Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-02 / 44. szám

A Külön Hadsereg parancsnokának jelentése a Délnyugati Front főpa­rancsnokságának: „Az elmúlt 24 órában az alábbi je­lentések érkeztek: 1. A 686. ezred önkényesen eltávo­zott a 194. hadosztály tartalékából a hátországba ... 2. A 3. turkesztáni ezred előkészü­leteket tesz a hátországba való távo­zásra, miután megtagadta, hogy arc­vonalszakaszát átadja a felváltására készülő 4. turkesztáni ezrednek. 3. A 330. ezred megtagadta, hogy felváltsa a hadosztályának balszár­nyán levő feloszlatásra kijelölt ezre­det. 4. Az 1. kubáni kozákhadosztály megtagadta, hogy állásba menjen. 5. A 2. szabadkozák hadosztály kül­döttei kijelentették, hogy a volgai ezred és az arcvonalbeli ezredek nem mennek a számukra kijelölt arcvonal­szakaszra, mert a kozákságnak az Alkotmányozó Gyűlés választásával kapcsolatos követeléseit az^ Ideiglenes Kormány nem teljesítette.“ John Reed írja: „Szeptember és október Oroszor­szágban — különösen Petrográdban — a két legridegebb hónap. Sötét, felhős égbolt, egyre rövidülő napok és ál­landóan szakadó eső. Az utcán bokáig ért a csúszós sár, amelyben a nehéz csizmák mindenütt mély nyomot hagy­tak, s még kellemetlenebb volt, mint máskor, mert a városi közigazgatás teljesen megbénult, s az utcák tiszta­ságával sem törődött senki. A Finn öböl felől nedves szél fújt, és hideg köd ereszkedett az utcákra. Este, részint takarékossági okokból, részint pedig a Zeppelin léghajóktól való fé­lelem miatt az utcákat csak néhány, egymástól nagy távolságban lévő lám­pa világította meg; a magánlakások­ban és bérházakban csak hat órától éjfélig volt bekapcsolva a villany, kü­lönben negyven kopejkás gyertyákkal kellett világítani. Délután három órá­tól tízig sötét volt. A fosztogatások, betörések száma növekedett. A bérhá­zakban éjjelre fegyveres kapuőrséget szerveztek. Hétről hétre kevesebb lett az éle­lem. A napi kenyéradag másfél font­ról egy fontra csökkent, aztán há­romnegyed, fél, majd negyed fontra. S végül volt egy hét. amikor egyálta­lán nem volt kenyér. Cukorból egy személynek havi két font járt — ha ugyan hozzá tudott jutni, ami ritka eset volt. Egy tábla csokoládé vagy egy font teljesen ízetlen kandliscukor ára hét-tíz rubel volt — legalább egy dollár. Tej a városban legfeljebb min­den második csecsemőnek jutott: a legtöbb szállodában és magánháztar­tásban hónapokig színét sem látták. A gyümölcsidényben az alma vagy körte darabját majdnem egy rubelért árulták az utcasarkon ... Tejért, kenyérért, cukorért és ciga­rettáért órák hosszat kellett sorba állni a hideg esőben. Egy éjszakai gyűlésről hazatérve láttam, hogy már szürkület előtt kezdődött a sorba­állás, főleg asszonyok voltak ott, kar­jukon csecsemőikkel ...“ ★ Mi késztette Lenint, hogy a felke­lés mellett döntsön? S egyáltalán mit láthattak a vezetők, akiknek a fények­hez kellett szabniuk a terveiket, ab­ból. ami Oroszországban történt? Vajmi keveset. A tízezer kilométe­res birodalmat nem lehetett áttekin­teni: százmillió ember állandóan vál­tozó akaratát és hangulatát nem lehe­tett pontosan nyomon követni. Annyit mindenki tudott, hogv a parasztok lázonganak és. földet akarnak: a kato­nák lázonganak, és nem akarnak har­colni: a munkások lázonganak, és kenyeret akarnak. De hogy ezek az általánosságok pontosan mit jelente­nek, azt senki sem tudhatta. Amit pontosan lehetett tudni, az a két főváros állapota volt. Nemcsak azért, mert a politikusok mind itt él­tek, s a maguk szemével tapasztalták, mi történik. Most derült csak ki iga­zán, mit jelent az, hogy a szovjete­ket akkor