­tái, amelyek meghozzák a várt ered­ményt. A kertben termesztett s a barom­fiak számára hasznosítható növények közé sorolható még a káposztafélék, a sárgarépa, vöröshagyma, amelyek az állatok gabonaeleségének jó kiegé­szítői. A fent elmondottak alapján a ba­romfitartók saját érdekükben tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Az említett zöldtakarmányok most köny­­nyűszerrel begyűjthetők, tartósítha­­tók, ugyanakkor a szűkösebb hóna­pokban kincset érnek. A szólás-mon­dás is azt tartja „nincs a télnek elve­tendő gyümölcse“. (sándor) Mire való az alom? Újdonság az amerikai csincsilla-prém A tábori BlaZena Menhartová asszony egyike a gyér számú csehszlovák prémesállat-tenyésztőknek, akik az amerikai csincsillanyúlra is szakosítot­ták magukat. A csincsillafarmot a nyérctenyészet mellett rendezte be. Út­törői tevékenységének fény- és árnyoldalairól a következőkben számolt be: Kár, hogy nem mehettem Místekbe, amely elég messze esik Tábortól. ■Pedig szívesen ott lettem volna tavaly február 2-án és április 26-án. Feb­ruárban ugyanis a prémesállat-tenyésztők járási főosztálya mellett meg­alakult Frydek-Místekben — elsőnek Csehszlovákiában — az amerikai csincsillanyúl-tenyésztők szakosztálya. Áprilisban ugyancsak Místekben megalakították a csincsillanyúl-tenyésztők országos szövetségét. Egyelőre huszonötén vannak. — Miért éppen Místekben került sor erre? — kérdezhetnénk. Mert az egész mozgalom szervezője Josef Matysek, az amerikai csincsillanyulak egyik legtapasztaltabb hazai tenyésztője, a Frydek melletti Plzeftből való. Az pedig nincs messze Lengyelországtól, ahol nagyobb méretekben űzik a csincsilla-tenyésztést. A místeki alakuló gyűlésen ezért jelen voltak E. és V. Rzewski lengyel tenyésztők, előadói és tanácsadói minőségben. De ne tévesszük össze a csincsilla-házinyulat az amerikai csincsillával! Mert amíg a csincsilla-házinyúl már 1923 óta meghonosodott nálunk, addig az amerikai csincsillát alig néhány éve tenyésztik köztársaságunkban. Ván­dorúba a perui, chilei és bolíviai Andok égbenyúló hegycsúcsairól (3000— 5000 m) az első világháború után a kaliforniai tengermelléki farmokba ve­zetett. Ezzel egyidejűleg szelíd és kedves háziállat lett az egykor vad és ijedős rágcsálóból. A két világháború közötti időben egyre terjedt az USA- ban a csincsilla-tenyésztés, ahol ma már 13 ezerre emelkedett a tenyésztők száma 1,25 millió darabnál nagyobb állománnyal. Egyes farmokon több mint 3000 tenyészállat található. A második világháború után Európába, nevezetesen Angliába, a Szovjetunióba és a Német Szövetségi Köztársaság­ba is eljutott az amerikai csíncsilla. — Miért kerül hozzánk ilyen későn? — Amikor az amerikaiak megkezd­ték a csincsilla farmszerű tenyésztését, még annak biológiai működését sem ismerték eléggé, még kevésbé a tenyésztés zootechnikai előírásait. Sok pénzbe került a tapasztalatszerzés Nemrégen még 700 dollárt elkértek egy csincsilla tenyészpárért. Az árak idővel csökkentek ugyan, de európai vi­szonylatban még mindig magasak. Nálunk is még jó néhány százasba kerül egy-egy tenyészállat. — Hogyan fest tulajdonképpen egy tenyész-csincsilla? — Afféle kisebb mókusra hasonlít, hosszabb hátsó lábakkal. Élősúlya 0,6 kg körül ingado­zik, 20—22 mm hószsú finom szőrzete selymesen puha, színe hamuszürkés­kék. Alatta fehér csík húzódik, az alatt pedig újra kékes árnyalatú az alap­szín. A szőrszálak tehát rétegesen színezettek és kimerítik a csincsilla­­házinyúl színezetének előírásos jellegzetességét. A szőrzetnek az állat egész testén egyenletesen hosszúnak és sűrűnek kell lennie. Tenyészszaporítási célokra először héthónapos korukban használják fel a csincsillákat monogám vagy poligám alapon, azaz vagy csak egyetlen, avagy több nősténnyel párosítják a hímet. A hím állat nem bántja a fióká­kat. A vemhesség ideje 111—128 napra tehető, a nőstény 1—9 fiókát ellik, néha kétszer is évente. Az eddigi tapasztalatok alapján legjobb két kölyköt felnevelni egy-egy ellésből. Tenyészszaporításra ne használjunk 5—7 éves állatoknál öregebbeket. — Mik a tenyésztés előnyei? — Növényevő állatokról lévén szó, az ame­rikai csincsilla „étlapja“ nem tér el lényegesen a házinyúlétól. Etethetjük zöldtakarmánnyal, szénával, gabonaszemekkel vagy egyéb zöldfélével. Igénytelensége ellenére azonban feltétlen „fürdőalkalmatosságot“ kell biz­tosítanunk számára olyképpen, hogy homokban vagy hamuban alaposan meghempereghessen. Emellett persze ivóvízről sem szabad megfeledkez­nünk. Biztonságosabb nem klórozott, előzőleg felforralt vízzel itatni. A csin­csilla napi takarmányszükséglete kb. 30 grammra tehető. Általában 10 hó­napos korában levághatjuk és lenyúzhatjuk az állatot, de előzőleg csök­kentjük ivóvízadagját. A házinyúl és egyéb prémesállat tenyésztéséhez hasonlóan a csincsilla­­tartásánál is arra kell törekednünk, hogy már eleve biztosítsuk a szőrmék kellő értékesítését. Beszélgetett: ing. dr. Václav KÁ1AL előrebocsáthatunk: ezek a tojóhibri­dek igényesebbek, mint a vegyes­hasznosítású fajták. Más elhelyezést, biológiailag értékesebb takarmányt kívánnak. Itt nem a takarmány meny­­nyisége, hanem a minősége a döntő. Ha a háztáji tenyésztők időszakon­ként megfelelő szaktanácsadásban részesülnek, bizonyára nem is lesz panasz az említett tojóhibridekre, amelyek nagyobb jövedelemhez jut­tatják tenyésztőiket. A szaktanácsadásra nagyon is rá­szorulnak majd a háztáji baromfitar­tók. Főleg azok, akik G—63-as tojó­hibridek tenyésztésére adják a fejü­ket. A szaktanácsadó szolgálat ügy­pártolásától, szemléltető előadásaitól is sok függ majd, hogy a baromfitar­tók megkedveljék ezt a tojóhibridet, s azon túl csalódás ne érhesse őket. Az évi nagyobb tiszta bevétel kárpó­tolja a megkülönböztetett gondosko­dást, amit e fajta feltétlenül megkí­ván. A szomszédos Magyar Népköztár­saságban az utóbbi években nagyon komoly lépéseket tettek a háztáji baromfiállomány minőségének javítá­sa érdekében. A keltetőállomások new-hampshire csirkék millióit bo­csátották a baromfitartók rendelke­zésére. Azonkívül az állam keverék­takarmányok juttatásával, — mű­anyák, ketrecek, etető- és itatóberen­dezések gyártásával — és baromfi­tenyésztési tanfolyamok tartásával is káros gázokat, télen pedig a túlzott mennyiségű párát megköti, ezáltal ja­vítja a levegőt. Alomként többféle anyag használ­ható. Fiatal állatok nevelőhelyiségé­ben elsősorban a száraz, apró, fűrész­pormentes puhafa gyaluforgács való. Számításba jöhet — bár könnyebben átvizesedik — a toklászmentes szal­ma — az árpáét kivéve. Tyúkólba ugyancsak gyaluforgács való legin­kább, vagy a darabolt kukoricacsutka, esetleg forgáccsal, tőzeggel keverve. Hízó baromfi óljába faforgács vagy szalma alkalmas. Ezek az alomanya­gok a legjobb nedvszívók, az egyes baromfifajok igényeinek leginkább megfelelőek. Beszerzésük is általában megoldható. Természetes, alomként csak olyan anyag használható fel, amely tiszta, más célt még nem szol­gált. Poros, penészes, rothadt anyag nem való állatok alá. Az almot 15—25 cm vastagságban kell az ólban elteríteni, gereblyével elegyenliteni. Ha száraz s a tyúkfélék kaparásukkal megfelelően forgatják, hónapokig jó állapotban marad. A helyenként páncélossá, túlzottan ned­vessé vált részt, ki kell cserélni, újjal pótolni. —G— Olyan falusi emberek is, akik ré­gebben fontos gondjuknak tekintették a száraz, megfelelő alom biztosítását a lovak, tehenek alá, most gyakran kétkedve kérdezik: minek az alom a baromfi óljába? Az alom a baromfi és a baromfi­­tartó szempontjából is fontos, szük­séges. A baromfi számára azért hasz­nos, mert kényelmessé teszi életterét, télen óvja a hidegtől s a tyúkfélék abban tudnak legjobban kaparni. A baromfitartó viszont sok munkától mentesül, ha almozza a baromfi ól­ját: nem kell annyit sepregetnie, tisz­tább, jobb levegőjű is az ól, mert az alomban elkeveredik a trágya. Olyan tyúkólban, ahol az ól padozatát nem almozzák, egyszerűen elképzelhetet­len a tiszta tojás — pedig újabban a felvásárlók csak az ilyet veszik meg, — mert a tyúkok sáros, trágyás lá­bukkal összepiszkolják a fészekben. Ha tiszta, száraz almon tartózkodnak, azon jutnak el a fészekig, nem pisz­­kítják össze a tojást. Libát, kacsát hizlalni úgy, hogy az állatok hastnllai ne kopjanak le, ne váljanak használ­­hatatlanul piszkossá, csakis almozott ólban lehet. Az alom azáltal, hogy ke­veredik a trágyával, az ólban levő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom