Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-18 / 3. szám

C3oonrixö)nnüan^n szemle Kína nem akar lemaradni a vonatról Az újév elején igen sok sző esik a nagyhatalmak csúcstalálkozóinak lehetőségeiről. Elsősorban Nixon nyu­gat-európai körútjáról beszélnek, amely áprilisban vagy májusban vár­ható. A tárgyalások során elsősorban a London, Bonn, Párizs háromszögben mozogva igyekszik majd megszilárdí­tani a NATO-frontot, s felkészülni egy esetleges csúcstalálkozóra. A szovjet —amerikai csúcstalálkozót egy nagy kérdőjel árnyékolja be. Kína, amint ismeretes, nyílt tárgyalási ajánlattal fordult a Nixon kormányhoz. A kínai külügyminisztérium azt javasolta Nixonnak, högy Varsóban tartsák meg a nagykövetek 135. találkozóját. A kínai sakkhúzás három alapelvre ala­pul. Akkor már Nixon egy hónapig funkcióban lesz és elég idő áll irány­vonalának meghatározására. Kína föl­vetette, hogy az USA-val egyezményt köthetnének a békés, egymás mellett élés öt alapelvéről. Tajvan ügyében Kína visszavonult, és az USA-tól csak azt kívánja, hogy vonja ki erőit a kínai területekről. Az amerikai sajtó mindjárt észrevette, hogy Peding nem szorgalmazza Tajvan visszatérését Kí­nához és azt sem, hogy Csang Kaj-Sek és Washington között lévő katonai egyezményt mondják fel. Kína időzített fellépése mögött első­sorban az húzódik meg, hogy igyek­szik felkészülni a vietnami háború utáni időszakra, vagyis egy nagyobb szabású délkelet-ázsiai politikai ren­dezésre, mert attól fél, hogy az eddigi tétlensége miatt lemarad a vonatról. Másrészt meg akarja akadályozni, hogy a szovjet—amerikai csúcstalál­kozó az atom- és rakéta-problémákról eredményes legyen. Moszkva—Párizs Világszerte nagy visszhangja volt és van a szovjet—francia tárgyalá­soknak. Elsősorban a tárgyalások megcáfolták azt a feltevést, hogy a Párizs és Washington közötti közele­dés maga után vonja majd a francia­­szovjet, illetve a szocialista országok közötti ellhidegülést. A közzétett köz­lemény viszont egész másról beszél. Moszkva és Párizs közeledik. És ha­bár eleinte a tárgyalások inkább gaz­dasági jellegűek voltak, később mégis kihatottak az egész világ politikájára. Ez főleg a közel-keleti kérdésben volt tapasztalható, amikoris Francia­­ország a Libanon ellen intézett izraeli provokációk után teljes fegyver em­bargót jelentett be Izrael ellen. De Gaulle egyetért azzal a szovjet állás­ponttal, hogy az arab országok Izrael­lel a békés megegyezésre töreked­nek. A szovjet—francia gazdasági és politikai együttműködés elmélyülése egyrészt válasz a nyugatnémet kor­mányfőknek, a frankra és a francia gazdaságra irányuló nyomására. Ter­mészetesen De Gaulle politikájával Franciaországban nem mindenki ért egyet, növekedik az ellenzék, azonban a két ország közeledése mégis bízta­tó, a világbéke szempontjából. Az újabb öt évre szóló kereskedelmi megállapodások, amelynek keretében megkétszereződik az árucsere-forga­lom, jelentős előnyöket biztosít mind­két ország számára. A közlemény sze­rint, Franciaország gépi berendezése­ket, valamint nagy ipari kombinátokat szállít a Szovjetuniónak, ezzel szem­ben a Szovjetunió szintén felszerelé­seket és ipari termékeket szállít cse­rébe. állapodás problematikus értékű volna, mindaddig, amíg a közép-keleti kon­fliktusban közvetlen érdekelt orszá­gok közt nem alakul ki az egyes nem­zetek szuverenitásából