Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-23 / 47. szám
Méhészetek eredmény - hullámzása A termelési eredmény hullámzásának okát már a betelelés után fel kell számolni, hogy az elkövetkező években munkánk, a termelés zavartalan és eredményes legyen. Soraimmal ehhez szeretnék segítséget nyújtani azok számára, akik a baj okát még nem ismerték fel, vagy ha felismerték, nem tudnak ellene hatásosan védekezni. Egyszer már írtam hasonló tárgyú cikket a „Méhészében, de úgy érzem minden Írás, minden szó kevés ahhoz, amivel elejét vennénk vagy az okot megszüntetnénk. Érdemes, sőt szükséges e kérdéssel únos-untalan foglalkoznunk. A termelési eredmény-hullámzással — amely nem a rendkívüli időjárás következménye (az oknyomozó összehasonlításnál egyformán jön számításba az időjárás) a méhészek nagy többsége saját kárán már az első 10 évben megismerkedett. Ha az első szembetűnő hullámzás jelentkezik, a méhész a tünetet indokolatlannak tartja és tanácstalanul áll vele szemben. Ilyenkor ha összehasonlítást tehet kezdő méhészek eredményeivel, tapasztalja, hogy a 3—5 éve méhészkedők eredménye esetenként felülmúlja az öregebb méhészét. Ha a kezdő történetesen más rendszerű, de új képtárakkal ért el nagyobb átlagot, elég egy álmatlan éjszaka ahhoz, hogy egy alig helyrehozható döntés szülessen az öreg méhész fejében. (A mi esetünkben az „öreg méhész“ nem az életkort jelenti.) Rendszerint az eddig használt kaptárrendszer lesz bűnös és nem ér bennünket meglepetés, ha egy szép napon már másrendszerű képtárakat is látunk öreg méhésztársunk kertjében. S ha valaki nem világosítja fel a valóságról az új rendszerének első négy-öt évében, állíthatja, hogy az utóbb választott rendszere a jobb, termelékenyebb. Igazat is adnánk másodszor kezdő méhésztársunknak, ha nem ismernénk a valóságot, és nem kísértük volna figyelemmel az eltelt négy öt év alatt szintén öreg méhésszé vált példamutató méhésztársunkat is. Ű most már közel 10 éve méhészkedik. Megfigyelésünk szerint az ő átlageredménye mintha már valamivel alatta maradna az őt követő méhésztárs eredményének! Most tehát őt éri meglepetés. Mindketten sokat olvastak a szakirodalomban a lépcseréről. Előadásokon is sző esett róla. Amikor eljött a telelési idő, le is váltottak néhány heresejtes, félbarna lépet. Még emlékezetükben élt az előadó figyelmeztetése: „Ne tűrjünk lépkészletünkben heresejtes lépet még akkor sem, ha azt idén építették. A herék a családban csak fogyasztanak stb.“ És ezzel mindketten úgy érezték, eleget is tettek kötelezettségeiknek. Egyikük még megemlíti, hogy — bár «z előadó erről nem beszélt — ő magánszorgalomból levillázza a herefiasltást, mondván, pusztuljanak az ingyenélők. Eljárását utasításnak véli, nem gondolván arra, hogy az újabb hereálcák felnevelése többe kerül a családnak, mint az élő herék fenntartása. A két méhész csak későn eszmél rá, hogy miért esik vissza termelési átlaguk az évek múlásával arányosan. Mi az, ami a felismerés felé vezeti őket? Jelentkezik egy újabb kezdő és haladó méhészeink tanácsát kéri. A kezdő méhész makacsul ragaszkodik ahhoz, amit a szaklapokban olvasott. Oj kaptár, mülép és természetes raj. Tervét tett követi és egy idő múlva a két öreg méhész meggyőződhet arról, amit korábban saját méhészetükben észleltek. A terméseredmény kilókkal felülmúlja az első öt-hat évben az öreg méhészek eredményét. És csodák-csodája öt-hat év után is egyenletesen tartja átlagszintjét, tehát ezeknél nincs eredményhullámzás?! (Amikor írásommal idáig jutottam, sok keserű csalódás emléke ébredt fel bennem.) Tanítványaim, akiknek az első naptól én kezeltem méheit, sok álmatlan éjszakát okoztak új felszerelésükkel és eredményeikkel. Emlékeim körében látom magam és velem együtt érthetetlenül vergődő méhésztársaimat, akikkel sokáig kerestük, kutattuk a választ arra, hogy MIÉRT? Kíváncsi volnék, hogy olvasóink közül eddig hány méhésztárs ismert magára, hányán tapasztaltak hasonló tüneteket, hányán oldották meg idejében ezt a kérdést szerencsésen. Hányán álltak válaszúton, lenni vagy nem lenni?) De gombolyítsuk a fonalat tovább! Meggyőződésem, hogy az olvasók többsége egyrészt ismerte gyakorlatból a tünetet és megtalálta a helyes megoldást, ellenszert. A könnyebb megértés végett nem árt újból emlékezetünkbe idézni a Zágrábi Méhészeti Kutatóintézet érdekes megfigyeléseit. A kasokból vett méhmintákban nem volt nosémával fertőzött méh, ugyanakkor a keretes kaptárakban a méhek nagy százalékát fertőzöttnek találták. Azt hiszem valamennyien tudjuk, hogy a kas népét három-négy évnél tovább nem tartják, lekénezik vagy átdobolják tiszta, kipörkölt másik kasba. Oj otthonukban újból építkeznek! Ezt a folyamatot joggal hasonlíthatjuk a természetes rajzáshoz, mint a méhek évezredes patikájához. Ugyanakkor a méhészek (tisztelet a kivételnek) sajnálják tízéves lépeiket kiolvasztani, ha annak építése hibátlan, egyenes vonalú. Továbbra is nyitott kérdésnek látszik, miért fertőzöttebb az öreg, barna lép, és miért nem a szűz-, vagy világos lép. A fekete, sokbábinges lép a téli időszakban sok nedvet vesz magába, miáltal a telelő méh a világos léppel szemben előnytelen helyzetbe kerül. A többé-kevésbé fertőzött méhek szervezete kb. ugyanúgy meg tud birkózni a kórokozókkal, mint az ember vagy állat a TBC-vel, ha életkörülményeiket károsan semmi nem befolyásolja. (A méheknél előidézők lehetnek: rossz élelem, késői nagy adagban történő etetés, elöregedett egyedek, lucskos téli kaptár, téli zavarás, stb.) Legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el, ha a lépkészletet felújítjuk, a kaptárakat újszerű állapotba hozzuk, fertőtlenítjük. Valószínű ez történt legfrissebb méhésztársunknál is, ezért vált az eredmény-hullámzás egyenesvonalú termeléssé! Nemrégiben egy kísérletet végeztem, melynek célja volt megállapítani és összehasonlítani egy szűzlép és egy ötéves lép nedvtároló tulajdonságát. Az eredményt az alábbi táblázat mutatja: 24 órás áztatás utáni súly (kipergetve) Aztatás előtti súly 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap üres keret 0,18 kg 0,20 0,19 0,18 0,18 0,18 szűzlép 0,38 kg 0,42 0,40 0,39 0,38 0,38 1 éves lép 0,43 kg 0,52 0,45 0,43 0,43 0,43 2 éves lép 0,47 kg 0,59 0,50 0,48 0,47 0,47 5 éves lép 0,65 kg 0,77 0,73 0,71 0,69 0,67 (Egy műlép 0,10 kg súlyú behelyezés előtt +0,02 kg) Az áztatáshoz méz- és virágpormentes lépeket használtam. A lépeket száraz állapotban megmértem, majd 20 %-os erős formalinos vízzel csurgatással színig megtöltöttem és végül 24 órára az oldatba merítve áztattam. Célom kettős volt. Megtudni, hogy különböző korú lépeknek milyen a nedvfelvevő képessége (sajnos, öregebb lépekkel nem rendelkeztem), és hogy a felszívott nedvből száraz, szellős helyen meddig és mennyit tartanak magukban. A másik, hogy a száradt, de tiszta vízzel meg nem mosott formalinos lépek alkalmasak-e a további nevelési és termelési munkákra. Áztatás után a formalinos vizet egyforma fordulattal kipergettem, majd újból pontosan lemértem. A táblázat ennek eredményét tünteti fel. Érthető volt, hogy a kissé túlerős oldat a sötétebb lépeket világosabbra változtatta. A lépek kaptárakba helyezésük előtt hetekig száradtak és teljesen elvesztették formalin-szagukat. Talán ennek tulajdonítható, hogy dacára az idei rossz hordásnak, a kiépítési és petézési próba sikerült anélkül, hogy valamilyen tartózkodást tapasztaltam volna. A kísérlet után is tisztázatlan maradt, hogy például egy tízéves vagy öregebb lép mennyi vizet vesz fel és mennyi idő alatt szárad meg. Téli elmélkedés című írásomban szó esett egy ismeretlen korú, fekete bábinggel végzett kísérletemről. Ez a kísérlet megállapította, hogy egy viasztalanított bábing 90 %-os relatív páratartalmú búra alatt közel fele súlyával gyarapodott. Ebből az olvasó könnyen fogalmat alkothat menynyire káros a méhcsalád egészségére, ha ilyen vagy hasonló korú lépekkel gazdálkodunk. A táblázatban figyelemreméltó, hogy a két- és ötéves lép egyformán 0,12 kg vizet vett fel. A száradásnál a kétéves lép negyedik napon érte el induló súlyát, az ötévesnél viszont még a hatodik napon is 0,02 kg súlytöbbletet mutatott. A politechnikai órákon a kaptárkészítés a gyerekek kedvenc foglalkozása. Elképzelhető, hogy az őszi szükségszerű betelelésből, amely kezdetben feles arány szokott lenni, a bábingek elsősorban telítődnek vízből, majd a párologtatásból, érlelésből. A kasokat csak a legritkábban etették cukorszörppel, annál többet aláhelyezett tányérból, tiszta mézzel. Felmerült a kérdés a táblázat ismerete után, években hol van az a határ, melyre a kötelező lépesére szempontjából kimondhatjuk, hogy az egyenletes hullámzásmentes termelést biztosít?! Ezt még a ma divatos compjuter sem tudná megmondani. Vajon miért? Ahány ház, annyi szokás. Ahány méhész, annyi kezelési mód, kaptár, röpnyílás, téli takarás, mérsékelten szellőzött telelés stb. Van, aki tenyérnyi fedelezésnél már perget, van aki csak tavasszal, akad aki teljesen kiperget, vagy esetleg négy-hat keretmézet is bent hagy a kaptárban. Sajnos — tisztelet a kivételnek — legtöbbje a baj megelőzését tartja legfontosabbnak, nem pedig a meglevő gyógykezelését. A baj megelőzését illetően én a következő nézetet vallom: 1. Az egyéves lép ritkán kerül petézésre. 2. A kétéves fészeklép két-három tenyérnyi korlátolt kiterjedésű fiasítást, illetve bábinget kap. 3. A hároméves lépek fészek-átfüggesztéssel fiasítást, mézet vegyesen kapnak, elhasználódásuk még korlátozott és bizonyos mértékig a mézgyűjtést enyhén korlátozzák. 4. A négyéves lépek váltott keretekkel (átfüggesztés) öt-hatéves korig egészségesek és mézgyűjtésre, vándorlásra, pergetésre a legalkalmasabbak. Az eredmény-hullámzás megelőzésére nem elegendő maga a lépesére. Legalább négy-ötévenként a kaptárt belülről üvegéllel vagy acéllemez élével lekaparjuk úgy, hogy valósággal visszanyerje újkori állapotát. Magam sosem használtam benzinlámpát. Ha alapos munkát akarok vele végezni, akkor elkerülhetetlen a deszka megpörkölődése. Az ilyen kaptár kereskedelmi értékéből sokat veszít. Helyette a kikapart kaptárban formalinos ecsetelést alkalmazok, majd lecsukom a kaptárt, így formaiingáz fejlődik és megöl a nyúlósköltésrothadás spóráján kívül minden kórokozót, sőt a szúférget is. Ugyanígy bánjunk el a kiolvasztott keretekkel, fedődészkákkal és rostaszövetekkel. örvendetes, hogy a romániai méhészeti kutatók a gyomorvész megelőzésére az 50—55 %-os relatív páratartalmú fészket (mérsékelten szellőzött), az abszolút higiéniát (kaptárak, keretek, szerszámok fertőtlenítését), valamint gyógyfüvek keverékének etetését ajánlják (orbáncfű, kamilla, szegfű, fodormenta, cickafarok, körömvirág, citromfű, mezei zsurló, nagy és lándzsás útifű stb.). A gyógyhatás az ásványi sókon, antibiotikumokon, fitocidokon, növényi festékanyagokon (klorofil, klorafilinok, karotenok, antra kinonok, fiavonok stb.) alkaloidákon, glukózidokon, vitaminokon, cserzőanyagokon, szerves savakon, gyantákon, 1116 olajokon, pektíneken stb. alapszik. Mi is kövessünk el mindent a Noszéma Apis megelőzésére! Németh László A harkályokról Tavaly nyáron a hársvirágzáskor az építtető keretekből szabdaltam ki az építményt. Néhány keretben több-kevesebb álcás herefiasítást találtam. Ezeket a lépeket a kaptár tetején hagytam azzal a szándékkal, hogy később vízben kimosom. Egyszer csak kopogásra és csipogásra figyeltem fel. Az egyik kaptáron egy kis tarka harkály, két repülni tudó csemetéjével, lakmározott a hereálcákon. Az anyaharkály ügyesen kiszedte az álcákat és megetette velük fiókáit. Közeledtemre felröppentek az egyik fára. Néhány perc múlva az anyaharkály újra leszállt, szedte ki az álcákat és hordta fel fiainak a fára. Később a fiókák is leszálltak és folytatták a lakmározást. Mikor végeztem a kiszabdalással, az álcás lépeket a kaptárak tetején hagytam. A sátorból figyeltem a harkályokat. Délig valamennyi álcát kitakarították a lépből. Másik esetem a harkályokkal már nem ilyen kedvező. A tartalék mézeslépeket a vándorlásra nem alkalmas kaptárakban tartom. November elején azt észleltem, hogy több ilyen kaptáramnak az elzáró retesze nincs a helyén, hanem a kaptárak előtt a földön hever. Visszaraktam, azonban a következő napokban egy részük megint ki volt verve. Ekkor valamennyit beszegeztem. Másnapra többet szétforgácsolva, vagy kilyukasztva találtam. Harkályra gyanakodtam, de nem sikerült meglátnom, sem a kopácsolását meghallanom. Oj reteszeket készítettem farost-lemezből. Utána hosszabb ideig távol voltam hazulról. Mikor hazaérkeztem, az összes, még meglevő fareteszt szétforgácsolva találtam. A farost-lemezből készültek sértetlenek voltak. Azonban a farost-lemezzel zárt kaptárak több helyen ki voltak lyukasztva. Az egyik fareteszes kaptáron szét volt verve a retesz, a retesztartő, egy keretnek az oldalléce, és tenyérnyi darabon szét volt roncsolva a benne levő mézeslép. A mellette levő keretnek fele lécét és építményét tette tönkre az egyelőre ismeretlen ellenség. A nagy rést beszegeltem farostlemezzel. December végén ismét több napig távol voltam. Hazaérve ezt a kaptárt újra kibontva találtam. Most kerethuzalból készített hurkokat helyeztem el a kaptáron. Pár nap múlva az egyik hurokba beleakadt valami madár, tele volt tollal, de valahogy sikerült kiszabadulnia. Ekkor egy vascsapdát helyeztem az egyik kijárónyílásra. Reggelre siker koronázta kísérletemet. Csőrénél fogva csapdába került egy zöldharkály. Először azt hittem, hogy é farost lemez védelmet nyújt a harkály ellen, azt nem veri szét. Kétségtelen, hogy idegenkedik tőle, mert az ezzel zárt kaptárakon elsősorban a deszkát forgácsolta szét, de néhányat a farostlemezből is kilyukasztott. Még szerencse, hogy a telelő családokat nyugton hagyta. A- zokat a kaptárakat, amelyekben méhek teleltek, nem bántotta. Valamennyi telelő család, illetve kaptár szélvédő deszkával volt ellátva. Ez védte-e meg, arra nem találok magyarázatot. Nem bántotta a harkály az üres kaptárakat sem, pontosan csak azokat szemelte ki, amelyekben a tartalék mézeslépek voltak. Tudomásom szerint, a harkályfélék elsősorban rovarokkal táplálkoznak. A kis tarka harkály ugyan szétvágja a szilvamagot is, és tartalmát elfogyasztja. Ha ki van éhezve, talán a mézet is elfogyasztja. Szeretnék erre felvilágosítást kapni. KALMAN GYULA Az „Olomouc 68“ kertészeti és méhészeti kiállításon a látogatók nagy érdeklődéssel figyelték a díszesebbnél-díszesebb mézeskalácsok készítését. Fotó: Kru2insky A munkásméhek Sok tapasztalat bizonyítja, mennyire szoros kapcsolat van a méhcsalád dolgozói és az anya között. A munkásméhek anyjukhoz való ragaszkodása érdekesen nyilvánul meg a pároztató kaptárakban. Ha a tájoló, vagy nászrepülést végző anya — valami testi hibája miatt — a pároztató közelében leesik a földre, a munkásméhek hamarosan megtalálják. Melléje telepszenek, etetik, felröpülésre ösztönzik. Egyre többen csoportosulnak körülötte. Gyakori, hogy a pároztató egész népessége kivonul, és az anya körül a földön, csomóban helyezkedik el. A kis család képes napokig ott ülni, éhen pusztulni, de az anyát nem hagyja el. Ha a pároztatóban már van fiasítás (az előző anyától), akkor a népesség nem vonul ki teljesen. (F. Z.í
