Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-11-04 / 44. szám
PÉTERVÁR -1917 Ezenkllencszáztlzenhét — a cári hatalom megdöntésének esztendeje. Pétervár után Moszkva is felkelt. Megalakult a szovjet Szaratovban, Jaroszlavban, Nyizsnlj Novgorodban, Rigában — és általában mindenütt az országban. Győzedelmeskedett a februári forradalom, csakhogy ez burzsoá-demokrata forradalom volt. Oroszországban ekkor lényegében két kézben van a hatalom. Egyik oldalról a szovjetek, velük szemben az ideiglenes kormány. A harc tehát még nem fejeződött be, sőt újult erővel készül kitörni. A forradalom tüze, heve érződik a levegőben. Napról-napra feszültebb a légkör. Az ellenforradalom is gyűjti erőit. A német csapatok egyre jobban megközelítik Pétervárt. A bolsevikok kezdeményezésére a pétervári szovjet mellett forradalmi katonai bizottság alakul. A fegyveres felkelés kérdése pillanatnyilag a leglényegesebb, ezen áll vagy bukik a jövő. És Pétervár egén ott izzanak Lenin szavai. A várakozás, az idő húzása, elvtársak, annyit jelent, hogy meghátráltunk a forradalom előtt. A bolsevikok nem várhatnak a szovjetek kongresszusának döntéseire, át kell venniük a hatalmat azonnal. Várakozni bűn. A kongreszszus határozatait lesni formalitás, gyermekjáték... a forradalom eladása. Ha nem vehetjük át a hatalmat fegyveres felkelés nélkül, hát rajta!... Lenin tervei és elképzelései alapján a bolsevik párt az utolsó harcra készül. Pétervár utcáin munkásalakulatok menetelnek. Bosszúsan les a kapualjból a nyárspolgár. A csendesebb utcákon azután felharsan a dal: „A harcba mi bátran lépünk.. Október 24. (november 6) öt óra — Pétervár. A 3. Rozsgyesztvenszkij kerület nyomdája. Itt nyomják a bolsevik párt sajtóorgánumait. Az utolsó híreket hozzák be a nyomdába. Még pár óra és megjelenik az a cikk, amely a burzsoá Ideiglenes Kormány azonnali megdöntésére hívja fel a bolsevikokat. A szedőgépek sebesen kattognak. Már készítik elő a rotációs gépet... 5 óra 30 perc. A nyomda épületébe junkerek hatolnak be. „Azonnal leállítani a nyomást!“ így hangzik az Ideiglenes Kormány képviselőjének a követelése. A nyomda vezetőjének nyugodt, határozott válasza: „Mi csak a forradalmi katonai bizottság utasításainak vetjük magunkat alá!“ A nyomda összes bejáratát junkerek őrzik. Minden kapcsolatot megszüntetnek a külvilággal.' Mégis pillanatok alatt szerteröppen a hír a bolsevik nyomda leállításáról. 10 óra. A vörösgárdisták áttörik a páncélautók kordonját, elűzik a junkereket s erős őrséget állítanak a nyomda, és a szerkesztőség épülete köré. 11 óra. Pétervárott kézből-kézbe adják a bolsevik párt frissen nyomtatott lapját, a „Rabocsij Puty“-ot. A párt vezetőségének utasítására a forradalmi munkásalakulatokat a Szmolnijhoz vezényelik. Az Auróra cirkáló rádióállomása, először a történelemben, a forradalmi katonai bizottság intézkedéseit, közleményeit sugározza. A petropavlovszki erőd garnizonját, amely a bolsevikok oldalára állt, harci készültségbe helyezik. Sebesen követik egymást az események. 16 óra. A Téli Palotát védő csapatokat bekerítik a felkelők. 17 óra. A vörösgárdisták megszállják a központi távíró épületét. 