Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-06 / 1. szám
TURCZEL LAJOS: A szlovákiai magyar könyvkiadás újabb jelentős pozitívummal gyarapodott. Turczel Lajos könyve, a Két kor mezsgyéjén az első világháborút követő államfordulattól 1938-ig terjedő Időszak csehszlovákiai magyar társadalmi, irodalmi, művészeti fejlődése feltételeit és problémáit taglalja, s ad átfogó képet azokról a szerteágazó kérdésekről, amelyek a kisebbségi sorsba került magyarságot szellemi életének göröngyös útján kísérték. Elöljáróban megállapítható, hogy a Két kor mezsgyéjén a szlovenszkói magyar kisebbségi irodalomtudomány, irodalomtörténeti kutatómunka igényes teljesítménye. A bevezető részben az avatott történész objektivitásával tárgyalja a három nyelvterületre szakadt és nyelvszigeteken élő szlovenszkói magyarság életkörülményeit és a fejlődés lehetőségeit károsan befolyásoló eseményeket. Feltárja a hivatalos csehszlovák népszámlálások adatai szerinti állandó létszámcsökkenés okait, utal a trianoni békeszerződésben, később pedig a polgári csehszlovák alkotmányban s a nyelvtörvényben biztosított jogoknak a gyakorlatban való értelmezésére és a téves jogmagyarázatokra, valamint a polgári kormány manővereinek következményeire, ami a hontalanná vált szlovenszkói magyarok számát felduzzasztottá, a kisebbségi magyarság' ellenállását, nemzeti erejét és törekvéseinek eredményeit természetesen csökkentette. Objektív ténymegállapításaiból kiolvasható a polgári rendszer elvi állásfoglalása és gyakorlata közt tátongó szakadék, a látszat és a valóság világának kettőssége, ami a kisebbség életfeltételeit illetően egzisztenciális veszélyt jelentett a szlovenszkói magyarság számára, és azt védelmi harcának fejlesztésére kényszerítette. A kisebbség önvédelmi harca létkérdéssé vált és politikailag három csoportra oszlott: a negativista ellenzékiség, az aktivizmus és a kommunista párt kikristályosodó politikája. A magyar ellenzék sérelmi politikája belpolitikai szempontból demagóg volt és a magyar kormány revíziós törekvéseinek eszköze. A kormány politikáját az ízléstelenségig dicsérő és a való helyzetet elkendőzni igyekvő — a kormány által bőkezűen dotált — aktivizmus szervilis volt; hitelét saját ellentmondásai rontották le, ami a tömeghatás természetszerű meggyengülését vonta maga után. A kommunista párt nemzetiségi politikája a huszas évek elején még ellentmondásokkal küszködött, de az 1924-es második kongresszustól kezdve egyre következetesebben hirdette a nemzetiségi politika lenini elvét, mely a kisebbségek önrendelkezési azt akarta volna mondani, hogy „beszélj, beszélj, csak legyen, aki elhiszi". — Nem hiszi? — kérdezte Aleksandr. — Mindjárt meglátja. Az orvos összekapcsolta a huzalokkal a két csövet, a széket a készüléknek háttal fordította, és intett Pavelnek, hogy üljön bele. De Alekszandr közbeszólt: — Várjon, doktor, a fiatalember nem hiszi. Mutassuk be neki. Alekszandr levetette a kabátját, bal karján feltűrte az ingujját, és leült a székbe. Az orvos körülcsavarta a mellén a bordázott gumicsövet. A sima gumicsövet szorosan a karjára tekerte, nem sokkal a könyöke alatt. A fém szorítókat Alekszandr kézfejére kapcsolta, aztán fogta a két porózus gumipárnát, odament a vízcsaphoz, amelyen egy edény állt valamilyen oldattal, belenyomta a párnákat, egy kicsit kinyomkodta, és a szorítók alá tette úgy, hogy rásimultak a tenyerére. — Később majd megmagyarázom, hogyan működik a készülék — mondta Pavelnek Alekszandr. Az orvos bedugta a konnektorba a villásdugót, az asztalfiókból kivett egy tekercs vonalkázott papírt, és ollóval levágott belőle egy darabot. A papírcsíkra számokat írt, egytől tízig és befűzte a hengerbe. Pavel leplezetlen érdeklődéssel figyelte az orvost, Alekszandr pedig őt nézte. Az orvos levegőt pumpált mind a két csőbe. Aztán kiment a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót. — Erre a papírra számokat írtunk — mondta