Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-24 / 25. szám
Nem ajánlom a hizlalt lépek alkalmazását Akárcsak minden foglalkozási ágban, úgy a méhészetben is vannak új és régi munkamódszerek. Emberi szokás, hogy mindkettőnek vannak rajongói, ellenzői. Rendszerint az újnak több a híve mint a réginek, de számos esetben ennek fordítottja is lehet. Erre mondják, hódít a szokás hatalma. A hizlalt lép Is már régi múltra tekint vissza. Amikor a keretes kaptárt feltalálták s benne felfedezték a méheknek azon tulajdonságát, hogy a mézkoszorúkat vastagabbra építik, mint a fiasításos lépeket, ekkor vette kezdetét a hizlalt lépek használata azon gondolatból kiindulva, hogy a méhek ösztönének ez jobban megfelel. Azóta a méhészet hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az emberek rájöttek, hogy a méhek munkája, tevékenysége bizonyos mértékig befolyásolható. Ebből kiindulva születtek különböző méhlakások, számos kaptártípus és különböző mézeltetési formák. Nem török lándzsát a mostani hagyományos mézeslépek mellett, ugyanakkor elfogulatlanul bírálom a hizlalt lépeket. Az alábbiakat nem az idősebb méhészektől hallottam, s nem a szakirodalomból olvastam, hanem saját bőrömön tapasztaltam Közel húsz éve méhészkedem. Vidékünkön akkoriban a Balogh kaptár volt legismertebb, háromnegyedes mézürrel, negyven milliméter széles hizlalt lépekkel. Megjegyzem akkoriban már ismertük a Szlovák normalizált B típusát, melyben mind a költőtérben, mind a mézűrben egyforma keretek voltak. Mielőtt első kaptáramat elkészítettem, számos méhész tanácsát kértem. Az egyik ilyet, a másik amolyant ajánlott. Közös nevezőre egy méhész sem jutott. Sok tétovázás után a Balogh kaptárt választottam, és nagy szorgalommal fogtam készítéséhez. Teltek-múltak az évek, de kaptáraim nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, dacára annak, hogy erős méhcsaládokkal rendelkeztem. Először is nagy probléma volt a hizlalt lépek építtetése. A méhek csak nagy hordáskor foglalták el a méztereket s akkor is nagy szeretettel készítettek a lépek közé zugépítményeket. Ezt állandóan el kellett távolítani, mert máskülönben meggyűlt volna a baj. Amikor néhány család a mézteret már egészen kiépítette, hizlalt lépjeit szétosztottam a többi családok között úgy, hogy egy kiépített és egy műlépes keret került egymás mellé. Ez megkönnyítette a további építtetést. Jó hordáskor örömmel gyönyörködhettem a hófehéren fedelezett mézeslépekben, és szinte láttam magam előtt pergetéskor, milyen vastagon adja majd a mézet. Pergetéskor szomorú csalódás ért. Ekkor vettem észre, hogy csak a lépek felső része van tömve mézzel, míg a többi rész mind-mind fiasítás. Az elkövetkező években ezen úgy segítettem, hogy anvarácsokat helyeztem a költőtér és mézür közé. Későbben, 1952 tavaszától az erdőgazdaság méhésze lettem. Itt kizárólag Szlovák normalizált B típusú kaptárakkal méhészkedtem, melyben tudvalevő, hogy mind a mézürben, mind a költőtérben egyforma vastagságú keretek vannak. Ekkor láttam és tapasztaltam ennek előnyét a hizlalt lépekkel szemben. Ettől kezdve én is áttértem az egyforma vastagságú keretekre. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hizlalt lép nem jó, sőt, bizonyos előnyei is vannak a másikkal szemben. Gyorsabb vele a munka, mert amíg a 26 milliméteres keretből egy-egy kaptárban 9 darab van, addig a hizlaltból csak 7 darab. Ezek után pergetéskor kevesebb keretet kell kiszedni, fedelezni, pergetni, továbbá drótozni, műlépezni stb. Ugyanakkor a mézterek felszerelése is könnyebb. Ide nem kerül fiasításos keret, tehát nem kell az anyát keresni, ami bizony sok időt elrabol a méhésztől. Ezen idő alatt a hizlalt lépes mézterekből öt darabot is felrakok. Hiszen a költőtérről leveszem a takarót, felteszem az anyarácsot és következhet a méztér elhelyezése. Egyszóval, a hizlalt lép előnyét abban látom, hogy kevesebb munkát ad a méhésznek, ugyanakkor műlépet is megtakaríthatunk vele. Ellenben a 26 milliméteres mézeskeretekkel több a munka, de sokkal jobb az eredmény, s ezáltal-a munkatöbblet megtérül. Az elmondottakat összegezve s tapasztalataimból kiindulva, nem ajánlom a hizlalt lép alkalmazását sem az egyéni, sem a nagyüzemi méhészeknek. Úgy gondolom, hogy a hizlalt lép pótmézürnek megfelel. A nagyobb méhészetekben, ahol a legkiválóbb családok oly hamar megtöltik a mézkamrát, hogy a pergetés ideje még nem érkezett el, jó szolgálatot tesz egy fél mézür tele hizlalt lépekkel. BOTT JÓZSEF, méhész Iskola után a gyerekek előszeretettel járnak a méhesben és figyelik a méhek szorgalmas munkáját. A bátrabbak a kaptárt is kibontják és tanulmányozzák a méhek belső életét. Fotó: Kruiinsky A méhészmester Több mint tíz esztendővel ezelőtt végzett a hrádoki méhészeti szakiskolában, majd a Fiileki Állami Gazdaság méhészetébe került, ahol nem néhány, hanem kétszáznál több méhcsalád ápolója. Méhészmester a javából. Ilyen fiatalon, mint ö, nem sokan mondhatják el magukról ugyanezt. Szűkszavú, kevés beszédű ember, ha róla van szó. De hát az ember és a munka összetartozik. Izzig-vérig méhész, ami abból is nyilvánvaló, hogy míg más hordás idején gumikesztyűvel, maszkával, taplópipával fölszerelve merészkedik a kaptárok közelébe, ő puszta kézzel, fejvédő és pipa nélkül, az ijedős méhészek sopánkodása közben gyakorlott mozdulattal kaptárt bont a vándortanyán. A nézők szájukat tátják, s tudomásul veszik, hogy mesztelen karján föl-alá futkosnak a méhecskék. Ö azonban nyugodt, megfontolt, rá se hederít. Nem sietős a dolga. Aztán egyetlen szúrás nélkül visszahelyezi a lépeket, miközben a tisztes távolból nézelődök felé mosolyog. Ki tudja, mire gondol? Biztosan gyáváknak tartja amazokat. Befödi a kaptárt, majd elbeszélget a nálánál idősebbekkel. Tanácsokat ad. A körülötte figyelők elismeréssel, tudásszomjason hallgatják. Gyűjtik a tapasztalatokat, tanulnak a fiatal szakembertől, a nagyüzemi méhésztől, aki a járási vezetőségnek is lelkes tagja. Munkahelyén kedvelik KELEMEN Ferencet. Van miért. A rábízott méhcsaládokkal fölbecsülhetetlen hasznot hajt a gazdaságnak. Közreműködik a több mint tíz hektáros gyümölcsös megtermékenyítésénél, aztán a repcére vándorol, hogy jó legyen a termés. A gazdaság igazgatójával megegyeztek abban, hogy a maghozó évelő hereféléket csakis méhekkel hozzáférhető helyeken termesztik, mert a gyakorlat ennek szükségességét igazolta. Virágzás idején aztán a here- és a lucernatáblákat jól megrakják kaptárakkal. így termelik a pénzt. Tavaly — az aprómagtermesztés szempontjából eléggé mostoha esztendőben — több mint 245 mázsa magot fogtak, s ez leginkább a méheknek és jórészt a méhészmesterpek köszönhető. —h— A barátcserje A barátcserjék, tudományosan Vitex-ek mézelők. Nálunk a Vitex agnus-catus ismeretes kertekben parkokban. Méhészeti értékét jóval felülmúlja a Vitex incisa negundo. Croley cikke szerint Kanadában is megél, de néha tövig elfagy. Igaz ugyan, hogy aztán újra sarjadzik. Meleg vidéken érzi igazán jól magát, magot is csak ott terem, öt méterre is megnő. Magról könnyű szaporítani. Már az első évben másfél méteresre fejlődik és mindjárt virágzik is. Késő őszig virít. Egy holdnyi területen kb. 10 mázsa mézet ad az Egyesült Államokban.