választják újra, amikor a választók akarják. Moszkva és Petro­­grád hangulata szinte napról napra változott, s napról napra változtak a szovjetek Is: új emberek bukkantak föl, új programmal, ü] követelések­kel. A Kornyilov-puccs olyan volt, mint a gátszakadás. S nemcsak a puccs, még inkább, hogy a szovjet ezután sem akarta átvenni a hatalmat. Azt mindenki látta, hogy Kornyilov elsöpri Az ellenfél ereje. Igaz, hogy a nép kezd kiábrándulni a kormányból, de a legütöképesebb csapatok még Ke­­renszkijt támogatják, s ilyen erővel a bolsevikok nem rendelkeznek. A veszély. Ha a bolsevikok támad­nak és leverik őket, végképp meg­semmisítik a forradalmat. Lenin végkövetelése az volt: mi erősek vagyunk, az ellenfél gyenge, tehát támadni kell, hogy megszerez­zük a hatalmat. Ha nem támadunk, a forradalmat kockáztatjuk. A felkelés ellenzőinek végkövetkez­tetése az volt: mi erősek vagyunk, az ellenfél gyenge, tehát minek támadni, a hatalom úgyis a miénk lesz. Ha tá­madunk, a forradalmat kockáztatjuk. Gyurkó László: Október (RÉSZLETEK) a kormányt, ha a szovjetek nem kel­nek a védelmére. Azt pedig a munká­sok pontosan tudták, mi lett volna a sorsuk, ha a kozákcsapatok elfoglal­ják Petrográdot. Most már a bőrükre ment a játék. S a szovjet, ahelyett, hogy az ő életükkel törődött volna, még csak tárgyalt, S még mindig inkább a puccs támogatóival egyezke­dett, mint velük. A puccs idején a Petrográdi Szovjet küldötteinek egyharmada volt bolse­vik. Egy héttel a puccs kudarca után a két főváros szovjetében a bolsevi­kok voltak többségben. A Petrográdi Szovjet elnökévé Trocktjt választot­ták, akit néhány nappal ezelőtt en­gedtek ki a börtönből. ★ Mi indította a felkelést? Lenin így érvelt: Az erő. A bolsevikok a két fővá­rosban s jó néhány vidéki szovjetben megszerezték a többséget; a parasz­tok és a katonák a bolsevikokat fog­ják támogatni, mert tőlük kaphatnak földet és békét; Németországban, Csehországban, Olaszországban meg­mozdult a proletariátus. A veszély. A szövetségesek fegyver­­szünetet köthetnek Németországgal, hogy megfojtsák a világforradalmat; Kerenszkij megnyitja a frontot, s át­adja Petrográdot a németeknek; a reakció újabb puccsot szervez. A nép belefásul, hogy senki sem cselekszik, s ha a bolsevikok nem szánják magu­kat rá a cselekvésre, belőlük is ki­ábrándul. Az ellenség gyengesége. A nép ki­ábrándult a kormányból, mely nem adott sem kenyeret, sem földet, sem békét; kiábrándult a szovjet vezetők­ből is, mert nem vették át a hatal­mat; a szociálforradalmárok és men­­sevikek körében egyre nagyobb a fe­jetlenség. Mi szólt a felkelés ellen? A felke­lés ellenzői így érveltek: Az erő. A bolsevikok napról napra erősebbek lesznek. Az ellenfél gyengesége. A kormány s a többi szocialista párt egyre in­kább elveszti befolyását. A saját gyengeségünk. Igaz, hogy a bolsevikok a két fővárosban meg­szerezték a többséget, de ez még nem jelenti azt, hogy az országban is többségben vannak. Ugyanaz volt a céljuk, ugyanazokat a tényeket ismerték, ugyanazokat az érveket használták, s mégis homlok­­egyenest ellenkező következtetésre ju­tottak. ★ A felkelés nem akkor kezdődik, ami­kor eldördül az első lövés. Az októ­ber 16-i vitán azoknak volt igazuk, akik azt mondták: a harc már meg­kezdődött. Akkor amikor a Petrográdi Szovjet a bolsevikok kezébe került; amikor 12-én a szovjet megalakította a Forradalmi Katonai Bizottságot; amikor 15-én a petrográdi helyőrség határozatot hozott, hogy a szovjet engedélye nélkül egyetlen alakulatot sem vezényelhetnek el a fővárosból. Aztán már minden úgy ment, mint a karikacsapás. 18-án a főváros hely­őrsége elhatározta, hogy csak azokat a parancsokat hajtja végre, amelyeket a szovjet is jóváhagy, s ezzel lénye­gében alárendelte magát a bolsevik Petrográdi Bizotságnak; 20-án a For­radalmi Bizottság minden alakulathoz biztost küldött, s így gyakorlatilag is átvette a helyőrség vezetését; 22-ét „a Petrográdi Szovjet napjává“ nyil­vánították, minden üzemben és min­den alakulatnál gyűléseket tartottak, ahol nyíltan beszéltek a felkelés szükségességéről. S ugyanazon a na­pon a húszezer fegyverest számláló Vörös Gárda megtartotta konferenciá­ját. Tehát azoknak volt igazuk, akik azt mondták: semmit sem kell tenni, minden megy a maga útján, a felke­lés úgyis elkerülhetetlen, s azt majd maga a nép robbantja ki, mindenféle szervezkedés nélkül? Mindez valóban olyan volt, mintha pusztán a nép spontán mozgalmáról volna szó. S minden olyan nyíltan történt, mint eddig is mindig. Trockij, .aki a Petrográdi Szovjet elnökeként az előkészületeket irányította, rendkí­vül ügyesen keverte a kártyát. Ami­ről mindenki tudott, abba nem lehe­tett belekötni. Igaz, hogy a Vörös Gár­da fegyverkezett, de a Vörös Gárda a Petrográdi Szovjet hivatalos alaku­lata volt. Igaz, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság megszervezte a csa­patokat, de a Forradalmi Katonai Bi­zottság a Petrográdi Szovjet hivatalos szerve volt. S a Petrográdi Szovjet minden alkalommal kijelentete: ezek­re az intézkedésekre azért van szük­ség, hogy megvédelmezzék a várost az esetleges ellenforradalmi provoká­cióktól, s fenntartsák a rendet. Azt viszont, hogy nemcsak spontán tömeghangulatról van szó, nemcsak arról, hogy „Petrográdon valami ké­szül“, nem tudta senki. Csák néhány tucat bolsevik vezető tudta, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság nem­csak a csapatokat szervezi, hanem ti­tokban már a felkelés pontos haditer­vét is elkészítette. S hogy amíg a munkások és a katonák a forradalom szükségszerűségéről beszélnek, a bol­sevik vezérkar a felkelés napját is kitűzte. Ha a munkások nincsenek annyira elkeseredve, ha a katonák nem gyű­lölik úgy a háborút, aligha lett volna forradalom Petrográdon. De végered­ményképp mégis Leninnek lett igaza. Mert a kormányt októberben nem a katonák és munkások felbőszült tö­mege söpörte el, mint februárban, ha­nem az a néhány ezer válogatott fegy­veres, akit a legnagyobb titokban és a legnagyobb gonddal szerveztek meg a harcra. ★ Októberben nem vonultak száz­ezrek az utcára, mint februárban. Nem lobogtak zászlók és transzparen­sek, nem énekeltek, nem kiabáltak; az utcasarkokon nem harsogtak szó­nokok. Viszont vér sem folyt. A pet­rográdi felkelésnek legfeljebb tíz ál­dozata volt. A Téli Palota ostromolói közül hatan estek el, a védők közül senki. Most derült ki igazán, mennyire értelme volt a gondos előkészületek­nek. A 25-én reggel megjelenő újsá­gokban semmi hír sem volt a felke­lésről. Ugyanaznap reggel a Petrográdi Duma küldöttséget menesztett a szov­jethez: lesz-e tüntetés, mert ha igen, azt 24 órával előbb be kell jelenteni a város képviselőtestületének. Észre sem vették, hogy a felkelés már le­zajlott, befejeződött, győzött. Bizonyára nem megy minden ilyen simán, ha a kormánynak lett volna ereje védekezni. Csakhogy Kerenszkijt ekkor már alig néhány alakulat tá­mogatta, s az is csak ímmel-ámmal. A Téli Palotát védő hat páncélautóból öt átállt a felkelőkhöz. A Mihajlov­­szkij tüzériskola lövegeivel együtt még a támadás kezdete előtt elhagy­ta a palotát. A kozákok ígérték, hogy küldenek segítséget, de nem küldtek. A Pál hadapródiskola megüzente, hogy menne harcolni, de nem mehet, mert fél a mellette állomásozó gránátos­ezredtől. Az első tűzpárbaj után a maradék kozákok és sok tiszt is meg­szökött. A női zászlóalj, melyet Keren­szkij azért alakított, hogy megszégye­nítse a harcolni nem akaró katoná­kat, este megadta magát. Harcolni a felkelők se nagyon akar­tak. Hogy a helyőrségre nem nagyon számíthat, azt a Forradalmi Katonai Bizottság is tudta. A fővárosban állo­másozó katonáknak február óta egyet­len kívánságuk volt: ne vigyék őket a frontra, ne kelljen harcolniuk. S a nyolchónapos semmittevés után a fe­gyelemnek végképp semmi nyoma sem volt. A felkelők terveiket épp azért a vörösgárdistákra, a matrózokra és néhány válogatott katonai alakulatra építették. A helyőrségtől csak jóin­dulatú semlegességet vártak, s azt, hogy sakkban tartsák a tiszti iskolá­sokat. A Téli Palotát már jóval korábban bevehették volna, de a Szmolnij sür­getésére Csudnovszkij mindannyiszor visszaüzent: elfoglalhatná a palotát, de nagyon sok vérbe kerülne. Ami for­radalom esetén nem a legmeggyőzőbb érv. A palotát végül is nem harc árán foglalták el. Az oldalbejáratokon, a pinceablakokon egyre több felkelő szivárgott be a palotába: nem har­colni, agitálni. Eleinte elfogták és le­fegyverezték őket. Aztán egyre töb­ben lettek, s végül ők fegyverezték le a tiszti iskolásokat, akiknek ugyan­csak nem volt kedvük harcolni, s meg­ijedtek az ágyúzástól, bár a 30—35 lövésből csupán kettő találta el a Téli Palotát. De ugyanígy zajlott mindenütt a felkelés. A kormányépületeket, a pá­lyaudvarokat, a város stratégiai köz­pontjait szinte egyetlen lövés nélkül foglalták el. Amikor a tiszti iskolások megszállták a ' hidakat, osztagokat vezényeltek ki, melyek elkergették őket. Volt, hogy a hadapródok visz­­szamentek, s ők kergették el a vörös­gárdistákat; némely híd háromszor­­négyszer is gazdát cserélt, anélkül, hogy bármelyik fél elsütötte volna a fegyverét. . A kormánycsapatok az egész fel­kelés alatt egyetlen kísérletet tették: Sztankevics, az Ideiglenes Kormány biztosa, egy csapat hadapróddal ki­vonult, hogy visszafoglalja a telefon­központot. Egy bolsevik zászlós s egy kormánypárti hadnagy negyedórás szópárbajt vívott; eredmény nélkül. Az ablakból kényelmesen lelőhettek volna a támadókat, de nem lőtték, mint ahogy azok sem lőttek. Elfoglal­tak két teherautót, s elbarikádoztak magukat a kapu előtt. Amikor még-_ jelent két bolsevik páncélautó, Sztan­kevics azonnal szabad elvonulást kért, amit meg is kapott, s a támadók nyugodtan visszamentek a Téli Palo­tába. Gyávák voltak a felkelők? Aligha. Az elkövetkező években volt alkalmuk bebizonyítani az ellenkezőjét. S még júliusban megmutatták: ha felbőszítik őket, habozás nélkül kockáztatják az életüket. De most nyugodtak voltak és maga­biztosak. Annyira meg voltak győződ­ve erről, hogy eszükbe sem jutott kételkedni a győzelemben. Ha ellen­állásba ütköznek, bizonyára harcol­nak. Dé így, miért'vért ontani? Arra a néhány polgárra, katonatisztre.-'háti­­apródra, akik nem akarják megérteni, hogy az ő világuknak vége. elég rá­kiáltani, hogy elkotródjanak. S ha elkotródtak, megvalósul a szabadság, a béke, az igazságosság birodalma. Ma Oroszországban, s holnap az egész világon. S úgy is lett. GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÁSZLÓ & RAJZOLTA: ZÖRÄD ERNŐ -fr JA WCS AR! VITÉZ VOLTAM, JGAZ, M/G MEGVOLT AZ AMULETTEM. A GYERE, DEL/, A JELES ALT/fV a'ga hivat. AZ ESKÜVŐ UTÁN DELINEK ES jr RABNAK ÖLTÖZTEK ES ELINDULTAK ^ ISZTAMBUL FELÉ AZ EGYIK ESTE A ^C,,DRINAP0LVI KAPAVANSZERAJBA*^ / \ korodból \ | N mm.Hl' /smerlek, i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom