Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-07 / 49. szám

Tudja, felügyelő úr, ha valaki­* ről, akivel tegnap este együtt néztük a tévét, másnap megtudjuk, hogy holnapután lesz a temetése, na­gyon megrázó valami. Ezt most saját bőrömön is tapasztalhattam. Amikor megtudtam, hogy szegény Pető ön­gyilkos lett, mintha mellbevágtak vol­na. Ha elgondolom, hogy még tegnap este együtt ittunk ... szinte hinni sem akarom. Vajon miért tette? Egészen érthetetlen, hiszen olyan jókedvűen búcsúztunk el. Igaz, hogy sokat it­tunk, talán a kelleténél egy kicsit többet. Különösen Pető, mintha csak érezte volna, hogy ez lesz élete utol­só ivászata. — Kérem, mellőzze az érzelmi mo­mentumokat, maradjon a tárgynál — szakította félbe Tallót Jancsek fel­ügyelő. — Mondjon el pontosan min­dent úgy, ahogy történt. Figyelmezte­tem, beismerő vallomását enyhítő körülménynek tekintjük majd. Én ugyanis — tette még hozzá — nem hiszem, hogy Pető öngyilkos lett. Talló arcára kiült a megdöbbenés és izgatottan felpattant helyéről. — Ez abszurdum — kiáltotta dü­hösen. — Csak nem képzeli komo­lyan, hogy megöltem a legjobb bará­tomat? Különben is, kizártnak tartom a gyilkosságot. — Gyilkosság, öngyilkosság, egy­előre hagyjuk ezt. Most a tények a fontosak. Azt akarom tudni, mit csi­nált attól a perctől fogva, amikor el­vált Petőtől. — Hát tényleg azt hiszi, hogy va­lami közöm van barátom halálához? Hát ez hallatlan — kapkodott felhá­borodásában a szavak után Talló ott aztán jobbra fordultam, Pető Laci pedig a főutcán folytatta kácskarln­­gós útját. Az útkereszteződésnél ta­lálkoztam a szolgálatot teljesítő jár­őrrel, akivel egy ideig elbeszélget­tem, míg haza nem küldött. Fél ti­zenkettő körül érhettem haza. Erre is vannak tanúim, mivel néhány lakó felébredt. Ruhástól az Sgyra hevered­­tem és csak másnap délben ébredtem fel. Éppen borotválkozni akartam, mikor jöttek a maga emberei. Ez len­ne tehát minden — fejezte be monda­nivalóját Talló, és egy kissé gúnyosan nézett a felügyelőre. — Állításáról személyesen győző­döm meg — mondotta a felügyelő. — Kíváncsi vagyok, vajon valóban olyan kitűnő-e az alibije. Valószínűnek tar­tom, hogy mi még találkozunk. Jancsek felügyelő aznap délután utánajárt a dolgoknak. S csakugyan, Talló igazat mondott. Az éjjeli szol-Legalább azt mondja meg, miért gya­núsít. — Gyanúm több okból is indokolt. Elsősorban Pető menyasszonyát em­lítem. Nyílt titok volt, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetett a lány iránt. Aztán még egy dolog. Maguk együtt jártak iskolába. A megboldogult sike­resen elvégezte a jogot, magának azonban nem fűlött a foga a tanulás­hoz. Pár év múlva Pető megszerezte a doktorátust és ezóta magát kisebb­ségi komplexus gyötörte, ez egyre inkább táplálta Pető iránti gyűlöletét. Az eddigi nyomozás során erre mind fény derült. És különben is, miért végzett volna Pető pont az irodában magával? — Magának igazán hihetetlen a fantáziája. A bibi azonban ott van, hogy sokban téved. Azt nem tagadom, hogy Magda tetszett nekem, és tet­szik ma is, ez azonban nem lelenti azt, hogy elkövettem valamit. És kü­lönben is. Száz százalékos alibim van. Hogy1 Pető miért lőtte magát főbe pont az irodájában, azt önnek kell megállapítania, nem nekem. — Halljuk tehát, mit csinált attól a perctől kezdve, mikor elváltak — vágott Talló szavaiba a felügyelő. gálatos járőr elmondta, hogy fél ti­zenkettő körül egy erősen tántorgó férfi „boldogította“. A házmester is azt vallotta, hogy Talló úr rózsás han­gulatban dúdolta a legújabb sláge­reket. Talló Péter első számú gyanúsítot­tat még aznap szabadlábra helyezték. A szürke égbolt kitartóan küldte áldását a főidre. A frissen hantolt sír körül mégis rengeteg ember topogott. Petőnek sok barátja, ismerőse, kollé­gája volt. Csaknem valamennyien megjelentek, hogy a tragikus hirte­lenséggel elhünyt ügyvédet elkísérjék utolsó útjára. Természetesen Talló is köztük volt, sőt, ő nyilvánított első­nek részvétet a fekete ruhában külö­nösen szépnek tűnő Magdának. A szertartás után hozzá csatlakozott. — Magduska — szólította meg hal­kan. — Ogy-e maga egy pillanatig sem hitte, hogy én .. Bevallom, re­ménytelenül szerettem, és bármit megtettem volna, hogy az enyém le­gyen. De ilyen gazemberségre? Még­hozzá a legjobb barátom ellen? Arra nem lennék képes. Ogye egy percig sem hitte, hogy én tettem? A kérdezett mélyeket szippantott cigarettájából, majd a semmibe nézve lassan mesélni kezdte annak a sze­rencsétlen estének a történetét. — Pető új kocsit vett magának, azt ünnepeltük. Úgy hét óra tájban talál­koztunk a „Tengerészben“. Pető tud­ta, hogy inni fogunk, ezért gyalog jött. Whiskyt ittunk. Előbb szódával, majd tisztán. Petőnek különösen íz­lett, mert már rég nem ivott meg annyit. Azt mondanom sem kell, hogy alaposan becsíptünk, s ezért a pin­cérnek nem kis fáradságába került, hogy zárórakor kitessékeljen bennün­ket. A sarokig együtt mentünk, én — Nyugodjon meg Péter — vála­szolta vörös szemekkel Magda. Tud­tam,, hogy ártatlan, hiszen szegény Laci mindig csak jót mondott magá­ról. De vajon ki tette, és miért? — tépelődött a lány, és arcát ismét el­­öntötték a könnyek. Három hónapi eredménytelen nyo­mozás után az ügy lassan feledésbe merült: Talló úgy gondolta, hogy most már talán Magda is beletörődik vőlegénye halálába, ezért egyre gyak­rabban kereste a vele való találko­zást. A lány azonban, aki még mindig gyászolta vőlegényét, hallani sem akart egy esetleges újabb kapcsolat­ról. Talló egyre reménytelenebbnek látta a helyzetet és már szinte bele­törődött a lány megközelíthetetlen­ségébe. Aztán mintegy fél év múlva váratlanul mégis felcsillant a remény előtte. Magda maga kereste fel. Arra kérte Tallót, nagyítsa fel az utolsó kirándulásokon csinált fényképeket. Talló nem lepődött meg a kérésen, hiszen baráti körükben ő volt a fény­képész. Örömmel teljesítette Magda kérését, és kihasználva a kedvező al­kalmat, kávéra hívta meg a lányt, aki nagy meglepetésére, egyetlen ellen­vetés nélkül beleegyezett, sőt, az újabb találkát sem ellenezte. Egyszer moziba mentek, máskor cukrászdá­ban, eszpresszóban találkoztak, de mindig távoleső helyeken, mert féltek a szóbeszédtől. — Nézze, Magda, ez így nem me­het tovább. Nincs okunk bújkálni, — szólt egy alkalommal Talló. — A tit­kos találkozások nem elégítenek ki, s remélem magát sem. — Én is máshogy szeretném, Péter, de Laci halála óta nagyon kevés idő múlott el ahhoz, hogy mi nyilvános helyen mutatkozhasunk. De tudja mit? — csapott hirtelen homlokára a lány. — Van egy ötletem. Vagy hat­van kilométernyire innen, az erdőben van egy víkendházunk. Ránduljunk fel oda szombaton. Legalább nem kell tartanunk a pletykától. Talló el volt ragadtatva az ötlettől, s alig bírta kivárni a hét végét. A megbeszélt időben nagy csokor ró­zsával és két üveg borral indult a találkára. Az első zavartalan együttlétük meg­ünneplésére mindjárt pertut ittak. A kötelező puszit csakhamar több forró csók követte. — Tudod — mondta Magda — és arcát Péter kezére szorította — én vallomással tartozom neked. Már rég­óta szeretlek, csak ezt eddig nem mondhattam és szégyeltem is. Mikor Laci menyasszonya voltam, már ak­kor is inkább hozzád vonzódtam. To­vább miért tartogatnám titkomat, most már mindent tudsz. — Drágám — képedt el Talló. — Erről sejtelmem sem volt. Ha ez így igaz, akkor valóban minden másképp lehetett volna, — mondotta leplezet­len örömmel és elborította csókjaival a lány karjait, nyakát, mad hozzátet­te: kiűtnően látszottad a szerelmes menyasszony szerepét. De miért volt erre szükség? — Ö, Péter. Szüleim hallani sem akartak rólad. Laci volt számukra a jó parti. Az ő nyomásukra lettem a menyasszonya. — Amennyire váratlan számomra ez a vallomás, legalább annyira bol­dogító. De őszinteségért őszinteséget. Tudd meg, hogy én is őrültül szeret­telek. Emlékszel beszélgetésünkre a temetőben? Ott azt mondtam, hogy képtelen lennék miattad gaztettre. Hát ez nem egészen így van. Kedve­dért bármilyen őrültségre képes len­nék. A lány tágra nyílt szemekkel, két­kedve kérdezte — cakugyan, csak­ugyan képes lennél értem mindenre? — Igen, drágám, és egyetlen csó­kodért képes lennék valakit akár a másvilágra is küldeni — válaszolt a fiú és ismét megcsókolta a lányt. — Tudtam, tudtam. Éreztem, hogy így szeretsí — ujjongott a lány. — Laci ilyen szerelemre sosem lett vol­na képes. Mondd, csakugyan? Igazán még gyilkolni is képes lennél értem? Annyira szeretsz? — kérdezte ismé­telten, miközben vadul ölelte Pétert. — Képes lennék. Érted mindenre képes lennék — bizonygatta Péter újból és újból, miközben szenvedé­lyesen viszonyozta a lány csókjait. — Ö Péter, mondd még egyszer! Újra akarom hallani! összefonódtak és a férfi érezte mi­ként lesz az arca nedves a lány köny­­nyeitől. Hirtelen akaratánál erősebb indulat ragadta hatalmába. — Mag­da — fogta meg a lány vállait — tudd meg, akarom, hogy megtudd, ezt meg is tettem érted! És az ördög bánja! Ha kellene, újra megtenném! Magda megdermedve nézett rá. Szeméből már nem folytak a köny­­nyek. Helyettük a borzalom fénye vil­lant meg. Néhány másodpercnyi né­maság untán sikoltozni kezdett. Ettől a hangtól a férfi egy pillanat alatt kijózanodott, és már tudta, hogy nagy hibát követett el. Lélegzetvisszafojt­va nézték egymást és mindketten tud­ták, hogy most már csak egy dolog következhet. — Hát mégis te ölted meg? — kér­dezte a lány rekedt suttogással, mint akiből minden erő kiszállt. — Erre a vallomásra volt szüksé­gem. — Tehát ezért volt minden — mondta keserűen Talló és hangjában az olyan ember hideg elszántságá­nak pengéje villant, mint aki nem riad vissza másodszori gyilkosság­tól sem. Újra szembe fordította ma­gával a lányt és kényszerítette, hogy ránézzen, majd halkan, csaknem sze­líden kérdezte: — Ogy-e tudod, hogy mire kénysze­­rítesz most? Sajnálom, Magda, ennek meg kell lenni. — Közelebb hajolt a lányhoz, akiben a halálfélelem to­ronnyá magasodott és egy éles se­­gélykiáltás hagyta el az ajkát. — Kár sikoltoznod, kedves. Itt az­tán senki sem hallja meg. — De igen — szólalt meg váratla­nul Jancsek felügyelő és Tallőra sze­gezett pisztollyal kilépett rejtekhelyé­ről. — Ígértem magának, hogy még ta­lálkozunk. Nos, ígéretemet betartot­tam. Miután gyakorlott mozdulattal megbilincselte Tallót a lány felé for­dult. — Köszönöm, Magda. Jól játszotta szerepét. A többi már az igazságszol­gáltatásra tartozik. Néhány nap múlva Jancsek meg­látogatta Magdát, aki a város mellet­ti szanatóriumban pihente ki az el­múlt napok idegfeszültségét. — Csak azt mondja meg, felügyelő úr, honnan tudta olyan biztosan, hogy Talló a gyilkos. Megmondom őszintén, nem nagyon hittem magának és csak azért vállaltam a szörnyű játékot, mert mindent el akartam követni, hogy segítségére legyek vőlegényem halála körülményeinek felderítésé­ben. — Mindjárt az első nap, Tallő ki­tűnő alibije ellenére, meg voltam győződve bűnösségéről, csak ki kel­lett várnom, hogy bizonyíthassak is. És most ez a maga segítségével sike­rült. Az a meggyőződésem, hogy tö­kéletes bűntény nem létezik. Még a legtapasztaltabb, leghidegvérűbb gyil­kos is követ el hibát. Talló sem volt kivétel. Mindent pontosan kieszelt, végrehajtott, de egy valamiről meg­feledkezett, és ez okozta a vesztét. Még jóval a gyilkosság előtt csinál­tatott magának egy kulcsot Pető iro­dájától. Aztán várta a kedvező alkal­mat, és az jött is nemsokára. Kegyet­lenül leitatta barátját, ő maga persze csak csekély mennyiségű alkoholt fo­gyasztott. A WC-ben vagy az utcán aztán kilopta tehetetlen barátja kul­csait és lecsatolta lakáskulcsát, a többit pedig visszacsempészte zsebé­be. Jól számított. Pető, miután haza­ért és látta, hogy hiányzik a lakáskul­csa, elhatározta, hogy az éjszaka má­sik felét az irodájában tölti. Talló pedig hazament, megjátszotta a része­get, beszélgetett az éjjeli járőrrel, a házmestert is felébresztette, hogy bi­zonyíthassa otthon volt, ám odahaza gyorsan átöltözködött és a kerten ke­resztül, észrevétlenül távozott. Benyi­tott Pető irodájába és várt. Nemsoká­ra meghallotta barátja Imbolygó lép­teit és a szekrény mögé állt. Aztán lelőtte Petőt, kezébe nyomta a revol­verét, letörölte a nyomokat, becsukta az irodát és elment. Tehát biztos ön­­gyilkosság látszatát keltette. A hibát ott követte el, hogy elfelejtette visz­­szacsatolni Pető kulcsaihoz az ello­pott lakáskulcsot. A halottnál a vizs­gálatkor csak három kulcsot talál­tunk. A iroda, a lift és az autókul­csot. A lakáskulcs hiányzott, holott Pető kollégáinak állítása szerint ezt a négy kulcsot már évek óta együtt hordta. A hiányzó lakáskulcs volt te­hát az, ami felébresztette bennem a gyanút. Ezen a banánhéjon csúszott el Talló. -Dér István: FEHÉR DRAPÉRIA GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÄSZLÖ RAJZOLTA: ZŰRÁD ERNŐ •& IS8Z4 GERGELY I KÜLÖNÖS m £GY SZEPTEMBERI MCS/XÍ/1 AtfSAA&A. gor. äAi. j AVENDCS HOSSZASAK mZEtT A TÁ VOZOK UTAK, SARCÁN ÖRDŐSt J YIGYDRRAl SZISZEGTEsK moAs-cs/iMsas főink, AZüMNESERBEM VAtt . £3 /Í4S4K41 s ^ WT£; ** MPSAtUTAé \A WCS/M L YS. ^ ^ VAlAfff V£fimcS£­­GYVW. rÖAŐKé tsjbu: > Í BACSt hozott-e VXWB/rÁT*

Next

/
Oldalképek
Tartalom