Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-09 / 49. szám
További számadatok a télbeforduló méhcsaládról A méhcsalád létezésének első természettan! feltételeként azt mondottuk, hogy szabályszerű és kiegyensúlyozott közösséget alkosson, mert csak az ilyen család dolgozik legeredményesebben. Ez a szabályszerűség azt Jelenti, hogy az élőlény, a szaporodni képes biológiai egység egész létét és szaporodását természetes képessé* g e 1 szerint biztosíthatja, és a közösségben élő méhegyedeknek minden időben, minden időszerű munkaalkalmat megadjon. A kiegyensúlyozottság pedig azt, hogy a dolgozó méhek három munkacsoportjának munkáját és számbeli arányát mindig a beözönlő élelem és az ezzel kapcsolatos fiasitás szaporodása vagy csökkenése irányítsa. Ezzel a szabályszerűséggel és kiegyensúlyozottsággal a valóságban ennek a különleges élőlénynek szervi felépítését határozzuk meg. Mikor a méhcsalád életében olyan, elváltozás történik, mely annak szervi felépítését megtámadja, szervi betegség áll elő. Akárcsak más élőlénynél betegség esetén, azom nal maga a beteg szervezet védekezik különböző védelmi el* lenszerekkel, a méhcsalád is ezt teszi. Ez a hatalmas véde* kezési eszköz a méhegyedek alkalmazkodó-képessége. Az élőlény mindent megtesz, hogy az elváltozást újra helyreállítsa, de amint pl. nálunk, egy leg* kisebb meghűlés is, munkánk* ban visszavet, ugyanúgy a méh* családnál is, még a legkisebb elváltozás is munkaszünethez, gyengébb munkához vagy más hátrányokhoz vezet. Attól függ, milyen kisebb vagy nagyobb esemény okozta az elváltozást. Így válik egészen érthetővé, hogy a korszerűen dolgozó méhésznek mindent meg kell tennie, ami a méhcsalád szabály* szerűségét és kiegyensúlyozását biztosítja és elősegíti, de nem szabad végrehajtania olyan közbelépéseket, melyek az élőlény szervi felépítését megbolygatnák, azaz a méhcsalád biológiai életfeltételeire, valamint legha* tásosabb munkabírására kedve* zőtlenek. Ilyen helytelen közbelépés pl. a túl kicsi vagy túl nagy lépfelületű kaptárak használata, a kétanyás méhészkedés, a fiasítás korlátozása, a mézkamra hibás megnyitása, hizlaltlépes méhészkedés és még néhány másféle ténykedés, melyeket mindmáig jónak és elfogadhatónak ismertünk. Azt nem mondom, hogy az említett munkálatokat nem lehet végrehajtani. Lehet, mert ezek csak kisebb szervi betegségeket okoznak. A biológiai egység létét alapjában nem veszélyeztetik. De az eddigi szabályszerű és kiegyensúlyozott munkát kétségtelenül leállítják, kisebb-nagyobb átalakulásra is kényszerítik és ezalatt minden intenzív munka lelassul, sőt, néha szünetel, dajkálás, építés, fiasitás, hordás egyaránt. Főhordásban akárcsak három napos kiesés nagyon sokat jelent. Egy heti munkakiesés pedig katasztrófa. A méhész az ilyen közbelépéseknek a valóságban nem hasznát, hanem kárát látja. Korszerűen dolgozó méhész azért ne fáradozzon különleges módszerekkel, hanem erős törzscsaládokkal dolgozzon és vándoroljon. Csak ezek a családok dolgoznak számára leggazdaságosabban. Állandóan hangsúlyozzuk az erős családok fontosságát. Ezeket már nyáron kell megalapozni. Ezek érdekében közöltük a Méhész 8-ik számában az évzáró vizsgálat természettani feltételeit. Most szeretném további számadatokkal alátámasztani a télbefordulő méhcsalád számszerű nagyságát és méheinek mennyiségét. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogyan alakul a család fiasítása, ha július 20-án betartottuk az évzáró vizsgálat természettani feltételeit. Ne feledjük el, ezek a számadatok olyan telephelyre vonatkoznak, ahol július 20-án vége a hordásnak, s a kaptárban használt keretek lépfelülete összesen 180 dm2. Ö C fc i'ö Sb» Amint látjuk, alapul az összfiasítás terjedelmét használtam fel, amit az egyes fejlődési ciklusok (21 napos időközök) kezdetén méregettem le. A táblázat kidolgozott középarányos adatokat mutat és irányvonalul szolgál. A valóságban természetesen előfordulhat plusz-mínusz 10 %-os eltérés, amely az eredményeket semmi esetre sem rontja le. Most nézzük, mit látunk a táblázatból? Először is azt, hogy a későnyári és őszi fejlődési időszakban rendszerint négy fejlődési eiklus létezik. Kivételesen előfordulhat az ötödik is. Ez jő is, rossz is. Jó azért, mert növeli a fiatal telelőméhek mennyiségét. Hossz azért, mert ez a család felhasználta a beadott téli eleség egy részét, s igy a télre szükséges 16 kg élelmet most már csak cukroslepénnyel lehet kiegészíteni. Az Ilyen családokat októberben jobban meg kell vizsgálni és tavasszal is jobban ügyelünk rájuk. Az első ciklus méhcsoport számításánál a gyűjtőméhek mennyisége becsülve van. Ezek a méhek még részt vesznek minden nagyobb nyári munkában, s augusztus végére elpusztulnak. Fölösleges lett volna lemérni a június 30-án létező fiasítást, és csupán a méhcsoportok arányszámának szemléltetése miatt kár lett volna bolygatni a családokat az akkori főhordásban. A napi petemennyiséget elég úgy számolni, ahogy azt július 2€-án számoljuk, mert amint mondottam, ennek a ciklusnak a méheivel télre amúgy sem számolhatunk. Mint érdekességet meg kell jegyeznünk a gyűjtőcsoport méheinek menynyisége ekkor és a főhordásban is, az összes méhegyedek menynyiségének 50 %-án alul van. A további ciklusok számadatai már mindenütt valódiak. A második ciklusban legmeglepőbb, hogy egyetlen 21 napos ciklus után a fiasitás már 40 %-kal lehet kevesebb. Bizony ez meglepő, és mégis a természet legelmésebb parancsolata. Megérzik, vége a bőségnek, jön a téli időszak. A beözönlő élelem megcsappanása mindenfajta méhegyed eddig bőséges táplálását is csökkenti. Ennek az a következménye, hogy az anya már jóval kevesebbet tud petézni. Hasonlóan jóval kevesebb a dolgozók pempő- és viasztermelése is. Hogy a télbeforduló méhek ellenállóbbak legyenek az első ciklus 16 713 — 25,7 % dajkacsoportja gondoz most már egy kisebb 10 053 — 20,3 % újabb csoportot. Leáll teljesen az új lépek építése, s az építő méhek már csak sejtjavításokat végeznek és lakásuk réseit kezdik betömni. Ám a kijáró gyűjtőméhek kihasználnak minden pillanatot, még a kevésbé jő időt is, hogy minél több virágport gyűjtsenek. Ilyen elmésen biztosítja a természet a telelőméhek nagyobb ellenállóképességét. Ebben a második ciklusban már megindul az a .folyamat", amikor a dajka- és épltőméhek elhasználódása csökkenni kezd. A gyűjtőméheké még nem és amint látjuk ezek arányszáma most már 57,1 %, ami szembetűnően kiemeli, mennyire fontos a virágpor az elkövetkező téli hónapokban. Nektár ugyanis most már -nem özönlik a kaptárba, csak virágpor. Sajnos, nem ismerjük azt a pontos mennyiséget, amely a második ciklus méheinek menynyiségéből megmarad, mégis úgy vélem, az augusztus 25—31 között kikelő napi 1117 fiatal méhhel nyugodtan számolhatunk. Ezek ugyanis csak a III. ciklusban, vagyis szept. 19-e után lennének gyűjtőméhek, amikor már csökken a gyüjtőméhek elhasználódása is. Ez 6X1117, tehát 6702 dolgozóméit. Azok a méhek, melyek szept. 19-e után válnak gyűjtőméhekké, már megmaradnak, mert ha elvétve ki is repülnek, nem használódnak el. A valóságban nemcsak ezek a méhek maradnak meg, mert az elhasználódás már jóval lassúbb, mint a nyári munkában. A családok ilyenkor 7—8 keretet sűrűn takarnak. A megmaradó mennyiség jóval több. Csupán számításom igazolásául használom a 6 X1117 naponta kikelő méhet. A III. és IV. ciklusban a dolgozóméhek élettartama már nem 35 nap, mint nyáron, hanem naponta egyre több. Az bizonyos, hogy a szeptemberben és öktóberben kikeli méhek (III. és IV. ciklus) mind megmaradnak, mert szept. 2Í után a fiasitás is, a különböző építési tevékenység is, valamint maga a hordás is olyan minimális, mely a dolgozóméhek elhasználódását nem okozza. Ekkor a gyüjtőcsoport mennyisége eléri már a 75 %-ot. Most összegezve az elhasztüS(Folytatás a 8. oldaton^ QJ 'S a i & „ £ 2i S ^ neve mennyisége •S» * 3> 2» 5-3 'S g ^ § S. c Méhesoportok g g1 S 5TS 5 t S ni £ \s -I. ciklus 1857 dajka 9X1857— július 20— 100 39 000 —16 713 25,7 aug. 10 építő 10X1857— —18 570 28,6 gyűjtő 2X1857— becsült gyűjtő 14X1857— 45,7 II. ciklus —29 712 aug. 11— 60 23 460 1117 dajka 9X1117— aug. 31 —10 053 20,3 építő 10X1117— —11170 22,6 gyűjtő 2X1117 gyűjtő 14X1857— —28 232 57,1 III. ciklus 37i dajka 9X371— szept. 1— 20 7 800 —3339 14,3 szept- 21 építő 10X371— —3710 15,8 gyűjtő 2X371— —742 gyűjtő 14X1117— —15 638 09,9 IV. ciklus 93 dajka 9X93— szept. 22— E 1950 —837 11,6 október 12 építő 10X93— —930 12,8 gyűjtő 2X93— —186 gyűjtő 14 x 371— —5194 75,6 V. ciklus már rendszerint nincs.