Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-10-28 / 43. szám
Vadon élő állatok kártétele a gyümölcsösben A szabad természetben élő gerinces állatok közül — a madarak kisebb-nagyobb kártételétől eltekintve — számottevő kárt okozhatnak a nyúlíélék, a pockok, erdőségek közelében pedig a szarvas és az őz. Ezek főként a tél folyamán, vagy kora tavasszal rágásukkal vagy szarvaik „fenésével“ tönkre tehetik a faállomány jelentős részét. Közülük elsősorban a házinyúl és üregi nyúl kártételét említjük meg. Mindkettő elsősorban télidőben rágja a fiatal fák héját, részben éhségük csillapítására, részben annak sajátos zamatany agaiért, ami miatt néha még a nyári hónapok- folyamán is találkozhatunk nyulak által lehántott fatörzsekkel. Télen az almaféléket látogatják, de a csonthéjasok Is áldozatul eshetnek. A kerítéssel védett gyümölcsösbe, ha betévedhet egy nyúl, bizony pár nap alatt egymaga is százakra menő fatörzsön hagyja ott éles, metsző fogainak nyomait. A mezei nyúlétól még széleskörűbb lehet az üregi nyúl kártétele. Ez a zömökebb testű rágcsáló lazább talajokba vájt kotorékokban él és igen szapora. A dombos, ligetes helyeket helyezi előnybe tartózkodásra, és nagy szaporasága miatt kora ősztől késő tavaszig rágja a gyümölcsösök és erdők fáinak kérgét. Kártételük megelőzésére gondosan megvalósított óvóintézkedéseket kell foganatosítanunk. A fiatal gyümölcsösöket leghelyesebb drótkerítéssel védeni, de a fatörzs bekötözése még eredményesebb lehet. Kis lyukú sodronydrót, vagy a vasgyárak szabást végző gépeinek lemezhulladéka a legjobb védőanyag, mert kellő kezelés mellett több éven át védelmet nyújt a rágcsálók ellen. Felhelyezésükkel arra ügyeljünk, hogy sehol se simuljanak közvetlenül a törzshöz, mert a mezei nyúl erős fogaival így is kárt okozhat. Védekezés céljaira más, a gazdaságokban és házunk táján található növényi anyagok szintén alkalmasak a törzsek bekötözésére. Ezek közül a napraforgószár, nád, többrétegű papírzsák felvágott szalagjai vagy a száraz venyige. Ezek felerősítésénél ügyeljünk arra, hogy a törzset egészen a vázágakig bevonjuk. Szalma, zsupp vagy kukoricaszár nem alkalmas a rágcsálók elleni védekezésre, bár erre a célra részben meg is felelnének. Ez a védőanyag kedvező feltételeket teremt a kósza és mezei pocok befészkelésére, ami még nagyobb veszélylyel jár, mint a nyulak kártétele. Alacsony törzsű fák, típusfák és sövénygyümölcsösök egyetlen védelme a biztosan záró drótkerítés, más védő anyagokkal nem érünk el célt, hiszen magas hószint, hófúvások esetén a törzsrészen kívül szinte az egész korona ki van téve a közvetlen veszélynek. Az üregi nyulak nagymennyiségű előfordulása esetében tél folyamán már szénkéneggel kell őket irtani. Ilyenkor jól felismerhető, hogy melyik föld alatti kotorékban van lakó. jellemző az állat tisztasága. Kotorékja előtt ürítkezik és lábáról is ott rázza le a rátapadt szenynyeződést, ami a havat a bejáratnál piszkossá teszi. Behasított fűvesszőből készített csipesz segítségével szénkénegbe mártott vattát dugunk a járatba, majd hóval betakarjuk a nyílást. A keletkező gáz elpusztítja a károkozó rágcsálót. Rágásukkal a fatörzsek háncsrészét károsítják, tönkre teszik azokat a szervesanyagot szállító 9ejtnyalábokat, amelyek a gyökereknek juttatnak táplálékot. Ezek elpusztulása a fa elhalását eredményezi. Ha nem teljes körben károsodott a héj, úgy a sebhelyeket azonnal oltóviasszal bekenjük, hogy az osztódósejtek (kambium réteg) segítségével elősegítsük a hegedőst a vegetáció megindulásával. Ezzel részben pótlódnak a hiányzó háncsszövetek. Ha alacsonyan van a sebhely, úgy hasznos a földet felkupacolni. Csak földkupacolással érhetünk el eredményeket azokon a helyeken, ahol nedves talajú a gyümölcsös. Nagyobb sebek esetében — főleg a könnyebben forradó-gyógyuló almaféléknél — ajánlatos az elmondottakon kívül télutón, kora tavasszal áthidaló oltást végezni. Ez nagy kézügyességet igényel, sikere nem a legbiztosabb. Teljesen körülrágott fát, főleg a nehezen hegedő és a sebhelyeken elmézgásodó csontmagvúakat már nehezebb megmenteni, — helyesebb azokat újakkal pótolni. A vizek mentén, azok ártéri részén létesített fiatal gyümölcsös fáival megtörténhet, hogy az erősödő tavaszi szelek hatására oldalra dőlnek vagy teljesen elterülnek a talajon. Vihar utáni helyzetre emlékeztet ez az állapot. Ha ezek gyökérzetét keressük, megtörténhet, hogy csak gyökércsonkokat találunk, olyanokat, mint a ceruza kihegyezett vége. Maga a törzs vége is hegyezett ceruzára emlékeztet. A kártevő a patkányra emlékeztető emlős állat, a kósza pocok. Téli álmot nem alszik, kártétele a téli hónapokra esik, nyáron a vizekben vagy azok közelében tanyázik, ahol zsenge vízi növényekkel, gumós- és gyökérnövényekkel él. Fészkét a földbe építi és több kijáróval látja el. A nyílásokat görönggyel torlaszolja el. Az egyes gyümölcsfák között folyosókat épít. A napfényt kerüli, csak este vagy holdvilágos éjjeleken figyelhető meg. Többször fiadzik évente, egy-egy fészekalja 3—5 fiatalból áll. Egy kósza pocok a tél idején több gyümölcsfát is elpusztíthat, azért pocoktanyák közelében nagy méreteket ölthet kártétele. Rejtett életet él, nagyon óvatos, irtása meglehetősen nehézségekbe ütközik. Legjobban bevált a mérgezés. Járataiba kesztyűs kézzel fogott sárgarépát, zellergumót teszünk. Ha ezeket elhordja, úgy nem fogott gyanút és így mérgezett gyökérzöldséget is tehetünk járataiba. A kettéhasított és kivájt sárgarépa és zellergumó közepébe gyógyszertárból beszerzett 2 % foszforpépet juttatunk. Ennek fogyasztása halálos számára. A mezei pocok hasonló a házi egérhez. Fülei azonban kicsinyek, alig láthatók, farka rövid. Bundája tömöttebb mint az előzőé és barnásba hajló. Ha természetes ellenségei (a tífusz, ragadozó emlősállatok és madarak) nem irtanák őket szorgalmasan, évente egy pár utódainak száma elérhetné a 2000—3000 példányt. Rendesen azokban a gyümölcsösökben okoz kárt, amelyek szántóföldekkel érintkeznek, főleg ha azokban lucerna vagy évelő takarmánynövény található. Száraz években — mint az idei is volt — olyan nagy mértékben elszaporodhat, hogy hatalmas károkat okoznak a növényekben, sőt emberre is átragadó lázas betegséget terjesztenek. A gyümölcsösökben fészkét a fa gyökerei köré rakja. A baj akkor keletkezik, ha tartós hó borítja el a gyümölcsöst. Ilyen- • kor a fák gyökérnyaki részét teljesen körülrágja és azt menthetetlenül elpusztítja. Már az ősz folyamán figyeljük meg a gyümölcsösök talaját. Ha azt tapasztaljuk, hogy a pocoktanyák száma egyre növekszik, mindig több pocoklyuk található, azonnal fogjunk hozzá irtásához, hogy azt a tél érkezéséig befejezhessük. Az irtás megkezdése előtt minden lyukat tömjünk be, másnapra a lakottak nyílását ismét kikaparják. Egy-egy lyukba 5 g-nyi szénkéneget öntünk és betakarjuk azokat. Cinkfoszfiddal mérgezett kukoricadara is eredményes lehet. Kézzel ne nyúljunk hozzá, mert az ember illata elriasztja a pockokat a csalétektől. A mérgezett területen két hétig ne legeltessünk és kaparó baromfit se engedjünk a gyümölcsös területére. A kósza és mezei pocok kártételét azzal is enyhíthetjük, ha a fatörzseket védő dróthálót, pléhlemezeket vagy napraforgó- és nádszálat kihelyezésükkor mélyebbre tesszük, úgy hogy a fák gyökérnyakát is védjük a kártevőtől. Az erdei vadak közül az őzek és szarvasok is kártékonyak lehetnek akkor, ha télidőben a közeli erdőkből becsatangolnak a gyümölcsösökbe. Ezek kedves eledele télutón és tavasszal a zsenge gyümölcsfaág. Főleg a rügyfakadás idején kedvező számukra az ágak nedvdús héja. Az agancsok fenésével öszszetörhetik az ágakat, ami szintén nagy kárt jelenthet. Ellenük elsősorban a normálistól magasabb kerítéssel védekezhetünk eredményesen. Juhász Árpád A nyúlrágásos fatörzs áthidaló oltása és annak eredménye
