Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-03 / 5. szám

Mivel öntözzük szobanövényeinket? Természetesen vízzel, felelnék a legtöbben. Ebben igazuk Is lenne. Csakhogy víz és víz között lényeges különbség lehet, különösen ha szobavirágok öntözéséről van szó. Az esetek többségében ugyanis vízvezetéki vagy kútvizünk túl kemény, több talajalkáliát, főleg meszet és magnéziumot tartalmaz, mint amennyi a növények fejlődése szemponjából kedvező lenne. Tudvalevő, hogy a természetben nem a vízvezetékből hull a víz a felhőkből. Ez a csapadék alkotja akár eső, akár hó formájában a legideálisabb öntöző vizet növényzetünk szá­mára. Erre vezethető vissza az a régi és követésre méltó szo­kás, hogy esős idő esetén szobanövényeinket kiállítjuk az erkélyre, vagy a kertbe. Az esővíz nemcsak kellő nedvességet biztosit a növényeknek, de egyidejűleg lemossa a levelekről (a növények tüdéjéről) a rájuk rakódott por és piszok java részét is. Egy ilyen eső-zuhany után növényeink mindig üdéb­beknek és erősebbeknek tűnnek fel. Ha valakinek lehetősége adódik esővíz felfogására és táro­lására, jól teszi, ha egész év folyamán ezzel öntözi növényeit. Ennél jobb öntöző víz nem is létezik. A megolvasztott és fel­melegített hóié ellen sem emelhető kifogás. Öntöző víznek mindig állott vizet kellene használnunk. Legmegfelelőbb a 15 C fok körüli hőmérsékletű víz. Sajnos kevés virágkedvelőnek van lehetősége, hogy esővizet gyűjtsön. Még esetleg a jóakarat meg is lenne, sokszor egy­szerűen nincs hozzá időnk. Van azonban egy mód, hogy bárki jó öntöző vízhez jusson. A vízvezetékből származó vizet előbb felforraljuk, állni hagy­juk s aztán öntözzük virágainkat. A felforralt és állott víz­vezetéki vagy kútviz minőség tekintetében nagyon megközelíti az ideális esővizet. Az öntöző víz minősége (keménysége) mellett a növények jó fejlődése szempontjából az öntöző viz mennyisége is rend­kívül fontos tényező. Olyan előírás, amelynek alapján ponto­san tudnók meghatározni az egyes növények vízszükségletét, sajnos nem létezik. A vízszükséglet helyes mértékét ugyanis nem az ember szabja meg, hanem maguk a növények. Ennek nagysága elsősorban a növény fajtáján múlik. Vannak szoba­növények, amelyek kevés vizet és amellett száraz levegőt igé­nyelnek, mint például a Sanseveriák és a kaktuszok. Ezek öntözése mindig óvatosságot igényel, télidőben még fokozot­tabban. Ezzel szemben vannak szobanövények, különösen a nagy és vaskosabb levélzetűek — mint például filodendron­­jaink (tulajdonképpeni nevük „Monstera“), a Dieffenbachiák, Caladiák stb. — amelyeknek jó fejlődésükhöz tekintélyes víz­­mennyiségre van szükség. Ez utóbbiaknál semmi hátrányos következményekkel nem jár, ha a cserépaljban fölös víz­­mennyiség marad, amíg csak a virág maradéktalanul fel nem használja. A cserépaljban felgyülemlő víz mennyisége meg­lehetős pontossággal jelzi, hogy mennyi vízre van a növény­nek szüksége és milyen időközökben kell az öntözést ismételni. Ezzel szemben számos szobanövény akad, amelyek a legkeve­sebb álló vizet sem tűri a cserépaljban. Ezeknél a növényeknél legcélszerűbb, ha a cserépaljban összegyülemlő fölös vizet azonnal kiöntjük, mert különben a keletkező túlságos nyir­kosságban a gyökérzet rothadásnak indul és idővel a növény is tönkre megy. Az öntöző víz mennyiségének helyes megállapítása szem­pontjából fontos tényező a hely is, ahol a növényt tartjuk. Ha a szobanövényt a napsugarak egész napon át érik, akkor természetes nagyobb az elpárolgás s ennek megfelelően nő a vízfogyasztás is. Ezzel ellentétben a szoba belsejében elhe­lyezett növények kevesebb vizet igényelnek. Nyáron a dísz­növények legtöbbje több vizet kíván, mint a hűvösebb évsza­kokban. Persze, ez alól is vannak kivételek. Az éppen most oly szépen virágzó kaméliák és azaleák például a tél folyamán, tehát virágzásuk fő idejében nem hagyhatók szárazon, mert idő előtt elvesztenék virágjukat. Tudni kell azt is, hogy az említett két szobanövény öntözésére a kemény vízvezetéki víz egyáltalán nem alkalmas. Ha a cserépben lévő föld nagyobb mértékben kiszáradna, annyira, hogy az öntöző vizet már nem hajlandó felvenni, állítsuk vízbe a cserepet. Hasonlóképpen járjunk el a kis cse­repekkel is, amelyekből a víz gyorsabban elfogy. Az öntözéssel szoros kapcsolatban áll a növények permete­zése. Szobanövényeinknek nem csak megfelelően nedves talajra van szükségük, hanem elegendő nyirkos levegőre is. Amennyi­ben a növények üvegszekrényekben, vagy más zárt térségben kaptak elhelyezést, a viszonylag nagyfokú légnyirkosság eléré­se rendszerint nem nehéz feladat. Nehezebb a dolog a központi fűtéses lakásainkban. Ilyenekben a permetezés, zuhanyozás és a növények alkalmi fürösztése nélkül alig boldogulhatunk, — kivéve, ha kizárólag szárazságot kedvelő növények tartá­sára szorítkoznánk. A permetezés foganatosításánál nemcsak a bútorok kímélésére kell ügyelni, de a használt víz kemény vagy lágy voltéra is. Kemény vízvezetéki vagy kútviz haszná­lata esetén a növények levelein visszamardhatnak azok a bi­zonyos rettegett fehér foltok, amelyek aztán sem lemosással, sem törölgetéssel nem távolíthatók el maradéktalanul; A vi­rágzás ideje alatt, valamint estidőben célszerűbb a perme­tezést mellőzni. A permetezésre legalkalmasabb a reggeli idő­szak. A szobanövény és a virágkedvelő közötti párbeszédben az utolsó szó joga mindig a növényé. Üdeségi fokával, leveleinek nagyságával és állapotával stb. maga a növény közli velünk, hogy mikor és milyen gyakran kívánja öntözését. Ha a virág­cserép csepegne a nedvességtől, tartózkodjunk a további öntö­zéstől addig, amíg a felső földréteg már csak mérsékelten nyirkos, majdnem száraz. Tapintással könnyű ezt ellenőrizni. Viszont ha a cserép földje teljesen kiszárad és beton ke­ménnyé válik, akkor legcélszerűbb, ha a növényt cserepestül megfürösztjük. Nem utolsó szerepet játszik az öntözés kérdé­sét illetően azon kertészeti ösztön sem, amelyet bizonyos idő elteltével, bizonyos mértékig bárki elsajátíthat. Weissberger Károly A kedves, illatos, május-eleji gyöngyvirágot nagyon egyszerű télen virágoztatni. Igaz, nálunk nem könnyű hajtató gyökértör­zseket vásárolni. Kis Ugyesség­­gal beszerezhetjük a hajtatni való gyökértörzseket. Ismerő­seink elhanyagolt kertjeiben találunk olyan tül sűrű gyöngy­virág telepeket, amelyeknek csak hasznára lesz, ha kiássuk, s szétosztjuk őket és lehetőleg humuszban gazdag földbe újra ültetjük. A fölösleges, régi he­lyén már el sem férő tövekből kiválasztjuk a hajtatásra alkal­masakat és cserépbe, ládába ültetjük. Előzőleg tudnunk kell: a ré­gi ágy összebogozódott, sokszor több emeletben egymás fölött is szinte már nemezzé sűrűsö­dött gyökérszövedékét gondo­san, erőszak nélkül kell szét­bontogatni s a rizomákat szét­választani rügyek szerint. Na­gyobb részük keskeny, hosszú rügyben végződik. Ezeket nem tudjuk hajtatásra felhasználni, félrerakjuk, majd a szabadföldi ágyak újra telepítésére használ­juk föl. A rizómák másik része majdnem gömbölyű, kövér rügy­ben végződik. Ezek rejtik ma­gukban a jövő évi virágzato­kat. Minél kövérebbek, annál jobbak. Gyöngyvirág hajtatása Ültetéshez homokot, fűrész­port használjunk és azzal réte­­gezve rakjuk le a kövér rügy­ben végződő rizómákat függő­legesen a ládikákba, vagy en­nek hiányában cserépbe, sűrűn, de egymást ne érjék. Ültetés után bőven megöntözzük, be­­iszapoljuk az ültetvényt és hi­deg helyre (kamrába, pincébe, erkélyre, kertbe) lombbal és földdel takarjuk, majd mérsé­kelt meleg helyre helyezzük őket. Ne engedjük, hogy a téli nap érje és túl melegre hevítse föl a zárt levegőt. A jól kezelt gyöngyvirág rizómák áprilisban virágzanak. Függ ez a növé­nyek elültetésétől és a berakás megkezdésétől. A mesterségesen elvirágozta­­tott gyöngyvirág növényeket dobjuk ki, mert befejezték az életüket s tovább már sem szabadföldi, sem cserepes virá­­goztatásra nem alkalmasak. Az úgynevezett preparált tö­vek, „csírák“ már december végén virágoztathatók. A „ore­­parálás“ annyiból áll, hogy ősz­szel a növényeket fölszedik, ki­válogatják, és hiltőházba helye­zik a gyökértörzseket. Űsszel, október végén cserepezik, me­leg helyre helyezik őket, ahol kihajtanak és virágot hoznak. Dr. FARKAS LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom