Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-21 / 51-52. szám

A CSEMADOK KB véleménye a nemzetiségi alkotmánytörvényről A CSEMADOK Központi Bizottsága 1968. december 15-1 ülésén megtárgyalta a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság Nemzetgyűlésének a nemzetiségek államjogi hely­zetéről szőlő, 144/1968 számú alkotmánytörvényét. Egy­értelműen arra a következtetésre jutott, hogy bár az alkotmánytörvény adós maradt a nemzetiségeket meg­illető, a CSKP akcióprogramjában leszögezett elvek következetes érvényesítésével, ennek ellenére olyan vív­mány, mely a magasabb szintű társadalmi kibontakozta­tás alapjául szolgálhat. 50 éves kisebbségi létünk, évekig tartő jogfosztottsá­­gunk és évtizedekre nyúló hátrányos jogi helyzetünk nyomasztó tapasztalataiból kiindulva, tudatosítjuk an­nak jelentőségét, hogy Csehszlovákia nemzetei minden külső kényeszeritő erő hatása nélkül döntöttek úgy, hogy a CSKP akcióprogramja nemzetiségekre vonatkozó tételeinek egy részét az állam alaptörvényébe, az al­kotmányba foglalják. A köztársaság fennállása óta első ízben történt meg, az alkotmány sáncai közé, mint államalkotók bekerül­tek a nemzetiségek. Ennek jelentőségét' elsősorban ab­ban látjuk, hogy az állampolgároknak kijáró egyedi­egyéni jogok elismerése mellett az alkotmány a nemze­tiségek, mint társadalmi alakulatok kollektív Jo­gait is elismeri. Ez másszóval annyit jelent, hogy a nemzetekkel együtt a nemzetiségek is az államhatalom részesei, az államakarat megtestesítői. E jogok konkre­tizálását biztosító nemzetiségi képviseleti és végrehajtó szervek felállítását a Nemzetgyűlés a nemzeti törvény­hozó szervekre bízta. Az általános emberi jogokból ere­dő szabadságjogok, valamint a nemzetiségi jogok (az anyanyelv használata, a nemzetiségi oktatásügy és kul­túra fejlesztése, a hírközlő eszközök használata és a szervezetbe tömörülés joga) biztosításával, valamint az elnemzetlenítés megtiltásával az alkotmánytörvény azo­kat a problémákat kezdte megoldani, amelyekért a CSKP az első köztársaságban is harcolt. Örömünkre és megelégedésünkre szolgál, s büszke­séggel tölt el bennünket, ha a CSEMADOK KB 1968. már­cius 21-i állásfoglalása és az ebben foglalt javaslataink az alkotmánytörvény megfogalmazásában a nemzetiségi kérdés megoldásában támpontul és segítségül szolgáltak. Erkölcsi és állampolgári kötelességünknek tartjuk ugyanakkor azt is, hogy az alkotmánytörvény jelentő­sége tudatosítása mellett kijelentsük, sajnálatosnak és a jövőben az új alkotmány kidolgozásakor pótlandónak tartjuk azokat az alapvető feltételeket, melyek a vitára előterjesztett — és így közismertté vált — alkotmány­­törvény-javaslatból kimaradtak. Elsősorban azokra az alapelvekre gondolunk itt, melyek a CSKP akcióprogram-' jából kiindulva kimondták a nemzetiségek teljes politi­kai, gazdasági és kulturális egyenjogúságát; a nemzeti­ségi szerveknek azt a jogát, hogy a sajátos nemzetiségi kérdésekben önállóan és az önigazgatás elvei alapján döntsenek; valamint az arányos képviselet jogát a vá­lasztott szerveken kívül a végrehajtó szervekben is. Kötelességünknek tartjuk ugyanakkor, hogy felhívjuk a párt Központi Bizottságának és a kormánynak a figyel­mét arra, hogy ezeknek az alapvető elveknek az elisme­rése és érvényesítése nélkül a nemzetiségi kérdés meg­oldása továbbra is csak félmegoldásokra kárhoztatott. Az alkotmánytörvény egyes elveit részletező törvények gyors kidolgozása és az e jogok biztosítására szolgáló intézmények és közigazgatási szervek felállítása nélkül a nemzetiségek élete — a szocialista demokrácia eszméi megvalósításával és a nemzetiségi kérdés marxista-leni­nista alapon történő megoldásával összeegyeztethetetle­nül — az egyéni jóakarattól és a szubjektív döntésektől függ. Kötelességünknek tartjuk ugyanakor, hogy e helyütt állást foglaljunk azokkal a helytelen törekvésekkel szemben is, melyek az utóbbi időben ismét elszaporod­nak. Gondolunk Itt a Matica slovenská szervezetei ré­széről megnyilvánuló, a nemzetiségek alapvető jogait korlátozni akaró szándékokra, melyek különösen az 1968. november 16—17-i magas tátrai munkaértekezleten elfogadott határozatban tükröződnek a legkirívóbban. Egyértelműen és ismételten kijelentjük, hogy a cseh­szlovákiai magyarság nagyra becsüli a Matica sloven­­skának a szlovák irodalom és a kultúra fejlesztésére, a nemzeti öntudat ápolása érdekében kifejtett több mint egy évszázados tevékenységét. Ezt a meggyőződésünket azzal is bizonyítottuk, hogy a Matica slovenská délvidé­ken alakuló szervezeteinek a CSEMADOK együttműkö­dést kínál fel a Dél-Szlovákia kulturális felemelkedése és a népeink közeledése és megértése érdekében kifej­tendő tevékenységhez. Sajnálattal kell tudomásul ven­nünk, hogy egyesek részéről a megértés helyett a nem­zeti elfogultságot tükröző és a nemzeti kizá­rólagosságot érvényesítő törekvések jutnak szó­hoz, s eddig megvolt Jogainknak is a csorbítását köve­telik. Ez a magatartás — véleményünk szerint — össze­egyeztethetetlen nemcsak az alkotmánnyal, hanem az 1968. október 27-én kelt 144. számú alkotmánytörvény­­nyel, valamint a Nemzeti Front politikájával. A magunk részéről a leghatározottabban tiltakozunk az ilyen meg­nyilvánulások ellen, s visszautasítjuk azokat a törekvé­seket, melyek közvéleményt teremtve erkölcsi nyomást kívánnak gyakorolni a párt- és állami tisztségeket be­töltő személyekre, azzal a céllal, hogy a nemzetiségi jogok biztosítását akadályozzák. Népeink és hazánk a szocialista Csehszlovákia alapvető, az egységet erősítő érdeke szempontjából egyetlen lehetőséget ismerünk: a közeledést, a meg­értést. Ennek pedig alapvető feltétele: a kölcsönös meg­becsülés és a népeket megillető elidegeníthetetlen Jogok tiszteletben tartása. Végezetül szeretnénk hangsúlyozni, a CSEMADOK szervezetek és a csehszlovákiai magyarság egyértelműen támogatja a CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága, síe­­mély szerint dr. Husák elvtársnak, a nemzetiségi kérdés rendezésére tett törekvéseit. Meggyőződésünk, a nem­zetiségi kérdés igazságos rendezése konkrétumokat kö­vetel, az alkotmánytörvény alapelvei következetes és nagyvonalú megvalósítását. Ez lehet népünk erkölcsi­politikai egységének igazi erősítője és a hazaszeretet forrása. Ezek teljes mértékben egybeesnek a szocialista elvekkel, a CSKP célkitűzéseivel, továbbá nemzeteink és nemzetiségeink egységet, közeledést munkáló legsajátabb törekvéseivel. Ma egyformán nehéz kérde­zőnek és megkérdezettnek len­ni. Mert a kérdések és a vála­szok értéke és értelme a bi­zonytalanság légkörében fogant és fogan. A ma valósága — a napi politika nyelvén szólva — az úgynevezett realitás. Ebben az a nagyszerű, hogy mindenki úgy érti és magyarázza, ahogy neki a legjobban megfelel. Ben­nem azonban kevés tehetség van ahhoz, hogy valamit is meg tudjak magyarázni. Ben­nem inkább csak kérdések él­nek. Gyermekkoromtól kezdve, az emlékezés-visszavetítő hul­lámhosszán át, mindig kérdező­­valóm áll elém a legvilágosab­ban. Meglehet, hogy ez csupán szubjektív adottság, valami ata­­visztikus visszaütés, amelynek gyökerei a távoli múltba vezet­hetők vissza? Lehetséges. De az is lehetséges, hogy a való­ság, a Csehszlovákiát magyar ság kérdésekkel dúsított leve­gőjéből szívódott sejtjeimbe, s vált bennem szerves anyaggá, amely képes az osztódásra; volna, de akartunk-e mernl?l Megvolt-e bennünk az akarat, az igazi akarat, hogy Jogatnkat — embert és nemzett jogainkat — maradéktalanul és méltóan kivívjuk?! Dehát sok mindent elértünk — jöhetne az ellenvetés. Sok minden másként van, mint egy évvel ezelőtt volt. Sok minden igaz ebből, de sok minden nem igazi Sok minden van így, és sok minden van úgy. S most a mértékről beszélek, arról a mértékről, amellyel a szo­cialista társadalomban minden­ki számára egyformán kellene, hogy mérjék a jogot — s ne csak a kötelességet. Ezt annál is inkább Időszerűnek látom megemlíteni, mert nem is olyan régen valakt — felelős személy — kijelentette, hogy márpedig ebben az országban minden nemzet és nemzetiség számára csak egyforma mértékkel lehet mérni. Csakhogy a nemzetiségi alkotmánytörvényből az tűnik ki, hogy a méter nem mindenki kezében száz centi hosszú. f Életfogytiglan ?... amely képes önmagát megsok­szorozni, s amely olyan arány­ban növekszik, amilyen arány­ban az igazságtalanságok hal­mai gyarapszanak ártatlan éle­tünk talaján. De vajon valóban ártatlanok vagyunk-e? Nincs-e bűnös ártatlanság? Ha egy nemzet — jó, legyen nemzeti­ség — az adott történelmi hely­zetet és pillanatot nem önmaga javára próbálja fordítani, akkor ezt a tényt minek nevezzem? Ez az év kemény év volt. Es tanulságos. De kérdéseinkre csak fél-választ, csak fél-meg­oldást hozott. Nemrégiben olvastam egy könyvet. Valakit ártatlanul életfogytiglani kényszermunká­ra ítéltek benne. Ez az ember ártatlansága tudatában tűrte a szenvedést, a megaláztatásokat, a gúnyt; tűrte, hogy kezére­­lábára bilincseket verjenek; ez az ember belehalt a maga ár­tatlanságába. Mert néma volt arra, hogy szóljon ott és akkor, amikor a saját igazát és mások bűnét kellett volna elmondania. Nem azért marasztalom el azt az embert, mert hallgatott, ha­nem azért, mert nem akart beszélni. Mert talán merni tu­dott volna. Merni talán ml is tudtunk Jó volna most másról beszél­ni, jó volna, most az ünnepeket úgy megütni, hogy érezzük; tel­jes az ünnep, teljes az öröm. Csakhogy félre nézni nem le­het, és kikerülni sem lehet a felbukkanó kérdéseket. Ben­nünk vannak, magunkban hor­dozzuk, s minden mozdulatunk, minden lépésünk felidézt égető valóságunkat. Mert most már nem az a kérdés, hogy mit ér­demeltünk, vagy, hogy mit vár­tunk. Most már úgy kell fogal­maznunk, hogy mi a jogunk és mi illet meg bennünket. Csak­hogy ez a nehezebb variáció. Ki kell bújnunk a romantikus kígyó bőréből, vagy akár önma­gunkból is, hogy ne csak any­­nyt legyen, amit adnak, hanem az és olyan legyen a ml való­ságunk, amilyenné mi magunk akarjuk tennt. A csehszlováklat magyarság már fél évszázada bizonygatja hovátartozását. Fél évszázados blzonygatással ju­tottunk ide és értük el azt, ami van. Nem sok ez. Majdnemhogy azt mondtam: kevés. ... Többet akarunk: a tel­jességet. Mert elviselhetetlen a tudat, hogy félmegoldások je­gyében éljünk életfogytiglan. GÁL SÁNDOR Volt egy Időszak — mintegy másfél évtized — amikor a nemzetiségi kér­déssel kapcsolatban a „vagy jót, vagy semmit“ elv érvényesült. Fájó prob­lémáinkat, idegtépő, mardosó gond­jainkat csak elvétve, s akkor is bo­nyolult áttételeken keresztül vetettük fel, mindig számolva a veszéllyel, hogy a burzsoá nacionalizmus bélye­gét sütik homlokunkra. Egyesek úgy vélték, hogy a problémák óvatos el­hallgatása egyenlő azok megoldásá­val, nem számolva azzal, hogy a látszólag nyugodt felszín alatt egyre veszélyesebb, mérgesebb erjedés van kibontakozóban, mely ha nem találja meg idejében levezető csatornáit vul­­kánszerüen tör majd fel a mélyből, magával sodorva az évek során lera­kódott szennyet. S jött január — és elszabadult a pokol, kitört a vulkán, nem ismerve gátat, medret... A gyújtózsnór természetszerűleg a cseh-szlovák viszony rendkívüli ki­éleződése volt, a mi helyzetünk, a mi problémáink, ennek kapcsán, ennek mintegy függvényeként vetődtek fel. Viszont a legszorongatottabb helyzet­be akkor kerültünk, amikor ez előbbi elvben már rendeződött (szövetséges­ként is csökkent az értékünk), s bár kissé félszegen, bizonytafanul előáll­tunk „követeléseinkkel“. Mit is akartunk? ... Hát igen, mit is akartunk tulajdon­képpen? ... Tán annyit se, amennyi járna, ami szinte természetes, magá­tól értetődő A CSEMADOK március 12-iki állásfoglalása, amely rég nem látott vihart kavart, egy szikrányit sem követelőző hangú, esetleg az objektív tények szelíd konstatálása, s a legszigorúbban véve ragaszkodik a lenini nemzetiségi politika alapel­­veihez a kisebbségi élet normalizá­lását célzó javaslataiban. Idézzünk csak néhány sort az állásfoglalásból: „Világosan ki kell hát mondani, hogy a nemzetiségek a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elválaszthatat­lan. elszakíthatatlan szerves részét Visszatérő kérdőjelek alkotják. A nemzetiségek nemcsak mint egyedek egyenjogú polgárai ha­zánknak, hanem mint társadalmi cso­portok is. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságot nemzetek és nemzeti­ségek alkotják. A nemzetek és a nem­zetiségek egyenjogúak.“ Ezt az állás­­foglalást látszott később igazolni a kommunista párt Akcióprogramja is, hisz tulajdonképpen, bár tömörebb megfogalmazásban, de lényegében és alapelveiben a márciusi rezolúciót tartalmazza nemzetiségi életünket érintő pontjaiban: „ ... le kell rögzí­teni az alkotmányos és törvényes biz­tosítékait a teljes és tényleges poli­tikai, gazdasági és kulturális egyen­jogúságnak. A nemzetiségek érdekeit biztositani kell az országos, kerületi, járási, városi és helyi államhatalmi és közigazgatási szervek felépítése szempontjából is. Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában képviselve legyenek politikai, gazda­sági, kulturális és közéletünkben, a választott és végrehajtó szervekben. Biztositani kell a nemzetiségek aktiv részvételét a közéletben az egyenjo­gúság szellemében, és annak az elv­nek a szellemében, hogy a nemzeti­ségeknek joguk van önállóan és ön­igazgatással dönteni az őket érintő ügyekben.“ Nos, akkor mégis, vajon (hogyan kerülhetett sor arra, hogy a legfelső pártszerv, a Központi Bizott­ság e történelmi jelentőségű doku­mentumának téziseivel szembe lehe­tett állítani azt a közvéleményt, amely különben látványos lelkesedés­sel fogadta az Akcióprogramot mint egészet. A manőver túlontúl átlátszó, szinte fantáziátlan volt. Az a jó né­hány hét, amíg „sikerült“ a szlovák és cseh nyelvű sajtóban közölni a márciusi állásfoglalást, tehát a szlo­vák és a cseh közvélemény elé mu­tatni az autentikus szöveget, bőven elegendőnek bizonyult arra. hogy kí­gyót-békát kiabálva „a követelőző, szemtelen magyarok beadványára“ félrevezessék a tömegeket. Sőt, meg­ijesszék! ... S mi még fel se ocsúd­tunk, máris úgy kezeltek bennünket, mint a szlováksíág elnyomóját, a szlo­vák nemzeti lét legveszedelmesebb el­lenségét. Persze, tán mondanunk sem kellene, hogy a szlovák nép teteme­sen nagyobb többsége nem hitt ebben mint objektív lehetőségben, mindjárt az első pillanatban kétségbe vonta az elmélet realitását, dehát ebben az esetben nem a teória objektivitásáról volt szó (mert ebben kreálói sem hit­tek! ), hanem arról, hogy tényleg el­hitessék az emberekkel: mi, csehszlo­vákiai magyarok ezt akarjuk, ezt kö­veteljük! Az így előkészített talaj az­után már alkalmasnak bizonyult arra is, hogy „jóvá téve a hibát“ közöljék szlovák nyelven is az „állásfoglalás" szövegét, amely beleveszve a nemze­tiségi problémákat feszegető és élező cikkek, riportok tömegébe képtelen volt ellensúlyozni a vádaskodásokat. Megint más kérdés, hogy kik álltak e szégyenteljes kampány mögött, amely sem marxista-leninista nem volt, s mint az Akcióprogram is iga­zolja homlokegyenest ellentétben állt a kommunista párt politikai irányvo­nalával. Érdemes viszont felfigyelni arra a momentumra, hogy az augusz­tusi eseményeket követően mély hall­gatásba burkolóztak, s tán nemcsak ez az egy okuk volt rá, tán nem csu­pán a magyar—szlovák kérdésben elfoglalt álláspontjuk tette ezt „felet­tébb szükségessé“. Borúra derű — derűre ború A vitára bocsátott nemzetiségi el­­kotmánytörvény-Javaslat minden két­séget eloszlatott. Ezekben a napok­ban így beszéltünk: „győzedelmeske­dett a józan ész!“ Az alkotmánytör­­wény-javaslat, mely valóban az Akció­­program szellemében fogant teljes egészében megfelelt nemzetiségeink érdekeinek. Már-már úgy látszott, hogy bár nehéz küzdelem, sok-sok vita árán, sikerült bebizonyítani iga­zunkat. Aztán jött október 28, tökön ülve vártuk elfogadja-e a Nemzetgyű­lés az alkotmánytörvény-javaslatot. Elfogadta!... Erről tudósítottak a la­pok, az eredeti javaslat szövegét hoz­ta forgalomba a Csehszlovák Sajtó­iroda. Előbb kósza hírek, később hi­vatalos dementi forrasztotta torkunk­ra a szót. A javaslatból lényeges ré­szek maradtak ki, s bár az alkot­mánytörvény így is kiinduló pontul szolgálhat nemzetiségi életünk ki­bontakozásához s az állampolgárok­nak kijáró egyedi jogok elismerésén túl elismeri a nemzetiségeket, mint kollektív alakulatokat, teíhát állam­alkotókat, szükséges lesz a jövőben, s tán legkésőbb az új alkotmány ki­dolgozásakor tisztázni többek között az önrendelkezéssel és az arányos képviselettel kapcsolatos kérdéseket. Ugyanakkor sok mindent lehetne még javítani rajta, illetve a helyzetünkön a Szlovák Nemzeti Tanács által kibo­csátandó nemzetiségi törvényben. A képviselet és a végrehajtó szervek problémája ugyanis majd itt konkre­tizálódik a nyelvi, kulturális és isko­laügyi kérdésekkel egyidőben. Tehát újból felcsillant a remény, s újból Itt a kérdés: győz-e a józan ész, az igazságérzet, a népek barátságának, testvériségének nagy eszméje. Szem­léletesebben: sikerül-e nemzetiségi problémáinkat következetesen a marxizmus-leninizmus, a proletár in­ternacionalizmus szellemében megol­danunk. Az elmúlt hónapokban szinte köz­hellyé koptattuk a népi egység fogal­mát. Igaz, nem mindig eléggé disz­­tingváltan, néha tartalom nélkül hoz­tuk forgalomba. A jelenlegi időszak legsürgetőbb feladata, hogy rendet te­remtsünk gondolkodásunkban, s mint azt a novemberi plénum is nagyon helyesen hangsúlyozza, újból megvilá­gítsunk bizonyos alapvető fogalmakat. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy új tartalmat, új hangnemet adjunk a nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatos vitáinknak is. Ne szolgálják azok — mint az előbbi példák is eklatánsán bizonyítják — az ellentétek kiélező­dését, hanem a jobb megértést, a közeledést mozdítsák elő. Végszó helyett Ma ott tartunk, hogy a nemzetiségi problémákról nyíltan, őszintén szó­lunk. Ez eddig természetesen rend­ben van. Hisz a végső megoldásig csakis ezen az úton juthatunk el. Vi­szont mindenek előtt tudatosítanunk kell azt, hogy a különböző taktikázás, manőverezés csak kárára van a do­lognak. Azt eredményezi, hogy a „látszólag nyugodt felszín alatt“ újból megindul az erjedés. És egyre mé­lyebb gyökeret verhet a bizalmatlan­ság, egyre magasabb válaszfalat húz­hat közénk a nacionalizmus, soviniz­mus mételye. A nemzetiségi kérdés váljon a humanizmus kérdésévé, vál­jon a humanizmus fokmérőjévé. Az inkább többet, semmint kevesebbet elvének kell érvényesülnie, az em­beri, sőt alapvető emberi jogok osz­tásánál nem lehetünk szűkmarkúak. Ha egyszer valljuk, hogy szocialista társadalmat építünk, ha törekvéseink a szocialista demokrácia elmélyítését szolgálják, akkor ennek feltétlenül meg kell nyilvánulnia nemzetiségi politikánkban is. Mert ne feledjük — a szocializmus az emberért van. A szocialista társadalom elsősorban és mindenek előtt ember-’*'zpontú társa­dalom, illetve azzá kell válnia. B. P. I. SZARAD FÖLDMŰVES 3 196B. december 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom