Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-01-21 / 3. szám

Egymásra találtak Egyenes vonalú ruhák Fiatalabb olvasó­­nőink részére 88 cm-es mellbőségre közlünk itt szabás­mintával ellátott ruhamodelleket. Első rajzunkon kockás müszálszö­­vetből készíthető egyszínű anyaggal díszített, végig gombolt ruha sze­repel. A másik rajz: új vonalú zsákruha, mellré­szén csak elöl, szoknyáján körül­futó tűzéssel. Egy kocka — 10 cm-rel. A — ruha fél eleje, B — a fél háta, C — ujja. Felnagyítás után a papírmintát az alakhoz próbáljuk, s csak azután tűz­zük a kelmére, hogy körülszabhas­suk. A varrásszéle­ket külön rá kell hagyni. A zsákru­ha szabásánál az eleje középvonalát összeillesztjük, egybeszabjuk — a gombolás áthajtó részét levonjuk a szélességből. (M. M.)' Nem úgy verik nálunk a betyárt SEBESEN ROBOG a gyorsvonat. A kocsik ablakait belepte a zúzmara. Kint hóvihar tombol. Az utasok be­szélgetnek, olvasnak, dohányoznak, egyesek előveszik az elemózsiát, na­gyokat hörpíntenek a jó hazai kis­üstiből, mások a sarokba húzódva kabát alatt szundikálnak. Valameny­­nyinek meg van a gondja, öröme. A vonat kerekei egyhangúan zakatol­nak, kint visít a szél és az ablakok­hoz veri a fagyott hópelyheket. Szem­ben velem fiatal katona olvas. Azaz mintha nem is olvasna, csak tartja a könyvet a kezében, a szeme nem kíséri a sorokat. Állandóan fészkelő­dig Mi baja lehet? — gondolom. Ta­lán a kedvesétől tér haza és szép emlékeire gondol vissza? Vagy sza­badságra megy? Fiatal fiú, szinte gyerek még. A fülkében ketten ülünk. Én is ál­mos vagyok. Szempilláim nehezed­nek, le-lecsukódik a szemem. Ütitár­­sam egyszerre megszólal: — Megengedi uram, hogy rágyújt­sak? — kérdi illedelmesen. — Kérem, tessék — felelem — úgy hiszem, ez dohányzó szakasz. Hová utazik? — kezdem a beszélgetést. — Kassára. — Akkor még sok ideje van. — Bizony van, de mondhatom, ilyen szép utazásban még nem volt ré­szem, amióta élek. Nem tudom, ér­­dekli-e ez Önt, tetszik tudni, 20 év után ráakadtam a testvéremre. Döbbenten, kérdő szemekkel tekin­tettem a fiatal emberre, akinek az arca csak úgy sugárzott. — Nem ismertem az öcsémet — folytatta. El sem képzeli, mit jelen­tett számomra első találkozásunk. — Beszélje el, kérem a történe­tét — unszoltam. — Két éves voltam, amikor elvesz­tettem az édesanyámat. Az apám odaadőan gondoskodott rólam, már ahogy tehette. Dehát egy férfi ... az nem anya. Lekötötte a hivatása, bár maga vezette a háztartást is, velem is bíbelődött. Később újra megnősült. Ezután már apám nem volt már csak az enyém. A mostohám több előjogot szerzett magának. Egyedül éreztem magam. Sokszor töprengtem: más gyereknek testvérei vannak, nekem nincsenek! Meg is kérdeztem apá­mat, miért nincsenek testvéreim? Ilyenkor apám elszomorodottan vála­szolt: „Nem, neked nincsenek, te egyetlenke vagy ... Hét éve már, hogy meghalt az apám Is, s azóta a magányosság még in­kább rámnehezedett. Gondoskodnom kellett magamról. Végtelenül kíván­tam valakit magam mellett. Belesze­rettem egy megértő lánykába, el is Jegyeztem. Aztán bevonultam, Kassán szolgálok. Egyszer odahaza, mostohám távol­létét felhasználva, régi családi fény­képek, iratok között keresgéltem, leg­alább képen szerettem volna látni anyámat, apámat. Az iratok között egy okmányra bukkantam: keresztle­vél volt. Olvasom, érzem, hogy reme­gek az Izgalomtól, az Irat csakhogy ki nem esik a kezemből. A testvérem keresztlevele volt... Világosan ott volt benne: Béla öcsém adatai, aki egy évvel utánam született. Nagyon meghatódtam. De miért titkolta előt­tem apám ezt a testvéremet? Miután kissé lecsillapodtam, tovább kutattam az okmányok közt, s foko­zatosan