Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-27 / 30. szám

Ismerjük meg a medvét

A medve táplálkozása tulajdonképpen vegyes, amely a környezet és évszalkoik függvénye. Növényféléik közül megeszi a gumókat, a rügyeket, tavasszal a füvet, az 'erdei termésekből bükk- és tölgyfák makkját, szamócát, málnát, fekete és vörös áfonyát. A gazdasági termékekből előszeretettel kedveli a zabot tejes állapotban, továbbá kukoricát (alma, szilva, körte, melyek után a fára is felmászik és tönkreteszi azokat). Tavaszszal első tápláléka a kádáverek. Ezeknek összeszedésével egyúttal 6zanitéc szolgálatot tesz. A rovarok közül különösen szereti a dongókat, melleket, darazsakat, hangyákat és ezek tojásait. A méz egyik legkedveltebb tápláléka. Ennek rablásakor sokszor összecsípik a méhek és darazsak. Vannak esetek, amikor a medve kizárólag húsevővé válik. Ilyenkor specializálja magát vaddisznóra, juhra, de a növendék marhát is elhurcolja. Ezeket a nablásokat erős, szeles időben hajtja végre és viszi zsákmányát az erdő sűrűjébe. (Ilyenkor a juhász, de a kutyák sem olyan éberek.)

A medve aránylag nem hoszszú életű; 30—35 évig él, de maximálisan az 50 évet is megéri.

Gazdasági értékéről szólva meg kell állapítanom, hogy kártékonyságát a múltban erősen felfokoztuk, túlértékeltük. Ezért történhetett meg, hogy űton-útfélen lőttük és irtottuk.

Amint élelmezésével rámutattam a kicsapongásokra pl. a fiatal marha leütése, juhok rablása, a vándorlásra kivitt mélhkaptárak feltörése, az erdőben kivételes esetek, nem tipikusak, azért gazdaságilag nem is értékelhetők. Különben a medve lövésének valuta értéke ellensúlyozza az általuk okozott károkat.

Az érdekesség kedvéért megemlítem a 23-as vadásztörvény értelmében a medvék által okozott károkat a járási bizottságok megtérítik. A közép-szlovákiai kerületben az 1963-ban 68 958 koronát, 1964-ben 85 831 koronát fizetteík ki kártérítésükért. A károk magassága 1966- ban meghaladta a negyed millió koronát. Nem sikerült megszereznem az Állami Biztosító hivatal által kifizetett károk összegét. Egy medve lelövéséért a külföldi vadász vendég 23 ezer koronát fizet, ha azonban belföldi vadász igényli a medve lelövését 5 ezer korona lefizetése ellenében engedélyezik elejtését.

A külföldi vendégek részére csalétekkel (lóhússal) előre beszoktatott a rájárással jól felépített és álcázott magaslesből lövetik a medvét. A medvevadászat ezen módját nem helyeslem. Tudok olyan esetről, hogy a Turany község közelében

egy müncheni vadász fél óra alatt megszerezte zsákmányát. A medve olyan pontosan betartotta az étkezés idejétr hogy a kísérő vadász percre megmondta a közeli sűrűségben lakó medve érkezését.

A lóhússal történő csalétikezésnek nagy hátránya van. Gyakran megtörténik, hogy a külföldi vadász valamilyen ok miatt nem jöhet, vagy a medve meggondolja magát és egyszerűen nem érkezik a csalétekre. Ilyenkor a vendég türelmetlenkedik és zsákmány nélkül utazik haza. A húsra szoktatott állatok majd csak minden esetben „vérmedvék“ lesznek, s nagy előszeretettel adják magukat a hús szerzésre. A vadászterületeken követik a sebzett vagy legyengült vadakat s ezeket könnyű szerrel elfogják. Ezekből a medvékből lesznek a szállásokra járó és a szabadon legelésző szarvasmarhák rémei, rablói. A leütött prédát mielőbb biztonságos helyre viszi. Először a lágy részeket eszi meg, s amit nem fogyaszt el, azt eltakarja.

A vöröskői vadászterületünkön 1962 őszén történt, hogy Ferencsik mérnök, flobert puskával rálőtt egy szajkóra. A lövés zajára meglepetésszerűen a legközelebbi lúcfenyöről irtózatos robajjal lekúszott egy nagy medve és hatalmas ugrásokkal menekült a közeli sűrűségbe. A bizottság tagjai tátott szájjal nézték ezt a szokatlan látványt. A felocsúdás után észrevették, hogy a fa alatt, amelyen a medve volt, egy nagy rakás gally van felhalmozva s amikor jobban szemügyre vették a rakást, két szarvascsülök kandikált ki a gallyak alól. A gallyakat elhányták

s alatta szarvastehenet találtak, részben kifalva. A medve tehát felmászott a fenyőre és ott őrizte magának a zsákmányt, amelyet harmadnapra el is fogyasztott.

Mindig könnyű szerrel felismertem, ha területünkön medve tartózkodott. A legtöbb medvével az Alacsony-Tátrában a murányi fennsíkon és a vele szomszédos erdőségeikben találkoztam. Évekig figyeltem életmódjukat, szokásaikat,. biológiai és bióklimatikus alapon. Hullatéka csaknem mindig pép, erősen szaglik, tartalma évszakok szerint váltakozik, függőn mit evett. Meghasogatott fenyőfák kérge, feltúrt hangyabolyok, felforgatott tönkök és öreg rönkök a medve jelenlétéről tesznek tanúságot. Csípős, erős, sa vanykás szag, közeli tartózkodási helyét árulja el. Ezt a szagát semmiféle vad, vagy háziállat nem bírja, az ilyen helyet igen messze kikerülik é6 menekülnek onnan.

Az öreg medve bőg, morog, ordít, vagy visít, a bocsok nyávognak, nyüszörögnek, vagy visítanak. Ha szopnak dorombolnak, akárcsak a macskák.

Mivel a medve 4—5 éves korában ellik először és az anya 3 évig jár bocsaival, kétségbe vonom a statisztika által hangoztatott 300—350 darab törzsállományt Szlovákiát illetően. A hivatalos statisztika a murányi fennsíkon 27 darab törzsállományú medvével számol. Ez az adat nem felel meg a valóságnak, legfeljebb 15 medve létezését tartom valószínűnek. Logikus következtetésként a hirtelen emelkedő statisztikai számokat a következőképpen igyekeznék magyarázni: 3 éven keresztül az engedélyezett 30

darab medvét meglőtték, 20 darab azon medvék száma, amelyeket a vadászok vaddisznó helyett, illetve önvédelemből lőttek meg. További létszámapadás az elmúlt 5 évben: 4 darabot a tavaszi lavinák pusztítottak el, 1962-ben a vöröskői erdőben nyári zivatar alkalmából a villám belevágott a fenyőfába és ennek a szilánkja lándzsaszerűen felnyársalta a medvét, minek következtében belepusztult, ugyancsak ebben az erdőségben a sumjaci lakosok bosszúból megmérgeztek 2 medvét, amelyek leütötték szarvasmarhájukat. Könnyű volt sikert elérniük, mert köztudomású, a medvék szeretnek dögre járni. A zólyomi, a ruttkai vasútvonalon 1964-ben a turcseki megállótól néhány kilométerre, az éjjeli motoros vonat egy anyamedvét ütött el. Ritka eset történt 1965 telén Korytnica fürdő felett a Prasivá hegységben. Amikor egy favágó a munkahelyére igyekezett, váratlanul hónaljáig a hóba süppedt. Abban a pillanatban rettenetes zajjal kiugrott vackából egy medve és rohant a völgy irányába, valóságos hóförgeteget okozva, az iramodás következtében. A halálra ijedt favágó csak nagy nehezen mászott ki a fagyökér alatti lyukból, ahová belepottyant. Nagy volt meglepetése, amikor észrevette, hogy az üregben két kis medve nyávog. Este jelentést tett a történtekről a pagonyvezető erdésznek, aki másnap harmadmagával, jól felfegyverkezve kiszállt a színhelyre. Elcsodálkoztak, amikor megállapították, hogy az anyamedve nem tért vissza gyermekeihez és azolk az éjszaka folyamán megfagytak. A két kis medvét a zólyomi erdészeti főiskolán spirituszba tették, ott bármikor megtekinthetők.

Habrovszky János (folytatjuk)

A kcmárcmi vadmacskák védelmében

Az utóbbi hetekben két hír jelent meg a sajtóban a vadmacskák kcmárom környéki előfordulásáról és azok vadászatáról. így például a „Pravda“ 1968. VI. 7-i számában „Divé maéky pri Dunaji“ és a „Szabad Földműves“ 6. sz. Vadász és Halász mellékletében „Vadmacskák Komárom térségében“ címmel. Mindkét cikk hírt ad arról, hogy Berecz Mihály és Béták Ferenc komáromi vadászok 1968 májusában sikerrel lelőttek két vadmacskát Komárom, illetve Izsa térségében.

Ez a hír joggal felháborított nem egy vadászt és a CSSZVSZ SZB-hez is több tiltakozás érkezett ez ügyben. Tiltakoznak a fent említett komáromi vadászok „sikeres közbelépése“ ellen és a közvélemény helytelen tájékoztatása és befolyásolása ellen. Ezért szükségesnek tartom néhány észrevétel közlését az üggyel kapcsolatban.

A vadmacskát a 23/1962. Zb. sz. vadászati törvény szerint, a káros vadak csoportjába sorolták. A vadak lelövési és védelmi idejét szabályozó, ma is érvényben lévő rendelet 1967. I. 19-én jelent meg a rendelettárban 4/1967 Zb. szám alatt. Ez a vadmacska lelövésének idejét Szlovákiában október 1-től február végéig határozza meg. (2. §. 1. bek. 14. pont.)

Berecz M. és Béták F. komáromi vadászokat ezért a lapok hasábjain nem a dicséret és magasztalás, hanem elmarasztalás illeti, mivel májusban, tilalmi időben lőttek vadmacskát. Hogy tényleg májusban volt ez, arra utal a Pravda cikkének egyik megjegyzése is: „... az egyik közülük vemhes macska volt“. Mivel a lelövés nem történt sem elismert, sem önálló fácánosban, nem vonatkozik rá a 4/1967, Zb. sz. rendelet 3. §, 2. bekezdésében

megállapított kivétel sem.

A „Szabad Földművesében Holczer L. „szakemberek“ véleményére hivatkozva állítja, hogy a vadmacskák a Lengyel Kárpátokon keresztül jöttek a környékre. Saját véleményem, és több szakemberé is, akik kérdezik, miért kell Komárom

környékére Lengyelhonból importálni a vadmacskát? Nincsenek hozzá közelebb a Párkány —Kovácsi erdők, ahol állandó a vadmacska? Vagy a Tapolcsány—Aranyosmarót vidéke,

vagy akár a Kis-Kárpátok erdőségei, amelyek a vadmacskák állandó lakhelyei? A dunaszerdahelyi járás ártéri erdeiben magam is nyomoztam már vadmacskát. Semmi _ jel sem mutatta, hogy lengyelek lettek volna.

Igen, a vadmacska ma már ritka vadfajtánk. Ezért, bár az apróvadra káros, a törvény védelmét élvezi. A vadászati törvényben kifejezett elv alapján, mely szerint a természetben meg kell őrizni mindenféle vadat, ami hazánkban előfordul.

Reméljük, hogy ezek után a komáromi járási vadászati szervek és vadászok járási fegyelmi bizottsága is foglalkozik majd az üggyel, és a „dicső“ vadászoknak megadja a megérdemelt és minden igaz vadász által elvárt „jutalmat“.

K. K.

. VADASZ 4 * HAIASZ