Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-18 / 11. szám
Kifizetődik a nagyüzemi méhészet? Mezőgazdasági üzemeink már elkészítették az elmúlt év eredményeinek kimutatását, értékelését. Az új gazdasági irányítási rendszer bevezetése kezdetén szükséges, hogy az üzemvezetés, a jövő szempontjából, áttekinthető legyen a gazdálkodás minden ágában. A melléktermelési ágak közé tartozik a méhészet is, mely több mezőgazdasági üzem részére biztosít jövedelmet. Számos példa akad, ahol télnek a méhektől, de leginkább a ráfizetéstől fáznak. Egyes szövetkezetekben az 50—60 családos méhészetek nem fejlődnek. Az ok világos. A fejlesztés céljára egy koronát sem fordítanak. Hallottam olyan esetről is, amikor a méhész a szövetkezet irodájának ajtaján ismételt kérelemmel kopogtatott, ezzel fogadták: Már megint a bogaras? Persze, cukor kell“. Ennek ellenére a mezőgazdasági termelés fokozásában a méhészet szerepe nem csökken. A beporzással végzett értékes munka jelentősége fölmérhetetlen. A méhészetből eredő bevételt kézzelfoghatóan a méz, a méhpempő, méhméreg, a viasztermelés és az új családok értékének összegezése mutatja. A bevételből levonjuk a méhészetre fordított egész évi kiadásokat, és csak ezután mondhatunk véleményt arról, érdemes-e méhészkedni. Példaként említem a középszlovákiai erdőgazdaság Modry Kamefi-i üzemének Bátorfalu határában telepített 114 méhcsalád múlt évi eredményét. Az említett családokkal az utóbbi két évben nem vándoroltak. Méhészetüket méz és méhpempő termelésére állították be. Ezen termelési célokat nagyban előmozdította a telep körül elterülő közel háromszáz hektáros akácerdő. A családok szakmai gondozását Ősük Ján méhészmester végezte. Szakmai tudását a Liptovské Hrádok-i kétéves méhészmesteri iskolán szerezte. Gyakorlati tapasztalatait ebben a szakmában már több mint tíz éve gyarapítja. Az 1965-ös gazdasági esztendőben családonként átlagban harminc kilogramm mézet pergetett. Ezzel az eredménnyel a nagyüzemi méhészetek versenyének ranglistáján szlovákiai méretben a második helyre került. A múlt év tavaszán jelen volt a Bratislavában megtartott országos méhészeti konferencián, és ott a fiatal méhész versenyre hívta Szlovákia összes nagyüzemi méhészetének vezetőjét. Fölhívását, melyet öt pontban határozott meg, a méhészlapok is leközölték. 1. A legmagasabb átlaghozam elérése a mézhozamban. 2. A méhészetből eredő egyéb jövedelem elérése. 3. A viasztermelés fokozása. 4. A meglevő méhállomány szaporítása. 5. A tervezett kiadások csökkentése. Versenyfölhfvását számos járásban elfogadták a nagyüzemi méhészek. Oslik elvtárs e nemes versenyben helyt akart állni. Erre a felhívás is kötelezte. Nem célom a verseny eredményeinek részletes értékelése. Ez a feladat a Szlovákiai Méhészszövetség Központi Bizottsága hatáskörébe tartozik. Oslik Ján Azonban fontosnak tartom, hogy a méhész évi eredményeinek bemutatásával bizonyítsam: az üzem szempontjából a méhészet kifizetődik. A száztizennégy (114) méhcsalád 1966-os évi eredménye a következő: Bevételek: Termék: kg: Kős: méz 3102 69 795 pempő 1,5 39 000 viasz 20 1000 összesen: 109 795 Kiadások: Kős Munkabér: 30 240 cukor, mézes lepény, gyógyszerek 17 500 biztosítás 10 % 3 024 egyéb kiadás és leírás 7 832 Összesen: 58 596 A két kimutatás eredményéből kiszámíthatjuk, hogy családonként 963 korona bevétel jut, melyre a kiadás 514 korona (a tiszta haszon 449 korona). A bevételek és kiadások mérlegéből megállapíthatjuk, hogy az eredészetnek a 114 család után 51 349 korona tiszta nyeresége származott. Ez az összeg négyszázhektáros szövetkezet esetében két korona osztalékot jelent. Meg kell azt is mondani, hogy