Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-06 / 1. szám
Törődjünk hasznos madarainkkal Madaraink nagy része a tél idejére melegebb vidékre költözik. Egy részük azonban nálunk marad és Itt vészeli át a hideg napokat. Legismertebb a háziveréb, búbospacsirta, városok közelében a feketerigó, és a vidámhangú csóka. Kertekben, parkokban és a csendes erdőkben gyakoriak a fürge cinkék és a pintyfélék. Ezek összeverődött csapatainak gyakori kísérője a fakopáncs is. Az előbbiek az avarban meghúzódó gilisztákat, pajorokat és rovarokat szedegetik, míg a cinkék és a tarka fakopáncs a fák kérge alatti részt kutatják át álcák, bábok és kifejlett rovarok után. A padlások és tornyok ismert lakója a gyöngybagoly is itt marad és szorgalmas pusztítója az egereknek, pockoknak, de szűkös időben a verébhúst sem veti meg. Az otthonukhoz hű énekeseink és más hasznos madaraink, ha jól tápláltak, elbírják a legnagyobb hidegeket is, mert a tollazatuk és a bőr alatt (főleg télre) kialakult zsírpárnájuk rossz hővezető. A téli hidegekben is bokrokon, fák ágain éjszakáznak, nem maradnak régi fészkeikben. Csak az ökörszem és a cinkefélék húzódnak be odúikba. Mindezek ellenére a hosszantartó zord időjárás esetén gyakorta találunk megfagyott madarakat. Ez azonban már másodlagos jelenség. A fő ok a hiányos élelem, ami a kistermetű madarakat legyengíti. Ennek hatására különféle betegségek lépnek fel és a madarat ezután már könnyen kivégzi a könyörtelen hideg. A tavalyi tél országszerte megtizedelte hasznos madarainkat. Kolárovo környékén, ahol állandóan figyelem a madarak életét, csak a cinkefélék fészkei 20—25 százalékkal ritkultak az előző évekhez viszonyítva. Még hiányoznak az összefoglaló statisztikai adatok, de ezek nélkül is szemmel látható a nem költöző madarak számának csökkenése. Valamennyien tudjuk, hogy nemcsak a tél idején, hanem egész évben, főleg a fíókagondozás heteiben milyen segítséget jelentenek az élősködő kártékony rovarok pusztításában. Rovarevő madaraink jelentőségét az is fokozza, hogy magas testhőmérsékletük és az ezzel összefüggő, gyors emésztésük következtében nagy a tápanyagigényük. Ezért apróbb madaraink egynapi rovartáplálékának súlya saját testsúlyukat is eléri, sőt meg is haladhatja. Kiszámították, hogy egy széncinke-pár és kétszeri költésből származó szaporulata (beleszámítva a körülbelül V3-os elhullást is), egy évben 80—120 kg rovart fogyaszt. Ha ezeket figyelembevesszük, rájövünk, hogy hasznos madaraink téli etetése gazdasági szempontból nagyon fontos és indokolt. Nem elég azonban csak az alkalmi és rendszertelen etetés. Már a nagy hidegek elején házunk közelébe kell csalogatnunk a kóborló madarakat. Enyhébb napokon az etetést kevésbé veszik igénybe, de az erős fagyok és hidegek beálltával már a megszokott etető köré gyülekeznek. Gazdaságos és szórakoztató az ablakra akasztott etető ládika, amely 30—35 cm hosszú, 22—24 cm magas és 15 cm széles lehet. Ennek első és hátsó oldalét üvegből készítjük. Ezen keresztül az etetőbe betérő madarak lakmározását könnyen megfigyelhetjük, s egyet-mást megtanulhatunk életmódjukból. Hasznosak a ducetetők is, amelyek 130—150 cm magas oszlopra erősíthetők. Ez egy kb. 70—75 cm oldalú, négyzetalakú asztalka, amelyet felülről deszkatetőzet, oldalról pedig üveg véd. Az etetőkbe főképpen a pintyfélék és cinegék járnak. Különösen a cinkék szorulnak erre a segítségre, mert gyenge csőrükkel a fagyos és erős zúzmarától páncélozott fakérgek alá nem juthatnak a rovartáplálék megszerzésére. Védjük az etetőket a hótól, az erős széltől, de a kóbor macskáktól és kutyáktól is. A magevő pintyféléknek kendermagot, kukoricadarát, maghulladékot, szárított bogyókat, (galagonya, bodza stb.) napraforgómagot, félbevágott diót adhatunk. Olvasztott faggyúval összekeverve, olajos magvakból készített pogácsát akasszunk spárgára az etetőben. A lágy ételekkel élő rigónak, cinkének, vörösbegynek adjunk húshulladékot, szalonnadarabokat, konyhahulladékot vagy gyümölcsmaradványokat. Kenyérmorzsával csak abban az esetben etessünk, ha az szárított és egyszerre csak annyit adjunk, amennyi egy nap alatt az etetőből elfogy. A kenyérmorzsa hamar savanyodik és begybántalmat, elhullással járó bélhurutot okoz. A téli időszak alkalmas arra is, hogy az erdőben, gyümölcsöskertben a rovarevő madarak mesterséges megtelepítését és elszaporodását elősegítsük. Ezen a téren főként az odulakó madárfajok jönnek számításba. A gyümölcsfák és erdők rovarait ezek pusztítják a legeredményesebben. Ezek közül kimagasló a széncinke ténykedése, mert ez a leggyakoribb és munkájának mennyiségi értéke is nagy. Odvas fák hiányában egyre jobban előtérbe kerül az odúlakások készítése. Erre alkalmas a deszkahulladék és 15—25 cm vastagságú fatörzsrészek. Elkészítésüknél ügyeljünk arra, hogy a röpnyílás átmérője 25 mm, az odú szélessége 6—10 cm, mélysége pedig 15 cm legyen. Ez a méret legalkalmasabb a széncinke és a fakusz megtelepítésére. Harkályok, örvös légykapó, a csuszka és nyaktekercs odűméretei a következők: röpnyílás 32—46 cm, szélesség 10—12 cm és mélység 25 cm. Ezeket az erősebb és sűrűbb lombú idősebb fákon helyezzük el 4—5 m magasan. Ebbe ä munkába bekapcsolódhatnak a madárbarát felnőttek, de a tanulóifjúság is. Juhász Árpád, Kolárovo Karóval a hó ellen A jelenlegi télidőben nincsen sok teendő a díszkertben. Az egyedüli talán, ami a növényeknek, illetve ápolóinak gondot okoz: a hó. Ameddig ugyanis hőtakaró még nem létezik, tartani lehet a növények kifagyásától s ezért „kedvenceinket" óvatosságból már az ősz folyamán fenyő- vagy egyéb galytakarőval látjuk el. Nem abból a célból, hogy a talajt ezzel felmelegítsük, hanem azért, hogy kényesebb dísznövényeinket megóvjuk a hőmérséklet túlzott ingadozásától; ha ugyanis az éjszaka folyamán a hőmérséklet mélyebben a fagypont alá süllyed, de napközben — különösen a napsugarak közvetlen hatása alatt — újra felmelegszik és a „0“ fok körül mozog, sok növényi szövet törik és szakad el ennek következtében. A huzamosabban enyhe, téli nappalok is időelőtti ébredésre csábíthatják a növényeket, amit aztán utólag sokszor drágán fizetnek meg. Erre és hasonló kellemetlenségek elhárítására szolgál a növényzet védőtakarója. __ Ha a hóesés bekövetkezett, ez több problémának lehet szülőoka. Ezzel kapcsolatban nem a városi útforgalom esetleges nehézségeire gondolunk, hanem díszkertttnk némely fa-nemű növényére, amelyiknek külső formája — a szakkörökben szokásos kifejezés szerint habitusa — a hótakaró terhe következtében kárt szenvedhetne, amiért is attól azonnal meg kell szabadítanunk. E célból első sorban utat lapátolunk magunknak a hóban ezekhez a növényekhez. Az így ellapátolandó havat azonban ne lapátoljuk el akárhová, hanem teregessük szét egyenletesen a közeli virágágyakon, hogy védőtakaróul szolgáljon dísznövényeinknek, később pedig a hó elolvadása folytán megfelelő talajnedvességet segítsen előidézni. Olyan növényeink alá is szétteregethetjük a havat, amelyek a mi éghajlatunk alatt rendszerint nem kapnak elég nedvességet a vízvezetéki vizet pedig nem nagyon szívelik, mint például a rhododendronok. Hangsúlyozzuk, hogy a havat a növény alá kell halmozni s nem rá, hiszen felülről éppen meg akarjuk a növényeket a hótól szabadítani. Itt első sorban néhány örökzöld fásnövényünkre gondolunk, mert hiszen a lombjukat hullató növények amúgy is kevés lehetőséget adnak nagyobb tömegű hó lerakodására. Az utacskák kilapátolása után vízmentes csizmával és valami hosszabb faléccel, bottal felszerelve hozzáláthatunk koniferáinknak — azaz tűlevelű fáinknak — a túlságos hófehértől lerázás által való megszabadításához. E szemszögből csupán az olyan örökzöld tűlevelű növények jönnek figyelembe, amelyeknek szétágazó törzsük van, tehát az összes thuja-félék, álcyprusok (Chanacyparis), borókák (Juniperus), a piramis formájú tisza-fák (Taxus) stb. A vastag hótakaró súlya alatt csakhamar elvesztenék formájukat és szertelaposodnának. Az egytörzsű tűlevelű fák többi fajtájánál: erdei-, fekete-, jegenyefenyőkön, cédrusokon nyugodtan rajta hagyhatjuk a havat, amennyiben inkább óvja őket, semhogy kárukra volna. Hasonlóképpen rajta hagyhatjuk az óvó hótakarót összes örökzöld lombfáinkon és különösen bokrainkon, még ha a hő súlya alatt némileg szét is terpeszkednének. Weissberger Károly
