Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-25 / 21. szám
Ipari cukros anyagok a méhek élelmében A méhek élelméről való gondoskodás hordástaLan időszakokban jelentős költséggel terheli meg a méhészeket. Nagyon régi törekvés, hogy olcsó anyagokat vonjanak be. a méhek élelmezésébe. Ezek a törekvések többnyire nem jártak sikerrel. Kivétel a fehér, tiszta kristálycukor. Miért nem lehetett eddig más anyagokkal tartósan sikeresen etetni? E cikkemben próbálom megvilágítani a kérdést, támaszkodva a korábbi és a legújabb kutatásokra. Az, hogy valamely táplálék egy élőlénynek alkalmas-e élete fenntartására, attól függ, hogy milyen anyagok alkotják. A méh táplálékának legnagyobb részt cukorból kell állnia. Cukor azonban nagyon sokféle van, s a méh csak egy részüket használhatja fel. Csoportosításuk: 1. Egyszerű szénhidrátok vagy egyszerű cukrok. Savakkal nem bonthatók más szénhidrátokra. Ilyenek pl.: szőlőcukor (glukóz), gyümölcscukor (fruktóz). 2. összetett cukrok. Savakkal kisebb szénhidrátokra, végső soron egyszerű cukrokra bonthatók. Ilyenek pl. nádcukor (szacharóz), malátacukor (maltóz), raffinóz, melazitóz és a répacukor. 3. összetett szénhidrátok. Ilyen a keményítő. A felsoroltakon kívül a mézben más cukrok vagy cukorszármazékok is lehetnek. Az iparban vagy a kutatásban a bonyolultabb szénhidrátok bontására a savakkal való főzést használják. Az élő szervezet enzimekkel bont. A méhnek csak néhány enzime van. tgy nem minden szénhidrátot bonthat le. Bélcsatornájából pedig csak egyszerű cukrokat képes felszívni. Amelyek lebontásához nincs megfelelő enzime, azok emésztetlenül maradnak a bélcsatornájában. Amelyik anyagban sok az ilyen emészthetetlen cukor vagy egyéb anyag, az nyilvánvalóan kevéssé alkalmas élelem a méheiknek. A méh bélcsatornájából közvetlenül csak a szőlőcukor és a gyümölcscukor szívódik fel. A méh még meg tudja emészteni a répacukrot (invertáze enzim segítségével), a malátacukrot (maltáze enzimmel), a keményítőt (diasztáze enzimmel). A legkönnyebben a répacukrot és a malátacukrot emészti. A szőlőcukor a méz egyik fő alkotója. A méh meg tudja emészteni, bár a tiszte szőlőcukor könnyen kristá-MÉHÉSZ lyosodik. Ha szörpje sűrű, abból a méh mézhólyagjában olyan sok kristály válhat ki, hogy a méh nem tudja a szörpöt továbbjuttatni emésztőbelébe. Kevéssé alkalmas téli eleségnek. A mézben a méh számára kiváló tápanyag. Az ember számára kevésbé édes, mint pl. a gyümölcscukor vagy a répacukor. Ide kívánkozik, amit a szőlőcukorról Sötér (1908) írt: „Tavaszi etetésre ugyan alkalmasnak bizonyult a szörp is, — de akik nyár végével pótolták vele a méhek élelmét, nagy veszteségeket szenvedtek, mert némelyeknél már ősszel dugulásba estek, másoknál pedig — megkeményedvén a sejtekben — elébb-utóbb éhen vesztek a méhek; ellenben darabokra törve, megfelelt téli eledelül is.“ A keményítőcukor (burgonyacukor), ha teljesen vegytiszta, azonos a szőlőcukorral. Külön nevet azért adtak neki, mert a közönséges (tehát kereskedelmi, nem vegytiszta) keményítőcukor a szőlőcukor mellett még annak mintegy lJe részének megfelelő dextrint is tartalmaz. A méhne'k nem alkalmas, részben éppen a sok dextrin, részben a szőlőcukor igen könnyű kristályosodása miatt. Amikor évtizedekkel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban a gyárak nagyobb mennyiségben piacra dobták az ún. kereskedelmi szőlőcukrot, a méhészek közül sokan ezen teleltettek. Minden ismert esetben hasmenés és a családok pusztulása lépet fel. A keményítőszörp (burgonyaszörp) áttetsző, nem kristályosodó édes szörp. Összetétele kb. 40 % szőlőcukor, 50 százalék dextrin, 10—20 % víz és 0,3 % szervetlen anyag. A számok többé-kevésbé változhatnak az előállítás módja szerint. A cukrászat és az édesipar nagy mennyiségben használja fel. Összetételéből következik, hogy ez sem alkalmas téli eleségnek. A keményítő sok növényben megtalálható. Hazánkban főleg burgonyából állítják elő. Az emésztőenzimek a keményítőt szőlőcukorra bontják. Vízben oldhatatlan. A méheknek nem minden formában alkalmas. Emésztésének alapfeltétele, hogy igen finom szemű Tegyen. Tudtommal sehol sem használják méhetetésre, bár ilyen próbálkozásokról már évtizedek óta lehetett olvasni. A dextrinek változó, egyenként még nem pontosan ismert összetételű, keményítőből enzimek vagy savak hatására keletkező közbenső bomlástermékek. A lebontás végén szőlőcukrot kapunk. A dextrinek fehér vagy enyhén sárga színű porok. Kevés vízzel erősen ragadós szörpöt képeznek, az ismert ragasztót. A méhek nem használhatják táplálékul a dextrineket. Korábban nagyon sokáig ügy tudták, hogy a sötét mézek azért nem jók téli élelemnek, mert aránylag sok bennük a dextrin. Ma már tudjuk, hogy amit a sötét színű édesharmat mézekben dextrinnek tartottak, hármas, négyes tagszámú összetett cukrok. Az inverícukor szölőcukorból és gyümölcscukorból áll. A nádcukorból lehet nyerni enzim segítségével vagy pedig savas főzéssel. Enzimmel alakítják át a nádcukrot a méhek. Műméz készítésére a gyenge savakkal hosszabb ideig való főzést szokták választani. Az NDK-ban Hartmann (1959) azt találta, hogy a műmézzel betelelt családok méhei korán nyugtalankodni kezdtek. A szállódeszkán ürítikeztek, s a tél második felében mind elpusztultak. A mézen telelő méhek vastagbéltartalma 19 mg volt átlagosan, ugyanakkor a műmézen telelőké 37,74 mg. A kelet-német müméz híg sósavas főzéssel készül. . Az angol Bailey (1966) részletes kísérletei azt bizonyítják, hogy savas invertáláskor olyan ismeretlen anyag képződik, mely a méhek életét megrövidíti. A nyerscukor a répa- vagy nádcukorgyártás közbenső terméke. Sárga színű. A nádcukor mellett még pl. raffinózt is találunk, melyet a méh nem tud megemészteni. A nyers cukor tisztítását raffinálásnak nevezik, innen a raffinóz neve. Vannak benne még fehérjék, más szerves és szervetlen anyagok is. A nyers cukor természetesen olcsóbb, mint a fehér kristálycukor. Phillips (1927) írja, hogy az el6ő világháború idején, amikor nehéz volt tiszta kristálycukorhoz jutni, Amerikában egy nagy méhészetben világosbarna cukorral telelték be a méheket. A családok többsége elpusztult tavaszig. A melasz a cukorgyártás során maradékként keletkező, sűrűn folyós, barna, kellemetlen ízű folyadék. Mintegy fele cukor, 23 %-a víz, 19 %-a szerves anyag (de nem cukor) és 8% szervetlen anyag. Raffinózt is tartalmaz a cukrok közül, s mint láttuk, ezt a méh nem tudja emészteni. De tartalmaz sok más anyagot is, így almasavat, citromsavat, hangyasavat, ecetsavat és vajsavat. Ma főleg takarmánykeverékek része. Szesszé is szokták erjeszteni. A nagy szervetlen anyag tartalom is akadályozza, hogy felhasználják méhetetésre. A méhek általában nem is hordják el a melaszt. Mégis ismeretes néhány megfigyelés arról, hogy a méhek fogyasztották. Varga (1956) melaszos hordója télen mégpattant, s a melasz szivárgott belőle. Az idő enyhülésével a méhek sűrűn lepték a hordót, és fogyasztották a melaszt. A családok akácra szépen megerősödtek, s a megfigyelő sok akácmézet pörgetett. Ugyanő említi, hogy egy ismerősének a méhei más alkalommal egy cukorgyár udvarán járták a melaszt, öt családból e méhésznél három hasmenésés lett és elpusztult. Az idők során más édes anyagokkal való etetésre is gondoltak a méhészek. Néhányat röviden említek. A malátacukrot, mint láttuk, a méh meg tudja emészteni. Már a 18. században próbálkoztak vele, s azóta többször is (Sötér 1908). Tisztán nem kapható, házi előállítása vesződséges, így nem válhatott be. Az édescirok (helytelenül méznád) szörpje gödöllői kísérlet szerint még keverve sem mutatkozott méhetetésre alkalmasnak (Örösi, 1957). Egy hazai méhészegyesület emberi fogyasztásra nem alkalmos csokoládéval töltött cukor kát próbált méhetetésre felhasználni. A méhek semmilyen formában nem fogadták el. Az is baj volt, hogy a belőle készült szirupba sok méh ragadt bele és pusztult el. Magyarországon is megpróbálkoztak egy-két esetben ipari üzemekből származó, bizonytalan összetételű édes anyagokkal. Nem váltak be. Kár, hogy a szakirodalomban nem ismertették 6 próbálkozásokat. Az ipari cukor-tartalmú anyagok két okból is hasmenést okozhatnak. Hasmenés lép fel, ha a méhek vastagbelében sok a víz, mert a méhek eleségéből kristályok váltak ki. Ugyancsak hasmenést tapasztalhatunk, ha az eleség sok, emészthetetlen anyagot vagy romlott, erjedt anyagokat tartalmaz. A méhek téli, tél végi pusztulása 6em lebecsülendő. Népgazdasági szempontból azonban csak akkor számottevő, ha sok méhcsaládot érint. Nagyobb veszélyt jelenthet, ha különösen a tavaszi serkentő vagy a nyári élelempótló etetéskor az egyes cukrok minősége és egymáshoz viszonyított aránya, valamint egyéb Vegyi anyagok előfordulása és mennyisége más, mint mézeinkben rendes körülmények között. Dr. Halmágyi Levente, Gödöllő 2