az eredmények alakulásába a tavaszi szeszélyes időjárás is beleszólt, a méhcsaládok fejlődését és népesedését késleltette. A becsületes munkáért Oslik mester 8100 korona prémiumot kapott. Megdolgozott érte. A telephelytől négy kilométerre lakik, Dőlné Pribelicén. A téli és koratavaszi időben naponta nyolc kilométert gyalogolt. Nyáron erdei és mezei utakon saját motorkerékpárján közlekedett. Mi lehet a szép eredmény titka? A méhek szeretete és a munkája iránti érzett felelősség. Tavasz kezdetén, az első kirepülés után, de különösen a főhordás időszakában a napkelte mindig az erdőn érte. A méhcsaládok átvizsgálását rendszerint a méhek tömeges munkába indulása előtt végezte, hogy a méhek folyamatos munkáját, a napi hordást ne zavarja. Az időjárás alakulásáról, a családok élelemkészletéről, fejlődésükről, a fiasítás terjedelmének alakulásáról, az anyák petézőképességeiről törzslapokat vezet. Ennek révén az évszak bármely napján a családok helyzetéről általános képet alkot. Tudja hol és miért kell a családok belső életébe beavatkozni. A családok írott törvénye a kétévenkénti anyacsere. Évente átlagosan hatvan anyát nevelt az előre kiszemelt szorgalmas és jótulajdonsággal bíró családoktól. Azt vallja, hogy a májusvégi családok népessége a méhész tavaszi időszakban végzett lelkiismeretes munkájától függ. Idén a meglevő állományt ötven százalékkal bővíti. A mezőgazdasági termelés mai és távlati terveiben fontos helyet kapott a méhészet a takarmányfélék, pillangósok, gyümölcstermelés fokozása szempontjából. Az új gazdasági irányítási rendszer bevezetésével szükségszerű követelmény, hogy a mezőgazdaság sok-sok millió méhecske szorgalmas munkájára is építsünk, tervezzünk. Rados Pál Kora tavaszi etetés virágporral Negpróbálkoztam a kora tavaszi virága poros etetéssel. A méhek lábáról virágpora csomókat mákdarálón a lehető legfinomabb» ra daráltam, és kb. 1—1,2 mm lyukbőségű műanyagszitán átszitáltam. 1965. március 6-án kezdtem az etetést. A virágport tálcákon tettem a kaptárak elé. Egy-egy tálcába kb. 1 kgo-t öntöttem. Az eredmény megles pett. Öt—hat perc alatt olyan méhfelhő kerekedett a virágpor felett, amilyet még rajzáskor sem tapasztaltam. A méhek 1—1% óra alatt 60—70 dkg virágport hordtak el. Ami megmaradt, olyan darabos volt, hogy már nem tudták lábukra csomózni. Üjra daráltam, de megfelelő eredmény nélkül. Na* ponta háromszor—négyszer tettem ki frissen darált virágport. Ha ugyanis előző napon daráltat tettem ki, alig lepték a méhek, mivel összetapadt. A tálca 5 cm mély. Ügy tapasztaltam, hogy a méhek nem „fújják szét“ a virágport, mert olyan vastagon (1—2 ujjnyira)' ellepik, hogy erről szó sem lehet. A kapaszkodót, pl. kukoricacsutkát, lécet el lehet hagyni. A méhcsaládok fiasitása úgy nekilendült a virágporos etetéstől, ahogy 14 éves méhészkedésem alatt sohasem. Pedig már sokféle serkentést kipróbálnám, pl. szójalisztet, élesztőt, belső itatást, vattapárnás takarást. A virágporos etetéstől a fiasitás április 20» ika körül átlag 9 lép volt táblásán egy anyától. Amikor én repcetáblán 12 kg súlygyarapodást mértem, virágporral nem serkentő vándortársam csak 5,6 kg-ot ért el. Légvonalban 60 m-re van tőlem egy nagyobb méhészet. Próbaképpen egy reggel kirepülés előtt bezártam a méheimet, utána kitettem a virágport. Egy óra múlva sem volt 50—60 méhnél több rajta. Ez lényegtelen mennyiség ahhoz képest, hogy kaptárnyitás után a tálcát is alig lehetett látni a virágportgyűjtő méhektől. A szomszéd méhes tehát nem zavart. Azoknak, akik tehetik, nagyon ajánlom a virágporos etetést, mert tapasztalatom szerint minden más serkentésnél többet ér. Egervári Béla, Budapest 2
