Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-17 / 24. szám
A lúdtenyésztés helyzete / ••• tt» es |ovo|e a dunaszerdahefyi járásban A világ baromfitenyésztése az utóbbi tíz esztendőben több mint 30 °/o-kal emelkedett. Jelentős mennyiségi és minőségi fejlődés észlelhető Csehszlovákiában mind a kaparóbaromfiak (különösen a tyúktenyésztés), mind a vízibaromfiakat illetően. E jelenségnek több oka van. A második világháború alatt jelentősen csökkent a hazai lúdállomány és csak az 1940-es évek végére érte el a háború előtti létszámot. Azonban' a nagy társadalmi átalakulás, mely az említett időszakban kezdetét vette, mint pl. a mezőgazdaság kollektivizálása, ezzel a háztáji gazdaságok nagymérvű elsorvadása, a kisüzemi lúdtartás rovására mentek. A parlagterületeket, — így a falvakhoz tartozó libalegelők nagyrészét — feltörték, az aratást gépesítették, ügy az lényegesen meggyorsult, kevesebb ideig volt tarló s ezzel jelentős mértékben szűkült a ludak nyári takarmányozásának hagyományos módja. A felvásárlási árak sem voltak mindig reálisak. Ezek tehát azok az okok, melyek magyarázatot adnak a lúdtenyésztés helyzetére. Az említett kihatások alól még az olyan jó helyi adottságokkal rendelkező járás is, mint pl. a dunaszerdahelyi sem kivétel, ahol évszázados hagyománya van a lúdtartásnak. A „Nagy-Duna“, valamint a ,„Kis- Duna“ árterületei és számos több százra tehető kisebb-nagyobb szigete, a sok csatornamelléke és lapályos területei, kitűnő lehetőségeket nyújtanak a libanevelésre. A nagyüzemi lúdtartás, lúdtenyésztés egyik fontos tényezője a takarmányozás, mert ez számottevően befolyásolja a jövedelmezőséget. Nem mindegy, hogy a ludak egész éven keresztül a zsákból esznek, vagy a szükségletük felét saját maguk fedezik legeléssel, tarlójárással. A ludak takarmányigénye más, mint a többi baromfié. A lúd tipikusan legelő állatfaj, a vakbele igen fejlett, ami lehetővé teszi számukra, hogy legeléssel fedezzék szükségletüket. Fejlett vakbelüknek köszönhető, hogy a nagyobb rosttartalmú takarmányokat is jól értékesítik, így pl. a különféle szénákból készült liszteket, sőt még némely polyvát is — mint a „lenpolyvát“. A lúdtenyésztés fellendítését indokolja az a tény is, hogy külföldi piacokon, szinte korlátlan mennyiségben tudnánk elhelyezni pecsenyelibát és májat, ami jelentős mértékben növelné népgazdaságunk devizakészletét. A lúdtoll és a máj iránti kereslet óriási. Egy kilogramm máj ára a minőségi osztálytól függően 11—14 dollárba kerül. Tehát 1 kg májért 50— 60 kg narancsot, vagy citromot kapunk cserébe. A második világháború előtt Csehszlovákiában kb. egy millió tenyészlúd volt, ebből Szlovákiában több mint negyed millió. Évente átlagban 5—5,5 millió libát neveltek fel, ebből Szlovákiában mintegy 2 milliót. A lúdtenyésztés termékeiből jelentős mennyiséget exportáltak. Jelen pillanatban Csehszlovákia lúdállománya alig valamivel több mint háromnegyed millió. E szám kétharmadát alacsony tojástermelésű egyed adja, melynek több mint fele parlagi — fajtajelleg nélküli. A többi „Cseh, vagy dunamelléki, ún. dunai lúd, és csak a többi egyed tartozik a magastermelékenységű fajtákhoz pl.: olasz, rajnai, iandesi, vagy ezek eláő keresztezései. A hazai környezetben nevelt és tenyésztett ludak, mint pl. a cseh, vagy a dunai lúd — kitűnő ellenállóképességgel rendelkeznek, csak tojáshozamuk alacsony — átlagban 12 db évente, amiből 5—7 kisliba kel, ezért nagyon megdrágítja az előállítási költséget. A nagyüzemi lúdtartáshoz tehát olyan lúdfajtákat kell keresni, melyek magas tojástermeléssel, gyors fejlődéssel és jó takarmányértékesítőképességgel rendelkeznek. Ilyenek az előbb említett fajták. Ebből a tételből indultak ki a dunaszerdahelyi járás mezőgazdasági üzemei és a termelési igazgatóság. A járás Csallóköz szívében fekszik és területén nagy hagyománya van a lúdtenyésztésnek. A jó tartási viszonyok ellenére azonban 1963-ig teljesen kisüzemi szinten mozogtak. A járás területén pár évvel ezelőtt több szövetkezet elhatározta, hogy megpróbálkozik a lúdtenyésztéssel. Ilyen úttörők közé tartozott az ekecsi, radványi, kulcsodi, felbári, bakai, pozsony-eperjesi és a várkonyi szövetkezetek. A várkonyi szövetkezetben, ahol szintén nagy hagyománya van a baromfitenyésztésnek, Petrilla mérnök zootechnikus a jövőben még tovább bővíti a jelenlegi lúdállományt, mert az elért eredmények azt mutatják, érdemes lúdtenyésztéssel foglalkozni. A járás területén a legnagyobb lúdtenyészete az ekecsi szövetkezetnek van, ahol törzstenyészettel is foglalkoznak, s jelenleg 20 törzset tenyésztenek. A nevezett szövetkezetben szintén nagy hagyományai vannak a baromfitenyésztésnek s nem véletlen, hogy éppen itt épült fel elsőnek a járásban A píerovi XI. Országos Tenyészállat Kiállításon a Komárom járásbeli fmelyi EFSZ ludai részesültek a legnagyobb elismerésben és aranyérmet nyertek. (Foto: Kucsera Szilárd) egy 5000-es tojóház. Több éven keresztül pulykatenyésztéssel is foglalkoztak, és átlagban 10 ezer pulykát neveltek fel évente. A szövetkezet vezetősége látta, hogy a kaparóbaromfiak tartása kifizetődő — ezért úgy döntött, hogy üzemükben megpróbálkoznak a lúdtenyésztéssel. Megbízták Cirfusz Sándor zootechnikust a tenyészet megszervezésével. A kezdetben a morvaországi sedleci EFSZ-töl vásároltak tenyészludakat és gúnárokat. Ez a morvaországi szövetkezet hagyományos lúdtenyésztő. Később az ivánkai kutatóintézettől több mint ezer ludat és gúnárt vásároltak, melyekből a zootechnikus és munkatársai a következő tenyészcsoportokat alakították ki: Csoport: tojó: gúnár: összesen: ivararány: C tenyészet 80 20 100 1:4 B tenyészet 165 45 210 1:3,55 A tenyészet 365 95 460 1:3,84 összesen: 610 160 770 1:3,81 Kezdetben akadtak kisebbnagyobb nehézségek a tenyészet körül, ahogy ez már lenni szokott. A libakeltetés technológiájának elsajátítására az ekecsiek a tatai halgazdaság keltető üzemébe küldtek megbízható szakembert tanulmányi gyakorlatra. A kikelt kislibákat nem használt tyúkistállókban helyezték el. Egy dolgozóra átlagban 900—1200 db liba gondozása — legeltetése jutott. A ludak gondozását tenyészetenként egy-egy női munkaerő végezte és végzi ma is. Az ekecsi zootechnikus szerint egy hasznosításba vehető tenyészlúd előállítási költsége 120 korona. Egy kilogramm liba előállítása húsra — 14 Koronába kerül és a legmagasabb eladási ára 19,80 korona. Egy tenyészlúd évi tartási költsége 200—205 korona, tehát 205 + 120 = 325 korona. Egy tenyészlúd előállítási költsége tehát a tojásrakás megkezdéséig 120 korona. Egy tojó évi termelése 35—40 db tojás. Minden tojást az említett költségeken kívül a gunárak tartási költsége is terheli, melynek összege Cirfusz zootechnikus szerint 1,15—1,30 korona körül van. Ha a legmagasabb átlag tojástermelést vesszük, úgy ez esetben 40 tojást megterheli még a gúnárok költsége, mely adott esetben 48 koronát tesz ki. Ha ehhez hozzáadjuk a 325 koronát, tehát 373 koronába kerül egy tojólúd évi tartási költsége, de csak az első 15 hónapban, mert a ludakat három évig tartják a tenyészetben. Ebben az esetben a tenyészlúd előállítási költségét a 120 koronát osztani kell hárommal és így egy tenyészlúd előállítási költsége csak 40 koronát tesz ki. Ha csak az első év hasznát vesszük alapul és 25 kislibát számítunk egy lúd után évente, melynek eladási ára darabonként 27 korona (ebből a szövetkezet két korona adót fizet) tehát az összeg a libák eladása után 625 koronára rúg. Ebből az összegből kivonjuk a lúdtartás költségeit (valamennyi költség), a 373 koronát, akkor egy lúd után az évi haszon 252 korona. Ezer tojó után a haszon tehát több mint negyed millió korona. Az ekecsi szövetkezet 1968-ban tojóállományát 2 ezerre bővíti, mintegy 10 ezer napos liba eladásával számolnak és 5000 brojlert juttatnak a piacra. Ezt minden bizonnyal azért teszik, mert a lúdtec 3sztésben megtalálták számításukat. Hasonló nézeten vannak a többi szövetkezetek is, akik a jövőben szintén növelik lüdtenyészetüket. MOLNÁR FERENC 3