Alekszandr. — Gondoljon egy számot, én is arra fogok gondolni. A készülék engem tesz próbára. De nehogy azt higgye, hogy a doktorral összebeszéltünk, ezért ő kiment. No, gondolt egy számot? — írja fel egy papírra. A doktor asztalán van papír is ceruza is. Pavel felírta a számot. — Mutassa meg. Pavel megmutatta. A 6-ost írta fel. — Tegye a zsebébe. jogának alapján állt. A párt és sajtója következetesen harcolt a nemzeti elnyomás ellen, leleplezte és nyilvántartotta a kisebbségek sérelmeit. A könyv terjedelmes fejezetében tárja fel az iskola és iskolánkívüli népnevelés kérdéseit, statisztikai adatait, a mesterséges asszimiláció és a kisebbségellenes iskolapolitika rendkívül negatív szerepét, a törvényben biztosított jogok kijátszását. Részletesen tárgyalja a magyar nemzetiségű főiskolások szervezkedésével, a diákmenzák létesítésével összefüggő kérdéseket és az ellenzéki magyar pártoknak a haladószellemű diákcsoportokkal szembeni magatartását, és leszögezi: „Az ellenzéki pártok a Társadalmi Nagybizottság révén kezükben tartott magyar diákmenzát politikai befolyásuk erősítésére használták fel, és ha szükségesnek látták, akkor fékként is alkalmazták az általuk hirdetett magyar egység megbontó! ellen." Az iskolánkívüli kulturális életben a meglevő magyar kulturális egyesületek felosztásáról, illetve a működésük felfüggesztéséről ad átfogó képet. Kritikus hangon ismerteti a magyar ellenzéki pártok, valamint az aktivisták szerepét, bőven idézve Balogh Edgár egyik híres cikkének megállapításait: „Mi kisebbségi fiatalok megbecsüljük a cseh és szlovák nép nemzeti önállósulását s nagy történelmi erőt üdvözlünk függetlenségükben. De nem tagadjuk, hogy e történelmi erők túltengései ellen harcolni akarunk értelmiségi voltunk tudományos fegyvereivel." A továbbiakban a szerző rámutat az ellenzéki pártok negativizmusa folytán előállt helyzetre, nevezetesen arra, hogy nem használták ki a járási közművelődési területek anyagilag támogatott szerveinek megalkotását, ami a szellemi téren jelentkező veszteségen túl sok milliós anyagi hátrányt is eredményezett a magyarság számára. A könyv írója az Ifjúsági mozgalmak című fejezetben nagy forrásanyagra támaszkodva részletesen és érdekfeszítően tárgyalja a regősmozgalom, Sarló, Magyar Munkaközösség, főiskolai magyar szemináriumok stb. kibontakozását és szerepét, a népfront szellemű Magyar Fiatalok Szövetségének megalakulását és működését, a nagy reményekre Jogosított Tavaszi Parlament célkitűzéseit, melyeknek érvényesülését a jobboldali kulturális szervezeteknek az egyesült ellenzéki párt nyomására indított bojkottja hiúsított meg. A csehszlovákiai magyar irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményeit ismertetve utal Fábri Zoltán frappáns megállapítására: „Szegények voltunk és kevesen: a semmi talaján újat kezdők. Nem voltak tapasztala-Pavel eltette. — Kész, doktor — kiáltotta Alekszandr. Az orvos bejött. — A doktor most felsorolja a számokat — magyarázta Alekszandr. — Nekem mindenre nemmel kell válaszolnom. Arra is, amelyet kigondoltam. Aztán majd meglátja, mi lesz. Az orvos elfordított egy gombot a készüléken. Halk zúgás hallatszott. A henger a rovátkolt papírral lassan forgott. Az írófejek a papírhoz tapadtak. — Egy? — kérdezte az orvos. — Nem — felelte Alekszandr. — Kettő? — Nem. — Három? — Nem. S így tovább. Alekszandr hangja nyugodt volt. A hatra is éppoly magabiztosan mondta rá a nemet, mint a többire, a fül nem fedezhetett fel semmilyen különbséget. Amikor eljutottak a tízhez, az orvos kikapcsolta a készüléket, kivette belőle a papírszalagot, és tanulmányozni kezdte a három különböző színű cikcakkos vonalat. — Hat — jelentette ki végül. Most Alekszandr kacsintott Pavelre. — No, hogy tetszik? — Lehetne még egyszer? — kérdezte Pavel. — Ismételjük meg — bólintott a kövér. Megismételték. Pavel a tízes számot írta fel, és az orvos gyorsan kitalálta. Volt min csodálkozni. Pavel tudta, hogy ez lélektani előkészítés, de ettől nem könnyebbült meg. A gép nagyon meggyőzően mutatta be, hogy mit tud. — Hívhatjuk Lókupecet? — kérdezte az orvos Alekszandrtól. — Hívd. Az orvos felvette a telefont, s csak két szót mondott: „Készen vagyunk." (Folytatjuk.) taink, hagyománynélküliek voltunk, ismeretlenek s szervezetlenek." Az irodalomtörténész megfontolt hangján ismerteti a felelősség kérdését a fonák helyzet kialakulása tekintetében, a burjánzó dilettantizmus túltengését, melyet egyes jobboldali vezetők védelembe vettek, mint az adott viszonyok közötti elnemzetlenítés veszélye elleni küzdelmet. Bő idézetekben ismerteti az élvonalbeli írógárda tagjainak (Fábry, Győry, Kovács, Féja, Szalatnai, Vass, Krammer stb.) helyzetrögzítő megállapításait, a Korunk, Az Üt, Magyar Nap stb. e kérdésekkel kapcsolatos cikkeinek lényegét. Alapos tárgyismerettel foglalkozik az irodalmi kezdeményezések, szervezkedési kísérletek, könyvkiadási viszonyok rendezetlenségeinek jellemző momentumaival, melyről többek között Marék Antal így írt: „Hősi eposz lenne, ha megírnék azokat az esztendőket, amelyekkel birkózott az írók tömege, a könyvkiadástól fázó kiadók s a gazdaságilag megsemmisített kisebbségi magyarság." Megállapítja a szerző, hogy „a polgári társadalmi rendszer feltételei, illetve a kisebbségi helyzet korlátozott lehetőségei között sorra meghiúsultak azok a kísérletek, amelyek — különböző világnézeti platformon vagy érdekvédelem alapján állva — az itteni magyar irodalom erőinek összefogására, szervezett és céltudatos kibontakozására Irányultak." Igazat ad Fábry Zoltánnak, aki megírta: „A szlovákiai magyar irodalom házilag kezelt eredmény és valóság maradt, mert helyzetéből, adottságaiból adódóan, már eleve háttérbe szorult... és sose tudta magát úgy megmutatni, hogy látva lássák és mondva mondhassák." A tudományos élet, művészetek és a sajtó kérdéseit taglalva leszögezi, hogy azok az akadályok és hiányok, amelyek a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődését megnehezítették, a tudományos élet és a művészetek viszonyában még súlyosabban estek latba. A csehszlovákiai magyar sajtóról szóló fejezetében Turczel kitér a napilapok politikai és irodalmi szerepére, az ifjúsági sajtó, szaklapok és ezzel kapcsolatosan a rádió magyar adásainak pozitívumaira és méltatására. Az irodalmi és kultúrpolitikai folyóiratokról szóló terjedelmes rész az irodalomtörténész bő adathalmazával alátámasztott alaposságával tárja fel több tucatnyi megindult és nagyrészt tiszavirágéletű folyóirat sorsát, idézve Csanda Sándor és mások tanulmányainak fejtegetéseit és megállapításait is. Foglalkozik a jelentős Tfiz, Az Üt, Üj Szó, a konzervatív dilettáns Oj Auróra és a Magyar Minerva, az Üj Munka, Magyar írás, Magyar Figyelő, Tátra, Nemzeti Kultúra, Üj Szellem, Magyar Album életével. Az Üj Munka tragikus sorsát jellemezve megállapítja a szomorú tényt: „Teteme körül a vidéki keresztényszocialista sajtó valóságos örömtáncot lejtett“. Objektív megállapításokkal tárgyalja a Magyar írás küzdelmes életét, képet fest az irodalmi életben meghonosult fonák helyzetről, mely például a Tátra folyóirat elgáncsolását is jelentette, ismerteti a második (Staud-féle) Nemzeti Kultúra gyászos szerepét, mely mindössze egy számot ért meg, az ismert szlovenszkói irodalmi specialitás, a „morituri te salutant" jegyében. Végezetül méltatja a külföldön megjelent irodalmi szemlék magatartását, melyek felkarolták a szlovenszkói magyar irodalmi törekvésekét és rendszeresen foglalkoztak irodalmunk kérdéseivel. A tudományos alapossággal megírt könyv nemcsak az irodalomkutatók számára íródott, hanem izgalmas olvasmányt jelent a szlovenszkói magyarság szellemi életének múltja iránt érdeklődő egyszerű olvasó számára is. A két világégés közötti időszak társadalompolitikai, irodalmi és művészeti életének sok ismeretlen részletét feltáró mű mondanivalóját a bőséges adattár hitelérdemlően támasztja alá. Köztudott, hogy a magyar szellemi élet, a társadalmi, irodalmi, művészeti múlt történéseit teljesen felölelő munka, korszerű, minden kérdésre kiterjedő hiteles feldolgozás eddig nem jelent meg nálunk, csupán adalékok, portrék, tanulmányok ismertették a kisebbségi sors szellemi életének mozzanatait. Elsősorban ezért jelentős Turczel Lajos — sok ismeretlennel bíró egyenletet megoldó — könyve a Két kor mezsgyéjén, mely mint a szlovenszkói magyar szellemi élet tükörképe, keresztmetszete egy húsz esztendőt jelentő korszaknak. Joggal kér helyet a könyvtárakban és az olvasó asztalán egyaránt ez a 310 oldalas testes mű. Dallos István „Itt születtem így kezdődik Petőfi egyik leg• szebb verse, amelyben büszkén vallja: „Ez a város születésem helye." S ez a város Kiskőrös, amely most ünnepli fennállásának 250. évfordulóját. Az egy évig tartó ünnepségsorozat 1967. december 31-én, szilveszterkor, Petőfi születésnapján kezdődött a hagyományos éjszakai fáklyásmenettel. Majd folytatódik a „Kiskőrösi Napok“-kal, amelyről a sajtó, a televízió és a rádió helyszíni közvetítést ad. Az ünnepi program rendkívül gazdag. A tanácsülésen Kállai Gyula, a Nemzetgyűlés elnöke tart ünnepi beszédet. Az 1968 év végéig tartó ünnepségsorozat keretében számos híres színész és előadóművész lép fel. Különféle kiállításokat, népviseleti és divatbemutatót, honismereti tanácskozásokat és sajtótájékoztatót tartanak. Az évforduló alkalmából a postafőigazgatóság „Petőfi", „Ligeti" és „Kiskőrös 250 éves" feliratú bélyegeket hoz forgalomba. A 14 000 lélekszámú városka lakossága már egy éve készül a nagyszabású ünnepségekre. Fiatalok és öregek egyaránt nagy lelkesedéssel vették ki részüket az előkészületek'* bői. Például a népviseleti kiállítás bő anyagát házról-házra járva gyűjtötték össze a fiatalok. Az évfordulóval kapcsolatban természetesen egyre több szó esett a városka múltjáról is. A hivatalos feljegyzésekből megtudhattuk, hogy a település a törökdúlás idején teljesen elpusztult, és csak 1718-ban kezdődött meg itt újra az élet, amikor a Vattay család Nógrád, — majd később Í1720 —1728-ban) Hont, Nyitra és Túróc megyékből szlovák te* lépés családokkal népesítette be a kihalt nagy alföldi terület e részét. A szlovák telepesek leszármazottai megtartották mindmáig anvanyelvüket, s az idősebb korosztály a népviseletet is. A városnak ma öt ezer kát. holdas virágzó szőlőgazdasága és nagv borpincészete van. Ezenkívül gyümölcstermesztéssel és gyümölcsfeldolgozással foglalkoznak. E jövedelmező foglalkozási ágak magas életszínvoezen a tájon“ nalat biztosítanak a lakosságnak. A városban exportra dolgozó, országos hírű Vegyes Kisipari Szövetkezet működik, s létre jött a Homokhátsági Vízgadálkodási Társulat, amely a terméseredmények fokozása érdekében a homokos talaj feljavításán fáradozik. Az évforduló alkalmával mi is szeretettel köszöntjük a 250 éves Kiskőröst és Petőfi népét! Parraghy Johanna Petőfi Sándor szülőháza, ma emlékmúzeum. RÓMEÓ ÉS JÚLIA KOMÁROMBAN, A MATESZ SZÍNPADÁN 1968 január végén ünnepli a komáromi Magyar Területi Színház és vele együtt Szlovákia magyar dolgozói a színház fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az ünnepi alkalomból W. Shakespeare Romeo és Júlia című drámája kerül bemutatásra. A darab díszletterveit Platzner Tibor, jelmezterveit Nagy Eszter készítette Rendező: Beke Sándor, a színház fiatal rendezője, aki a budapesti Színművészeti Főiskola rendezői szakán végezte tanulmányait. A próbákon nagy a lelkesedés és szívesen hallgatják Szigeti Károlynak, a budapesti Nemzeti Színház koreográfusának, valamint Vlado Sykorá nak, az ismert vívóbajnoknak utasításait, akik közreműködnek a darab színrevitelében. Kísérőzenét Milan Du bovsky írt a drámához. A bemutatót országszerte nagy érdeklődéssel várja fain és város közönsége egyaránt. (Sj) Beke Sándor rendező és Udvardi Anna (aki a Montaguené szerepét tanulja) í próba közben a színpadon. Két kor mezsgyéjén
