Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-24 / 25. szám
a méhcsalád életének természettani feltételei Nagy utat bejártunk míg fel- szerű közösség egyensúlyát tehetjük a kérdést, melyek a helyreállítani mindig nem is méhcsalád természettani félté- tudják. Ekkor elkerülhetetlen a telei? végpusztulás. Hogy ezek léteznek, vitás nem lehet, mert az évezredek során kialakult mai méhcsalád ott él a kertünk végében, vagy vándortanyánkon, és tartozéka a természetnek. Beleilleszkedett a természetbe, betartotta az általa követelt feltételeket. Vessünk egy pillantást közej lebbről a méhcsaládba. Megérdemli, mert a család magába-1 zárt, csodálatosan lüktető szervezet, egy egészen különleges élőlény. Nem a méh, hanem a méhcsalád a biológiai egység. A méhcsalád első lépése a rajzás. Az egyik régebbi egység kettéválik, elvégzi természetadta küldetését, szaporodik, utódot hoz létre, hogy egyetlen lépéssel tovább vigye az életet. Ez az újonc, ha megtalálta az életre elsődlegesen szükséges odút, üreget, kaptárt, abban fel-i fejlődik. Ha nem is azonnal, de a következő években éretté válik. Élete során sokszor szenved, mert különféle bajok és betegségek sújthatják. Ez lehet parazita, hőség, nedvesség, állat, ember stb. Mert szenved a szó szoros értelmében akkor is, ha a méhész nem úgy szedi el mézfölösleget, ahogyan azt szabad, de — akárcsak bármely más élőlény — saját erejéből felgyógul. A méhegyedek, különösen a nyári időszakban, hamar elpusztulnak, de azt is tudjuk, hogy ha arra szükség mutatkozik, meg is fiatalodnak. Az idősebbek képesek elsatnyult szerveiket újra működtetni, sőt, a dolgozó méhek petézni is tudnak. Ez hihetetlenül hangzik, de így van. A méhcsalád nem csupán rovarok közössége. Ellenkezőleg. Egy legpontosabban működő, élő szervezet. Minden ténykedését tökéletes munkamegosztásban végzi minden időszakban, még télen is. A munka minden méhegyedet foglalkoztat, de egyetlen méh sem dolgozik céltalanul. Ha kell egyik munkából másikba lép. Ma teljes bizonyossággal tudjuk, hogy a méhcsalád sok szabályszerű részből álló, részenként önállóan dolgozó, egyetlen különleges élőlény, melyet mint egységet a kaptárba özönlő élelem és az anya testéből áradó éltetőnedv tart egybe s irányítja szabályszerű ténykedését is. Az éltetőnedv a keringés. Ha ez megáll, a család rettenetesen szenved. Megkísérli, hogy az új helyzethez alkalmazkodjék, — hogy a lehetetlent is lehetővé tegye, de a legnagyobb Igyekezet is csak ritkán eredményes. A méhek alkalmazkodóképessége elképesztő. Ezek a tulajdonságok is szabályszerűek. Mégis csak természetadta különlegességek ős éppen ezért a szabály-G. A. Rösch német zoológus még 1925-ben közzétette kísérleteinek eredményét, mely szerint egy méhcsalád pirossal megjegyzett fiatal méhei átlagosan kilenc napig voltak dajkaméhek, a 19-ik napig építőméhek és végül 35 napig kijáró gyűjtőméhek a nyári időszakban és ezalatt szervezetük teljesen elhasználódott. Hasonló kísérletet a Kassai Állatorvosi fakultás is végzett. Ezeket a kísérleteket egy kiegyensúlyozott méhközösségben végezték, miközben semmi rendellenesség nem adódott elő. Amit tehát megállapítottak, természetesek. Rösch közlése után mindenhol felfigyeltek a szakemberek és gombamódra születtek az újabb és újabb megállapítások, melyek kivétel nélkül a méhek szerfölötti és sokoldalú alkalmazkodóképességét bizonyították. Ilyen vizsgálatokat Dr. Lindauer, Perepelova, angol és francia kutatók, Mykola H. Haydak, Vasziljo Moszkovljevics és főképpen az angol Dr. C. R. Ribband végeztek. Ezek közül Ribband jutott a méhcsaládról alkotott új elképzelésre, hogy egy magábazárt szabályszerű szervezet, mely több egyenként működő részlegből áll és az egészet mint egységet, az élelembe kevert és az anya testéből áradó éltetőnedv tart egybe s irányít. A kaptárban különböző munkákat kell elvégezni. Ezek nyáron: tisztogatás, fiasitás, valamint az anya etetése, pempőtermelés, viasztermelés és lépépítés, kaptárőrzés, hulladékszállítás, víz-, virágpor-, nektárgyűjtés és mézérlelés. Télen: a telelőfürt képzése, melegítése, az anya gondozása és végül a fiasitás nevelése is. Különösen nyáron sok a teendő, melyek az óraszerkezet pontosságával zajlanak, de sehol sem dolgozik több méh, mint amennyi a nektárhozam és a fejlődés arányossága következtében szükséges. Minden munkát naponta elvégeznek. Rösch három nagy munkacsoportot észlelt: a) a dolgozók dajkacsoportját, b) viasztermelő- építócsoportját c) és a dolgozók kijáró, gyűjtőcsoportját. Az őrszolgálatot teljesítő méheket az építők közé sorolta. Azt is igazolta, hogy a dolgozók belső fizikai szervezete és felépítése más és más. Rendes körülmények között mindenkor csak azt a munkát végzik, amire fejlettségük folytán pillanatnyilag alkalmasak. Többször megkíséreltem méhek nélkül, nyílt fiasítással (három db. fiasításos kerettel) rábírni egyik-másik családomat, hogy ezen lépek fiasításával foglalkozzanak. Bizony a peték és álcák zöme elpusztult, s csak nagyon kis hányadát nevelték fel, amit amúgy is felneveltek volna.olyan arányban, ahogyan naponta gyarapodtak. Csak a többi munkák kiegyensúlyozott arányában foglalkoztak a fiasítással, és a dolgozókat más munkákból nem vonták ki. Meg kellett tehát állapítanom, hogy a kaptárban folyó összes munkálatok között a szabályszerű fejlődés és a beözönlő nektár mindenkori állapota kiegyensúlyozott arányt létesít, és minden munkát ebben az arányban végeznek. Ez a méhcsalád természetes, szabályszerű ténykedése. Csupán egyetlen eset képes a dolgozók létszámában eltolódást létrehozni, ami szintén szabályszerű és kivételnek sem minősíthetjük. Ez akkor adódik elő, amikor a család készletei még hiányosak, de bőséges hordási lehetőségek keletkeznek és csak addig tart, amíg a készletek kiegészülnek. Ilyenkor a méhész egy második üres mézkamra közbeiktatásával kihasználhatja a méhcsalád gyűjtési ösztönének féktelenségét. Ha ezt elmulasztja, a gyűjtési ösztön szaporodási ösztönné válik és a méhcsalád kirajzik. E három fő munkacsoportnak nagyon érdekes része a foglalkoztatott méhek számbeli aránya. Ezt azonban itt nem részletezhetjük, mert a szabályszerű fejlődéssel függ össze, és ennek természettani feltételeiből szolgál indokolásul. Az elmondottak alapján most már kimondhatjuk, hogy a méhcsalád létezésének első feltétele az, hogy 1. szabályszerű és kiegyensúlyozott közösséget alkosson, 2. lakás és táplálék biztosítása, 3. a szükséges mennyiségű egészséges méh, minden korosztályú egyedekkel és petézőképes jó anya. A szükséges mennyiség azt jelenti, hogy egy raj vagy műraj legalább három és fél, négy kg legyen. Fennakadás nélkül csak ilyen nagyszámú méhcsoport képes a gyors fejlődésre. Nem szabad 2—3 kg-os rajokkal kísérletezni, mert ezek csak két év múlva lesznek mézeltetésre alkalmasak. Ezzel azt állítom, hogy a méhész legalább négy kilós rajt vásároljon vagy adjon el, mert ez nevezhető teljesértékű rajnak. Hogy a jó anya mennyire fontos, azt bizonyítani nem kell. Szirmai István ■M/wwwysAMAMMWwwvwwwvwwvww Első raj új anyával Az idén májusban Jobard hat raja közül öt új anyával szállt ki. A régi, jelzett anyák március végén még mind megvoltak. Az utórajok a szokottnál korábban, 2—3 nap múlva követték az elsőket. Jobard arra következtet ebből, hogy az első rajok anyja a rajzáskor nevelt fiatalok között legkorábban kikelt volt, s a régit csak akkortájt pusztították el a méhek. Ez azonban nincs így minden évben. (Az első raj a régi anyával szokott kivonulni. Ha ez az anya elvész, utórajhoz hasonlóan egy vagy több új anya lehet benne. Ügy látszik, hogy ez gyakoribb lehet, mint gondolják. Nemcsak Jobard megfigyelése bizonyítja ezt, hanem Ambrózy Béláé is. Ambrózy rajjal kereskedett. Már 1873-ban több vevője arról panaszkodott, hogy terméketlen anyákat kapott a rajokban. Erre Ambrózy kilenc évig vizsgálta az első rajok anyját, s azt tapasztalta, hogy azok legtöbbször fiatalok, néha pedig idős és fiatal anyák vannak együtt. Pl. 1873-ban 121 első raj közül csak 9-ben volt régi anya, 1975-ben 141 közül 9-ben, 1876-ban 240 raj közül 61-ben öreg, 153-ban új, 26-ban régi és új anyák együtt voltak. 1881-ben a régi anyás első rajok száma 26, az új anyásoké 112, egyszerre idős és új anyásoké 32. Ambrózy felhívására mások is nyilatkoztak, némelyek ellene, mások azonban mellette. Az „Ungarische Biene“ című magyarországi németnyelvű méhészlap 1880 decemberi számában 15 méhésznek az Ambrózyval egyező megfigyelése jelent meg. Ambrózy magyarázata szerint: „Az általános jelenség okvetlenül odamutat, hogy a királynéban van a hiba, amennyiben ezeknél a rajzási vágy hiányzik, és ennélfogva ki nem jönnek a kaptárból, miértis a méhek által ostromoltatnak, és a köpűbe ide s tova hurcoltatnak, míg el nem vesznek. Sokszor volt alkalmam ezen tényről meggyőződni, és nem egyszer szabadítottam fel a királynékat, melyek már megbénítva vagy félig kiéhezve a biztos pusztulásnak néztek elébe. Számtalanszor találtam holt királynékat méhek által kii'iilvéve és a kaptár előtt feküdve.“ 7