19 óra. Az összes híd a vörösgárdisták kezébe kerül. Az Ideiglenes Kormány kísérletet tesz, hogy a frontról Pétervárbá vonja vissza csapatait. A kísérlet eredménytelen marad. A párt vezetői — Szverdlov, Dzerzsinszkij, Urickij, Sztálin egy percre se hagyják el a forradalmi katonai bizottság épületét. Éjfél után, nem nézve veszélyre, mely minden sarkon leselkedett, a Szmolnijba érkezik Lenin. Október 25 (november 7). 1 óra 25 perc. Kekszgolmszkij vörös ezrede elfoglalja a főpostát. 2 óra. A vörösgárdisták elfoglalják a Nyikolajevszkij és a Baltijszkij pályaudvart, kezükben tartják a távíró- és telefonösszeköttetést. 6 óra. A forradalomhoz csatlakozott tengerészek és Kekszgolmszkij katonái elfoglalják a Nemzeti Bank épületét. 8 óra. A forradalmi egységek elfoglalják a Varsavszki pályaudvart. 10 óra. Felhívás Oroszország polgáraihoz. A hatalom a pétervári szovjet és a forradalmi katonai bizottság kezébe ment át. Örömmámor az utcákon, az emberek mosolyognak, de a harc tovább folytatódik ... 11 óra. Kerenszkij női ruhába öltözve menekül az amerikai nagykövetségtől kapott személyautón. 12 óra. A petropavlovszki erőd falain készenlétben állnak a fegyverek. A parancsnok jelentést tesz: „A Téli Palota ostroma megkezdődhet amint parancsot kapunk!“ 16 óra. Kezdődik a Téli Palota körülvétele. A Nyevszkij proszpekten leáll a forgalom. Az Auróra és az Amur a Nyikolajevszkij híd mellett állnak. 18 óra. Az Ideiglenes Kormány ultimátumot kap. 21 óra. Pétervár épületeit ágyúdörej rázza meg. Az Auróra ágyúi nyitják meg a tüzet, a Petropavlovszki erőd falairól is felmorajlik az ágyúdörej. 22 óra 45 perc. Megnyitják a Szovjetek II. összorosz Kongresszusát. Október 26 (november 8). 3 óra 10 perc. A kongresszus küldöttei a hatalom átvételéről szóló jelentést hallgatják. Közleményt olvasnak fel a Téli Palota bevételéről, az Ideiglenes Kormány tagjainak bebörtönzéséről. Elfogadják Lenin felhívását a munkásokhoz, katonákhoz és földművesekhez. A hatalom végérvényesen a szovjetek kezébe kerül mind a fővárosban, mind vidéken. Leírhatatlan lelkesedéssel fogadják el Lenin dekrétjét a békéről és a földről. M. Szverdlov A Kazán Sz. Szöv. Köztárs. Északi Baromfitenyésztő Kutatóintézet osztályvezetője Validulla Achmedov, Marija Melnyik laboránssal próba kvarcmegvilágításokat végeznek egy új berendezésen. A kolhozparaszt ajándéka Az elnök csak most figyelte meg, hogy jobbkeze és tanácsadója az utolsó időben arcban nagyon lefogyott. De nem szólt erről egy szót se, csak mint máskor bólogatott. — Van valami panasza Avtonom Ivánovics? Vasziljev lassan, nehézkesen ült le a lócára és maga elé téve kezeit, felelt: — Szeretnék vele valamit megbeszélni, elnök ... Olvastam az újságban Feropont Golovatij tettéről és elhatároztam: hogy nem maradok el tőle, leadok én is 100 000 rubelt, amelyet tisztességes munkával kerestem a kolhozban. Az igazat megvallva, azt gondoltam, hogy az öregasszony majd lebeszél erről és nem ért egyet velem, de rövid gondolkodás után ő is kijelentette: „Jó, segítünk mi is a Vörös Hadseregnek, megtudják a fiaink és megköszönik nekünk.“ „Avtonom Vasziljev tankja“ — így nevezték el némi büszkeséggel a kolhoztagok ezt a szörnyű harckocsit, amelyet földijük ajándékozott a Vörös Hadseregnek. Avtonom Ivánovics együtt a kolhozelnökkel, Mihail Maximovics Taszlinszkijjal személyesen megnézte a tankot és Uljanovszk város utcáiban próbautat is tett rajta. „Na, hogy tetszik a gép, édesapám?“ — kérdezte tőle fia, Alekszander Avtonomics Vasziljev őrnagy, a hetedik tartalékos ezred parancsnok-helyettese, aki erre az alkalomra jelent meg Uljanovszkban. — Jó gép, ilyen aztán nem hagy cserben, — lelkendezett simogatva az erős páncélozást. Ezekben a percekben az apa egész szívvel a fronton volt, ahol a többi fia harcolt. Hét fia volt. A legidősebb Ivan, együtt az apjával építette a kolhozt és most már másodszor volt a fronton. Fényképről idősebb katonaarc néz az apára, de a mosoly olyan derűs. mint a fénykép másik oldalán levő írás: „Ha rám néztek, visszaemlékeztek“. Avtonom mosolyog, de szíve nyugtalan: „Régen nem jött hír Mihailtól és Paveltól. Életben vannak-e még?“ „Hősi halált halt... Szmolenszk alatt.“ — A háború első napjaiban esett el Vaszilij, de az apa még mindig nem hiszi. Valahol nagyon mélyen még mindig bújkál egy kis remény, hátha hazajön még a fia. Levelek. Sok van belőlük. „Kegyetlen a német, de mi is megmutattuk neki, mi az a tűz.“ — írja Nyikoláj. Szülei tudtak régi vágyáról, a fiú mindig felderítő akart lenni. A további többoldalas levelet Alekszander írta. „Harcba Lenin nevével megyünk ...“ „Harc“ — mennyi nehéz megpróbáltatás van e rövid szó mögött. A fia parancsnok, valahol a harcosok előtt van és úgy rémlik, hogy pont ő rá céloz az ellenség. Alekszandert szerette az egész falu. Habár parancsnok volt, előfordult, hogy hazajött szabadságra, szülőfalujába. A falu számára nagy ünnep volt ez, nagy örömmel fogadták és hosszú elbeszéléseinek figyelmes hallgatói voltak. Alekszander a Vörös Hadsereg harci felkészültségéről beszélt, amely ellenáll az ellenség minden cselszövésének. A parancsnok nem idegenkedett a parasztmunkától. Rövid szabadsága idején együtt dolgozott a többiekkel a mezőkön, segített a szénakaszálásnál. A többi testvér irigyelve a bátyjukat, türelmetlenül várta a behívót a Vörös Hadseregbe ... S íme most Sztyepan. Nyúlánk, rendkívül szigorú arccal állt most szülei előtt várva harctérre küldő áldásukat. Az utolsó Vasziljevet, a szülők hetedik fiát, az egész falu búcsúztatta. Az apa szigorú parancsára Sztyepan megígérte: „Győzni fogunk és hazajövünk. Határozottan, hazajövünk.“ ... Sztyepan Sztálingrád alatt esett el. Nem tért vissza Nyikoláj sem. Nem tudta átvenni a Vörös Zászló érdemrendet. De a Vasziljevék tankja, a harmadik gárdái hadsereg hadosztályával eljutott Berlinbe. A harckocsi legénysége hőstetteiről jött hírek erősítették a gyors győzelem reményét. Nem ismerte abban az időben Avtonom Ivánovics a fáradtságot... Felesége, Darija Dimitrijevna is több száz meleg kesztyűt és harisnyát kötött a harctérre a katonáknak. Az egész nemzettel egyetemben kovácsolták a hátországban a végső győzelmet. Az Ulanovszki Szovjet Hadsereg Tiszti Házában, a harci dicsőség szobájában, szépen kidíszítve, a falon vannak elhelyezve azok a fényképek és iratok, amelyek a kolhoztag hazafias cselekedeteiről beszélnek. Évtizedeken át él az emberek emlékében ennek az egyszerű parasztnak a neve. Hálával emlegetik és a Vasziljev család példája szerint ápolják a fiatal nemzedék szívében a hazafiasságot. KON Mongóliái útijegyzetek A korszerű óriás-repülőgépek tizenegy óra alatt teszik meg a közel 9000 kilométeres távolságot, vagyis tőlünk Ulánbátorig, a Mongol Népr köztársaság fővárosáig. Felette egyszerűnek tűnik ez annak, aki e sorokat olvassa. De jóformán mindenbe belezavarodik az, aki végigéli. Miért? Mert tegyük fel, hogy 6 órakor reggel indulunk el Prágából repülőgépen. Jogosan feltételeznénk tehát, hogy 11 órai repülés után délután 5 órakor kell Ulánbátorban leszállnunk. Végzetes tévedés! Mire kikászálódtunk a gépmadár gyomrából, legnagyobb meglepetésünkre sötét éjszaka honolt a mongol fővárosban. Ottani időszámítás szerint éjfélre járt az idő. A valóságban 7 órával kellett óráinkat előre igazítanunk, hogy hozzáidomítsuk őket az ulánbáíori időhöz. Kissé furcsán hangzik, ugye? Hiába számítgattuk az órákat előre meg hátra, annál jobban belegabalyodtunk, megzavarodtunk. Hogy némi fogalmunk legyen a távolságról, a következő példa szolgálhat hasonlatul: Bratislavától Prágáig félóránál valamivel tovább tart a repülőút, Mongóliába pedig tizenegy óra hosszat röpül az utas. Huszonhétszer annyi ideig, mint innen Prágáig! Meglepő, álomszerű látvány tárul a világjáró szeme' elé. Elcsodálkozik az idegen ország arculatán, a különös égha'!aton az ottani nének szokásain, 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1967. november 4. Lóra termett emberek a mongolok. életmódján.., Aki nem látta, csak élénk fantáziával képes követni az utazó beszámolóját. Maguk a mongolok úgy jellemzik szülőföldjüket, hogy színarany napsugarak ötvözik az égszínkék égboltozathoz. És valóban, napsugárból bizony kijut busásan Mongolország lakóinak. Velük együtt azonban kijut belőle az ország termőföldjének, talajának, amely hálás a napfényözönért és pazar színekben pompázik. Vegyük csak elő a földrajzkönyvet, lapozzuk fel Mongóliát. Területe tízszer akkora, mint Csehszlovákiáé. Észak-déli átmérője 1260 km, átlagos hossza 2400 km. Tengerszint feletti átlagmagassága 1580 m. Mongólia tehát hegyes vidék, amelyet sivatagos lapályok, tavak és tengerszemek szakítanak meg minduntalan. Maga a főváros is 1325 méter magasan fekszik a tengerszint fölött. Augusztusban — amikor ott jártunk — 15,3 Celsius fok volt a napi átlagos hőmérséklet, amely éjjel 7 fokra süllyedt. Nappal viszont 40 fokra is felszökik a higanyoszlop. Kevés az eső, csapadékmennyisége csak egyharmadát éri el a mi átlagunknak. Más országhoz viszonyítva Mongólia jellegzetességét főleg magas fekvésében kell keresni. A hegyek között elterülő síkságokon, az asztallaphoz hasonló simaságú legelőkön autóbuszunk 80 kilométeres átlagsebességgel száguldott, mert a talaj száraz, kemény. A kerekek. úgy gördültek raja, mintha a leggondozottabb betonúton haladnának. Ezekből a végtelen kiterjedésű lapályokból talajemelkedések, dombok nőnek ki 300— 500 méter magasságig, amelyek gyakran meredek sziklákba csúcsosodnak. Tetejük eléri a 2000 méter tengerszint feletti magasságot, mert hiszen maga a lapály is magasan fekszik. A hegyes vidék kopár, többnyire hiányzik az erdei növényzet. — Az egész ország tagoltsága mese-, sőt álomszerű. A síkságból átmenet nélkül égnek meredő sziklacsúcsok helyenként szinte félelmetes látványt nyújtanak fantasztikus alakjukkal. A tűző napfényben pompás színjáték tárul szemünk elé, amelyet festő ecsetje sem képes visszaadni. Az azúrszínű égbolt élesen elüt a komor sziklák fekete színétől, a meredek lejtőkön itt-ott egy elpötyögtetett cserje méregzöldje szakítja meg az egyhangúságot. De a tájkép nem volna teljes, ha az elszórtan felbukkanó jurták, a mongolok kerek nemezsátrai nem hoznának újat a csendéletbe. A jurták között hihetetlen mennyiségben nyájak legelésznek (szarvasmarha-, kecske- és juhnyájak, tevecsordák és ménesek). A jurta a valóságban a mongol nép, a földművesek és pásztorok „családi háza“. Előnyben részesítik a szilárdan épült házzal szemben. A nemezsátor belseje tágas, átmérője az öt métert is meghaladja. Bejáratát díszesen, sizínesen ékesített ajtó képezi. A színek közül a vörös meg a sárga az uralkodó. Bármilyen furcsán is hangzik, magában Ulánbátorban, a hasonnevű szálloda tőszomszédságában, is ilyen jurtára bukkantam. Talán meg sem ragadta volna figyelmemet, ha magyar nóta hangfoszlányai nem útik meg fülemet, amelyek a jurta mélyéből kiszivárogtak. Beléptem. És kit nem látok — alig hittem szememnek — mint magyar építő-tanoncokat, akik már május óta dolgoznak ott brigádmunkában. Utolsó estéjüket ünnepelték, búcsúztak vendéglátóiktól. — Becsületükre legyen mondva, hogy egész idő alatt derekasan tartották magukat — mondotta a brigád vezető. Külsejük is egyszerű, de az ízléses sportöltözék szinte elegánsan hatott. Tört magyarsággal jól megértettük magunkat velük és a kérdezősködésnek nem akart vége szakadni. Boldogok voltak, hogy nemsokára viszontlátják hazájukat. Hiába, mindenütt jó, de mégiscsak legjobb otthon! Milyen is volt az a jurta, amelyben a magyar brigádmunkások laktak? A kerek sátor átmérője elérte a 11, magassága a 4 métert. Kívülről fehérszínű nemezponyva fedte, amelyet dőlt négyszögek és téglalapok díszítettek vörös színárnyalatokban. Köröskörül, alighanem rögzítés kedvéért, szíjak erősítették az alkotmányt. A jurta teteje girlandokkal díszített kupolában végződött. A díszítmények cserép alakúak, ami valódi cseréptető látszatát kelti. A kupola teteje kéményben végződött. Fényezett pléhből készült, tetején arany színű gyűrűvel szegélyezve. A jurta belsejével még a legfényűzőbb lokál sem tudna versenyre kelni. A sátor falait mongol népművészeti szőnyegek borították. De a sátor alját is tarka színű szőnyegek fedték, közepén apró pléhkályhával, hasonló kivitelben, mint az említett kémény. Köröskörül kényelmes, négyszögletes karosszékek sorakoztak a falaik mentén, minden harmadik szék előtt egy alacsony asztalka. Az asztalokon pedig halomszámra hevertek az ételkülönlegességek, többek között afféle hosszúkás alakú, hidegtál. Az ételek felszolgálásáról mongol pincérleányok gondoskodtak. Italban sem volt hiány, akadt ott asztali vodka éppúgy, mint pilzeni sör, sőt bor is. Felpillantva a jurta kupolájába, ugyancsak vörös és sárga színben ragyogó, sugár alakú díszítmények emelték az összbenyomást. Egy ilyen szép s minden kényelemmel ellátott jurtában vendégül látni az idegeneket — bizony a leggazdagabb embernek is becsületére válna! Mindent egybevetve állíthatom, hogy ezek a jurták bízvást felvehetik a versenyt azokkal a külföldiek számára készült reprezentációs turistaszállásokkal, amelyek most gomba módra nőnek ki Szlovákia különböző vidékein. j. NOSKO