rájöttem mindenre, öcsém nyomorékon jött a világra, lágy csontokkal született. Kórházba, majd árvaházba került. Azok között élt, akiknek senkijük sincs. Apám min­den valószínűség szerint, második házassága érdekében mondott le az öcsémről, hiszen mostohámnak csak engem hozott hozományképDen. Én egészséges gyerek voltam, de nyo­morék második fiát megtagadta. Vagy talán meg kellett tagadnia? He], apám, ezt nem lett volna szabad megtennedl Kikutattam azt is, hogv évek múl­tával egy gyermektelen bázasoár fo­gadta örökbe Béla öcsémet. Amikor meglátták az árvaházban, sínben volt a lába, iární nem tudott. A nemes­lelkű párnak megesett rajta a szíve és ott az árvaházban a nyomorék gyermeket választották. Nem tudtam megnyugodni, meg kellett tudnom öcsém nevelő szüleinek a címét, ami hosszas utánjárással sikerült is. Le­velet írtam nekik, feltártam kiléte­met, s érdeklődtem öcsém sorsáról. Csakhamar választ kaDtam. Béla él, önfeláldozó nevelőanyja gondosan áoolta: négy éves korában kezdett csak iární. Az öcsém nagyon szeret­ne látni, látogassam meg minél ha­marább. Végtelenül boldog voltam, öt nani szabadságot kértem a század­­narancsnokomtól és elutaztam, hogy vénre találkozzam ismeretlen öcsém­mel. Megérkeztem. Becsengettem náluk. Jóságos arcú. kissé hajlott hátú asz­­szonv állt előttem. Amint bemutat­koztam, a nvakamba borult, össze­vissza csókolt, bevezetett a szobába, leültetett, süteményekkel kínált. El­mesélte, hogy Béla időközben a kór­házba ment, ahol a lábát kezelik. De mindjárt ajánlotta Is, hogy látogassuk meg. Sokáig várakoztunk a kórházban, amíg megjelent. Gyöngéden üdvözölte az anviát, engem figyelembe sem vett. Néztem az arcát, mozdulatait. Hasonlít rám! — állanítottam meg magamban uiiongva. Ö az öcsém! Könnvek szöktek a szemembe. A ner­cek kínosan múltak. Az anya hirtelen hozzáfordult. — Béla fiam, nem is üdvözlőd a bátyádat? — Anyám! ö a testvérem, aki írt nekünk? — kérdezte tágra nvílt sze­mekkel. Mindketten felemelkedtünk és néztünk egymásra. Aztán egymás karjába estünk ... De a látogatási idő letelt, én azon­ban minden idegszálammal Bélát figyelem és nem veszek tudomást semmiről., Csak úgy félfüllel hallom, ahogy Béla anyja suttogja: — Ne haragudjon, kedves Nővér, hagyja még őket, testvérek, de csak most találták meg egymást... H. T. Szép lova volt a rozsnyói bírónak. Fényes szőrű, kecses járású paripa. Nem is fukarkodtak az emberek a di­cséretével. A bíró meg úgy érezte, mintha hájjal kenegették volna. Történt azonban egyszer, hogy a szép hóka lovat elkötötte valaki. A bíró, amikor hírül vette lova el­vesztőt, nyomban szétszalasztotta haj­dúit a szélrózsa minden irányába. De hiába, a paripának nyoma veszett. A város atyja annyira nekibúsult, hogy három éjjel, három nappal fa­latot sem tudott lenyelni. Mégsem tehetett semmit. Veszteségébe bele fellett törődnie. Végül is elhatározta: új lovat vesz a tornai vásáron. El is réndult a vásárra, de csak nem ta­lált kedvére való lovat. Ahogy jár­­kel, válogat, egyszerre csak nagyot ugrik a szíve. Nem mást, a tulajdon lovát pillantja meg egy kócos legény alatt. A bíró sem volt rest, ha csele­kedni kellett. Nekilódult most is és balkezével elkapta lova kantárszárát, a jobbjában tartott bottal pedig neki­látott a lótolvajnak. A legény érezte, hogy jobban vakarják, mintsem visz­ket. Odakiáltott hát a bírónak: — Bíró uram, nem így verik nálunk a betyárt! — Hát hogyan, te akasztófáravaló? — Két kézzel, úgy bizony! A bíró a betyár ingerkedésére még jobban nekidühödött. A kantárt el­eresztve két kézre kanta a botiét és úgy döngette a lev*”’ ' A tolvaj csak erre várt. Amint lát­ta, hogy szabad a kantár, <>iag t­­tyúzta a lovát és szélvészként elvág­tatott ... Ezt a történetet már régen elfelej­tették, de a szólásmondás ma is él a gömöriek ajkán: „Nem így verik ná­lunk a betyárt!“ (D. Gy.) AZ>A^WWWWV\^/WV>AZWVW<<WWVW\AA^SO DÉNES GYÖRGY: JANUÁR Jégvirágos minden ablak, kujtorog a téli szél, hósipkát húzott a búbos, pipázgató házfedél. Befagyott a patak vize, sinkóznak a gyerekek, Télapó a földre fehér lepedőket tereget. Domboldalról fut a szánkó, porzik alatta a hó, mintha hámba fogva vonná két pajkos, tüzes csikó. Itt az új év, itt van újra, minden házba beköszön, a jókedvet, reménységet otthagyja a küszöbön. Itt az új év, jó munkára, tanulásra, gyerekek, a boldogabb jövendőhöz Így érünk majd közelebb. IV. FOLYTATÁS Csurakov, Klimenko alezredes egyik katonája ott állt a birodalmi kancel­lária kertjében az egyik bombatöl­csér előtt, amely a führer-bunker bejáratától balra volt és észrevett valamit. Csurakov arra figyelt fel, hogy a bombatölcsérben a föld laza és porhanyós, a tölcsér mélyén egy páncélököl ki nem lőtt robbanófeje fekszik legurulva, de megakadt vala­miben, ami egy szürke takaró szélé­hez hasonlít. A katona leugrott a bombatölcsér fenekére és ráakadt egy férfi és egy nő félig elégett holttes­tére, amelyet földdel temettek be. Így találták meg Hitler és Éva Braun tetemét. A katona segítségül hívta bajtársait és négyen ásták ki őket. A megtaláltak nevét a következő napon összeállított jegyzőkönyvben rögzítették. „Felvétetett 1945. május 5. napján. Panaszov Alekszej Alekszandrovlcs főhadnagy, Csurakov Ivan Dmitrie­­vics, Olajnyik Jevgenyij Sztyepanovics és Szerouh Ilja Jeframovics közkato­nák Berlin városában, Hitler birodal­mi kancelláriájának körzetében, an­nak a helynek közelében, ahol Göb­­bels és felesége holttestét megtalál­ták, Hitler személyes óvóhelye mel­lett megtaláltak és kiástak két elége­tett holttestet, egy nőét és egy fér­fiét. A tetemek erősen megégtek és va­lamilyen kiegészítő támpont nélkül nem lehet őket agnoszkálni. A holttesteket egy bombatölcsérben találták néhány méterre Hitler óvó­helyének bejáratától, földdel beta­karva." Azután tovább forgatták a földet a bombatölcsérben és két kimúlt ku­tyára akadtak — egy juhászkutyára és egy tacskóra. „ ... megtaláltunk és kiástunk két kimúlt kutyát. A kutyák ismertetőjelei: 1. Német juhászkutya (nőstény) sö­tétszürke szőrzet, nagy termet, a nya­kán egy nyakörv aprószemű láncból. Seb vagy vér a tetemen nem volt fel­fedezhető. 2. Alacsony termet (hím) fekete szőrzet, nyakörv nélkül, sebe nincs, szájának felső részén a csont eltör­ve.“ A kutyák tetemét a bombatölcsér­ben találták, 1,5 méter távolságra egymástól, földdel lazán betemetve. Indokoltan feltételezhető, hogy a kutyák megölése 5—6 nappal ezelőtt történt, t. i. a tetemeknek nincs szaga és a szőrük nem hullik. Azzal a céllal, hogy olyan tárgya­kat találjunk, amelyek lehetővé teszik annak a megállapítását, hogy kinek a kutyái voltak és milyen okból öl­ték meg őket, azon a helyen, ahol a tetemeket kiásták, alaposan felfor­gattuk és átvizsgáltuk a földet és ennek során a következőket találtuk: 1. Két üveg kémcső, valami sötét színű szer maradványaival. 2. Különböző elégett lapok egy nyomdai úton előállított könyvből és kis papírcafatok eredeti kézírással. 3. Ellpszis alakú fém medailon egy 18—20 cm hosszú, kis golyócskákból álló vékony láncon, a medailon hátsó lapján bevésett felirattal „Tarts meg engem magadnak mindörökre“. 4. 600 márka német pénz, 100 már­kás kötvényekben. 5. Fémből készült ellipszis alakú számtáblácska 31907... Gyerjebin százados, Panaszov gár­da-főhadnagy, Cíbocskin őrmester, AlabUgyin, Kirillov, Kórsak, Guljajev közkatonák“. A kutyákat könnyen agnoszkálták. A juhászkutya Hitler saját kutyája, amint a másik jegyzőkönyben olvas­ható: „magas, hosszú fülekkel“. A férfi és a nő elégett arca felismer­­hetetlen volt. Alapos kutatás nyomán állapították meg, hogy ezek Hitler és Éva Braun holttestei. Belemerültünk Hitler utolsó napjai­nak valamennyi részletébe, hogy fel­idézzük az összes eseményeket, hogy alátámasztást és bizonyítékokat sze­rezzünk a feltételezéshez: a bomba­tölcsérben sietve elrejtett két holt­test Hitler és Éva Braun teteme. BERLIN VAGY BERCHTESGADEN? Akkor sokáig kellett tanulmányoz­nunk és vizsgálnunk a tényeket, ösz­­szehasonlítani őket, hogy behatoljunk az események atmoszférájába. Most azonban, az archívum értékes anya­gai között vizsgálódva, amelyek a harmadik birodalom utolsó napjainak történetét őrzik, lehetőségem nyílt arra, hogy még egyszer betekintsek az eseményekbe és teljességükben idézzem fel őket. Bormannak, Hitler pártbeli helyet­tesének naplójában a megszokott ütemben követik egymást a bejegy­zések: a Führernél tartott tanácsko­zások, fogadások, egyes személyek felmentése és mások kinevezése fele­lős beosztásokba, vacsorák Éva Braun­nál, kitüntetések és bizonyos saját, családi ügyei — de behatolnak közé­jük a fenyegető, minden egyebet ki­szorító híradások a minden oldalról előretörő hadseregekről. Januárban még elbeszélő modorban írja: „A bolsevisták reggel támadásba mentek át“, de a következő napon — „Vasárnap, január 14. Chesken néni látogatása“. Légitámadások Drezda ellen, ellen­séges támadások Weimar ellen, légi­támadás Berlinben. „A második be­csapódás a párt kancelláriáján (erős)." Az oroszok Köslin és Schawe alatt“ — mindez még összekeveredve a társasági-politikai élet krónikájával. De napról napra lázasabban rögzíti, hogyan szűkül a kör: „Mély betörések Pomerániában. Tankok Kolberg és Schlawe—Drén­­burg közelében.“ „Nyugaton csak egyetlen hídfőállás maradt.“ (Március (4.) „Az angolok behatoltak Kölnbe.“ „Az oroszok Altdammban!“ (Már­cius 8.) „Az első erős bombatalálat a pro­pagandaminisztériumban.“ (Március 14.) „Páncélosok Wartburg—Hissenben." (Március 28.) Hudermant leváltják. Hitler fel­menti dr. Dietrich sajtófőnököt. De „délután páncélosok Berkenrungen közelében. Éjszaka tankok Herzfeld­­nél.“ (Március 30.) „Orosz páncélosok Wiener—Neu­stadt alatt.“ (Április 1.) „A bolsevisták Bécs' közelében. Az angolok és amerikaiak Thüringiában.“ Április közepén pedig három napon át ugyanaz a mondat csattan Borman naplójában: „Nagy harcok az Oderá­nál!“ „Nagy harcok az Oderánál!“ „Nagy harcok az Oderánál!“ Az Oderánál levő hatalmas erődít­ményeket áttörhetetlennek tartották. A német legfelső parancsnokság vé­leménye szerint éppen az Oderánál fogják megállítani a Vörös Hadsereg előretörését. (Folytatjuk.) VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része, folytatása a függ. 4. sorban. 4. Ákl 5. Lágy fém. 6. Folyó Erdély­ben. 7. AT. 9. Fel ellentéte. 10. Égi­test. 11. Táncmulatság. 12. Fordítva: kettős betű. 14. Török férfinév. 17. Tantál vegyjele. 19. Felvesz. 21. Hul­lat. FÜGGŐLEGES: 1. Kicsinyítő képző. 2. Nagy félsziget a Szovjetunióban. 3. Fedd. 4. A vízszintes 1. folytatása. 8. Volt sakkvilágbajnok. 9. Végtag. 13. De — szlovákul. 15. Lám. 16. Női hangnem. 18. Ady Endre kezdőbetűi. 20. Indulatsző. ^Beküldendő a vízszintes 1., függő­leges 4. sorok megfejtése. 5 Az 1. számban megjelent kiske­­resztrejtvény helyes megfejtése: Far­kas — nyúl — róka — hiúz — vad­disznó. Könyvjutalmat kapnak: Kovács Dezső, Kaposkelecsény és Mayer Alice, Kírályfiakarcsa. SZABAD FÖLDMŰVES 1987. január 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom