Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-02-18 / 7. szám

Évzáró taggyűlések előtt 0 (Folytatás az 1. oldalról) tagjaink is vannak, akik baga­tellizálják és nevetségessé te­szik mindazt, amit a méhész­szövetség a politikai, állami és gazdasági szervek hatékony se­gítségével a saját tagjainak ér­dekében elért. Ezek a tagok beteges örömmel bírálják a ve­zető funkcionáriusokat és a szövetség szerveit, azok tény­kedésében semmi jőt és hasz­nosat nem akarnak látni. A bírálatnak és az önbírálatnak nincsen semmi köze a rosszin­dulatú bírálathoz, mindennek és mindenkinek általános ocs­­márlásához. Az ügy érdekében feltétlenül szükségünk van a bírálatra, de csak az olyan bí­rálatra, amely valóban elősegíti a haladást. A demokratikus cenralizmus további megszilárdítása és fej­lesztése megköveteli, hogy szö­vetségünk ténykedésében érvé­nyesítsük a kollektív irányítást és a funkcionáriusok és tagok személyes felelősségének érvé­nyesítését az elfogadott hatá­rozatok teljesítéséért. A kollek­tív irányítás elvének lényege nemcsak abban jut kifejezésre, hogy a szövetség minden kér­déséről kollektíva, azaz válasz­tott szövetségi szerv dönt, ha­nem a szövetség tagjainak kez­deményező készségében és ak­tivitásának szervezettségében is. A kollektív irányítás leg­főbb lényege éppen abban rej­lik, hogy az egyes szövetségi szervek milyen kérdések meg­oldásával foglalkoznak, mit ho­gyan oldottak meg és határo­zataik milyen javulást eredmé­nyeztek, nem pedig abban, mi­lyen gyakran vagy esetleg tel­jes létszámban üléseztek-e. Az említett szempontokból a méhészszövetség tagjai és szer­vezetei nemcsak jogot formál­hatnak, de kötelességüknek is tekinthetik, hogy az általuk megválasztott funkcionáriusok­tól számon kérjék, hogyan töl­tik be a rájuk ruházott tiszt­séget. Mindez, amit felsoroltam, a szövetségi demokrácia és a szövetség irányításában való kollektív részvétel különböző formáinak megnyilvánulása. Sokan megszégyenítő körül­ménynek tekintik, hogy válasz­tójuknak kötelesek beszámolni a rájuk bízott tisztségben ki­fejtett tevékenységről. Ezeknek nincsen igazuk. Ám meg kell találni a megfelelő tapintatos, baráti formát, amely lehetővé teszi a választott tisztségből származó feladatok teljesítési lehetőségeinek tárgyilagos meg­ítélését, hogy a tagok hatékony erkölcsi, káder és anyagi segít­séget nyújthassanak funkcio­náriusainknak feladataik telje­sítésében. Funkcionáriusaink többsége baráti tanácsként és segítség­­nyújtásként fogadja választói­nak bírálatát, vagy dícséretét. Ez politikai erkölcsi és jellem­beli színvonalukat bizonyítja. Azok, akik a ténykedésükre vonatkozó beszámolót és a tár­gyilagos bírálatot a saját sze­mélyük ellen irányuló táma­dásnak minősítik, vagy pedig bizonyos nyilvános felülvizsgá­­lanak, többnyire a beképzelt és öntelt funkcionáriusokból toborzódnak, akik nem értenek egyet még a legtárgyilagosabb bírálattal sem és számukra az önkritika ismeretlen fogalmat jelent. Ilyen embereknek a kö­vetkező választmányi időszak­ban nem szabadna a választott szervekbe kerülniük. Az ilyen funkcionáriusok az egészséges és életképes válasz­tószervben rosszindulatú daga­natot képviselnek, s ez bizo­nyos idő múlva nagy társadal­mi károkat okozhat a szervek munkájában és méhészszövet­ségünk ténykedésében. A Csehszlovák Méhész Szö­vetség minden tagjának lehető­sége nyílik az alapszervezetek idei évzáró gyűlésén teljes mértékben érvényesítenie a tagságából származó jogait, tevékenyen részt venni tárgyi­lagos hozzászólásaival, javasla­taival és bírálatával az alap­­szervezet irányításában és a szövetség ténykedésében felme­rülő hiányosságok kiküszöbölé­sében. Érvényesítheti választói jogát és ugyanakkor szövetsé­günk bármelyik tagja választ­mányi taggá válhat. Anton Kandera, a Csehszlovák Méhész Szövetség Szlovákiai Választmányának titkára Hallgassunk vagy beszéljünk? Tavaly júniusban a véletlen vitt az élelmiszerüzletbe, jobb híján kiváncsiságból kérdeztem a vezetőt, hogyan áll a terv­teljesítéssel. Lehangoltan adta tudtomra, hogy gyengén. A cu­kor az egyedüli, ami kihúzza a csávából. A cukor? — csodálkozom. A befőzés ideje még nem érkezett el, mi célból vásárolnak nagyobb mennyiségű cukrot?__Tán pálinkának? Az üzletvezető gyanúsan mosolyog, s gúnyosan a szemembe nevet. Igaz, három évtizede méhészkedem, de számos évben azt a cukormennyiséget sem etettem fel, amit jutányos áron kaptunk az államtól. Ha a nyárvégi pergetés el is maradt, annyit min­dig hordtak méheim, amennyivel betelelték magukat. Legfel­jebb néhány kiló cukorral pótoltam téli eleségüket. így hát sohasem voltam cukorbarát, főleg ha nem volt rá szükség. Bár félfüllel hallottam, hogy egyik-másik méhész a felté­telezettnél sokkal több mézet pergetett, de arra nem gondol­tam,, hogy ez olyan méreteket ölt, amely helyrebillentse az üzlet bevételi mérlegét. Ezek után egy cseppet sem csodálkoz­tam, hogy még a kezdő méhészek egyike másika is túlszárnyalt a mézhozamban. E tevékenység elbírálásában semleges vagyok. Ha felvásárló szerveink elégedettek a beszállított méz minőségével, miért avatkozzak az ő dolgukba. Hiszen az utóbbi években szám­talan méhész kritikus helyzetbe került méheivel. Nemcsak a méhbetegségek terjedése, de a bordásfalán időszak is egyre nagyobb arányokat ölt. Ez alól sokszor azok sem kivételek, akik vándorolnak méheikkel. Már pedig szám szerint több az olyan méhész, akinek nincs módjában, hogy egyik helyről a másikra szállítsa és ott vigyázza méheit. A helyhez kötött méheknek viszont a környék növényeitől függően nagyon sok az üres napjuk, ezért a szemfülesebb méhészek rátértek a méhpempő termesztésére, néhányan méhmérget is adnának, ha lenne aki megvásárolná. Sajnos, az egyéni méhészek nem tarthatnak számot e melléktermékek értékesítésére. Mit csi­náljon hát a méhész, hogy némi jövedelme mégis származzon méhcsaládjai uán? Utóvégre pénzt és munkát fektet a méhész­kedésbe. A minap a vonaton találkoztam egy ismerős méhésszel. Bár a kocsi fülkéjében ketten voltunk, mégis súgva kérdezte, mi a véleményem a „nyári etetésről"? Mondván, ők is megpróbál­koznának vele, de nem tudják szabad-e vagy sem. Ősszel a járásiakkal beszéltem a dologról, akik úgy tudják, hogy a jövőben (bizonytalan időpontban) eladáskor sor kerül a méz minőségének vizsgálatára. Ez a kérdés nem egyszerű és bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Tudjuk, hogy mézből nem termelünk eleget, ugyan­akkor exportra is juttatunk belőle. Az utóbbi két évben hazai piacainkon hiánycikk a méz. Néha-néha megjelenik ugyan pár dobozzal az üzletekben, de gyorsan elkel. A mézzel ellentét­ben viszont cukorból nincs hiány. Sőt... jól emlékszem a régi szaklapokra, melyekben állandó téma és vita tárgya volt a méz minősége s annak ellenőrzése. Abban az időben, de most is előfordul, hogy egy-két helyen zsákból hordják a méhek a mézet. Ez azonban nem lehet célja egyet­len méhésznek sem. Bosszantó, hogy egyik-másik elvakult mé­hész saját cseledeketéből kiindulva azt hiszi, nincs tiszta méz a világon. Hiába erősitgettem, hogy a bajcsi, a lévai és számos vándortanyán 10—20 kg illatos akácmézet pergettek egy-egy idényben a méhészek családonként. Az a bizonyos másik hi­tetlen Tamásként ingatta a fejét, mondván azok is etettek. Természetesen állítását vissza kell utasítani. Mindenesetre jó lenne tisztán látni ebben a kérdésben, még akkor is, ha felvásárló szerveink szemet húnynak az „élelmes" méhészektől felvásárolt áru gyengébb minősége fölött. Ggy hiszem, ha anyagiakban nem is károsodnak a virágmézet áru­sító termelők, mégsem veszik jó néven, hogy elsőrendű mézük egyenérétkű legyen a gyengébb minőségű termékekkel. Talán segítene a helyzeten, ha a mézet (akárcsak Magyarországon) három minőségi osztály szerint vásárolnak fel, s így az első osztályú méz a mostaninál drágább lehetne. Lehe, hogy kényes kérdéshez nyúltam és az érintett méhé­szek szemében hajszálhasogatásnak, egyéni ügyükben történő beavatkozásnak tűnik fejtegetésem, mely jövedelmük csökke­néséhez vezethet. Távol áll tőlem akár egy fiiérrel is meg­károsítani a méhészeket. Sőt! Azon a nézeten vagyok, hogy ínséges években államunk az eddigiektől nagyobb összeggel (tavaly 25 koronát kaptunk családonként) enyhíthetné a mé­hészek kiadásait, ugyanakkor mezőgazdasági üzemeink mézelő növények vetésével növelhetnék a nektárfnrrást biztosító le­gelőt. Dgy gondolom, nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a mé­hészet fejlesztése mindannyiunk közös érdeke. A méhész oda­adó munkájával akarva-nemakarva a növények beporzásával elsősorban a mezőgazdasági termelést szolgálja, másodszor vitaminokban gazdag élelmiszert, az utóbbi években a gyógy­szer gyártásához szükséges nyersanyagot ad népünknek. Meg­érdemlik tehát, hogy munkájukhoz sokoldalú segítséget kap­janak. SÁNDOR GÁBOR 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom