Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-08 / 23. szám
A szőlő átollásának egyszerű módszere meg az oltás. Ha az oltás megeredt, már erőteljesen növekednie és őszre rendszerint több méteres vesszőt nevel. Később a rügyek kifakadása is megszűnik a tőiké felületén, de ha valahol mégis nőne hajtás, újbői el kell távolítani. Ha a hajtás az 50—60 cm-t elérte, a műanyag-szalagot bontsuk le. A zöldre fásoltással egy év alatt egyszerűen és könnyen átállíthatjuk szőlőnket más fajtára. Gyakran változtatni szeretnénk szőlőnk fajtaállományán, mert nem úgy vált be, mint szerettük volna, vagy mert újabb fajtákat ismertünk meg. A régi szőlő kidobása és új ültetése 4—5 évi várakozással jár. Olcsóbb és gyorsabb a régi tőkék átoltása. Ennek legegyszerűbb módja a zöldoltás. Ezzel 100 %-os eredési is elérhetünk. Hátránya, hogy a tőkét ősszel el kell dönteni, tehát egyrészt munkaigényes, másrészt ez a munka a ház mellett legtöbbször csak körülményesen végezhető el. Újabban egyszerűsége miatt mindinkább terjed a tőkék átoltásának egyébként már régen ismert zöldre fásoltás módszere, amelynek eredése — amióta kötözésre PVC szalagot használhatunk — megegyezik a zöldoltáséval. A zöldre fásoltás esetében legelőször is oltóvesszőre van szükségünk. Az oltóvesszőt ősszel vagy tavasszal, de mindenesetrea nedvkeringés megindulása előtt — szedjük meg, és hűvös helyen elvermelve tartsuk a felhasználásig. Április végén, május elején az elvermelt vesszők rügyei is hajtani kezdenek, s ha ezt észreveszszük, vigyük hűvösebb helyre, esetleg néhány hétig jégszekrényben is eltarthatjuk, vigyázva arra, hogy ki ne száradjon. Ha az oltócsap rügye kissé megduzzad, az nem baj. A beoltandó tőkét tavasszal metszéskor teljesen kopaszra metsszük, illetve olyan magasságban vágjuk visszal, ahol oltani akarjuk. A tőikén fakadáskor csak 2—4 hajtást hagyunk, a többit letördeljük. Amikor a hajtások a 15—20 cm hosszúságot elérték, már alkalmasak a beoltásra. Az oltáshoz a hajtást egészen rövidre, körülbelül 5 cm-es csonkra vágjuk vissza, és rajta közepén oltékéssel mintegy 3 cm hosszú hasítékot készítsünk (1. ábra). Azután ugyanolyan vastagságú egy rügyes oltócsapot választunk ki s azon két oldalas éket készítünk. Az oltócsap ékét belehelyezzük a hajtás hasítékába és 5—8 mm széles, nyúlékony műanyag szalaggal szorosan körültekerjük úgy, hogy a vágási felületet a hajtáson mindenütt elzárja a levegőtől. Ajánlatos az oltőcsap felső vágási felületét oltóviasszal vagy valamilyen fémfestékkel elzárni (2. ábra). Még egyszerűbb az oltás, ha héj alá oltunk, mert ez esetben nem kell az alany és oltóhajtás vastagságát párosítani s az eredmény gyakran még jobb is, mint a hasítékoltásé (3. ábra). Egy tőkén az új termőfelület gyorsabb kialakítása végett 2—4 oltást is készíthetünk — aszerint, hogy milyen idős a tőke. Az oltócsap 1—2 hét, ritkább esetben 3 hét múlva hajtani kezd. Közben a máshonnan előtörő hajtásokat még fejlődésük kezdetén azonnal távolítsuk el, mert ha meghagyjuk, nem indul Ha az oltás valami okból mégsem ered meg, akkor ne törjük ki a tőkefejből növő hajtásokat, mert azokat júniusban zöldoltással még mindig beolthatjuk. Prahászka fereuc A z emberi társadalom állattannal foglalkozó tudósai körében nagy érdeklődést keltett egy hangyafaj, amely Közép- és Dél-Amerika területén fordul elő. Lombnyeső-hangyának nevezték el ezt a rovart, mert nyesi és apróra vagdalja a falombot. Közérdeklődést keltett a hangya az okból is, hogy belterjes „kertész-gazdaságot“ vezet. Ehető gomba termeléssel foglalkozik. E munkáját az egész hangyaboly célszerűen osztja be. A dolgozó lombnyeső-hangyák egyik részének az a feladata, hogy felsétáljon a fára, lenyírjon egynéhány falevelet, és azt a hangyabolyhoz hurcolja. Az ott sürgölődő-forgolódó dolgozók másik része pedig aránylag nagyon erős állkapcsával darabokra vágja össze a zöld lombot, saját ürülékével keveri össze a szecskát és az így nyert keverékkel, mint jóminőségű trágyával javítja a gombatenyésztö veteményes ágy talaját. A gombatermés a hangyaboly kizárólagos eledele.-6 A dél-amerikai Venezuela köztársaság szomszédságában elterülő Trinidad szigeten előforduló lombnyeső-hangya társadalom dolgozói három típusra oszlanak: nagytermetűekre, középtermetűekre és kistermetűekre. Ezek közül csupán a két utolsó «»típus foglalkozik „kertészkedéssel“. A középtermetű dolgozóik falevelet hajszolnak össze és azt a hangyabolyhoz szállítják, a kistermetű dolgozók pedig a gombatermelő veteményes-ágy körül szorgoskodnak. A hangyaboly életét tanulmányozó ember joggal ütközhetnék meg azon, ha látja, hogy a kis dolgozók egy része tétlenül heverészik a felhalmozott falombon. Az a benyomása, hogy a kis lény semmivel sem foglalkozik. Azonban nem így áll a dolog! A természet szigorú rendet és fegyelmet követel minden lénytől és mindenben. Ez a törvény tehát a hangyaboly társadalmára is vonatkozik. Ott is van pontosan berendezett élet. A rangyaboly társadalmának minden tagja, akár kicsi, akár nagy, munkálkodni köteles. Nem szabad feltételeznünk, hogy a lombhalmon veszteglő kis hangya lustálkodik és céltalanul pocsékolja szabad idejét. Hogy a kis dolgozó nem részes a közös lombnyírásban, annaik kétségkívül fontos oka van ... Egy német természettudósnak, aki a Trinidadon előforduló lombnyesőhangya életmódját tanulmányozta, sikerült megoldania a természet e rejtélyét. Hosszú ideig tartó kutatás után megállapította, hogy a kis hangya lebzselése csupán látszólagos, mert nem lopja a napot, hanem őrt áll! A kis dolgozó az egész lombnyeső-hangya társadalom egyik elvetemedett ellensége elleni harcában mint őrszem teljesít szolgálatot. A természettudós az ellenséget is leleplezte. Egy parányi szúnyogfajta ez a rovar. Fájdalmas szúrásai közepette petét rak a megtámadott lombnyeső-hangya nyakbőrének redőibe. A kikelt lárva ezekben látja meg első ízben a napvilágot. Amikor a szúnyognősténykék fajuk halhatatlansága érdekében támadásba indulnak és közelednek kiszemelt áldozatuk felé, az őrszemek riadót fújnak. Erre a kis dolgozók hada azonnal a megtámadott fajtestvér segítségére siet és kegyetlenül mar össze mindent, ami útjába esik, még fajtestvérét is, ha az zűr zavarba ikerül. A kis dolgozók lelkes hadserege csaknem mindig győzedelmeskednek a szúnyog-amazonok felett. Lehetetlenné teszik, hogy azok petét helyezhessenek el a lombnyeső-hangya érzékeny nyakbőrének redőibe. Ha netán mégis akad szúnyogcsípéssel sújtott fajrokon, az mereven megáll, teste hátsó részét, hátsó két lábát a magasba mereszti és ebben a pozícióban tart ki mindaddig, amíg a kis dolgozók a frissen rakott szúnyog-petét le nem nyalják. A. S. Érdekességek a hangyák világából
