Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-15 / 24. szám
A Magyar óriás házi galambfajta eddig ismert jellemző típusai Tenyésztő és fotó: Kovács Gyula ammónia-töménység szerint 1,2 —1,5 m^ó légcsere szükséges. A széndioxid-koncentráció a kívánt szint alatt tartható 0,7 m3/ó légcserével, ez azonban az ammónia-gáz eltávolításához nem elegendő. Nyáron a ventillátorok szellőző zsilipét állítsuk felső elszívásra és a légbevezető nyílásokat vagy ablakokat teljesen nyissuk ki. Ebben az esetben a legerőteljesebb a meleg levegő elvezetése és az állatok hőleadása. Tavasszal, ősszel, s különösen télen a meleg levegővel takarékoskodni kell, ekkor a vízpára, a széndioxid, az ammóniagáz eltávolítása és a friss, oxigéndús levegő bevezetése a cél. A káros gázok az állatok magasságában találhatók legtöményebb koncentrációban, az elszívást tehát alul kell végezni. A légbevezető nyílások vagy ablakok nyílását mindig a napi időjárásnak megfelelően kell szabályozni, melegebb időben jobban, hidegebb időben kevésbé szellőztetve. Ajánlatos minél több légbevezető nyílást, vagy ablakot kinyitni hideg időben is, de csak kis nyílással, hogy az istálló a levegő lehűlése nélkül, egyenletesen átszellőzzön. A pára- és ammónia-töménység szerinti szellőztetés esetén a ventillátoroknak időszakonként az igénynek megfelelően a felét, vagy a kétharmadát célszerű várakoztatva üzemeltetni. Kétharmados üzemeltetésnél az 1—4—7 stb. ventillátorokat feles üzemelés esetén az 1, 3, 5, 7 stb. ventillátorokat kapcsoljuk be. Az álló ventillátorok szellőző-járatát mindig le kell zárni. Ha" állítható fordulatszámúak a ventillátorok, kisebb légelszállítási igény esetén minél többet üzemeltessünk, de csak alacsony fórdulatszámmal. A ventillátorok üzemeltetésének általános szabálya, hogy — egyoldalú elszívó rendszerű szellőztetés esetén — az elszívó ventillátorok oldalán ablakot nem szabad nyitni. A Lohmann rendszerű keresztszellőző berendezésnél arra kell ügyelni, hogy ha nem minden ventillátort üzemeltetünk, csak az üzemelő ventillátorokkal szembeni légbevezető nyílást nyissuk ki. Újabban több helyen automata vezérlésű szellőző berendezést állítanak be. Az automatika két fokozata (hőmérsékletre, és időre kapcsolja be, illetve kapcsolja ki a ventillátorokat. Véleményünk szerint, tökéletes szellőztetést csak olyan automatával érnénk el, amely hőmérséklet, páratartalom és ammónia-koncentráció érzékelés szerint működik. Amíg azonban ilyen vezérlésű automatával nem rendelkezünk, célszerűnek tartjuk, ha minden ventillátor külön-ikülön kézi kapcsolással is üzemeltethető és a szellőzőberendezés szabályozását központi vezérléssel a mindenkori légállapotoknak megfelelően jól begyakorlott, lelkiismeretes gondozó végzi. Dr. Gippert Tibor Az óriás magyar óegyes Joggal illeti meg a jelző, mert az összes galambfajták közül a legnagyobb. Kiterjesztett szárnyai a 116—126 cm-t is elérik. Igen természetes, hogy azt a nagyságot nem valamennyi éri el. Hazája a nagy magyar Alföld. Innen terjedt el az ország többi részébe. Nagyobb menynyiségben Budapest, Debrecen, Kaposvár, Békéscsaba, Nyíregyháza, Szombathely és Csongrád városokban, valamint környékükön találjuk. Eredeti származása az 1600-as évekre, a török hódoltság korára vezethető vissza. Az 1800-as éveikben pedig az Alföld nagyobb városaiban már nagy számban tenyésztették. Az is természetes, és érthető, hogy egységes tenyésztésről ebben az időben még csak beszélni sem lehetett. A múlt század Magyar hegyesei között szép számmal találunk szabályos kontyos, harisnyás, sőt ritkábban lábtollas egyedeket is. A ránk maradt szájhagyományok és írásos feljegyzések kizárólag egyéni ízlésről beszélnek. Bizonyos, hogy a múlt század utolsó évtizedének legnevesebb tenyésztője Kocsis Sá muel volt Szegeden, aki az ország összes Magyar begyes tenyésztőivel levelezésben állott. Néhány évvel ezelőtt elhúnyt nesztorunk, dr. Rupanovits János is tőle szerezte be tenyészetének alappéldányait. Az 1850—1860-as évekből fentmaradt feljegyzések a Magyar begyes elterjedt tenyésztéséről számolnak be. Azt is megállapíthatjuk, hogy a fajta tulajdonképpen ekkor indult el hódító útjára. Az 1900-as éveik elején már külföldön is ismert számos tenyésztője volt a fajtának, s különösen Komlóssy László és Kovács János debreceni tenyésztők tűntek ki, akik igen sok Magyar begyes galambot küldtek Németországba az Ö- német hegyesek feljavítására. Dr. Rupanovits János ebben az időben igen sokat polemizált J. Rübesamen német ezredessel a „Geflügel Börse“ hasábjain a két fajtát illetően. Rübesamen az Ö-német hegyesek legnagyobb ismerője és tenyésztője volt. A Magyar begyes bizonyíthatóan régi, nagymültű fajta. Igen természetes, hogy külleme az idők folyamán a fáradságos tenyésztői munka eredményei alapján előnyösen megváltozott. Minden színben tenyésztik, de érdekesség gyanánt megemlítem, hogy a kifogástalan ezüst színt ezideig még nfem sikerült meghonosítani. Piszkos szürke és pacsirtára hajló színeződéssel többször találkozunk, de a cél, az ezüst szín elérése még várat magára; pedig többen erre törekszenek, és mindent elkövetnek a siker érdekében. A magyar begyes galambok iránt ma is megvan az érdeklődés a nyugati országokban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a „Geflügel Börse“ 1965. évi 3-as számában a fajtáról írt cikkem után több mint 60 levelet kaptam, annak ellenére, hogy címem sehol sem szerepelt. Kaptam érdeklődést Amerikából is, ugyancsak a fenti cikk nyomán. Mintegy 100 esztendővel ezelőtt az Alföld igen sok városában húsgalambként tenyésztették. Fiókái igen ízletes húst adnak, és súlyuk a 60—70 dekát is eléri, mégsem tekinthetők haszon húsgalambnak. Ezt a jó tulajdonságukat a múltból többen hallották és ismerik. Talán ez adott egyeseknek indítékot arra, hogy a húsgalamb tenyésztésre beállított telepeknél figyelembe vegyék. Az utóbbi időben egyre többen fordultak hozzám idevonatkozó kérdésekkel. Minden esetben megmondtam, hogy a Magyar begyes elsősorban díszgalamb és annak ellenére, hogy minden jó tulajdonsággal rendelkezik, nem sorolható a húsgalambok csoportjába. Ismerve a mai húsgalambtenyésztőik számításait, valamint igényeit, erre a célra semmiképpjen sem javaslom beállítását. Testéneik imponáló nagyságát elsősorban az evező- és farktollak hosszúsága adja meg. Erős, izmos testű galamb, széles vállal. Testhossza a csőrhegytől a farok végéig 54—60 cm. Szárnyai a testhez simulva kardalakúan ívelnek. Nyaka hosszú, jól helyezkedik el rajta a' nagy gömbalakú felfúvott begy. Fanka hosszú, zárt és semmiesetre sem széles. Széles válla enyhe ívben lejt és keskenyediik. Lábai rövidek, minden esetben csupaszok és nem szűkállásúak. A begy — állandóan levegővel telítve — rendkívül elegáns tartást biztosít á galambnak. Súlyos hibának számít a vékony test, a rövid szárny és farok, a gyenge fúvás, valamint a lógós szárnyak. A magas szűk állás, kétszínű vagy törött szem és laza tollazat sem megengedhető; ezek is igen lényeges hibának számítanak. Az utóbbi évek nemzetközi kiállításain 100 egyeden felüli mennyiséget láthattunk belőle s ami a leglényegesebb, igen kiváló minőségben. A külföldön bemutatott példányok állandóan nagy tömegeket vonzanak' maguk köré, bizonyságul arra, hogy a fajta él, minősége meszsze kielégít minden igényt. Kovács Gyula, a Magyar Galambszövetség alelnöke (Baromfitenyésztésből) Vravko Pál határőrparancsnok a galambászattal foglalkozik szabad idejében