kiinduló nor­mális kapcsolat. Ettől azonban sajnos még mindig nagyon távol vagyunk. Míg Izrael közvetlen tárgyalásokhoz ragaszkodik az arabokkal, addig az EAK és szövetségesei húzódoznak tő­lük, és egy-egy nagyhatalom magatar­tását vagy gesztusát a hadviselő felek a maguk módján értékelik. így pél­dául De Gaulle azon elhatározása, hogy a fegyverszállítási tilalmat ki­terjeszti a már régebben dúsan leelő­legezett és szerződésileg lekötött Mi­­rage-repülőgépekre nagy megrökö­nyödést keltett Izraelben. Ugyanakkor az Egyesült Arab Köztársaság megelé­gedéssel és elismeréssel nyugtázta e gesztust, amivel De Gaulle a béke helyreállítását véli szolgálni. Az USA viszont az Izraelnek szállítandó Phan­tom repülőgépekkel az egyensúlyról óhajt gondoskodni, nehogy katonailag túlsúlyba kerüljön az arab világ. Nem csoda, hogy ilyen körülmények közt, újabb meg újabb tápot kap a bizal­matlanság, szárnyal a fantázia, amely mindkét oldalon a legvadabb hírveré­sekkel fűti a szenvedélyeket. S ha ehhez még számításba vesszük a nyugati nagyhatalmak táborán belül dúló ellentéteket is, amelyeknek a közép-keleti politikára is meg van a maguk kihatása, akkor még érthetőbb, milyen nehéz misszió vár Jarringra, aki februárban újból megpróbálkozik a szemben álló érdekek összeegyezte­tésével, hogy legalább valamennyire előkészítse a talajt a nagyhatalmak ENSZ-ben tervezett tárgyalásaira. Szírt IDŐSZERŰ JEGYZETEK Egy bukott politikus búcsúja Öt évig állt az Amerikai Egyesült Államok élén Lyndon Johnson az elnöki poszton. Köztudomású, hogy a hétköznapok szürkeségéből a dallasi politikai elnökgyilkosság emelte ki. A „szürke veréb“, aki John Kennedy elnök mellett csak mint árnyék szerepelt, már a repü­lőgépen letette az elnöki esküt, mert attól félt, hogy valaki megelőzi. Taktikai okokból eleinte John Kennedy, néhai elnök politikáját kö­vette. Több nyilatkozatot tett a szélsőséges háborús héják, valamint a fajüldöző politikusok ellen, és meghirdette ismert „nagy társada­lom-politikáját“. Ennek az volt a lényege, hogy a „Kennedy-úton“ tovább haladva az USA nem törekedik a háborús tűzfészkek kiszé­lesítésére, és inkább égető belpolitikai-társadalmi problémáit oldja meg. A nagy társadalom politikájának keretében az elmaradott or­szágrészek lakói szociális segítségben részesültek volna, és ezeken a területeken olyan beruházásokat hoztak volna létre, amelyek hoz­zájárultak volna ez itt élő emberek életszínvonalának emeléséhez. A viharos öt év politikai és katonai kudarcairól az Unió helyze­téről mondott utolsó beszédében Johnson bölcsen hallgatott. Vietna­mot csak futólagosén említette és csak annyit szólt róla, hogy nem sikerült ott békét teremteni. Jellemző, hogy az ország laza belpoliti­kai helyzetére valló politikai gyilkosságokról teljesen „megfeledke­zett“. Pedig tudjuk, hogy olyan értékes emberek, mint Martin Luther King néger népvezér és Robert Kennedy szenátor életébe került az USA-ban uralkodó, fékeveszett fajüldöző és szélsőséges háborús poli­tika. Külpolitikai kommentátorok szerint, Johnson utolsó jelentésében az Unió helyzetéről szóló beszédében személyesen akarta megvédeni politikáját. Ugyanis a távozó elnökök többnyire megbízottjukkal mon­datják el a búcsúbeszédet. Persze, akinek nincs rendben a szénája, az maga igyekszik védekezni. A beszédben csak egy konkrétum volt, mégpedig az, hogy az USA polgárainak jövedelmi adójának 10 száza­lékkal való emelése az 1969—70-es évben továbbra fennmarad. En­nek viszont nem örül egyetlen amerikai állampolgár sem, és bizo­nyára kevesen gondolnak majd szívesen a távozó öreg úrra, akit egyébként ilyesmi nem igen zavar, mert millióihoz még évi 25 ezer dollár elnöki nyugdíjat élvez majd. A SZOVJET GAZDASÁGI REFORM JELENTŐS EREDMÉNYEKET HOZOTT Az újév elején világszerte nagy meglepetést keltett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának téli időszaka, amelyen a népgazdaság sikeres fejlődésének adatait hozták nyilvánosságra. A Legfelsőbb Tanács megállapította, hogy a sikerek elsősorban a gazdasági reformnak köszönhetők. Az új gazdasági reform szellemének megfelelően gaz­dálkodó ipari üzemek adták az ipari termelés 71 százalékát és az ipari jövedelem 80 százalékát. Ezekben az üzemekben gyorsan haladt elő a berendezések korszerűsítése, növekedett a munka termelékeny­sége és a vállalatok, valamint az üzemek tiszta jövedelme. Jórészt a gazdasági reformnak köszönhető, hogy a Szovjetunióban a nemzeti jövedelem 1968-ban az előző évhez viszonyítva a tervezett 6,8 százalék helyett 7,2 százalékra emelkedett, az ipari termelés pe­dig 8,3 százalékkal. A mezőgazdaság a kedvezőtlen időjárás ellenére is rekordtermést takarított be. A munkások, és alkalmazottak átlag­bére 7,6 százalékkal, a parasztoké pedig 6,5 százalékos emelkedést mutat, mintegy 11 millió polgár lakásviszonyait sikerült megjavítani. A gazdasági reform továbbfejlesztéséten a jövőben még gyorsab­ban korszerűsítik az ipart és ennek eredményeként a nemzeti jöve­delem az új évben 6,5 százalékkal, az ipari termelés pedig 7,3 szá­zalékkal emelkedik. Figyelemre méltó, hogy idén a munkások és pa­rasztok jövedelme már eléri az 1970-es évre előirányzott szintet. A Szovjetunió népgazdaságának egészséges fejlődése és a nemzeti jövedelem emelkedése jórészt az egészséges külkereskedelemnek is köszönhető. A Szovjetunió az utóbbi időben a kölcsönös előnyök alapján egyre jobl>an bővíti kereskedelmét a kapitalista államokkal is. Igen jó úton halad a szovjet—francia kereskedelem keretében történő árúcsere és tudományos együttműködés, amely főleg az atom-tudományokra vonatkozik. Olaszországból olajért világmárkájú személyautókat és személyautó gyárat kapnak. De a Szovjetunió a kapitalista államokban a sokszor drága valutáért is olyan ipari be­rendezéséket vásárol, amely a jövő fejlődésének szempontjából a szovjet ipart versenyképessé teszi a világpiacon. A Szovjetunió népgazdasága tehát eredményesen fejlődött az el­múlt évben, s megvan rá minden lehetőség, hogy az új évet még eredményesebben zárja. Bállá József Európa agrárfejlődésének új szakasza + Óriási mezőgazdasági árufölösleg 10 milliárd márka szubvencióra A 1 Felére csökkentik a mezőgazdaságban A „zöld Nyugat-Európában“ érdekes helyzet állt elő: a raktárakon fekszik körülbelül 300 000 tonna eladatlan hús, 6 millió tonna gabona és 1,2 mil­lió tonna cukor. A földművesek más termékekből is többet akarnának el­adni, mint amennyit a piac elbír. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyes or­szágokban megnövekednek a szub­venciós politika költségei és az áru­­fölösleg szinte hihetetlen és végtelen szélhámosságokhoz vezet. A nyugati országok közös agrárpolitikájára és helytelen árumechanizmusára az aláb­bi példát hozhatjuk fel. A spekulánsok például Dél-Tirolban másod osztályú almát vásárolnak, amit az olasz Ferrarába szállítanak, és ott I. osztályúnak minősítik át. A kereskedők az átminősített I. osztályú almáért különleges prémiumot kap­nak, Amikor ezt zsebre vágják, az egész almakészletet megsemmisítik. Prémiumot tehát lényegéten az alma megsemmisítéséért kapnak. Az egész rendszer elégedetlenséget vált ki a nyugat-európai fogyasztók között, akik egyre többet panaszkod­nak a kiskereskedelmi árak magassá­gára, emelkedésére. Ezzel kapcsolat­ban azt is meg kell jegyezni, hogy a magas kiskereskedelmi árak egyálta­lán nem segítik a földműveseket, hisz a legtöbb esetben a mezőgazdasági termékekért csak annyit kapnak, ami fedezi a termelési költségeket. A nyu­gat-európai országok kormányai szá­mára egyre nagyobb tehertétel a kö­zös agrárpolitika és a földművelés támogatása. Amíg az 1966—67-es pénz­ügyi évben 1,48 milliárd márkát kel­a nyugat-európai országokban + [is farmokból gigantokat csinálnak + dolgozók számát + lett adni mezőgazdasági szubvenciók­ra, most már 5,2 milliárd márkát kell erre a célra fordítani, és 1970-ben már előreláthatólag mintegy 10 mil­liárd márkáról lesz szó. Felmerül a kérdés, milyen módon lehetne a szubvenció összegét csök­kenteni és az árufölösleget likvidálni? A nyugat-európai országok agrár­­politikájában mutatkozó hiányosságok eltávolításáról dr. Sicco Mansholt holland közgazdász tett javaslatot. A Közös Piac államaiban úgy emlegetik, mint a „Zöld Európa“ atyját. Az ő koncepciója teljes fordulatot jelent az eddigi agrárpolitikában. A kiút a strukturális változásokban keresendő, aminek az a lényege, hogy a mező­­gazdasági termelést egyrészt korlá­tozni kell, másrészt növelni kell a munka termelékenységét. Éppúgy, mint az ipar, a múlt században, a me­zőgazdaságnak is hasonló forradalmi úton kell átmenni, és a valóságos nagyüzemi útra kell lépni. Mansholt úr igen merész tervekkel állt elő. A termőterület például a mostani 70 millió hektárról 65 millióra akarja csökkenteni, Most a mezőgazdaságban megközelítőleg 10 millió földműves dolgozik, azonban az új terv szerint a jövőben csak mintegy 5 millió ma­radna ott. A magasabb munkaetrme­­lékenység érdekében nagyobb mező­­gazdasági üzemeket létesítenének. Megközelítőleg 7-szer 8-szor nagyob­bakat. mint a mostani átlagos farmok. A mezőgazdaság átszervezése már alaposan ki van dolgozva és arra is gondoltak, hogy mi lesz azzal a terü­lettel, amit a jövőben nem művelnek meg. A megműveletlen föld három­negyed részét erdősítik, a többin pe­dig úgynezezett zöld szalagokat húz­nak, rekreációs célokra. A mezőgaz­dasági dolgozók számának csökken­tése elsősorban az idősebb földműve­sekre vonatkozik, akik a jövőben nyugdíjakat kapnak megélhetésükhöz, A mezőgazdaságban dolgozók számá­nak csökkentése főleg az öregek ro­vására oldódik meg, és a redukálás fele épp rájuk vonatkozik. További 2,5 millió mostani mezőgazdasági dol­gozónak lakóhelyén nyújtanak új mun­kalehetőséget. Mansholt ugyanis óriási előnyöket lát abból, hogyha a munká­sok közel a lakóhelyükhöz dolgoznak. Természetesen a mezőgazdaság ilyen irányú átszervezése nem egysze­rű és nagyon sok embert kellemetle­nül érint. A kisebb mezőgazdasági üzemeknek menthetetlenül meg kell szűnniük, és ezek helyén óriási gi­­gantok nőnek majd ki. A gabonater­mesztésre szakosított gazdaságok leg­kisebb földterülete 80—120 hektár lesz. Az állattenyésztési farmokon egyenként legalább 400 tehenet kell tartani. A baromfitenyésztés valóban gigantikus méreteket ölt, mert egy­­egy ilyen farmon 10 ezer tojótyúkot, vagy 100 ezer broilert tartanak. Hogy ez mind létrejöhessen, meg kell kez­deni a mezőgazdaság önkéntes kollek­tivizálását. Elsősorban rendkívüli pénzdotáciőkkal és előnyös hitelek­kel. Ez volna röviden Monsholt úr terve, helyesebben a Közös Piachoz tartozó nyugat-európai országok továbbfejlő­désének távlata. Persze, hogy ez mind megvalósuljon, ehhez nagy beruházá­sokra van szükség. Előtérte kerülnek a pénzügyi kérdések. Az elkövetkező tíz évben pl. évente mintegy 20 mil­liárd márkát (ez 5 milliárd dollárnak felel meg) kellene beruházni a mező­­gazdaság átépítésébe, ez összesen 200 milliárd márkát jelent. Ennek az ösz­­szegnek a felét a mezőgazdaság struk­turális átszervezésére fordítanák, te­hát a kis- és középfarmok egyesítésé­re, bizonyos összeget a gigantokba be­lépő földművesek kártérítésére fordí­tanának, a többi pénzt pedig a ter­melés szakosítására, valamint a föld­művesek agrotechnikai és szervezési iskolázására fordítanák. A 200 mil­liárd márka másik fele új munka­­lehetőségek teremtését szolgálná. Amint már említettük mintegy 2,5 millió mezőgazdasági dolgozó térne át más szakaszra, ezen kívül további 2,5 millió kiöregedett földműves nyugdí­ját kellene fedezni a 200 milliárd márka másik feléből. Egyelőre még nem dőlt el teljesen, hogy melyik országok teszik maguké­vá Mansholt terveit. De szó van Hol­landiáról, Belgiumról, Franciaorság­­ról, a Német Szövetségi Köztársaság­ról és Olaszországról. A franciák a jelenlegi időszakban értékelik Mans­holt terveit, az olaszok még tanulmá­nyozzák, a Német Szövetségi Köztár­saságban pedig nagy viták vannak körülötte. Ebből látszik, hogy Mans­holt terveinek megvalósítása hosszabb időszakot vesz igénybe, mert a mező­­gazdaság ilyennemű átépítése Nyugat- Európában igen sok nehézségbe ütkö­zik. Azonban Mansholt elgondolásai azt mutatják, hogy az egész világon nincs más út a mezőgazdaságban, mint a kollektív nagyüzemi gazdálkodás, mert csak ez képes fokozni a munka­termelékenységet és csak ezen belül valósítható meg olyan strukturális változás, szakosítás, amely figyelembe véve a piaci információt, olyan á^ut termel, amire a fogyasztóknak szük­sége van. M. S. KÍNÁBAN TILOS A JÓNAPOT A kínai iskolákban sikeresen folyik a legújabb akció a „kulturális forra­dalom“ elmélyítésének és terjesztésé­nek keretében. A kínai nebulók ezút­tal nem köszönhetnek úgy, hogy „jó­napot“. A „Jónapot“ köszönés ellen hevesen kikeltek a propaganda-brigádok, ame­lyeket a Mao-csoport küldött az egye­temekre és az iskolákba, hogy „letép­jék a kultúra ezeréves hurkát a nép nyakáról“. — Micsoda dolog ezl — gondolták a Mao-csoport fő kombinátorai. — A mi gyerekeink ugyanúgy köszöntik tanítóikat, mint az imperialisták és revizionisták gyerekei! De ez még nem minden! Fénylő napunk, Mao Ce­­tung elnök műveiben egyetlen szó sincs arról, hogy a tanulóknak „jóna­pot“ szavakkal kellene köszönteniük tanítójukat. — így tehát — okoskodtak a leg­­eltökéltehb maoisták — ez a köszön­tés ellenkezik Mao tanításaival! El kell fojtani a reakciós csökevényt! És munkához láttak. A kínai isko­lások most két köszönés között vá­laszthatnak. Vagy így fordulnak taní­tójukhoz: — Mao elnöknek hosszú életet kí­vánunk! Vagy így: — Hosszú életet kívánunk Mao el­nöknek! Az pedig már magától értetődő, hogy a gyermekeknek ezentúl nem­csak reggel, a tanítás megkezdése előtt kell meghajolniuk Mao képe előtt, hanem minden óra előtt. „Elvetjük azt az ostoba szokást, hogy a tanulók jónapottal köszönti!' tanítójukat, vagy meghajolnak előtte“ — jelentette be a pekingi rádió, — amelynek nyomán ezeket a tényeket ismertettük. Jarring esélyei Élénk diplomáciai tevékenység -+- Oj szovjet kezdeményezés De Gaulle fegyverszáilítási tilalma + Jarring kilátásai -+­vetnek De Gaulle francia köztársasági elnökkel folytatott eszmecseréje mu­tatta, a francia államfő sok tekintet­ben elfogadhatónak minősítette a szovjet javaslat lényegét, Londonban azonban még mindig csak a tanulmá­nyozás stádiumában van a javaslat; úgy látszik; hogy a britek — legalább is egyelőre — tartózkodóan, ha már nem éppen kifejezetten szkeptikusan ítélik meg a négy nagyhatalom eset­leges tárgyalásának kilátásait. Az Egyesült Államok válasza a fel­tevések szerint rövidesen elkészül. Ezidőszerint legreálisabbnak az az elgondolás mutatkozik, hogy a négy nagyhatalom az ENSZ talaján keresse a kibontakozást, amelyet természete­sen mindegyik a maiga érdekeinek szemszögéből igyekszik megközelíteni. Ez azonban sajnos egyúttal azt is je­lenti, hogy az esetleges megbeszélé­sekkel kapcsolatban különböző gya­nakvások és spekulációk mérgezik a Közép-Kelet egymással szemben álló két táborát is. Aligha kétséges, hogy maguk a nagyhatalmak szívesen lát­nák a válság tartós megoldását, hi­szen a konfliktus elfajulása belátha­tatlan kockázattal járna, veszélyeztet­né az amerikai, az angol és francia naftamonopóliumok pozícióit, meghiú­sítaná a Suezi-csatorna általánosan áhított üzembe helyezését, felborítaná a stratégiai célkitűzéseket stb. Ugyan­akkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy pusztán egy nagyhatalmi meg-A legutóbbi napokban viszonylagos „szélcsend“ uralkodott Közép-Kele­ten. Nem került sor nagyobb szabású incidensekre, fegyveres akciókra. An­nál nagyobb volt az aktivitás a diplo­mácia frontján. Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere Kairó­ban tett látogatása folyamán igyeke­zett kitapogatni, mennyiben volna ez Egyesült Arab Köztársaság hajlan­dó engedményeket tenni a békés meg­oldás érdekében. Szóba került állító­lag az a kérdés is, várható-e, hogy a palesztinéi harcos arab ellenállók elismerik Izraelt mint nemzetet. Bagdadban az ottani szovjet követ és az iraki külügyminiszter közt folyt hosszabb tanácskozás. Gorse francia tájékoztatásügyi miniszter Helouval, Libanon köztársasági elnökével tár­gyalt. Mindkét megbeszélés központ­jában állítólag azok a javaslatok áll­tak, melyeket a Szovjetunió a Közép­keleti válság megoldása érdekében tett. Mint ismeretes, a Szovjetunió ez év elején megpróbálta kipuhatolni, ho­gyan fogadnák Washingtonban, Lon­donban és Párizsban egy négynagy­hatalmi összejövetel gondolatát, mely a közép-keleti válság felszámolására irányulna. Alapként az ENSZ Bizton­sági Tanácsának 1967. november 22-én hozott határozata szolgálna, melynek végrehajtását a Szovjetunió három szakaszra tervezi. Mint Zorin párizsi szovjet nagykő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom