Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-31 / 22. szám

RIPORTOK alkotóvágyának olyan területe, amely a mi pionírházunkban kielégülésre ne lelne. Ezt tartom munkánk lénye­gének. Nem egy olyan fiatal ikerült már ki az érdekkörökből, akiből az életben híres ember lett. Sokan kö­zülük ma is szívesen meglátogatnak minket. Többen érdekköröket is ve­zetnek. Mi büszkék vagyunk növendé­keinkre. Valahogy úgy érezzük, hogy például Golonka góljaiban egy kicsit a mi munkánk is benne van, hiszen pályafutását minálunk kezdte. Persze, több nevet is említhetnék, de most nem az a lényeg. A legfontosabb do­log az, hogy a pionlrházban minden gyermek megtalálja azt a tevékeny­séget, amelyhez leginkább érez magá­ban kedvet és tehetséget. Az egyes köröket Jól képzett, a szó legszoro­sabb értelmében vett szakemberek vezetik nagy hozzáértéssel, őszinte szeretettel, jó pedagógiai felkészült­séggel. A munka megfontolt, mód­szertani szempontból is átgondolt ter­vek alapján folyik. Semmit sem bí­zunk a véletlenre. Az Igazgató elvtárs az egyik tabló előtt, melyen a külföldről érkezett levelek és képeslapok kerülnek a nagynyilvánosság elé, a nyelvi szak­körök munkájáról beszél elismeréssel. Megemlíti azt is, mennyire fontos ez a tevékenység a fiatalság internacio­nalista szellemben való nevelése ér­dekében is. A pionírok nemcsak azért tanulnak egy-egy idegen nyel­vet, bogy nyelvi műveltségüket gaz­dagítsák, hanem mindenek előtt azért, hogy ezáltal is kapcsolatot teremtse­nek a világ legkülönbözőbb tájain élő gyermekekkel. Rendkívül érdekes például az ide­genvezetők érdekkörének munkája. Ebben a csoportban olyan gyermekek dolgoznak, akiket fővárosunk múltja és jelene egyaránt érdekel. Aligha akadna az egyre növekvő Bnatlslavá­­naik egyetlen olyan jelentősebb épü­lete, utcája, tere, műemléke vagy in­tézménye, amelyről az érdekkör tag­jai ne tudnának mondani valami lényegeset, fontosat. Szóval, nyugod­tan elmondhatjuk, hogy a gyermek­­körökben valóban minden iránt ér­deklődő, szorgalmas és fantáziagaz­dag szakemberek nevelkednek. Felsorolni is sokáig tartana az egyes szakköröket, de bizonyára ér­dekelni fogja kedves kis olvasóinkat, hogy mennyire szeretik a városi gye­rekek az élő természetet. Erről az a puszta tény is könnyen meggyőzhet iáinkét, hogy nagyon sok gyermek dolgozik a természettudományi szak­körökben. Zöldséget, gyümölcsöt és virágot termesztenek, fát ültetnek, kisállatokat nevelnek, méhészkednek, s ki győzne mindent felsorolni, amit a szabad természetben végeznek. A Element Gottwald Úttörő- és Ifjúsági Ház tevékenysége az érdek­és szakkörök munkájával koránt sem meríti ki ténykedésének egész terüle­tét. Országos viszonylatban is na­gyon fontos metodikai és irányító munkát végez. Gondoskodik a gyer­mekmozgalom továbbfejlesztéséről. A gyönyörű palotában, fővárosunk egyik legszebb, rokokóépületében új korszakot ír ma a történelem. A fa­lak, amelyek gazdag történelmük fo­lyamán Haydn játékát hallották, Kem­­pelen Farkas beszélőgépét megcso­dálták, szállást adtak Element Gott­­waldnak, most is nemes célt szolgál­nak: otthont nyújtanak az alkotni, teremteni vágyó gyermekeknek. Szenk Sándor vágynak A gyermekek mindenütt egyformák az egész világon. Eülönbség lehet ugyan bőrük színében, öltözetükben, s egész kis életükben, de mindenhol egyformán cseng a nevetésük, egy­formán forró és sós a könnyük, egy­formán boldogságra, szép, emberi életre vágynak az óceánok szigetein, a Nílus partján, s itt is a szelíd Duna táján. Az elöregedő életnek is min­denhol az új élet sarjadása ad jelen­tőséget, tartalmat és értelmet. Ezért legdrágább kincsünk a gyermek. Egy ember felnevelése nemcsak sok álmatlan éjszakát, önzetlen fárado­zást és kimeríthetetlen szeretetet, ha­nem felbecsülhetetlen anyagi áldoza­tokat is kíván, szülőtől és társada­lomtól egyaránt. A gyermeknevelés kérdése (hovatovább egyre inkább társadalmi üggyé válik az egész vi­lágon, s ez másképp nem is lehet. Hiszen gyermekét az ember nem ma­gának, hanem az egész emberiségnek. a társadalomnak neveli. Egy társadal­mi rend fejlettségét — egyebek kö­zöt — azon is fel lehet mérni, meny­nyire, milyen fokon tudatosítja és realizálja ezeket a vitathatatlan té­nyeket. Ezen a területen a világ kü­lönböző országaiban a lehető legkü­lönbözőbb a helyzet. A szocialista ál­lamokban egyre intézményesebben, egyre szervezettebben és céltudato­sabban folyik az ifjúság nevelése. Minálunk mintegy hárommillióra te­hető azoknak a fiataloknak a száma, akik rendszeres iskolai oktatásban részesülnek. Ez jelentős részét képezi állami költségvetésünknek is. Eözls­­mert tény például, hogy hazánkban — elsőként az egész világon — úgyszól­ván teljesen magára vállalta az állam a kötelező iskoláztatással járó anya­gi kiadások fedezését. Ezen kívül je­lentős összegeket fordítunk a gyer­mek- és ifjúsági mozgalomra is. Az úttörő- és az egyéb ifjúsági szerveze­tek sokmilliós anyagi támogatást él­veznek. Munkájuk hatékonyságát tekintve az iskolán, kívüli nevelés terén a leg­fontosabb hely a pionírszervezetet, s annak intézményeit, a pionírházakat illeti meg. Szlovákiában, minden bi­zonnyal a bratislavai úttörőház a leg­ismertebb. Pillantsunk be munkájába egy kicsit közelebbről! Sok szép és hasznos dolgot tudhatunk meg. * Csöndes, napsütéses tavaszi dél­előtt van. A gyermekeik ilyenkor az iskolapadokban készülnek az életre, vagy odahaza tanulják a délutáni lec­két. A pionírház üres, csak az állan­dó alkalmazottak végzik napi köte­lességüket. Most éppen egy nagy fényképes kiállításra készülődnek. Ez is szerves része lesz a szervezet fennállása 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeknek. Nagyjából el is készültek már mindennel. A tab­lók még ma a számukra kijelölt hely­re kerülnek, hogy idejében megnyit­hassák a kiállítást a pionírház ritka szépségű kertjében és termeiben. Jozef Ivanic, az úttörőház igazgató­ja halfcszavú, komoly, jól tájékozott, hivatását szerető ember. Kissé megle­pődik, mikor közlöm vele, hogy ma­gyar lapba szeretnék írni munkájuk­ról. Meglepődésében öröm és készség tükröződik. Személyesen kísér végig az alkalmi műhellyé változott termen a sok-sok tabló között. — Mintegy hatezer gyerek fordul meg nálunk hetente a több mint hat­van szak- és érdekkörben — mondja némi büszkeséggel. — A kis bábszín­­játszők nemrég tértek haza a Német Szövetségi Eöztársaságból. Nagyon szép sikerrel szerepeltek. Néhány tabló éppen az ő munkájukat mutat­ja be. Nincs is talán a gyermekek ■yjeglepődtem a sorakozó asszonyok láttán. Hirtelen- arra gondoltam, valami különleges áru lehet az élelmiszer­­üzletben, azért ácsorognak szorgos munkaidőben a kéméndiek. Eíváncsian álltam a sorakozók közé. — Mi jóért várakoznak? — kérdeztem a közelállóktól. — Arra a fránya tejre várunk már egy jó ideje — válaszolt egy feketekendős néni. — A gyerekek megint kávé nélkül mennek az iskolába. — Most kapják a tejet? Hiszen már fél kilenc is elmúlt. — Mit csodálkozik? így megy ez nálunk napról-napra, — mondja egy fiatal menyecske. — Héttől nyolcig, fél kilencig a tejre várunk. De alig teszünk otthon valamit, újból rohanunk kenyérért sorakozni. Bizony emiatt a dicső közellátás miatt sokszor még az ebédfőzéssel is megkésünk. — És a határba mikor járnaik? — Eét úrnak nehéz szolgálni — szólt újból a feketekendős. — Vagy itt sorakozunk a legfontosabb mindennapiért, vagy kapálunk, egyelünk. Mind a kettőre nem futja az időből. — S miért nem hozzák hamarabb a tejet, meg a kenyeret? — Eérdezze meg az üzletvezetőtől. A szűk, sötét üzletet önkiszolgálónak csúfolják. Valójában a két fiatalasszony a pult mögül szedi elő a kért árut. — Miért kapják ily későn a tejet? — kérdem a vezetőtől. — Azt mi is szeretnénk tudni — hangzik Vidáné válasza. — Örökké reklamáljuk, de a helyzet nem változik. Pedig Párkány, ahonnan a tejet szállítják, alig 12 kilométernyire van tőlünk. —S miért árulják későn a kenyeret? Tudtommal a pékség helyben van. — Valóban, a kenyeret a faluban sütik. De előbb a környező községekbe szállítják, csak aztán hozzák a ml üzleteinkbe. — Több élelmiszerboltjuk van? — Eettő. De ma a másikban szabadnap van, s így a falu felső részéről is hozzánk jönnek vásárolni. De különben is, nyolc óra körül mindig sokan vannak, mivel a tejre is vára­koznak. Eülönben hatkor nyitunk. Az első órában alig lézeng egy-két vevő. Ilyenkor meg ha tíz kezünk lenne, akkor sem győznénk. — S miért nem önkiszolgáló szisztémával dolgoznak? — Ez a helyiség alig 30 négyzetméteres. Ilyen szűk lyukban lehetetlen az árut megfelelően elhelyezni. De nehéz figyelni és bizony azelőtt lopások is előfordultak. Korszerűbb áruházra lenne szükség. Talán, ha minden jól megy, jövőre megkezdik az építést. Az élelmiszerbolt közelében van a mészárszék és a textil­üzlet. — Csapna bele a mennykői — jött ki szitkozódva egy asz­­szony. — Már a harmadik faluban vagyok és nem tudok a férjemnek inget vásárolni. Most mehetek Párkányba, ha ugyan le nem késem a vonatot. Pocsékolom a drága időt, s a sok ka­­pálnívaló még vár otthon. A textilüzlet szűk és sötét. Küpper Ilona, a vezetőnő beis­meri, hogy sok esetben nincs az az áru, amit a vevő szeretne. A tőszomszédságban levő mészárszék vezetője Várszegi Jó­zsef. Apja, nagyapja is az ő mesterségét űzte. A vezető, aki már különben 12 éve tagja a nemzeti bizottságnak, nem pa­naszkodik a húseladásra. Őrá többnyire jót mondanak a vevők, mert az épületben lakó Várszegi a záróra után sem restell be­menni az üzletbe, ha megkérik rá. Az előírt tervet rendszerint túlteljesíti, közel 200 ezer korona az üzlet forgalma negyed­évenként. — Nálam nincs különösebb baj, de a tej- és a kenyérellátás­sal sokat foglalkozunk a nemzeti bizottságon is. Azt hiszem legjobb megoldás lenne, ha valaki elvállalná a tej házhoz szál­lítását. A lakosok nem igen bánnák, ha emiatt néhány fillérrel drágulna a tej, csak no kellene órákhosszat sorakozniuk. Ne­kem az a véleményem, hogy legkésőbb hét órára üzletben kel­lene lenni a tejneik, kenyérnek. — És rrjilyen hiányosságot észlel még a közellátásban? — Nagyon hiányzik a piac. Valamikor minden hét szerdá­ján volt piac és évente hatszor nagyvásár. Központi Iközség vagyunk, síiét faluból hozzánk járnak vásárolni. Ezért föltét­lenül lenne létjogosultsága a piacnak. Nem is értem, miért nem akarják engedni. Délfelé jár az idő, jőnéhányan vannak a vendéglőben. Még csak tavasz van, de nincs elegendő sör és nagy a szódahiány is. Az ottlevő vendégek az egy kocsmát kevésnek tartják a több mint 2000 lakosú községben. Bizony sokaknak messze van a vendéglő, és ami bosszantó, a félórái talpalás után azt a választ kapják, sörünk, az sajnos, nincs. Csepregi Ernőné tagja a helyi fogyasztási szövetkezet fel­ügyelő bizottságának. — Nálunk balkáni állapotok vannak — mondja szomorkásán. — Hiába küldözgetjük a jegyzőkönyveket, a kutya sem veszi figyelembe. Ugyanis a magánházakban levő üzletek végiképp nem felelnek meg az igényeknek. A népi fogyasztási szövet­kezet üzletei több milliót forgalmaznak évente, de ezldáig még semmit nem építettek a falunkban. Jövőre ígérik az áruház Mit kíván a vevő? Reggel hétkor megyünk az üzletbe először, másodszor fél tíz­kor, s bizony sokszor elkésünk az ebédfőzéssel — mondják a sorakozó asszonyok. építésének a megkezdését. Reméljük, hogy ha ez megvalósul, minden másképp lesz. — A fogyasztási szövetkezet tagjai nem zúgolódnak a rossz állapotok miatt? — Kétszer tartunk taggyűlést évente. A felügyelőbizottság­­ban ketten vagyunk pedagógusok. Minden esetben műsort ké­szítünk elő a gyűlésre, s ezért sokan eljönnek. A tagolk nyíl­tan mondanak véleményt a tarthatatlan állapotról. Nem értik, miért nem kaphatnak reggel időben tejet, hogy kávét, kakaót készíthessenek a gyerekeknek. Az pedig teljesen érthetetlen, hogy tíz óra után viszik az üzletbe a kenyeret. Sajnos, ezeik a panaszok süket fülekre találnak a népi fogyasztási szövetkezet járási irányítóinál is. Én már bosszúságomban egy versfélét Is írtam, a mindenható vezetőkhöz. Itt van, elolvashatja. Elolvastam. Olvassák el önök is. Fohász Nagy fájdalmunkra gyógyírt nem találunk Mert rettentő silány üzlethálózatunk. Kopogtatunk, zörgetünk, dörömbölünk — mindhiába — Panaszunk nem jut el a „mennyországba“. Öh, mindenható vezető odafent Surányhan! Hát nem jut el hozzátok Kéméndnek imája? Mennyit ostromoljuk mi Suránynak egét, Hogy az új üzletet hamarább építsék. Ostromlásunk majd beszakítja már Suránynaik az egét, Mégis visszadobják Kéméndnek kérését. Öh ha ti látnátok a mi „Textilünket“, Sírva fakadnátok, ha oda beléptek. Jertek és nézzetek jól körül minálunk, Tudjuk — azután a szívetek meglágyul. Várni! — Várnil — Vámil Jaj de nehéz ... Könyörülj hát rajtunk óh mindenható „Jednota“ Legyen új üzletházunk minél hamarabb Aztán áldassék majd érte a Te neved, Tedd meg nagyon kérünk ezt a szívességetl A szövetkezet székházában Kelecsényí Rudolf központi elnök bosszúsan beszél a bolthálózatról. — Nálunk lassanként az asszonyoknak a bevásárláson kívül másra nem jut idejük. S ez jelentős kárt okoz a szövetkezet­nek. Ezekben a napokban minden kézte nagy szükség lenne. Ezernyi a tennivaló a szőlőben és mindenütt a határban. Nem értem, miért nem lehet a boltokban rendet csinálni. Ha ez tovább is így megy, kénytelenek leszünk tehenet tartani és új­ból kemencét építeni. Mi millió liter számra termeljük a jó­minőségű tejet és a lefölözöttből sem kapunk reggel kellő időben. Igen, Kéménden a bolthálózatban alapvető hibák vannak, márpedig a vevők azt kívánják, hogy megfelelő időben, minő­ségileg kifogástalan árut kapjanak. Azt akarják, ne a vevő legyen kiszolgáltatva az eladó kénye-kedvének, hanem fordít­va. Ezt a jogos kérést méltányolni kell a surányi központban is, s elősegíteni, hogy minél előbb megszűnjenek a rendelte-, nességek, és felépüljön az üzletház. Az üzletek sem Kémén­den, sem másutt ne akadályozzák, hanem segítsék elő, hogy az asszonyok, a szorgos munkaidőben reggelenként minél előbb eljuthassanak a határba. TÖTH DEZSŐ A fiatalok alkotni

Next

/
Oldalképek
Tartalom