Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-29 / 13. szám
F _ RIPORTOK A technikus fán Skriniar két fiával és feleségével egy kis erdészlakban lakik. Néhány kilométerre a falutól, a kísérleti állomás közelében. — A feleségem hallani sem akart arról eleinte, hogy ide költözzünk. Egyszer aztán mégis elfőtt velem egy kis körülnézésre. Kisétáltunk az erdőbe. Láttam az arcán, hogy kellemesen csalódott az alföldben. Bizony este lett, mikor eszünkbe futott, hogy tndulnt kell haza. Nagyon szép itt minden. Az erdőink apróvadállománya meg szinte felbecsülhetetlen. Kész vadászparadicsom a Duna környéke. Estefelé veszem a puskámat s kisétálok a fiúkkal szalonkalesre, fózsef tálán minden évben megérkeznek. — Bizonyára a ftúk ts erdészek lesznek — töröm meg a vadászemlékeknek szánt parányi csendet. — Azt még nem tudom. Fiatalok ahhoz, hogy a fövőfükről döntsenek, de szeretik a magányt és a természeTJosszú, hideg volt az idei tél, de végre kikívánkozik már a kabátból a bundabélés. Ragyog az ég, csillognak a hóra emlékeztető tócsák, tavaszodik. Benépesedik lassan a határ. A föld embere teszt, amit kell, mert az élet teremtést, alkotást kíván. Friss lombot ígérnek a fák, s a föld úf csemetékre vár, hogy gazdagon fizesse vissza az ember gondosságát. Erdészt kerestünk a Duna-menti síkságon és erdészromantikát. Találtunk is mindkettőt. Igaz, nem olyant, amilyenről a régi mesék szólnak, mert a mai erdész mérnöki diplomát, meg sok-sok tudást és alkotnivágyást kapott útravalóul az erdésztarlsznyába, nem hamuban sült, soha el nem fogyó, csodás pogácsát. A mérnök Egyelőre az irodában beszélgetünk Cifra József erdészmérnökkel, pedig hívogatóan zümmögnek már a méhek az első virágok selymes porával megrakva a bőst kísérleti állomás ablakai alatt. — Nagyon termékeny itt a síkságon a föld — mondfa elismeréssel a mérnök, aki hegyes, dombos vidéken kezdte a szakmát. — De intenzívebb gazdálkodást is kíván. Ezt azonban csak nemesebb fafaftákkal lehet elérni. Nálunk a nyárfa érzi legjobban magát. Most euro-amerikai nemesített nyárfákkal foglalkozunk. Míg a régi falták 5—7 köbméter fát adtak hektáronként évente, az úf, nemesített fák 20 sőt még ennél is több köbmétert teremnek. Öt év alatt a vastagságuk, ha minden körülmény kedvezően hat, eléri a negyed métert is. Persze, ilyen eredményeket csak a talaj gondos előkészítésével, állandó művelésével érhetünk el. Nálunk a legtermékenyebb erdők a Duna árterületén vannak. Intézetünk feladata, hogy a kedvező természeti előfeltételeket állandó kutatással és kísérletezéssel a lehető legjobban, leggazdaságosabban használjuk ki. Csak annyi fát ültetünk el, amennyi fel is nőhet. Amíg a fák koronája kifejlődik, addig mezőgazdasági növények, főleg kukorica, gabonanemüek, burgonya és répa termelésével is foglalkozunk az erdőnek szánt területen. Rendszerint az említett növények hektárhozama is nagyon magas. — Hogyan viszonyul az itteni lakosság az önök törekvéseihez? — Az itteni emberek nagyon szeretik szülőföldjüket, tudnak gyönyörködni természeti szépségeiben, s nagyobb kihágásokat nem igen követnek el. Előfordul még ugyan, hogy a régebbi, nem tervszerűen telepített fákból egyet-egyet elvisznek, de az új erdőkbe nem mennek. — Hogyan érzi magát a síkságon a hegyekhez szokott ember? — Csodálatos ez a táj. Ezt csak szeretet, ehhez csak ragaszkodni lehet. Hallgatok, a mérnök ragyogó arcát nézem. Ha nem tudnám róla, hogy Zólyomból került erre a vidékre, arra gondolnék tán, hogy a szőkébb értelemben vett szülőföld szeretete szólalt meg ebben az elismerő vallomásban. — Intézetünk kapcsolatban áll a világ csaknem valamennyi Jelentősebb kutatóintézetével — folytatja csöndesen a mérnök az elégedett, mondhatnám boldog ember megtisztult szenvedélyével. — Minket természetesen elsősorban a nyárfa nemesítése érdekel. ősszel egy nemzetközi eszmecserét is tartunk intézetünkben a KGST tagállamai legjobb szakembereinek részvételével. Nagy esemény lesz ez számunkra, ezért már most csinosíts gátjuk házunk táját. Szeretettel, réményekkel készülődünk a találkozásra. Az üvegházban Hosszan elbeszélgethetnénk még Cifra mérnökkel a szobai hárs illatos árnyékában arról, hogyan szervezi az intézet a nemesítő munkát, s mit is Jelent az erdőgazdaság tervszerű továbbfejlesztése, de a kíváncsiság a kísérleti parcellákra visz. Itt a mérnök egy formás, lelkes kis szakelőadásba kezd. Bár győznénk figyelemmel, de a nap szokatlanul melegen ragyog, s inkább megnézzük mivel szorgoskodnak az üvegházban az emberek. Öt fiatalasszony készíti elő gyökereztetésre a jövendő csemetéket. Csak a brtgádvezető, Fenes Gyula, férfiember. — JÓ meleg van itt — Jegyzem meg enyhe célzással a szokatlan hőségre. — Az van, — válaszolják az asszonyok nevetve. Vidámak, ügyesek a bőst asszonyok, pedig elégedetlenek, lehangoltak is lehetnének. Hiszen amíg dolgoznak, nem tudják például hová elhelyezni a gyerekeket. A mintegy ötezer lelket számláló faluban nincs bölcsőde, s óvoda is csak álig. Meg a munka is ideiglenes. Néhány hétig humuszba, mohába csomagolják a nyárfa-vesszőcskéket. Kapnak érte pár száz koronát, aztán kereshetik az új munkalehetőséget, amiből Jóval több is elkelne ezen a vidéken. — Ügy látszik, nagyon zsíros a bőrünk, nem ragad hozzánk a pénz — ütik el a komolyra forduló beszélgetést tréfával. De nem ts llltk a csüggedés ehhez a környezethez, ahol az életre, a jövő virágzásra készül minden. tét. Erdésznek csak az az ember menjen, aki együtt tud érezni minden élőlénnyel. — S a vadászszenvedély? — Az más. Azt nem értheti meg az, aki még nem vitt télen élelmet az éhezőknek, akt nem kelt segítségére a menekülőnek, az elesettnek. — Hogy telnek az esték? — Mint minden más embernek. Olvasgatok, főleg a szakirodalom és a vadásztörténetek érdekelnek. A tévében is ezt nézem a legszívesebben. No meg a fiaimnak ts segítek a tanulásban. En még sohasem unatkoztam. Néha ugyan elfog a vágy, hogy emberek közé menjek, szórakozzam egy kicsit. Ilyenkor el ts megyek. Bármennyire is szeretem a magányt, mégiscsak társas lény az ember. A főváros sincs olyan messze. Egy-egy közös kiruccanást gyakran összehoz a szákszervezet, — A fizetés? — Sohasem voltam anyagias. Meg vagyok elégedve. Ogy érzem, a legnagyobb boldogság az életben az, ha örömét leli munkájában az ember. Mikor elfáradok, kimegyek a vízhez. Nem a horogra harapó csuka a lényeg, hanem az az élmény, az az izgalom, amit az ember várva-vár, óhajt, s mégis váratlanul érkezik. Nem tudom, élhet-e szenvedélyek nélkül az ember, de az erdésznek legalább egy Készülnek a csemeték hasznos szenvedélye legyen. Vadászszón, halásszon, méhészkedjék, vagy tudom is én mit csináljon, de legyen köze az élővilághoz. Ha nem ts érti meg teljesen, kutassa a nagy titkot, a természetet. Hazafelé Petőfi felejthetetlen sorai zsongtak fel elfelejtettnek hitt kisiskolás km romból: Oh természet, oh dicső természeti Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkébb hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. — S a verssel megannyi édes emlék: a füzes, fegenyés Bodva menti rétek, a magas fákra rakott rendetlen szarkafészkek, a csendes patak hűs vize... Ez a nap ts felejthetetlen marad emlékezetemben. Találkoztam néhány boldog emberrel és sok-sok nyárfával. Szépek a nyárfaerdők. Az ember teremtette őket, s talán éppen ezáltal az ember ts szebb lesz. Szenk Sándor AJcutatóállomás épülete T ég lavetők Ősi ösztönök élnek az emberben. Zárd el előle a napot, s mégis minden idegszálával megérzi, hogy új évszak közeleg. Karjában megfeszülnek az izmok, lelkében fokozódik az életkedv, agya új terveket sző, minden porcikáját az alkotnivágyás szállja meg. Ezekből az ösztönökből születnek a nagy emberi tetteik. Ezekben gyökerezik a virág, ezekből nő ki a gyár hatalmas csarnoka, épül a felhő karcoló, sül a kenyér, íródik a vers. # * * Nedvesen, izzadtan fekszik a szántóföld az első tavaszi sugárzás elébe. Enyhe szellő suhan át az ébredező füzesek felett, valaihol a Kis-Duna táján nemsokára füst szökik a felhőtlen égre; a téglavetők is munkába kezdtek. Egyelőre még csak ketten, Máron József és Vánady Pál szorgoskodnak a vásárúti mezei téglaégetőben. A száraz, még őszről visszamaradt nyerstéglát válogatják, targonoázzák a kemencébe, készítik elő az égetésre. SZABAD FÖLDMŰVES 1969. március 29, — A múlt éven kilencen dolgoztunk itt. Nemsokára ismét a többiek is munkába lépnek, de előbb rendbe kell szednünk a téglavető gépet. Most még bent van a Javítóműhelyben. Gép nélkül már ebben a szakmában sem boldogulhatnánk. Nagy a kereslet a tégla iránt. Ezért a termelést is állandóan ésszerűsíteni, fokozni ikell. Tavaly napi 8—9 ezer nyerstégla volt brigádunk teljesítménye. — Akkor nagyon sok ház épülhetett mór abból a téglából, amit ebből az alföldi agyagból készítettek. — Mi ketten még nem olyan régen dolgozunk itt. Mindössze öt-hat éve, de a kemencék már tizenöt éve füstölögnek. Már a negyvenes években is foglalkoztak itt téglavetéssel — mondja Máron József — az Oncsaházak is vósárúti téglából épülteik. — Aztán hova vándorol a kész áru innen? — Nehéz volna megmondani. Mindenki vásárol itt, akinek pénze és szüksége van rá. Leginkább azonban az építkezési vállalatok érdeklődnek termékünk iránt. — Mennyibe kerül egy tégla? — teszem fel a kérdést, ha már a pénzről is szó esett. — Ogy tudjuk, 70 fillért kér érte a HNB. — Aztán mennyi Jut ebből a dolgozóiknak? — Máshol sem keresnénk többet — mosolyodik el Máron József. — Megkeressük havonta az 1800—1900 koronát. Vánady Pál még látszólag nem sokat törődik az ilyesmivel. Nőtlen, fiatalember. Az ő keresetére még nem vár az asszony meg az öt gyermek, mint Máron Józsefére. — Mégis elég szépen kijövünk. Üj házban lakunk — igaz, együtt a nyugdíjas szülőkkel —, de megvan mindenünk, ami egy modern háztartásban elkerülhetetlen. — Ogy tudom, ez bizonyos mértékben idénymunka. — Az, — bólint Vánady Pál. — Kora tavasztól késő őszig dolgozhatunk. Télen fedél alá szorul az ember. — Legalább több idő Jut ilyenkor a szórakozásra, — szól közbe Máron József. Eldicsekszik azzal is, hogy van egy zenekaruk. Ö is Játszik benne, dobos. A színjátszást is nagyon kedvelik a faluban. Oláh Ödön tanító foglalkozik nagy szeretettel és odaadással a műkedvelőikkel. — Ismernek minket az egész dunaszerdahelyi járásban — jegyzi meg némi büszkeséggel Máron József. — Díjakat is szoktunk nyerni. Most is tanulunk egy darabot. Egy részeges portást alakítok majd benne. — És valóban részeges? — Ah — legyint — a mi klubunkban nincsenek részeges emberek. Józan fejjel is tud szórakozni a józan életű ember. Szombaton, vasárnap ml muzsikálunk, a többiek meg táncolnak, énekelnek. Falun is szórakozhat az ember. — Szórakozhat — bólintok elismeréssel, s meg is feledkezem róla, hogy a téglák sárból készülnek. Amúgy, társakhoz illően, melegen szorítunk búcsúzáskor kezet. Vajon, hányféle hasznos, ősi ösztön élhet még egy mai emberben?! —szes— A fagy sok kárt okozott
