Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-27 / 4. szám

Több figyelmet, gondoskodást...! Manapság gyakran hangoztatjuk, hogy figyelemre m^ltó eredmények, a kulturális tevékenységnek egy el­fogadható szintje, csak bizonyos elő­feltételek megteremtése után érhető el. S mondjuk meg őszintén, hogy ami e feltételeket illeti, nem vagyunk ép­pen szerények. Korszerű berendezése­ket, feltétlen megértést, anyagi és erkölcsi támogatást követelünk meg, mielőtt bármihez is hozzálátnánk. Ezzel szemben ma is működnek mű­kedvelő együttesek, és tegyük mind­járt hozzá, hogy Jól működnek, olyan körülmények között, amelyek lénye­gében csak minimális lehetőséget nyújtanának ha... ha e csoportok vezetőinek és tagjainak felelősségtu­data, lelkesedése nem művelne cso­dákat! Körülményeit és kifejtett tevékeny­ségét tekintve ez utóbbiak közé so­rolható a CSEMADOK rétéi helyi szer­vezetének műkedvelő színjátszó együt­tese is. Nem rendelkeznek klubhelyi­séggel, próbáikat a helyi nemzeti bi­zottság termében tartják. A régi mű­velődési otthont, rossz állapotára való tekintettel már régebben le kel­lett bontani, az új még nem épült fel, s az előjelek szerint a közeljövőben nem is kerül tető alá. És mégis!... a rétéi színjátszók egyre többet hal­latnak magukról, minden alkalmat megragadnak, hogy színpadra kerül­hessenek. Ennek érdekében a szoká­sostól eltérően megfordították az úgy­nevezett műkedvelő színjátszó évadot. Tehát nem kora ősszel, hanem inkább tavasz kezdetén látnak hozzá új szín­mű tanulásához, hogy a hazai közön­ség előtt szabadtéri színpadon tart­hassanak premiert. Az őszi és téli időszakban kerül sor azután a ven­dégszereplésekre. Jelenleg Jókai Mór: „Gazdag szegények“ című művével szerepelnek, s eddig tíz esetben lép-Száz éve halt meg Erdélyi János Kiskapos nagy szülöttének, ERDÉ­LYI Jánosnak neve már sokszor sze­repelt a szlovákiai magyar sajté ha­sábjain. Hazánk földjén látta meg a napvilágot ez a költő, kritikus, eszté­ta, filozófus és népköltészeti gyűjtő. Kelet-Szlovákia végein szívta magába a gyermekkor első élményeit Halála századik évfordulóján (január 28) legalább néhány sorban felidézzük emlékét. Szlovákiai magyar parasztcsalád sarjaként született 1814-ben. Apja nappal az eke szarvát fogta, este pe­dig előkerült a könyv, sőt, az öreg Erdélyi maga is verselt. Fia a sáros­pataki kollégiumba kezdett járni, de rövidesen saját bőrén érezte, mi a kapitalista rendszer; az apja halála után még az a szűkös pénzecske is elmaradt, amit annakelőtte kapott. Nevelői állást vállalt Berzétén a M á r i á s s y családnál — ez idő táji jelennek meg első versei a pesti fo­lyóiratokban. Később befejezte tanul­mányait. Ügyvédi oklevelet is szerzet! Budapesten, de jogi gyakorlatot so­sem folytatott, hanem az irodalomnak tek fel. Pomichal Lajos, az együttes tapasztalt rendezője készséggel tájé­koztat további terveikről. — Mindenképpen szeretnénk bene­vezni a járási serlegért kiírt verseny­be. Ez annyit jelent, hogy márciusig színen kell tartani a darabot. Igyek­szünk tehát addig is kihasználni az időt s maximális fellépési lehetőséget biztosítani a csoport számára. Nos, ezen a téren valóban többet tehetne a CSEMADOK galántai Járási bizottsága. Tény ugyanis az, hogy a tagsági díjak beszedésén kívül nem sokat törődik a rétéi szervezettel, következésképp a színjátszó-csoport­tal sem. Az együttes vezetői joggal panaszolják fel, hogy munkájukról egyszerűen nem vesznek tudomástl Pedig jól jönne a szakmai tanácsadás, az objektív, baráti kritika. Nem szól­va arról, hogy a járási bizottság, sze­mély szerint esetleg a járási titkár, segítségükre siethetne a fellépési le­hetőség biztosítása terén. Ez okozza ugyanis a legtöbb gondot. — Öt-hat esztendővel ezelőtt más­ként volt minden — kesereg Pomichal Lajos. — Éreztük, hogy figyelemmel kísérik munkánkat, az elvtársak gyak­ran látogattak el hozzánk, lényegében részt vettek minden jelentősebb ren­dezvényünkön. Tulajdonképpen nem Is értem, vajon mi lehet elmaradásuk oka?... A színjátszó együttes munkájáról szólva továbbá el kell mondani, hogy valóban összeforrott, kiváló kollektí­váról van szó. A csoport magvát al­kotó szereplők — mintegy hatvan százalék — sokéves tapasztalattal rendelkeznek. Ezek után természetes, hogy Pomichal Lajos kiváló rendezői képességeire támaszkodva, eredmé­nyekben gazdag esztendőkre tekint­hetnek vissza. Az elmúlt másfél év-A „GYÍMESI VADVIRÁG“ 1 SIKERE | A* alsőbodokl CSEMADOK helyi, szervezetének tagjai a tél folyamán,» Balaban Júlia tanítónő vezetésével be-< tanulták Géczi István: Gyímesi vad-1 virág című színművét, amelynek be-| mutatására az új év első szombatján, került sor. i A darab előadása annyira meg-1 nyerte a közönség tetszését, hogy másnap meg kellett a színjátszóknak, Ismételniük. i Szeretnék a színművet a szomszé-1 dós falvakban is bemutatni, aminek, úgy hisszük nem lesz semmi akadá-, lya. i A lelkes szereplőgárdából dicsére-1 tét érdemel Brath Zsuzsa, Gyepes Er-, zsi, Balkó Teri, Gyepes József, Bene, Szilveszter, idősbb és ifjabb Gyepes László. 1 Imre Ferenc, Alsőbodok tized folyamán mintegy huszonöt szín­művet vittek színre. A rendező szíve­sen emlékezik vissza az egyes dara­bokra. — Ha jól emlékszem az „Ingyen­­élők“-kel indultunk. Következett a „Csikós“, a „Bor“, a „Figaró házas­sága“, a „Nyolc hold föld“, a „Deb­receni lunátikus“, a „Bújócska“, amellyel kerületi méretben is nagyon jól megálltuk a helyünket, a „Jegy­gyűrű a mellényzsebben“ és így so­rolhatnám tovább. A különböző ver­senyeket tekintve nem panaszkodha­tunk, ha részt vettünk, rendszerint az élvonalban végeztünk. Az együttes műsorpolitikájáról el kell mondanunk, hogy jól irányított. Egyrészt a műkedvelők lehetőségei­hez Idomul, másrészt tekintettel van a közönség igényeire és nevelésére is. Az együttes folyamatos fejlődését a rendszeres munka biztosítja. Érvé­nyesül ugyanis az a sokat hangozta­tott elv, hogy a kellő színvonalat csak szisztematikus munkával, jól* összekovácsolt kollektíva keretén be­lül lehet elérni. Ha tehát a több figyelmet és a sok­rétűbb gondoskodást hangsúlyozzuk, illetve erre hívjuk fel a CSEMADOK galántai járási szervének a figyel­mét, ennek nem az öncélú kritika az indítéka, hanem az együttes további útját, izmosodását kívánja előmozdí­tani. A rétéi színjátszók, az együttes vezetői, rendezője mind-mind szerény emberek, nem szeretnek lármát csap­ni maguk körül. Inkább serényen dol­goznak! S éppen ezért ne feledkez­zünk meg róluk, időről-időre értékel­jük tevékenységüket, tegyük meg ész­revételeinket. Jogos követelmény ez, azt példázza, hogy még elmélyülteb­bé, még színvonalasabbá akarják ten­ni munkájukat. B. P. I. Új kultűrház ; régi lelkesedéssel Az ipolynyékiek már az új kultúr­­, házban tartották a CSEMADOK évzáró ^közgyűlését. Patrezsély László I elnök népes közönség előtt adott szá­­imot a helyi szervezet tevékenységé­iről. I A felszólalók többsége kérte a kul­turális szervezet vezetőségét, hogy a • szórakozás lehetőségeinek megterem­téséhez nyújtson nagyobb segítséget. •Korcsok László nehezményezte, •hogy a község fiatalságának nagy 'többsége nem mutat kellő érdeklődést a kulturális tevékenység iránt. . Az új kultúrház lehetővé teszi, hogy (az irodalmi kör is elkezdhesse mun­káját. így még a tél folyamán irodal­­imi esteket kívánnak rendezni. I Ez évben a többi között zenekart «szerveznek, s három „Ki mit tud?“ leste megrendezésére, valamint egy • egész estét betöltő színdarab • előadására kerítenek sort. S. L. Művelődés, kultúra, anyagi ráfordítás ... szavak, amelyek szinte naponta elhangzanak. De mi áll a szavak mögött? Milyen az az erkölcsi fedezet, amely megtölti tartalommal mindezt? S főleg: most, hogy az anyagi érdekeltségek kerülnek mindenhol egyre in­kább az előtérbe, mennyit áldoznak a szövetkezetek arra, ami nem egészen „rentábilis“, ami nem anyagiakban térül meg közvetlenül. Mert a művelődésre, kultúrára fordított pénzösszegek a pénzügyi mérlegnek csupán egyik oldalán szerepelnek; ott ahol „tartozik“, s nem ott, ahol „követel“. S mégis megtérül valahol ez a ráfordítás, ez a látszólagosan hiába kidobott pénz. De nézzük a valóságot. A nagysallói szövetkezet a lévai járásban a legnagyobbak közé tar­tozik, ha a területét nézzük; de ha a termelésben elért eredménye­ket vizsgáljuk, akkor is az elsők között találjuk. A szövetkezet élén már hosszú idő óta Pakusza Lajos elnök áll. Öt kértem meg, vála­szoljon néhány kérdésemre, amelyek a fenti problémával kapcsola­tosak. — A művelődés kérdése nagyon tág fogalom. Szeretném ezt leszű­kíteni, mégpedig elsősorban a szövetkezeti szakember ellátásának kérdésére. Arra gondolok elsősorban, hogy a szövetkezet milyen mó­don járul hozzá a szakkáderképzéshez... — Nálunk a következő gyakorlat alakult ki: ha a szövetkezetnek szüksége van egy szakemberre, akkor kiválasztjuk az arra legjobban megfelelő embert és elküldjük iskolába. Magunk gondoskodunk az utánpótlásról, s az így iskolába küldött tagnak minden költségét fedezzük. Műveltség, kultúra anyagi ráfordítások — Hány ilyen szakembere van a szövetkezetnek? — Egy pillanat — mondja — mindjárt utánaszámolok... Kettő, négy ... hét... Igen... Hét szakember dolgozik a szövetketben, akik ilyen módon szereztek szakképesítést. — Jelenleg vannak olyanok, akik még folytatják tanulmányaikat? — Igen. A főkönyvelő és a csoportvezető. Az előbbi főiskolára jár távuton. — Az előbb már szóba került az utánpótlás kérdése. Eddig még csak a vezetőkről volt szó. A tényleges utánpótlás — gondolok itt a különböző szakmákra — biztosítását is ilyen módon végzik? — Többé-kevésbé, ahogy a szövetkezet szükséglete kívánja. Van­nak inasok, akik különböző szakmákat tanulnak. Az ő képzésüket Is a szövetkezet fedezi. Ezen kívül minden évben küldünk néhány fia­talt traktorvezető tanfolyamra. — A népművelés nem csupán kulturális vonatkozásaiban nyilvánul meg; bele tartozik a szakmai továbbképzés is, minden szinten. A me­zőgazdaságban az utóbbi évek során annyi új gépet, vegyszert és különböző termelési-technológiai e ljárást alkalmaznak, hogy alap­ismeretek nélkül szinte lehetetlen dolgozni velük. Hogyan oldják meg ezt a kérdést? — A lehető legegyszerűbben. Teszem azt, beállítunk a termelésbe egy új típusú fejőgépet. Az emberek, akik ezzel fognak dolgozni összejönnek, s a mérnökünk megmagyarázza nekik mindazt, amit tudniok kell. Hasonló módon vezetjük be az embereket mondjuk egy új munkamódszer alkalmazásába is. —■ Van-e a szövetkezetnek szakkönyvtára? — Igen, de hogy hány könyv van benne, azt most nem tudom megmondani. — Mennyit fordítanak évente szakirodalomra, újságokra? — Az elmúlt évben újságokra, folyóiratokra és szakkönyvekre 17 ezer koronát adtunk ki. — Ez aránylag nagy összeg. Megéri? — Az nem vitás. A könyvek és az újságok ára a belőlük nyert tudás által sokszorosan megtérül a termelésben. — Kulturális célokra, kirándulásokra az elmúlt évben milyen ösz­­szeget adtak ki? — Hosszú volna minden tételt felsorolni. Általában az évi össz­bevétel 1,5—2 százalékát fordítjuk ilyen célokra — Mit Jelent ez a gyakorlatban? — Hát például a fürdő építéséhez 80 ezer koronával járultunk hozzá; szerződésünk van a MATESZ-szal, havi egy előadásra, ami száz Jegy megvétele esetén évi 12 ezer koronát jelent. Tanulmány­­utakra, üdülésre 60 ezer koronát költöttünk az elmúlt évben. Ezen kívül a CSEMADOK-ot s a sportszervezetet is rendszeresen támogat­juk. Most a kultúrház fűtésének átépítésére közel 20 ezer koronát adtunk. —gs— élt. 1839-ben az Akadémia válasz­totta levelező tagjává, 1842-ben a Kisfaludy Társaság. Külföldi körutat is tett Máriássy Bélával, be­járta csaknem egész Európát, hogy megismerje a határokon túli irodal­mat és kultúrát. Lelkes forradalmár volt. A szabad­ságharc idején ő szerkesztette a Rés Publica című lapot. Persze, a reakció Világos után elfogatási parancsot bocsájtott ki ellene. Ez idő alatt a Zemplén megyei Cselesen bujdosott és csak nagysokára vállal­hatott állást a sárospataki kollégium­ban, ahol valaha, mint kisdiák élt. Ott is halt meg 1888. január 28-án, tehát éppen száz évvel ezelőtt. „Haladó szelleméhez híven a meg­újhodás nagy elvének szolgálatában írta tanulmányát, kritikáit, sőt még verseit is“ — írta róla Beöthy Zsolt. Terjedelmes munkásságát lehetetlen rövid cikkben ismertetni. A Népda­lok és mondák anyaga önmagá­ban három kötet. Ű szerkesztette ugyanakkor a Szépirodalmi Szemlét is, mely a kor legjobb kritikai folyóirata volt; filozófiai munkát is írt, valamint drámákat... Kegyelettel és szeretettel idézzük emlékét halála évfordulóján, kerek száz esztendő távlatából. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ A Szlovák Nemzeti Felkelés terén a Művészetek Házában meg­rendezett kiállításnak ez a címe. Tö­mör és kétségbevonhatatlanul igaz meghatározása a minden eddigi korok barbár kegyetlenségét is felülmúló huszadik századi mozgalomnak, amelynek szennyes, pusztító áradata végigzúdult majdnem egész Európán. J. DIMITROV szerint ez a terrorista szervezkedés a sovinizmus legdurvább formája, amely állati gyűlöletet táp­lál minden nemzet ellen és amely (egyebek között) a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség forradal­mi részének felszámolását tűzte ki céljául. Hatalmas terjedelmű anyag: fény­képek és zömben eredeti tárgyi és írásos dokumentumok, könyvek és új­ságok, naplók és feljegyzések, meg levelek idézik fel az emberi szenve­déstől, megpróbáltatásoktól és meg­aláztatásoktól vonagló korszakot. Em­­lékeztetés mindazok számára, akik közelről vagy távolról voltak tanúi az apokaliptikus fenyegetések és megva­lósulásuk idejének. Akik később szü­lettek, a fiatalok, képtelenek felmérni ezen borzalmak súlyát és jelentősé­gét. Sokan túlzásnak, lehetetlennek vélik, amit a barna pestisről hallanak. Egészséges értelemmel, józan logiká­val nehéz is felfogni a történteket. De emberi és állampolgári kötelessé­günk nyitott szemmel járni a világ­ban és torz valóságát is megismerni. Tehát HITLER kancellárrá választása­kor, 1933-ban vette kezdetét több évi előkészítés után a borzalmak kora. A berlini birodalmi parlament lángba­­borulásával egyidejűleg lángolt fel a gálád erőszak a haladó gondolat kép­viselőivel szemben. A Kruppok, a For­­dok, az angol és francia nagyiparosok milliárdos, becstelen támogatása nél­kül nyilván sohasem hatalmasodott volna el annyira a horogkereszt ural­ma. Ám a tőkés rendszert féltve óvó nagykapitallsták jóvoltából egyre nö­vekedett Hitler híveinek serege s erő­södött az acélsisakosok tömör csapa­ta. Germán alapossággal, bűnös mód­szerességgel egyre másra képezték ki a Gestapo, az SS és az SA terrorlegé­nyeit. Mindez a szörnyűség nem ma­radt a német határokon belül. Átcsa­pott Ausztriára is. A hírhedt és ha kellett demokratának álcázott HEN­­LEIN szervezte meg a csehszlovákiai szudéta-németeket, akik készséges harcostársai lettek Hitlernek. Nagy­szabású kémkedés folyt, a csehszlo­vák hadsereg állapotáról pontosan tájékoztatták a német katonai pa­rancsnokságot. Az angol és francia szövetségeseik hallgatólagos bele­egyezésével 1939-ben szállták meg a nácik Csehországot. Hitler sátáni ön­teltséggel nézett le a Hradzsin egyik tűzzel-vassal germanizálnak, az orszá­got gazdaságilag kiszipolyozzák. A „Szlovák Államban“ Tiso kezébe ad­ják az uralmat és a plébános köztár­saságában „Isten és a nemzet nevé­ben“ folyik az erkölcstelen garázdál­kodás. Közben felépülnek Németországban és az elfoglalt országokban a dantei pokol földi másai, a füstölgő kéményű halálgyárak. A gyűjtőtáborok kapuin ez a cinikus felirat áll: A munka fel­szabadít. Éheztetéssel, ólmos botok­kal, raffinált kínzásokkal, pusztító gázokkal, tűzzel oltják ki milliós ár­tatlan tömegek életét. A hírhedt tajelmélet alapján sor kerül a „Szlovák Államban“ is a zsi-A fasizmus az emberiség esküdt ellensége ablakából a meghódított Prágára. A cseh és morva protektorátusokban a Heinleinok, a Frankok, Krebsek fog­lalták el a kulcspozíciókat. S működ­ni kezdett a náci gépezet. A német nép nevében likvidálják az államot. A „cseh csőcselék“ nemzeti létének elpusztítására törnek, a ápilberki ka­zamaták megtelnek foglyokkal. Hon­iéin rendelkezésére minden ellenállást vérbefojtanak. De a demokratikus cseh erők dacolnak elnyomóikkal. Há­rom évre bezárják a prágai egyete­met, kilenc hallgatóját főbelövik, töb­­büket bebörtönzik. Bűnük, hogy a ha­ladó elemekkel és a külföldi emigrá­cióval ellenállást szerveztek „a rend és nyugalom“ ellen. A szabotázs cse­lekményekért az egyénen kívül az egész nemzetet teszik felelőssé. Az elpusztított Lidicéről, lemészárolt la­kosságáról megrázó dokumentumok adnak hírt. Hiteles emlékiratok ismer­tetik az elfoglalt országok népeinek a biztosra vett nagy német győzelem utánra tervezett kiirtását. Addig is A fasiszták embertelenségének meg­nyilvánulásai megismétlődnek minden elfoglalt országban. Fekete-fehér fényképek meggyőző erővel Jelzik az életbenmaradt, kétségbeesésükben megtébolyult anyák és gyermekek tragikus sorsát, akik a falvak üszkös romjai alatt, a kivégzettek tetemei között kutatnak családtagjaik után. Időközben a Szlovák Kommunista Párt földalatti munkája előkészítette a partizánok felszabadító tevékeny­ségét. Hősissességüket a Gestapo bes­tiális kegyetlenséggel torolta meg, de végülis a Vörös Hadsereg segítségével sikerült a hitleristák leverése. „Soha­sem szabad elfelejteni, mily könnyen lehet a szabadságot elveszíteni, s mi­lyen nehéz volt s mennyi áldozattal járt a hős szovjet hadsereg támoga­tásával ezt a szabadságot visszasze­rezni“. Emlékezzünk! Mérhetetlen gyászból és fájdalomból rajzolódott föl az em­beri szenvedés grafikonja. Hogy csak Szlovákiáról szóljak: a kremniőkai, ligetfalusi, s a zólyomi zsidótemető azóta kihantolt tömegsírjai tanúskod­nak és vádolnak. Ez a kiállítás figyelmezteti a ve­szélyre a ma és a holnap, még az iskolában nevelkedő embereit. Ráéb­reszt a náci fertőzöttségnek napjaink­ban való továbbhatására. Az NSZK- ban a haladó erők nem képesek meg­akadályozni, hogy a hadseregben, a közigazgatásban a Globkék és társaik fontos állásokat tölthessenek be. S az elmenekült, álnév alatt bujkáló bű­nös gyilkosok a tdhgerentúli orszá­gokban gyakran termőtalajra szórják szét ártó ideológiájuk csíraképes magvait, — mindaddig — míg nem sújt le rájuk, — mint Eichmannra is — a büntető igazság ítélete. Bárkány Jenőné SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1988. január 27, dótalanításra. Tisóék a német biroda­lomtól 500 márka vérdíjat kapnak minden zsidóért. Készséggel szolgál­tatják ki őket és elindul a lelakatolt deportáló vagonok hosszú sora Tere­­zin és Oswienczin felé. Szívbemarkoló, vérlázitó fényképfelvételek rögzítik a szörnyűségeket. A német fasiszták rendszerességük­höz híven írásos bizonyítékokat hagy­tak elkövetett bűncselekményeikről, s a végrehajtott halálos ítéleteikről. Megmaradt az elítéltek kicsempészett, emberfeletti erkölcsi erőt sugárzó leveleinek egy része is. Hátborzonga­tó látványt nyújtanak a kínzó eszkö­zök, melyekkel a kihallgató és a val­lató közegek véres ronccsá gyötörték szerencsétlen áldozataikat. Megmaradt a pankráci fegyház hóhérának, Weiss­­nak, súlyos bórdja, s a kivégzésekről s ebből befolyt Jövedelméről vezetett feljegyzései. A „felsöbbrendű árják“ hasonlíthatatlan romlottságát jellem­zik az emberi bőrbe kötött könyvek, a tetovált emberi bőrdarabok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom