Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-29 / 30. szám

Detroit, az amerikai autóipar felleg­vára, az Egyesült Államok ötödik leg­nagyobb városa, súlyos repülő-bombá­zás által pusztított nagyvárosra emlé­keztet. A felbőszült néger fiatalok mintegy 800 helyen gyújtogattak, egész házsorok megsemmisültek. Kedd délig 23 személy halálát, több mint ezer ember megsebesülését jelentették be. A letartóztatottak száma jóval meghaladja a háromezret, és az anya­gi kárt a nagyvárosban 150 millió dol­lárra becsülik. A washingtoni kormány a hét ele­jén kénytelen volt 5000 ejtőernyőst kivezényelni a rendőrség támogatásá­ra. A faji zavargások azonban lassan más amerikai városokat is elárasztják. Fosztogatások történtek a Detroit kö­zelében fekvő Pontiacban, Toledóban ts. New York legnagyobb néger kerü­letében, Harlemben portorikóiak tüzet nyitottak a rendőrségre, és szabályos harc folyt le a négerek és a rendőr­ség között Rochesterben is, amely után két halottat és mintegy 20 sebe­sültet számoltak meg. Washingtonban a néger lakosság­nak ez az országos megmozdulása ért­hető izgalmat keltett. Johnson elnök a televízióban tartott beszédében nála szokatlan éles hangon bejelentette, hogy szigorú intézkedéseket hoznak a kilengések elterjedésének megaka­dályozására. A befolyásos New York Times nagy cikkben figyelmeztette a színes lakosságot, hogy a faji meg­különböztetés fejszámolását nem ér­hetik el erőszakkal és rendellenes tet­teikkel csak a fajüldözők malmára hajtják a vizet. A lap megállapítja, hogy a néger lakosság türelmetlensé­gét, a négerek és fehérek közötti fel­tűnő szociális különbségek, a munka­­nélküliség és a néger lakosság nagyon rossz lakásviszonyai robbantották ki. Az elégedetlen négerek, akik a „Black Power“ (fekete erő) szervezet­ben tömörülnek, e napokban fejezték be több napos értekezletüket. Követe­lik az USA kettéosztását egy fehér és egy néger államalakulatra. Felszólít­ják azonkívül a négereket, hogy boj­­kottálják az olimpiai játékokat és más sportrendezvényeket. E követelések­nek természetesen a fehér fajüldözők örülnek, mert a másik oldalról is megnyilvánuló gyűlölet az ő malmuk­ra hajtja a vizet. A szomszédos Kanadában a mont­reali világkiállítás alkalmából odaér­kezett francia államfő, De Gaulle tá­bornok kijelentései okoztak ország­szerte nagy politikai riadalmat. Az előkelő vendégnek a montreali város­háza erkélyéről elhangzott hangos tüntetése („Éljen a szabad Québeci“) a kanadai francia lakosság radikális követelései mellett olyan felháboro­dást keltett kormánykörökben, hogy már arról is beszélnek, hogyan szaba­dulhatnának meg a francia államfő látogatásától. Pearson miniszterelnök hivatalosan is kifejezést adott felhá­borodásának. Az ENSZ fóruma előtt eredmény­telenül végződött közel-keleti vita után, bár hallgatnak a fegyverek, a diplomáciai csatározások még mindig élesen folynak. Jeruzsálemben 25 mo­hamedán egyházi vezető bejelentette, hogy nem hajlandó együttműködni az izraeli vallásügyi hatóságokkal, mert nem ismeri el az óváros bekebelezé­sét. Moszkvában a szovjet kormány nyi­latkozatban hangsúlyozta, hogy az izraeli egységek visszavonása nélkül a közel-keleti térségben nem lehet béke. (SM) Mint egy láncreakció, egymásután törnek ki véres zavargások az Egyesült Államok iparvárosainak négerlakta településein. A szociális elnyomatásban élő színes lakosság nyilván már véglegesen elvesztette a türelmét, s gyúj­togatással, fosztogatással és a városi karhatalommal szemben tanúsított ellenállással harcol polgári jogai teljes érvényesítéséért. A nácizmus újra felüti fejét Nemzetközi DUNA-túra 1967 Az idén már tizenkettedszer került sor a Duna^völgye országai népeinek kölcsönös megértését, barátsága elmé­lyítését, s az egyetemes béke ügyét szolgáló Nemzetközi Dunatúra meg­rendezésére. Nyugat-N émetországból, Ausztriából, Csehszlovákiából, Magyar­­országról, Jugoszláviából, Bulgáriából, valamint vendégként a Német Demo­kratikus Köztársaságból, Hollandiából és Görögországból a víziturisztika mtntegy 250 rajongója rajtolt július elsején a nyugatnémetországi Regens­­burgból, hogy hosszabb pihenőkkel a vén Duna hátán csónakjával eljus­son a bulgáriai Russzéba. A csaknem két hónap alatt bőséges alkalom nyílik az érintett országok népeivel való barátkozásra, a béke megőrzése szellemének istápolására. Első ízben történt, hogy Bécsben Dr. Klaus, osztrák kancellár jogadta a túrázókat. Ugyanitt említjük: Bratí­­slavánál moszkvai, leningrádi és ki­jevi turisták is meleg szeretettel üd­vözölték a túra résztvevőit. A jövő évben a Szovjetunió víztturisztika­­kedvelői is bekapcsolódnak a Nemzet­közi Dunatúra rendezvényeibe. S ktk az évente megrendezendő túra szervezői? Erre a kérdésünkre is Zol­tán Lombardinl. valamint Július Beáo, a Csehszlovák Testnevelést Szövetség szlovákiai bizottságának Bodakon tar­tózkodó tagjai válaszolták (itt, a Du­na-szlgeten táboroztak a Duna-túra résztvevői, 1967. július 22-én éjszaka): — Ezúttal az osztrákok szervezték, a jövő évben a nyugat-németeken a sor. Évente más-más tagállam a szer­vező. A szlovákiai bizottság tágját elmond dották, hogy a Duna-túra résztvevői­­nek kívánsága az volt, hogy nem kul­túrált, de romantikus környezetet je­löljenek ki táborhelyül. Míg tavaly Bősön, most Bodakon, a már említett helyen éjszakáztak. Jól jelkészült a CSTSZ dunaszerda­­helyt járási titkársága a túrázók joga­dására, a szállásolással, étkezéssel Já­ró és másegyéb problémák megoldá­sára. Ugyancsak jó jelkészültség jelle­mezte a Jednota bodakt vendéglátó üzemét. Volt is elég gondja Herberger László üzemvezetőnek, hogy sem a túra résztvevői, sem a nyaraló vendé­gek és helybeli nézelődők ne szűköl­ködjenek ételből, frissítőkből. Laci­­pecsenye, halászlé, sülthal, jó hodo­­níni borocska, s egyéb frissítők oltot­ták az éhséget, szomjat. A túrázók másnap kipihenten foly­tatták útjukat, a barátság, a béke út­ját. Lám a vén Duna így válik a béke­harc, az európai népek összefogásá­nak mind szélesebb országútjává. (kovács)’ Helmuth Thialicke nyugat-német új­ságíró a neonácik mozgolódásáról nyújt érdekes ismertetést a „Beszél­getés németekkel“ c. munkájában: — A hannoveri Hotel Casino előtt sétálgattam, este negyed nyolcra jár­hatott az idő. A szállóval szemben plakátokkal teleaggatott autó állt meg. A plakátok az NDP tömeggyűlé­sét hirdették. Sok fiatal körülállta és hangos hahotával nézegette a karika­túrákat, majd habozás nélkül tódult a szállóba. Magam is benyitottam a tágas terembe, kíváncsi voltam az új­nácik összejövetelére. Az előadóterem rövidesen megtelt. A fiatalokon kívül a hitleri nácizmus veteránjai is meg­jelentek. Az elnöki asztal körül a város új­náci színe-java foglalt helyet. Ponto­san nyolc órakor Meier-Dorn vezető NDP-funkcionárius és egykor NSDAP- tag emelkedett szólásra. Beszédében kifejtette a párt programját, amely nem sokban különbözik a hitleri fa­siszták programjától, ha akad is ben­ne némi eltérés, az csupán a párt taktikájában nyer kifejezést — a cé­lok a régiek maradtak. Meier-Dorn többek közt hangoztatta: „Nemcsak a tartományi parlamentekben lépünk fel, hanem elfoglaljuk helyünket a birodalmi gyűlésen is. Németország óhajt bennünket. Bonnak olyan ellen­zékre van szüksége, amely meghiúsít­ja és likvidálja az államban mutat­kozó egészségtelen jelenségeket." A neonácik tevékenységét több adat bizonyítja. Adolf von Thadden, az NDP egyik vezetője egy alsó-szászországi választási kampány alkalmával kije­lentette: „Meggyőződésünk, hogy pár­tunk a közeljövőben a Bundestagban (birodalmi gyűlés) legalább 40 man­dátumot ér el.“ Ugyancsak Thadden mondotta bizalmasan 8 évvel ezelőtt Charles W. Thayer, amerikai publi­cistának: „Németország új Führere leszek. Ma még fiatal vagyok és Né­metország sem készült fel kellőkép­pen. De 10 év múlva 40 leszek és akkor...“ A tartományi választások eredmé­nyei ezt a képet mutatják: Bajoror­szágban valamennyi szavazat 8,4, Schleswig-Holsteinben 11,2, Hessen­­ben 8,8, Alsó-Szászországban 7,7 szá­zalékát érték el. Minek tulajdonítha­tók a neonácik rohamos sikerei? Elsősorban annak, hogy a hivatalos tényezők Bonnban lebecsülik az NDP mindinkább növekedő befolyását, má­sodsorban ezek az újfasiszták hatal­mas pénzösszegekkel rendelkeznek. A párt elsőrendű célja Németország újraegyesítése. Más szóval ez nemcsak az NDK bekebelezését jelentig hanem mindazon területek visszaszerzését, amelyet Hitler és kormánya a mün­cheni egyezmény alapján tartott ural­ma alatt a háborús években. — Állítjuk, hogy Königsberg, a Szu­­deta-területek német országrészek és az Odera-Neisse határ törvénytelen — hangoztatta Meier-Dorn. Szavai. sze­rint legfőbb ideje, ha a bonni kor­mány abbahagyja tárgyalásait “Wa­shingtonnal a német kérdésről. „Nincs szükségünk arra, hogy Kiesinger nyo­mást gyakoroljon Johnsonra a német ügy kezdeményezése érdekében. Ké­pesek vagyunk magunkon segíteni, cé­lunk világos és ezt be is bizonyítjuk. A német nép húsz év alatt semmit sem változott, óvrya kell magát, mint a méheknek a kaptárban a nem kívá­natos befolyásoktól, az államon belül idegen ideáktól és a külföldi tőké­től. Ne keressük a múltat történel­münkben — mi a jövőnket akarjuk megalapítani. A múlt hibáinak hely­telen magyarázata csak zűrzavart idéz elő. Védelmezzük emberi méltó­ságunkat, nem lehet bűnösségünket a végtelenségig szemünkre hányni!“ — Nácik vagyunk? — teszi fel a kérdést Meier-Dorn. — Nacionalisták és demokraták va­gyunk — adja rá tüstént a választ. Hitler táborában is voltak rendes nácik és magam is ezek közé számí­tok — mert mindig a bolsevizmus el­len harcoltam. A nácik ezrei ülnek vezető helyen CDU, CSU és SPD-párt­­igazolvánnyal a zsebükben. Lübke el­nök, Kiesinger kancellár szintén ren­des nácik voltak. Senkinek sincs joga kifogást emelni az ellen, hogy az NDD-ben egykori nácik foglalnak he­lyet.“ A párt tagsága tekintetében azon a szinten mozog, mint az NSDAP a né­met fasizmus kezdetekor. Több mint 5 millió pártfogója van. Szervezett tagságának száma mintegy 30 000, holott két évvel ezelőtt csak 500-en voltak. A tagok kétharmada „barna múltra“ tekint vissza. A korátlag 1965-ben 50 év volt, ma 30—35, ami azt jelenti, hogy az egykori náciknak a fiatalság egy részét is sikerült meg­nyerniük. A neonácik Nyugat-Németországban politikai erőt képviselnek, amellyel Bonnak számolnia kell. Az NPD ter­jeszkedése Európa szempontjából sorsdöntő lehet, mert elhatalmasodása súlyos veszélyt jelentene Németor­szág szomszédai számára. (féld. H. T.) Szicíliai élmények Czicíliára, Olaszország legna­­* gyobb szigetére még közép­­iskolás koromban felfigyeltem. A földrajzkönyv nem fukarkodott ter­mészeti szépségeinek dicséretével és nem egy az ókor és a középkor ma­radványait, pompás műemlékeit meg­örökítő fénykép élt azóta is emléke­zetemben. Mi igaz mindebből? — gondoltam magamban sóvárogva, a titkos vágy­tól fűtve, hogy egyszer talán szemé­lyesen is meggyőződhetnék ' a tan­könyv állításairól... Míg aztán az idén nyáron valóra vált egykori ál­mom ... Oj környezetben minden apróságot észreveszek felfigyelsz mindenre, ami szokatlan, amit másként ismersz; és persze közben összehasonlításokat te­szel. Különösen annak kínálkozik jó alkalom összehasonlításra, aki az egész szigetet bejárva nemcsak a vi­dék változatosságát élvezi, de időt szakít magának arra is, hogy elbe­szélgessen a többnyire nagy szegény­ségben, lemondásban élő, egyszerű néppel. Szicíliában ilyenkor nyáron a hő­mérő higanyszála árnyékban is eléri a 40—45 fokot, mégsem tűrhetetlen ez a meleg a tenger felől érkező lég­áramlatok jóvoltából. A kellemesen üdítő szellő — a turisták megnyugvá­sára — több mint ezer kilométeres útunkon mindvégig hűséges kísérőnk­ké szegődött. Autóbuszunk kimérten, szinte méltóságteljesen kapaszkodott vagy ereszkedett le a nyaktörő szer­pentineken, nem is hederítve az éles kanyarokra. Az út mindkét oldalán tátongó mélységekre inkább mi, turis­ták voltunk figyelmesek. Görcsösen szorítottuk az ülés karfáját, mintha ezzel elháríthatnánk a mélybezuhanás veszélyét. Közben pedig csak úgy nyeltük a sok látnivalót, a festőién vadregényes táj változatosságait. A völgyek, a hegyoldalak és dombok * 0 SZABAD FÖLDMŰVES 1567. július 29. lejtői, a nyáron teljesen kiszáradt folyók és patakok partjai a tikkasztó száraz idő ellenére is roskadoznak a szeszélyesen buja természet ajándé­kaitól: terebélyes koronájű mandula­fák, gesztenye- és olajfák, hatalmas ciprusok, soha nem látott pálmák e vidék legszebb díszei. A leanderek és bokrok dehogyis várnak itt gon­dozásra. Fehér és vérpiros virágaik már a távolból vidáman köszöntik az erre járó vándort. Irigyen állapítom meg, hogy a kaktusz is vadon nő ezen a vidéken. Két-három méterre felszök­nek a tányérlevelű óriások, melyek­nek miniatűr másait odahaza virág­cserepekben nevelem. Milyen óvato­san öntözgetem a szúrós kis jószágo­kat, hogy ki pe száradjanak, de több vizet se kapjanak a kelleténél, még­sem sikerült soha egyetlen bimbót is kicsikarnom belőlük. Szicíliában egész éven át a kutya se törődik velük, ha csak annyiban nem, hogy nedvdűs, ízletes gyümölcsüket a parasztok be­gyűjtik és a piacon árulják. A sokezer hektáron elterülő citrom- és narancsligetek is megérdemlik, hogy szóljak róluk. Hiszen ugyanúgy hozzátartoznak a sziget tájképéhez, akár a tengerparthoz az aranysárga homok vagy a fürdőzők. Az éretten rám mosolygó gyümölcsök szinte fel­kínálják magukat. Csakhogy az itte­niek nem nyúlnak ahhoz, ami a másé. Szerény, becsületes nép ez. De talán úgy lehet ezzel a zamatos gyümölcs­csel, mint mondjuk nálunk a cukrász­da édességeivel a cukrászok. Miután végigkóstolták a sok édességet, el­ment a kedvük a torkoskodástól. A lombos, üdítő árnyékot nyújtó na­rancs- és citromfákkal egyébként nemcsak a völgyekben találkozunk. Sűrűn szegélyezik a városok és falvak utcáit, ugyanúgy, mint pl. a hársfák a prágai Vencel-teret. Mint csaknem minden évben, az idén is jó a termés a szigeten. De nagy szükség is van erre, mert a déligyümölcs a szicíliaiak talán legfontosabb exportcikke, meg­élhetésük egyik forrása. Hasonló a helyzet a szicíliai borokkal is: noha a szőlőtermesztés már nem oly ké­nyelmes foglalkozás, a fáradozást azonban minden bizonnyal megéri. Nemcsak a kivitel miatt, de azért is, mert mint a cseheknek a sör, a szlo­vákoknak a limbachi, a magyaroknak a badacsonyi, a szicíliaiaknak a mar­­szalla a kedvenc italuk. A különbség mindössze annyi, hogy a szigeten a szárazság okozta vízhiány miatt a bor a legolcsóbb ital. A szubtrópikus éghajlat jóvoltából június végén már a gabonát is learat­ták. A begyűjtés a völgyekben helyen­ként a legkorszerűbb kombájnokkal, a lejtőkön és ott, ahol a talaj sziklás, kaszával, esetleg sarlóval folyik. Többhelyütt már a cséplésnél tarta­nak és akinek nincs pénze cséplő­gépre, földművesszövetkezet híján másképp segít magán: elődei példáján okulva még mindig öszvéreivel tapos­­tatja a gabonát. Ez azonban a jobbik eset, amely ar­ról tanúskodik, hogy a parasztnak, ha szerényen is, van miből megélnie tenyérnyi földecskéjén. Ám mihez kezdjenek a földnélküliek vagy azok, akik munkájára senkinek sincs szük­sége? Mert sajnos, Itt ez nagyon sű­rűn előfordull Nem egy helyen lát­tunk gyomtól burjánzó, kiszáradt, el­árvult táblákat. — Senki földje? — mutatunk a nem éppen épületes lát­ványra. — Szó sincs róla! — magya­rázza kísérőnk, Luigi. — A földbirto­kosok közül sokan azt tartják, hogy célszerűbb parlagon hevertetni a föl­det, mint rendes bért fizetni megmű­veléséért. Ezért oly sok Szicíliában a munka­­íélküli — a sziget 4 700 000 lakosából mintegy 600 000-nek nincs állandó ke­resete — és ezért vándorolnak el tö­megesen a fiatalok; az USA-ban, az észak-olaszországi ipartelepeken és a nyugat-európai államokban keresve megélhetést. De csak a fiatalok hagy­ják el otthonukat nagy számban. Az idősebbek mit is kezdenének messze idegenben? Sokan foglalkoznak halászattal is, mert ez még mindig jobb megélhetést biztosít számukra, mint az ipar. Az ipari munkásokat ugyanis, ha egyálta­lában találnak munkát a szigeten, rosszul fizetik. Ez azzal is magyaráz­ható, hogy Szicíliának a kénbányá­szaton kívül jóformán nincs is ipara. Igaz, a háború után Ragusa közelében elég nagymennyiségű kőolajra buk­kantak. Az amerikai és olasz tőkén épült korszerű finomítókban — vala­mennyi látványosságszámba megy — viszonylag jól fizetik a munkásokat, azt az öt-hatezer embert, akire az üzemekben szükség van. Ám mi hasz­na mindebből annak az 595 000 mun­kanélkülinek, aki képtelen elhelyez­kedni? A szakembereket, mérnököket pedig semmi esetre sem választják ki az arra nagyon is ráutalt bennszülöt­tek köréből. Az erre járó idegen minden bizony­nyal sajnálkozással veszi tudomásul a nép szomorú sorsát, de hiába, emberi tulajdonság, hogy könnyebben napi­rendre tér a dolgok felett, mint azok, akiket közvetlenül érintenek a má­zsás kő súlyával rájuk nehezedő gon­dok. Ezzel is magyarázható, hogy az egyszerű nép között oly sok a kom­munista érzelmű. „Vota communista“ — „szavazz a kommunistákra“ — ezzel a felirattal a választások után is találkoztunk még lépten-nyomon a városokban és falvakban. Ismerősöm Luigi mondotta nekünk, hogy a kommunista pártnak a parlamentben 20, a többi baloldali párttal együtt pedig összesen 36 man­dátuma van, vagyis ugyanannyi, mint a kereszténydemokratáknak, az or­szág legerősebb pártjának, fgy har­colja ki jogait fokozatosan az elnyo­mott, sokat nélkülöző nép, ily módon juttatja kifejezésre elégedetlenségét és azt, hogy nem szándékszik beletö­rődni nehéz sorsába. Kardos Márta PSBSbiíS I_____szemle

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom