Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-10 / 32. szám
A velkenyei pénzforrás Szövetkezeteink legtöbbjében érdemesnek tartják a juhtenyésztést, mert tudják, hogy aránylag a legalacsonyabb ráfordítással maximális pénzügyi eredményt érhetnek el ezen a szakaszon. Rákosi János elvtárs a dombokkal övezett velkenyei szövetkezet elnöke is híve a juhtartásának. Igaz, náluk a dimbes dombos legelőterületek erre korlátlan lehetőséget nyújtanak. A 645 hektáros gazdaságban tavaly 178 juhot számláltak, s gyapjúból 4,96 kg-os egyedenkénti nyírási átlag súlyt s öszszesen 184 ezer koronás nyersbevételt értek el. De meg kell mondanunk, hogy a szokástól eltérően a merinóknál (legalábbis nálunk délen szokatlan) sajtot is termeltek, amiért további 20 ezer koronát bevételeztek. Az alacsony munka és anyagköltség csábító volt, az állomány szám szerinti növelésére. Ezért elhatározták, hogy év végéig saját nevelésű bárányokkal további 190 darabbal növelik az állományt. A gondos, példás munka eredménye, hogy idén 5,05 kg-os nyírási átlagot s 188 000 koronás nyersbevételt ért el a szövetkezet gyapjúból, majd 22 000 koronát sajtból. Az említett összeg két ember munkatermelékenysége volt. A harmadik a bárányokat, a jövő pénzforrását biztosító állatokat gondozza. A jövőtől sokat várnak ebben a gazdaságban. Tervezik, hogy 1970-ig 1000-re szaporítják a juhállományt. A községben jó múltja van a juhtenyésztésnek. Még nem is oly rég a szövetkezet legelőin a tagok évente 150—200 juhot tartottak. Valószínűleg azért, mert ez számukra biztos pénzforrást jelentett. Persze, ez már a múlté. Jó jel, hogy a szövetkezetben is ráeszméltek a pénzszerzés effajta lehetőségére, s a tagoktól megvásárolták a juhokat Mindenki csak annyit tarthatott meg, amennyit a házirend megengedett. A tagok lényegében így is jól jártak, mert a juhnkból származó közös jövedelemből mindannyian a munka arányában részesedtek. —hai— A tenyésztő intésére a magasba röppentek a galambok. Fotó a. BIKARBÓNÁT, HINT TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐ Ha kisebb mennyiséget adagolunk bikarbonátból tojótyúkoknak a takarmányba keverve vagy az ivóvízbe, elkerülhető a tojáshéj minőségének romlása még akkor is, ha a külső hőmérséklet 28 C° fölé emelkedik. A ketrecekben tartott tyúkok tojáshéjának minősége» javítható, ha a tojótyúkok ivóvizébe kalciumfoszfátot, kalciumgluconátot, kalciumacetátot vagy nátriumkarbonétot adagolunk. Más kísérleteknél 8 hónapon keresztül adagoltak a tojótyúkoknak nátriumkarbonátot különféle adagokban. Az összes adagok javították a tojástermelést, a tojáshéj minőségét* kisebb mértékben azonban rontották a tojás súlyát. (American Poultry Science Assn’ ann Meeting Logan) Értékes galambtenyészet Szőlőlugas hŰ6ében vezet bennünket a családi ház mögé Schlár József, hogy bemutassa négy évtizedes munkájának eredményét, a féltve őrzött galambtenyészetét. A galambok számából ítélve, komoly tenyésztés folyik itt, mégpedig a javából. Schlár elvtárs a Komáromi Bukó és a Komáromi Kékröpti galambfajták tenyésztésével foglalkozik. Tizenkét éves korában kapott egy töröttlábú galambot Szalai Lajos borbélytól. Azóta negyven év telt, s Schlár elvtárs jóban rosszban kitartott hobbyja mellett. Sőt, ezen idő alatt oly tenyésztői gyakorlatra tett szert, hogy a város tradícióé emlékeit őrizve vállalta a világhírű galambfajta, a Komáromi Bukó tenyésztését s mi több, fajtajellegének helyreállítását, továbbfejlesztését. A Bukó eredeti fajtajellegének kialakításán immár hat éve fáradozik, de szerinte a fejen és kontyon még javítani kell valamit. Máskülönben már számos példány megfelel a Komáromi Bukó fajtajellegének tulajdonságainak. A Komáromi Kékröpti négy galambfajta keresztezéséből származik: Az Egri kék, Bécsi rövidcsőrű, Bécsi fehér és a Budapesti díszgolyvás. E galamb kitenyésztésén szintén hat éve fáradozik. Hosszú ideig nézegetjük az 61 tetején békésen üldögélő galambtörzseket. Ügy gondoljuk, a tenyésztőn kívül kevesen tudják, milyen munka rejlik a Komáromi Bukóra jellemző szélesen ülő búzacsőr és a galamb fejét díszítő szabályos kontyosat létrehozása mögött. Tt - -Gazdájuk intésére szinte parancsszóra repülnek az állató« a magasba, hogy a Bukó fajtajellegéhez híven zárt sorban néhány kerülőt tegyenek „tiszteletünkre“. Ezután füttyszóra visszatelepszenek helyükre, illetve a zárható helyiségbe vonulnak. Ezek után Schlár elvtárs ügyes mozdulattal elcsíp egyegy példányt belőlük, s szenvedélyesen magyarázza, melyik galamb állja a sarat legjobban a fajtajelleget illetően. A Komáromi Bukó tenyésztése, nemesítése gondot, odaadást, de még több szorgalmat igényel. Tudvalevő, hogy ez a galambfajta nem tudja felnevelni fiókáit s e tekintetben dajkagalambra van szükség. Ehhez pedig valóban türelem, kitartás kell a nyilvántartásról s egyéb tenyésztési eljárásról nem is beszélve. Schlár elvtárs munkáját többé-kevésbé már ismeri a nagyközönség. Galambjaival számos kiállításon aratott méltó sikert. Lakhelyén Komáromban is felfigyeltek tevékenységére, különösen az elmúlt év novemberében, amikor „Ki mit tenyészt“ címet viselő kiállítás keretében mintegy 3000 személy ismerkedett meg az említett galambfajtákkal. A látottak és hallottak alapján állítom, hogy Schlár elvtárs minden elismerést megérdemel. Tenyésztői munkájával nemcsak a mai, de a jövő nemzedéknek is hálás szolgálatot tesz. f SÁNDOR) A galambház elején látható ablakon ki- és beröppenhetnek az állatok. Ha arra szükség mutatkozik, az etetés is a helységben történhet. Galambkollekciú.