Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-06 / 14. szám
Ismerjük meg a Komáromi Bukó galambot i. Származási feljegyzések: A Kumáromi Bukót már az 1180-as években ismerték. Kitenyésztése valószínűleg a komáromi szekeres gazdák nevéhez fűződik. A gazdák fő foglalkozása a hajók vontatása mellett az állattenyésztés .volt. Feltevésemet alátámasztja az a tény, hogy mintegy 60 évvel ezelőtt a szekeres gazdák voltak e galamb legnagyobb tenyésztői. Megállapításom szerint, a Bukó egyik alapanyaga török eredetű, egyszínű madár volt. Ez nagyon fontos szerepet játszott kitenyésztésénél. A másik fajta, amely a „szívesek“ kialakításához hozzájárult, egy fehér turbit-szerfl, gyér kontyozattal rendelkező búkó fajta volt, mely környékünkön nagyon elszaporodott. Lényegében ez a fajta a repülés stílusát is átvitte útódaira. A gyér kontyozat elméletét arra alapozom, hogy a „szíveseknél* nagyon gyakori jelenség az úgynevezett szarvaskonty, vagy bíbickonty. Az egyszínüeknél ez kevésbé található, viszont ezzel szemben a „szívesek“ jobb bukó technikával rendelkeznek. A külalak részletes ismertetése: A Komáromi Bukó testalkata a mezei, illetve parlagi galamb formájának felel meg legjobban. A mellkas azonban a szárnygombok magasságánál erősebb és szélesebb. A test súlya 30—35 dkg. Hossza a csőr hegyétől a farok végéig 23—25 cm. A tojók átlagban 2—3 cmrel rövidebbek. A kifejlett hímek kiterjesztett szárnyszélessége 65—70 cm. Csontozata, izomzata jól fejlett, főképpen a röptetett egyedeknél. Testtartása inkább vízszintes, a lábtengelyétől enyhén felfelé ívelő. Gyors mozgású és heves vérmérsékletű. A fej homlokban széles, erős, előreállő magas homlokzattal gömbölyded hátrafelé enyhén lejtős. A hímek fejének erősen ki kell fejezni a nemi jellegzetességet, biológiai felsőbbrendűséget. Ez az elváltozás erősen megmutatkozik a szem kifejezésében, a csőr vastagságában és általában a fej erősebb és határozott vonalában. A galamb csőre középhosszúnak mondható. Általános jellemzője: szélesen ülő búzacsört elválasztó enyhe törés megengedhető, amely a szöget semmi esetre sem változtathatja meg. A csőr hosszának méretei a szájzug szélességének egyharmadával hosszabbak. Színe világos, csontszínű. Az orrdudorja a csőrhöz lapulva csak enyhén elálló, színe egész világos, kissé porozott. A kontyozat a fej félkörü hátralejtő részének a csőr vonalán hátulról félkörben egyenes irányban felfelé ívelő, legyezőre emlékeztető színes tol-6 KÜlfflffifflffl® lazat, mely a fül vonaláig mint konty, onnan pedig folytatólagosan mint paróka húzódik le, egészen a bögy közepéig. A Komáromi Bukó szeme a fejhez arányítva, meglehetősen nagy. A „szíves“ hátúak szeme úgynevezett „bükköny-szem“. Az egyszínűeké duzzadt, de sima, szinte keretet alkot a szemgolyónak. A szem körül lévő hártya szintén piros színű. Ez főleg a hímeknél bontakozik ki erőteljesebben. A fark tolla aránylag rövid. A test vonalát követi, de nem érinti a földet. A szárny hoszszát 2—3 cm-rel haladja túl. A farok színének minden esetben tónusban egyezni kell a rajz többi színeivel. E pontnál hangsúlyozni kell, hogy a kék „szíveseknél“ a farok tollazatában sötét szalag húzódik. A galamb színét és határozott rajzát a fajtajelleg egyik legfontosabb tényezőjének tartjuk. Az alapszín a szívhátúaknál fehér. A színező rajz a szem alsó részéből kiindulva a csőr irányában lefelé, a csőr alsó részében egy bartelihez hasonló torokfolt található, mely nem haladhatja meg 1,5 cm-t. Ez félkörben közvetlen a csőr alatt húzódik meg. A színes tollazat a begy irányában lefelé egészen a lábtengelyig terjed. A fej hátsó részének színes tollazata konttyal kezdődik, majd a hát részén a farok felé szív alakban folytatódik. A színek közül mi komáromiak a következő színeket ismerjük el: vörös, sárga, fekete, kék és ezüst. (Az ezüstöt két színre osztjuk: erős és világos ezüst. Mindkettő elismert fajtajelleg, ha farok színe egyezik.) Űlomszínű, kávészínű. E két utóbbit mellék színként emlegetjük, de az elmúlt évek során ezek a színek is felsorakoztak a többi elismert fajta mellé. A tenyésztés közben kialakult különböző színeket, színhibásaknak tartjuk s ezeket mint továbbtenyésztésre, illetve színek erősítésére használjuk. Ezeket a példányokat egyenértékű galambként nem kezelhetjük. Gyakori színhibák: (helyi elnevezések) vasas, füstös, rozsdás. A feketéknél kékes árnyalatok, a vöröseknél kékesszürke, a sárgáknál világos fakószínű elváltozások észlelhetők. Az egyszínűek alapjukban teljesen azonosak a szívhátúakkal. Kivétel a szemeknél van, mert az egyszínűeknek gyöngyszeme van. Itt meg kell, hogy említsük a fekete egyszínűt, melynél fontos követelmény a fehér köröm és a csőr. E példánynál gyakori a fekete köröm és a csőr. A Komáromi Bukó legkirívóbb hibája a fej és a csőr állásában található. Ezek például a gyíkfej, illetve nyúltfej s az ezt követő gerlice csőr. Ezek közé soroljuk még a papagálycsőrt és a szögletes fejet. A kisebb hibák általában az állat összbenyomásán alapszanak. Puha, gubbasztó testtartás, a szín határozatlansága, a színek túlméretezése, a megengedett vonalakon a test alaki elváltozásai, a csőr mindennemű deformálódása, a kontyozat elhelyezkedésének formátlansága, lazasága, az úgynevezett rózsakonty, bíblckonty, szarvaskonty, félparóka stb. Továbbá a combon lévő színes tollazat a fején lévő különböző tolihibák, a fejtetők alapszínében levő színes tollak, valamint a száj mellett lévő idegen tollazat a torokfolt túlméretezése. Ugyancsak hibának minősíthető a csőr és körmök, a világos csontszíntől eltérően bármilyen sötétebb tónusban történő színeződése; például szürke, barna, fekete stb. Továbbá hiba a hegyes csőr, az úgynevezett stiglic-csőr, a túl rövid csőr, magas orrdudor, a begy irányába hajló és nem zárt alakú, végül a csőr végén megnőtt úgynevezett vadcsőr. A csőrnek minden esetben olyannak kell lennie, hogy vele a galamb a tollazatát Jenőbe tudja tartani, valamint a táplálék megszerzésére is alkalmas legyen. A fentemlített tényezők határozzák meg a Komáromi Bukó fajtajellegét. Most pedig néhány szót a galamb szaporodási lehetőségeiről. Szaporodása jelenleg nem a legkedvezőbb. Akadnak egyedek, amelyek a szaporodás vonalán megütik az általános követelményeket, de az állatok a legtöbb esetben nem tudnak megbirkózni a két fióka fölnevelésével. Szép számmal akadnak olyan egyedek, főleg a jobbak közül, bár évente többször tojnak, de fiókát egyetlen esetben sem nevelnek. Ezt figyelembe véve a tenyésztési szezonban kénytelenek vagyunk dajka galambok beállítására, hogy sikerünk legyen. Emiatt a Komáromi Bukó tenyésztése komoly feladatok elé állítja a galambászokat. Amilyen szép és sokoldalú ez az állat, annyi türelmet és szaktudást igényel a tenyésztőktől. Mindamellett a törzs és vérvonal vezetése, tehát a tenyésztési nyilvántartás elengedhetetlen követelmény. A tenyésztés sikere nemcsak az egyes példányok fajtaazonosságának megválasztásától függ, de a kiválasztott egyed faji, küllemi, származási, öröklött sajátos tulajdonságait kell tekintethe venni. Számtalan példa igazolja, hogy egy gyengébb külsővel rendelkező galamb jó egyeddel házasítva, szép utódokat nevel. Ellenben előfordul az is, hogy egy kiválónak tekintett galambpárnak selejt utódja lesz. Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ezek ne hozzanak létre kitűnő képességekkel rendelkező utódokat. A tenyésztő művészete kizárólag azon alapszik, hogy milyen érzéke van az egyedek párosításához. Az elmondottakból kitűnik, hogy van mit tennünk a Komáromi Bukó érdekében. Türelmes kutatómunkával és szakszerű tenyésztési eljárásokkal s nem utolsó sorban a fajta őszinte szeretetével fokozhatjuk a galamb képességeit, küllemét, népszerűsítését nemcsak városunkban, de a galambszeretők népes táborában, az egész világon. Schlár József, Komárom Néhány szó a galambhizlalásról Franeiaországban és Belgiumban számos kisállattenyésztő a baromfi mellett húsgalambot is tart. Saját konyhájában használja fel a hizlalt állatok jórészét, de a piacon is értékesít belőle. Az Egyesült Államokban húsgalamb farmok is léteznek. A legismertebb és legnagyobb tenyészet a délkarolinai Palmetto-telep, ahol 30 000 tojót tartanak és körülbelül 170 000 fiatal húsgalambot vágnak le évente, 28 napos korban. Kézzel fosztják le tolláit és kibelezik, mélyhűtve szakszerűen csomagolva forgalmazzák. A nagy New York-i szállodák étlapján ínyenc falatként szerepelnek, az amerikai elnök díszebédjének kedvelt fogása. Megállja-e helyét a húsgalamb a broiler-csibével szemben? Sok vonatkozásban igen. A galamb felnevelését kevesebb betegség fenyegeti. A galamb 5—8 évig tenyésztésben marad, a tyúkok 1—2 évig. A galamb maga kelti tojásait és az ivadékot felneveli, kevesebb időt kell rá fordítani, mint a broiler csibére. A hideg, meleg iránt kevésbé érzékeny. Vannak azonban hátrányai is. Takarmányozása eléggé költséges, csak saját gazdaságból származó szemterméssel lehet olcsóbb keveréket előállítani számára. Piaci értékesítése is megoldatlan, a vadászati idényben a galambhús kevésbé keresett, csak hűtőházakban tárolva kerülhet kellő időben piacra. A tenyésztőnek nagyon kell a dolgát értenie, hogy árutermelő tevékenységet tudjon folytatni, kevés az üzemi tapasztalat, a kutatási eredmények is hiányoznak. A tenyésztés azonban jövedelmező is lehet, mint ahogyan ezt a külföldi példák mutatják. Amerikában előbbre tartanak a húsgalamb-tenyésztésben. New Jersey államban már teljesítmény-vizsgálatokat is végeznek, igen tanulságos eredményekkel. Nálunk az üzemszerű hizlalás lehetőségei még nincsenek meg, de háztáji tevékenységként, ahol saját takarmány áll rendelkezésre és szabad repülésre mód van, érdemes vele foglalkozni.
